Nagykároly és Vidéke, 1914 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1914-02-11 / 6. szám
6 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE alig képesek a felvilágosítást megadni. Mindenki siel elhagyni ezt az átokverte országot, ahol a jogok elkobzása mellett, elfogyott az utolsó kenyér darab is . . . — De váljon ki fog aratni és kapálni az 1914. év nyarán ?!?!?[ Hirtelen haláleset, Dürschinger Károly köztisztelt polgártársunk, a „Nagykárolyi Gazdasági és Ipari Hitelszövetkezet“ ügybuzgó pénztárosa, ki a gróf Károlyi család helybeli kastélyának hosszú évek során át volt kastélyfelügyelője, folyó hó 9-én életének 60-ik évében hétfőn este fél 7 órakor a szőlőből jövet az I-ső számú kapunál összesett s azonnal meghalt. Halálát szivszélhüdés okozta. A köz- tiszteletben álló tisztviselő elhunyta nejét és rokonságát borította mély gyászba. A Hitelszövetkeze1 példás buzgalom pénztárosát vesztette el a megboldogultban. Állatorvos-választás Nagykárolyban. Március hó 1-én a város képviselőtestülete közgyűlést tart. Ezen a gyűlésen fogják az üresedésben levő városi állatorvosi állást választás utján betölteni. Ezideig, értesülésünk szerint, az állásra ketten pályáznak: Szűcs Ferenc, jelenlegi állatorvos és kisjókai Szakáll Sándor, ki jelenleg Bácsszentfülöpön működik. A kapacitálás természetesen mindkét részről folyik. Emlékeztető. A nagykárolyi m. kir. posta- és távirdaltisztek és szolgák tánc vigalma folyó hó 14-én, szombaton lesz megtartva 8V2 órai kezdettel a „Polgári Olvasókör“ összes termeiben.. A tánevigalym iránt általános érdeklődés nyilvánul a közönség körében. A Nagykárolyi Temetkezési Társulat 1914. évi február óó 15-én délután 2 órakor a városháza tanácstermében tartja 50-ik évi rendes közgyűlését, melyre az alapszabályok 11—ik §-a értelmében a tagok tisztelettel meghivatnak. A nőtagok csakis Írásos megbízással ellátott férfi közbenjöttével jelenhetnek meg. Egyszersmind kérjük tagtársainkat, hogy a gyűlésen teljes számban megjelenni szíveskedjenek, mert meg nem jelenésük esetén a közgyűlés f. évi február hó 22-én d. u. 2 órakor a már említett helyen — jelenlevő tagok számára való tekintet nélkül is — meg fog tartatni és érvényes határozat hozatik. A gyűlés tárgyai: 1. Elnöki megnyitó. 2. Az 1913. évi március hó 3-án tartott rendes évi közgyűlés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése, az 1914. évi február hó 1-én tartott választmányi ülés jegyzőkönyvének felolvasása. 3. A számoltató-bizottság jelentése a pénztár 1913. évi forgalmáról és a pénztárnok felmentésének megadása. 4 A közgyűlés előtt 24 órával beadott indítványok tárgyalása. Kelt Nagykárolyban, 1914. évi február hó 1-én tartott választmányi ülés határozatából, Hadady István, társulati jegyző. Dr. Eg éli Imre, elnök. Tiizoltóparanosnoksági gyűlés. A nagykárolyi önk. tűzoltóság parancsnoksága szombaton, f. hó 14-én délután 5 órakor De- midor Ignác rendőrkapitány hivatalos helyiségében parancsnoksági ülést tart. Az ülés tárgya a közgyűlés idejének megállapítása és folyóügyek. A nagykárolyi kath. legényegylet 1914. évi febr. hó 23-án, farsang utolsó hétfőjén, saját épületének összes termeiben, nagy farsangi estélyt tart, a következő műsorral: 1. Páyos jelenet. Előadják : Nagy Bertuska és Fekete János. 