Nagykároly és Vidéke, 1914 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1914-03-11 / 10. szám
3 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE Mindennemű ruhanemiiek, csipkék’ felöltök, függönyök, teritök, szőnyegek legtökéletesebb festése i Bőrkabátok, keztyük festése. ! ! Minta után való festés I I villany- és gőzerőre berendezett ruhafestö és vegyitisztitó Nagykárolyban Kölcsey-utca I. sz. A rém. kath. templom mellett. Miihely: Petöfi-utca 59' Bármely kényes szinü és gazdag díszítésű ruhanemiiek vegyileg tisztittatnak. Plisé-gouvré. Pliish és bársonyok gőzölése. Vidéki megrendelések pontosan eszközöltetnek íÉiiu I i sorfák, díszcserjék és fenyőfák jutányos áron kaphatók a Nagykárolyi Gazdasági Népiskolánál. Városi közgyűlés. — Saját tudósítónktól. — Vasárnap délelőtt a város képviselő- testület** rendkívüli közgyűlést tartott. Bár a tárgysorozat csak két pontból állolt, annak fontossága mégis nagy érdeklődést keltett. A közgyűlés lefolyásáról tudósításunk a következő: Debreczeni István kir. tanácsos, polgármester 10 órakor nyitotta meg a rendkívüli közgyűlést. A tárgysorozat első pontja a városi képviselőtestületi tagok sorában beállott változás bejelentése volt. Kaufmann Jakab képviselő- testületi tag, ki virilis jogon volt tagja a képviselőtestületnek, elhalálozott, miért is helyébe ugyancsak virilis jogon Beckmann József hivatott meg a képviselőtestületbe. Következett ezután a tárgysorozat második és utolsó .pontja: az uj városi szervezeti szabályrendelet bemutatása és tárgyalása. Mielőtt ez érdembe bocsátkozott volna a! képviselőtestület, dr. Merts László képviselő-1 testületi tag indítványt telt, hogy miután ennek a szervezeti szabályrendeletnek az ősz idején igyis-ugyis tárgya Itatni kell, midőn a városi törvény és a rendőrség államosításáról szóló törvény megalkottad!’, amelyet az 1912. LV1II. t.-c. már elrendelt, most ne tárgyalják, hanem csupán akkor, mikor valóban aktuális lesz a kérdés. A képviselőtestület ebben az értelemben határozott és a tárgyat levette a nupireodröl. A közgyűlés ezzel veget éri. Az utolsó színházi hét. — Referálja: (km). — Három hónapos színházi szezon ért véget e hét hétfőjén. A színészek aiennoii es jön a : mozi. Egyelőre maradjunk a színészeknél. Ük most Zilahra mennek, hol már erősen várják őket. Legalább erre enged következtetni az ottani „Szilágyság“ laptársunk állandó velők foglalkozása. A szinikerületben való megmaradásunk tetszik nekik; erre vonatkozólag így nyilatkozik meg-azottani közvélemény, — miután leközli a nagykárolyi képviselőtestület idevágó ; határozatát: Ezt a határozatot teljes mértékben értjük mi is, mert nem a kerületi alakulás a baj, hanem a színi idény beosztása. Hiszen éppen a nagykárolyi lapokból olvassuk, hogy a közönség meg van elégedve a mostani társulattal s csupán a pártolás ellen lehet még most is kifogást emelni. Ezen a bajon akar segíteni ez a határozat, amelyből az is i világos, hogy nem a kilépés mellett foglalt állást a közgyűlés. Egészen helyesen. Mert ezzel a szövetkezéssel éppen Nagykároly lehet legjobban megelégedve. Hiszen ö kapta eddig is a legjobb szezont. És bizonyára most is megnyerheti uj kívánságához a többi városok hozzájárulását, mert tulajdonképen e változtatás csakis minket, zilahiakat érdekel. Ami szinügyi bizottságunk pedig — az hisszük — szívesen belemegy abba, hogy április helyeit januárius, vagy februárius legyen a szinhaz itteni működésének ideje. Ezzel ugyanis teljesülne régi vágyunk, hogy Zilah téli állomás legyen. Ami véleményünk szerint: a mostani színtársulat, ha újra visszakerül hozzánk, csak úgy fogja beválthatni művészi törekvéseit, ha a társulat egyes tagjai kicseréltetnek, s egyes szerepkör ténylegesen és kap személyesitőt. Remelhetőleg a szinügyi bizottságnak erre, annak idejön lesz megjegyzése. Az utolsó hét eseményeiről a következőkben számolunk be. Egy sikerült bemutatót kaptunk az utolsó héten, mely a társulat drámai művészeinek szép sikert hozott. A „Mandarinét játszották múlt hét csütörtökjén, melyben vezető szerep jutott Neményi Lipótnak. Tartalmas és érdekes alakítást nyújtott dacara annak, hogy megér- zett, hogy olyan ritkán vállalkozik — nem tudni mi okból — tudását, tehetségét a színpadra vinni. Partnere: Vécsei Ilonka szintén kiiudta használni szerepének minden előnyét, nem hamis, hanem valódi átérzéssel. A körülöttük mozgó Horváth, R. Tóth József, Salgó Ilonka és Szép Gyula nagyban hozzájárultak az est sikeréhez összevágó játékukkal. A rendezés elsőrangú volt és mindenben stilszerü. Szombaton a társulat egy munkás, szinpa- tikus tagja: Horváth József tartotta jutalomjátékát a „Bent az erdőben“ eimii dráma bányamérnök szerepével. Nagy közönség