Nagykároly és Vidéke, 1915 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1915-07-21 / 29. szám
XXXI. évfolyam. Nagykároly, 1915. julius 21. 29. szám. NAGYKÄROÜT És VIDÉKE 'TÁDCAFAAT A/TT II I? F I I A P TARSADA^L M I_H ETILAP. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évre..............................8-— kor. Fél évre ..................................4-— , Ne gyedévre..........................2* — „ Egyes szám.........................—'20 , Ta nitéknak egész évre . . 6*— „ Főszerkesztő : Dr. Adler Adolf Felelős szerkesztő: Rédei Károly. Laptulajdonos és kiadó: a „Nagykarolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség : Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76 Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 50 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. Feszület a harctéren. Egy fényképfelvételt láttam múltkoriban egyik folyóiratunkban. A kép (Ho- henzollern Vilmos herceg felvétele) első látására megkapó, festői: kopár, üres mező távoli hegyek, borongós égbolt s az üres térségen, magányos sziklaiömb tetején egy karcsú, magasan felemelkedő emberi alak, kitárt karokkal, mintha repülne ... De nem a kép pittoreszk volta az, ami különösen megragad benne, hanem az aláírás, ami jelentőséget ad neki: „Utszéli feszület Saarburg és Bru- dendorf között, ahol egy gránát elvitte a feszület fakeresztiét, de maga a Megváltó alakja csodálatosan ép maradt.“ Pár héttel utóbb ismét láttam egy fényképet. Egy francia templom tornyán álló madonnát ábrázolt, ki magasan fölemelt két kezében tarja föl a gyermek Jézust. A templom s a tornya rommá- lőve, de a madonna alakja a Jézussal sértetlen maradt. Aláirva: „Akit nem fog a golyó.“ Ne legyünk elfogultak. Ne nézzünk ezekre a képekre azzal a vallásos önkívülettel, mely minden áron égi intelmet akar e — meglehet, hogy teljesen véletlen es elszigetelt — jelenségekbe belemagyarázni. És tegyük félre a józanabb, felvilágosultabb vallásos gondolkozást is, mely vakon, de gondolkozás után tulajdonit valami magasabb jelentőséget ez ismételten előforduló, hasonló eseteknek. Legyünk egy percig olyanok, mint a hit- nélkül valók a dolgokat érzés és fantázia nélkül, száraz ésszel nézők s csak a kézzelfogható valóságoknak hivök, s igy álljunk meg ennél az első képnél, mely a feszület nélkül maradt Megváltó sértetlen alakját mutatja. A képet nézzük, nézzük, önkénytelenül tágranyiltabb szemmel s bizonyosan mondunk rá annyit: érdekes . . . csudálatos véletlen . . . s már lapoznánk is tovább az újságban, de gébies mozdulattal visszavetjük a lapot s kissé csudálkozó elmosolyodással újra kirebben ajkunkon a sző: igazán nagyszerű és szép . . . Aztán tovább lapozunk, s mikor az újság végén a duna- parti korzóról felvett képhez jutunk, mereven, szórakozottan nézzük a női kalapok szalagcsokrait, nézzük, de nem látjuk: egy kép vibrál előttünk folyton, az előbbi s egy mondat motoszkál, kavarog j és zakatol a fejünkben :„ ... a Megváltó alakja csodálatosan ép maradt . . . Kedves olvasó, mint jeleztem is semmit se akarok kimagyarázni e jelenségekből. Ezt végezze el kiki a maga boldogító hite és fantáziája szerint. Én csak arra akartam rámutatni, hogy a leg- elszabadultabb eszü u. n, „szabadgondolkodó“ se siklik rajta keresztül bizonyos benyomások nélkül, — s a képet nézve bizonnyal elmaradt ajakáról, legalább is most a háború idején a fölényeskedő, enyhén gúnyos mosoly. Csudálatos dolog! 