2. Páros jelenet. Előadják: Tóth Erzsiké és Dobránszky Ferenc. 3. Bugyi András talyi- gas. Ulánozza : Bálinlffy Ferenc. 4. Kígyó kötél. Szavalat. Előadja : Nagy Sanyika. 5. Páros jelenet. Előadják: Steib Ilonka ósFleisz János. 6. Fáni orvossága. Bohózat egy felvonásban. Személyek: Gzutlik Döme Téger Antal, Klára, felesége Szolomájer Anuska, Lili, leányuk Bá- lintffy Erzsiké, Lóránt Imre * * *, Simi, szolga Héb János, Vicza, szobaleány Fézer Annuska. Belépődíj: személyenként 80 fillér. Kezdete este fél 8 órakor. Műsor után tánc reggelig. Fatolvajok a Korparéten. Merész tol- vajlás történt a múlt napokban Nagykárolyban. A korparéti bérlőtársaság tette a feljelentést az ismeretlen tettesek ellen, kik mintegy százhúsz élő fát loptak el a bérlők területéről. A nyomozást azonnal megindította a rendőrség és eddigi kutatása már is eredménynyel járt, amennyiben megállapítást nyert az, hogy a nyomok Szentmiklósra vezetnek. Estély Érendréden. A téli szabadelőadások 5 és 6-ik estélye február 1-én és 8-án tartatott a következő műsorral: 1. „Babus Uram betegsége.“ Berky Julia áll. tanítónő. 2. „Téli világ.“ Szavalta Botos Sándor. 3. „Sertésvész és sertésorbánc.* Előadta Szaleczky Miklós áll. ig. tanító. 4. „Mikes.“ Szavalta Varga Gizella. 5. „A gyermekszeretet.“ Előadta Nagy Jolán óvókisasszony. 6. „Hóember.“ Szavalta Kis Zsiga. 7. „Leányaink idegenek között.“ Felolvasta Kassay Mariska áll. tanítónő. 8. „Mátyás anyja.“ szavalta Zsókai Anna. 9. „Leánykérdés Hollandiában.“ Előadta Csutoros Albert ref. lelkész. 10. „Szép Sára története.“ Felolvasta Szaleczky Miklós áll. ig. tanító. 11. „Vándor fiú.“ Szavalta Kovács Károly. 12. „Ravasz Jónás kocsmája.“ Felolvasta Csutoros Albert ref. lelkész. Egy érdekes találmány eszméje és terve. Gindele Györgynek a városi villamosúra szerelőjének egy uj, igaz praktikus, valóban közérdekű találmányáról közölt értesítést és leírást egyik laptársunk. A találmány még nincs kipróbálva, de maga az eszme és a tervezet méltó az érdeklődésre és a tanulmányozásra. Maga a találmány rendeltetése az volna, hogy a városok összes telefon előfizetőjét éjjel veszély idején — minden különös kapcsolás nélkül automatikus szerkezettel a rendőrségi telefonnal hozza összeköttetésbe. A szerkezet lényege egy váltótekercseket tartalmazó szekrény s miden előfizelőnek vezetéke egy-egy ilyen váltótekerccsel álljon kapcsolatban. Természetes, hogy ezen szekrény a telefon központi állomáson lesz elhelyezve. Minden vezeték nappal rendes kapcsoláshoz készen áll, de éjjel, vagyis hivatalos idő elteltével, a kezelő által oly kapcsolás létesítendő a lehető legegyszerűbb módon, hogy minden vezetékben haladó elektromos áram a rendőrség telefon csengőjét működésbe hozhassa, úgy eszközölve a kapcsolást, hogy csak a beszelő állomás vezetéke képezzen zárt áramközt, a többi pedig nem. Az automaPkus óramű lecsengetés után a váltótekercseket tartalmazó szekrényt ismét előbbi helyzetébe hozza vissza, vagyis ismét készen álljon az ez után következő telefon jelentésre. lm ez a terv, mely hogy a gyakorlatban is beválljon, melegen kívánjuk a tervezőnek. A Nagykárolyi Kereskedő Ifjak Köre