Nagykároly és Vidéke, 1914 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1914-04-01 / 13. szám
2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE 2? Vfifex ytfey yíi 2®íf EttS í$ms& IÍÉ (sjg)®fe)1 .Sie) í'fijg) -Dig) ®xg). 5x§(sxg). ]v IVilTTliii uilTTml wmlu!tllnTrtJl VllHtlfl 1 liilTmil1 IlilTTliiI I IlllmnnillTnTJfMmlnltllfíTlnffnuunfMTfWf TlTl természetes ásványvíz gyógyhatása hurotos bántalmaknál páratlan. — A legutóbbi termésű savanyu uj borral vegyítve kitűnő italt szolgáltat. Kapható mindenhol. Árjegyzéket kívánatra küld a bikszádi fürdöigazgatóság. ABIIiSKADl Era pf í Bárki legyen a győztes, az becsülje meg továbbra is küzdőtársát és legyen és maradjon mindenik továbbra is a város hű fia. jó tisztviselője, érdekeinek első képviselője és akkor övék lesz a polgárság elismerésének jutalma. Üzletáthelyezés. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy mi ruüaíBsíö, izmosé és vegytisztító intézetemet a Kossulh-utcából a Szécheny-utcára, a Kereskedelmi és Iparbank palotájának föld-, szinti helyiségébe helyeztem át. FESTEK : mindennemű ruházati cikkeket, függönyt, ágy-és asztalterítőt, glacé és cérna kezíyüt stb. gőzzel és feltétlen szíotartóan. TISZTITÖK: úri női és, gyermek- B ruhákat, ruhadiszt stb. anélkül, hogy ezek alakja vágy színe a légkevés' bs is 'Változna. Gőzmosó és fényvasaló intézetemben -chlormeptesen fehérítve és tükoiTé- n vesse yasalya tiszlittatnak ingek,, gallé-, .rok,, kézelők. ; Gyászruhák 48 óra alatt; festetnek. Vidéki megbízások a legpontosabban Eszközöltetnek'. ■ ■ ■■ífy'f *■- • Kérve a nagyérdemű közönség szives pártfogását, vagyok teljes tisztelettel ■ ifj. Steib Antal. A kommunális takarékpénztárak eszméjéhez. Ma, amidőn a közigazgatás reformálásának eszméitől terhes a levegő, amidőn a jövendő közigazgatás képét talán évszázadokra átalakító nagy munkálatok előkészületei folynak, sajátságos, hogy ebből a nagy kohóból a kialakítandó műveletnek még csak vázlatos képe, vagy annak részletei sem szivárognak ki megbízható formában, hogy afelett a szakirodalom az elmélet és gyakorlat emberei megbeszélést folytathatnának, hogy ezáltal az előkészítés munkáját megkönnyithetnék. Amit tudunk s amihez a sajtó hozzászólását olvashattuk eddig, az mind tapogatódzás s igy komoly tanulmányozásra, behatóbb értekezésre nein alkalmas, mert nem tudhatni, hogy helyes irányban tapogatództunk-e ? Pedig abból a terminusból, ameddig* a köz- igazgatási tisztviselők mandátuma az államosítás miatt meghosszabbittatott, arra* kell következtetnünk, hogy'az átalakulást szervező törvényjavaslatok nemsokára napvilágot látnak, hogy akkorig törvényerőre jussanak. Az idő pedig ekként felette rövid, s főleg azon szempontból, hogy a tervezet felett a szakkörök véleménye kialakulhasson, határozottan kevés. Majd úgy leszünk vele, mint az uj védtörvény és utasítással. Senki sem sejtette kint, hogy készül. Nem is'szólottunk hozzá. Nines is Benne semmi.ujf amit.a.„praktikus élek -kellett volna, hogy bolekényszeritsen, ellenben a magyarázatok, a pótlások sora már is megindult s ha a gyakorlatnak hozzászólása lehet, még bővebben fog ezután következni. Ám bízunk a kormány Ígéretében, hogy most készülő javaslatához hozzászólást enged a gyakorlat emberei részéről. Azon reformeszmék közül, melyek a nagy átalakulással kapcsolatban keletkeztek, de talán még azt megelőzőleg láttak napvilágot, kiváló gyakorlati értékűnek tartjuk azt, amelyet Horváth József dr., a vármegyei tisztviselők országos egyesületének igazgatója bocsátott közre, s amely ügy érdekében — legutóbbi értesülés szerint — komoly tanácskozások folynak már. A kommunális takarékpénztárak eszméje ez. i. i Szintén kevés az, ami tervezetéből napvilágot látott s hozzánk eljutott, de akik a járási igazgatás ügyét kell, hogy a szivünkön viseljük s ha ezt nemcsak az akták elintézésében keressük s találjuk fel, kell, hogy ez egészséges eszmét örömmel üdvözöljük. A nép, folyton ’ növekvő panasza és elégedetlensége a munkatér hiánya miatt, s a tengerentúli újvilág csalékony hire, sőt be kell vallanunk, valósága is, gondolkodóba kell, hogy ejtsen bennünket, akik állásunkat népjóléti hivatalnak tartjuk, ha azt nem akarjuk, hogy a legértékesebb munkáskezek’ a faképnel hagyjanak bennünket, a mi kevés kenyeret osztó, de háhgös humaniZrnusunkkar! S az a’sajnos — mi érezzük —- hogy nagyrészt igazuk is ívánv' A mezőgazdasági munka elvégre is csak* áz év feleréozcben nyújt keresetet, ha, a gépek ezt is el nem veszik hovatovább, a másik fejrészében ugyan járhat kereset után a munkáá- nép, azt ugyan itthon nem kap, pedig élnie, gondolkodni