gyűlt össze a színházban és Horváth Józsefet őszinte meleg tapssal és babér-ággal üdvözölte. Ismert, jó aiakitasa Werner Félix szerepe Horváthnak, s a taps több Ízben hangzott fel az estén. Vécsei Ilonka, Szelényi Emilia és R. Tóth József kifogástalan játéka valóban ünneppé tette a szombati előadást. Vasárnap este zsúfolt ház előtt adták Jókai, Mór „Aranyember“-ét. Kettős ünnepe volt ez a színháznak úgy, hogy végre egy magyar klaszikust kaptunk, továbbá, hogy Szelényi, Emilia búcsúzott a közönségtől színművésznői működésének 35-ik éve után. A nagy közönség hatalmas tapsviharral fo ményt előm.utatni nem tudnak, a vörös sapkák 1 viselése, mint egy még el nem nyert diszjel' bitorlása, szigorúan eítiltatik. — 1849. márciusában már a miénk volt a j világ, a vörös sapkásoké. Mikor már erre jártunk, 1849. március utolsó napján — már ak-1 kor övig járt a magyar had a babérokban. Az j osztrák április 1-én ép idáig, Hatvanig vonult vissza előlünk s igy a három első hadtest ösz- szeköttetése a Görgey-féle VII hadtesttel helyre lön állítva. Mi alulról jöttünk a három hadtesttet s oldalba kellett támadnunk az ellent, Görgey a maga hadtestével a miskolc-hatvani országúton szembe operált. A napi menetek szigorúan ki voltak tűzve s az egész hadművelet sikerének főtétele az volt, hogy a menetezést minden hadtest pontosan megtartsa. Hatvannál április 2-án az osztrákok nem bírták kiállani a magyar hadak támadását, főleg Gáspár lovas rohamát s igy sietve vonultak vissza Bagh és Aszód felé. Április 4-én reggel, az I-ső hadtest reggeli 6 órakor indult el Jászberényből, hol akkor! éjszaka a honvédelmi bizottmány elnöke s a; szabadságharc lelke, Kossuth Lajos is hált. A Klapka hadtestéhez tartozó Dipold-dandár délfelé megrohanta a csendesnek látszó Tápió- Bicskét. Ezzel a vezénylet iszonyú hibát követett el, mert kitűnt, hogy még a legprimitívebb elővi- gyázáti intézkedésekről is megfeledkeztek. A vezénylet azt hitte, hogy Tápió-Bicskén legfeljebb néhány podgyászkocsi vagy társzekér van — pedig csakhamar szomorúan győződhettek •meg, hogy Bicskén Jellasichnak egy egész hadteste, a Rastics-dandár volt elrejtve. Nem csoda ; tehát, ha a mieink véres fővel futottak vissza j s zavarukban áthátráltak a Tápión. Az osztrákok látván, hogy a magyar had hátrál, utánuk; rohant a körülfekvő magaslatokról, megtámadták a Tápió hidját s kezdtek nyomulni Klapka futó honvédéi után. Ekkor érkeztünk mi oda a hídhoz. Egy j szempillanatban termett a hídfőnél a két hires | versenytárs, a 3-ik és 9-ik zászlóalj. Ezek foly- j ton perpatvarkodtak egymással; mindenik kü-1 lönb gyerek akart lenni a másiknál. Itt is ez történt! A két vörössapkás zászlóalj hősei ott a tápió-bicskei hídfőn, az ellen- j ség szeme láttára versengeni kezdtek, melyik menjen elébb át a hídon. Már-már hajba kap- ! tak azon, melyiknek legyen joga magát pár j perccel előbb lekartácsoltatni, midőn a 3-ikI zászlóalj őrnagya a zászlótartók kezeiből kiragadja a zászlókat, azokat keresztbe fekteti | mellén keresztül s úgy rohan előre az ellen- ség golyózápora közé. A két versenygő zászlóalj ! legénysége erre összekeveredett s éljenezve, j vad orditással rohant Földváry Károly őrnagy után. Ezzel aztán el lón döntve a tápió-bicskei csata sorsa. A következő napon Damjanics táborában olyas valami történt, a mi talán az egész hadtörténetben nincsen. A 3-ik zászlóalj legényei ütközet után gúnyolni kezdték a 9 zászlóalj hőseit. „No ti tótok, kibujtatok-e már a hid alól? vagy mi hozzunk ki?“ Kezdetben nem lehetett tudni a gúnyolódás okát, végre kisült, hogy a szörnyű roham hevében a 9-ik zászlóalj két embere, egy őrmester és egy közhonvéd megfutott s lehuzódtak a hid alá. Lett erre sorainkban nagy háborgás! Rögtön Damjanicshoz mentünk s kértük, tartson statáriumot a két bajtárs felett, mert azok megszegték a „vörös sapkás esküt“, hogy „sohasem mutatnak hátat“ az ellenségnek. A mikor Damjanich ele mentünk, ép akkor Ítélt halálra egy papot, a ki a szószékről kihirdette Windischgrätz proklamációját. Még ma is emlékezem, ezt mondta az inkább halott, mint eleven papnak: — Menjen a tisztelendő ur imádkozni, egy óra múlva megszűnt lélegzeni. A nagy hős osztotta a vörössapkások nézetét, helyt adott kérelmüknek s azonnal összeállította a hadi törvényszéket. A vádlottak nem tagadták bűnüket. Nem is akarták szépítem hibájukat, azzal mentegetőztek, hogy „meg voltak őrülve“ s azt a kegyet kérték csak, hogy nevüket titkolják el; egyúttal maguk kérték a halált, a haditörvényszék egyhangúlag halálra Ítélte a két gyávát s a fővezér helyben hagyta az ítéletet. És mikor a vörössapkások szemeláttára főbe lőtték őket, az egész zászlóalj e kiáltásban tört ki: „Éljen a haza! vesszenek a gyávák!“