'Vájjon miért nem ; nézi ezt a képet is a közönyös, semmi gondolatot nem támasztó lelki ; állapottal, melylyel teszem fel egy félig I rommálött s másik felével éppenmaradt épület képét nézné ?! . . . Miért áll meg | éppen ennél hiszen ez is emberkézcsinálta, s mint ilyen, összerombolható anyag csupán, miért van az, hogy ha csak pillanatra is, de eldöbben ennél s akaratlanul magábaszáll ? ! Mi viszi rá e pillanatnyi elmerülésre a sok divatos filozofálga- tásokban kiszáradt és elsavanyodott lelkét?! Mi viszi rá? ... Az Örök, az Elpusztíthatatlan, a sokáig elnémított, de végleg soha el nem hallgattatható örök- erejű valami, ami csak alkalmas időpontra vár, hogy diadalmasan felébredjen időszaki álmából s aminek gyönyörű szimbóluma ez a pusztulások színhelyén egyedül épen maradt Megváltó-alak ! Alkalmas időpont . . . sokat lehetne beszélni arról, hiszen mindenki vehette észre, hogy a modern korban még nem virágzott annyira az istenhit kultusza, mint éppen most, a háború alatt. Lehetne mondani, hogy igy akarta Isten magára vonni az emberek figyelmét, akik már |ugy elfordultak tőle. Nos, ha igy van a I dolog, most feléfordult a figyelem. Az emberek, az újságok sűrűn emlegetik most az Istent. A lövészárokban — úgy haljuk — nincs többet emlegetett név az Istennél, kórházakban, súlyos betegek, kik eddig vajmi keveset foglalkoztak istenes gondolatokkal, most imádkoznak, s ha gyógyulnak, szívesen olvassák a vallásos írásokat, — no és a politikai újságok, melyektől mi sem állott távolabb, mint az Isten emlegetése, most, az ország legnagyobb bajában, a habomban, j még ők is hozzáfordulnak, s a magyar vitézség mellett, melybe bizodalmukat helyezik, nem feledkezenek meg a legfőbb reménytadóről sem és sokszor Írják ívelünk van az Isten, „erős várunk nekünk az Isten“ stb. Szépirodalmi lapok hozzák a fentebb leirt képeket, melyeket — ugylátszik — érdemeseknek tartanak bemutatni. . . . Szóval minden vonalon ébredez, mutatkozik s mind nagyobb mérveket öltve diadalmaskodik s örök- tüzként fénybeboritja a világot az Istenben való hit tündöklő napja. A fájdalmas csak az, hogy egy világháborúnak kellett I jönnie, hugy a koiieküv iélekben is feltámadjon az istenhit. Nem volt hitetlenebb máskor sem az egyes ember, kedves olvasó. Kinek- kinek a saját lelkében megvolt mindig a maga háborúja az élettel, s bajában megtalálta mindenki az Istenét. Csak annyi volt a külömbségaz emberek között, hogy egyik hamarabb jutott el hozzá, másik meg később, ha előbb nem, hát a haláloságyán, de ott minden bizonyai. Ez igy volt örökké, azonban ez mindenkinek a maga dolga volt s nem tudott róla a világ. Most ezt a világot mint egy embert, sújtja egy nagy megpróbáltatás: a háború, s most millió meg millió lélekből, mint egy emberéből, zug fel együtt el nem hallgattatható erővel a bajban megtalált Istenhez szárnyaló hivő imádság: Istenünk segíts, Istenünk légy velünk! A tömeg-lélek is ime a maga bajában úgy megtalálta az Istent, aki örök, s aki alkalmas időkben kinyilatkoztatja magát, mint egy ember, mondjuk: a fiáért aggódó édesanya, aki tehetetlen fájdalmában honnan is várna, honnan is kérne segítséget, ha nem az Istentől s hová is menekülne vergődő, zokogó lelkét lecsen- desiteni, megnyugtatni, ha nem az istenbevetett áhitatos és törhetetlen, erőtadó hitéhez ?! . . . Egyszer vége lesz ezeknek a keserves időknek is, s a tömérdek csapások- sujtolta családok mellett lesznek olyanok is, akik baj nélkül kerültek ki e nehéz hónapokból. Óh, ne feledjék el ezek akkor az Istent! Jusson eszükbe, hogy kétségbeesve esdekelték valamikor a segítségét és Ö nem hagyott el, erőt eny- hületet adót s megőrzött a bajtól! Ha