családjáról ekkor is- kell, talán még fokozottabb mértékben. Mezőgazdasági tei-- melésünk nem oly: haszonhajtö; hogy a munkásnak. félévi munkája után, egész évre elégséges megélhetést biztosíthatna. Nem bizony, sjjt iíá vau is némi - megtakarítása, tőkéje» pár év'alatt felemésztve kényszerül a megjakari’tá'át Ígérő ' munkaforrás -felé, hazája, családja elhagyása árán is törni, kivándorolni. Igaz, hogy e folyamatnak is van és .lesz js határa. Ott és akkor, apukor ; a helycsere -.fis kitódulás folytán a telítettség ott js bekövetkezik. Ez azonban már csak a ' túlzsúfoltság,' a tulkereslet idejében lesz ott észrevehető, - ami- ikor áz'el nem helyezhető munkaerő majd ma Modem és tartós Plisérozás, gouvrizozás HúJiúJer Púi ruhafestő, vegytisztító és gözmoső-gyárában Felvételi üzlet: Nagykároly, Szécheny i-utca 43. szám. perzselő hőséget lehelt, halálsápadtan meredt a pusztuló viskóra. — Jaj végem van — hördült fel, mint akit a kés szivén talál, A lángokat lefelé verte a szél s a széles, sistergő tüznyelvek már az ajtót és ablakfákat nyaldosták. Hogy lökték, hogy dobálták egymást, hogy zúgtak és morogtak, amint bele- öltötték fulánkjukat a vékony szemöldök- fákba. Falánkan nyalták, harapdálták, ropogtatták és a szegény Tar József, úgy érezte, mintha a saját csontjait ropogtatnák. Egyszerre aztán rémülten jajdult fel : — Feleségem s gyermekem! — Szent Isten, csak nincs az égő házban ! — sikoltották az asszonyok. És kezöket tördelve, sápadtan, remegő arccal állották körül. — De bent vannak — hörögte aléltan Tar József és szeméből kibugygyant a köny. Egy pillantás alatt, mint a villanyáram a vezetéken, úgy futott végig a tömeg szivén a rémület vért alvasztó jéghulláma. — Bent rekedt valaki? — kérdezte most Horváth Lajos csendőr. — A felesége s a gyermeke — tördelték a nők. Horváth csendőr azonnal lecsatolta kardját, lerántotta a köpenyegét, aztán ráparancsolt a férfiakra: — Locsolják a pitvarajtót! — Csak nem akar bemenni — szóltak megdöbbenéstől rekedten a mellette állók. A csendőr mit se szólt. Kikapta a zsebkendőjét, vízbe mártotta, aztán a csákója alá dugta s a homloka köré csavarta. A lángok már vastag oszlopokban sisteregtek az ajtó fölött. Sötétvörös füstuszály zúgott, kavargóit utánuk, mint mikor a megduzzadt, gömbölyű hullámok összeomlanak és tovább zuhognak. Horváth csendőr egy pillanatig se habozott. Felnézett a lobogó tetőre, amelyen dühösen ágaskodtak az izzó sörényű lánghullámok s látva, hogy a szarufák, amiken vad nyargalás- j sál vágtatnak keresztül a tűz téglavörös sár- I kányái, még nem roppannak össze, tüstént az I ajtóhoz rohant. A szalmazsupok szórták, kavarták, hányták a szikrázó pernyeesőt, tüzcsillagok repültek ki belőlük s vakitó szárnyú pillangóraj gyanánt röpködtek az ajtószárnyak között. Horváth egyet fohászkodott magában, aztán beugrott a pitvarba. Horváth visszatartotta a lélegzetét s kezével tapogatva haladt előre. Egyszerre csak egy testbe botlott. Lehajolt és felkapta. Tarné volt, aki a füsttől elkábulva eszméletlenül feküdt a padlón. --r Horváth elkábult, a füst, a hőség, az izgalom elgyengítette, miközben Tarnét cipelte. A tömeg észrevette, az ajtóban roskadozó csendőrt. Tompa moraj és rémült zsivaj hallatszott. ; itS-.' ,i.v ■ — Mindjártra zsarátnokba zuhan, mentsük meg őket! — kiáltotta egy-két bátrabb ember. Néhányan lapátért futottak, hogy a zsarátnokokat elhányják az ajtó elől. De a perzselő hőséget már nem bírta ki Horváth s az asszonnyal együtt a zsarátnokba bukott. — Jaj végük van ! — hörögték rekedten a nők. Néhány elszánt ember rohant Horváth felé. A csendőr azonban megfeszítve végső erejét, talpra ugrott s az asszonyt is felkapta. Ekkor már hozzáértek az emberek, elvették tőle az ájult asszonyt, az ingadozóan lépő csendőrt pedig a kúthoz vezették. A friss levegő s a csípős szél hamar magához téritette. Horváth Lajost. — Csak még a gyermeket mentsék meg — rimánkodott Tar József a kezét tördelve. Ez a kétségbeesett, siró hang úgy hatott a csendőrre' mint a katonára a riadó fuyása. — Kerítsenek egy lepedőt — mondotta a körülötte állóknak. — Nem lehet már bemenni — mondták az emberek, a tető minden pillanatban beszakadhat. — Bízzuk az Istenre a dolgot, én bemegyek a gyermekért. Ezalatt egy lepedőt hoztak. A csendőr vízbe mártotta, a ruháját néhány vödör vízzel lelocsolta s csuromvizesen a lepedőt is magára borítva ismét a pitvarhoz rohant. — Csendőr ur, az Istenért ne menjen — sikoltoztak az asszonyok. A férfiak némán, sápadtan bámultak rá. — Az életével fizet vakmerőségéért — gondolták magukban. Az udvaron már pokoli hőség volt. A va