f. hó 24-én, húshagyó kedden saját helyiségében (Nagyhajduváros-utca) tombolával egybekötött táncestélyt rendez A vigalmi bizottság élén állanak Kovács György vigalmi bizottsági elnök, Blaskó József, Kertész Sándor, Steib Márton vb. alelnökök. Selig Ödön jegyző. Rubletzky Kálmán titkár. Reszler Ferenc háznagy. Biró Árpád pénztárnok. Belépődíj : személyenként 2 korona, családjegy 5 korona. Kezdete este 9 órakor. Választópolgárok Szatmárvármegyé- ben. A múlt hetekben nyújtották be a képvi- selöházba a választókerüle ek uj beosztásáról szóló törvényjavaslatot, mely alkalommal a belügyminisztérium közölte az egyes választókerületek népességi arányát 1913-ból. E szerint Szatmármegyének 1913-ban 361,324 polgára volt. Ezek közül anyanyelv szerint: magyar 234,934 (65 százalék), német 6037 (1‘7 százalék), román 118,719 (32’9 százalék), tót 397 (O'l százalék), ruthén 81, horvát 35, szerb 7, egyéb 1113. írni, olvasni tud 165,699, szavazópolgár az uj választótörvény szerint : 37,792. Köszönetnyilvánítás, ügy Ngos Aczél Ferencné úrnő, ki szives volt a háziasszonyi tisztséget elfogadni, valamint azon bájos házi lánykák, kik a f. hó 7-én rendezett teaestélyünk fényét és sikerét szives közreműködésükkel elő mozdítani kegyesek voltak, fogadják ez ulon is hálás köszönetünk nyilvánítását. A nagykárolyi Máv. tiszti- és altiszti karának vigalmi bizottsága. Rendőri hírek: Tyúklopás. Rácz Lász- lóné, heiybeli lakos feljelentést tett Lilienfeld Julianna, helybeli Wesselényi-utcai lakos ellen, hogy tőle egy tyúkot lopiatt. Ez Állítását tanukkal is tudja bizonyítani. Életveszélyes fenyegetés. Daday József helybeli gépész panaszt és feljelentést lakótársa ellen, ki őt — állítólag minden ok nélkül — szidalmazta és fenyegette megöléssel. A veszedelmes fenyegető neve: Csikós Sándor. — Három pofon. Urmig Mária helybeli cselédleány panaszt tett a rendőrségnél, hogy őt Csengeri Mór helybeli terménykereskedő, ok nélkül, háromszor felpofozta. Becsület és könnyű testi sértés miatt tette meg a feljelentést. Kabát tolvaj. Demkó Miklós nagykárolyi legeny feljelentést tett a rendőrségnél, hogy kabátját a Buchman-féle vendéglőből ellopták. Gyanúja a vasúti vendéglő hetese ellen irányul, ki két rendőr előtt tettét már be is vallotta. Tyúkok halála. Hétfőn este tiz óra tájban Beszter Ödön nagykárolyi cserepezö udvarára behatolt Horváth György szintén cserepezö és a tyúkólban garázdálkodott. Észrevették és ekkor megugrott. Az ólban azonban több megfojtott tyúkot találtak, s kihallgatása alkalmával azt adta elő, hogy nem tudta elviselni a tyúkok lármáját és azért fojtotta meg azokat. Milyen lesz az idei tavasz ? Van egy régi latin közmondás. Bizonyosan valami régi barátklastromban csinálták. így hangzik magyarul, hogy : Gyertyaszentelő napján ha süt a nap, nagyobb hideg lesz, mint azelőtt volt. Ezt a közmondást a magyar észjárás a medvével hozta kapcsolatba és azt tartja, hogy gyertyaszentelőkor kijön a medve a barlangjából, ahol egesz télen át aludt. És ha szép. napfényes idő van, akkor visszamegy tovább aludni, mert — igy gondolkozik — még csak ezután lesz az igazi tél. De ha odakünn zuz- morás, komor teli időt talál, hát akkor künn marad a medve, mert — igy gondolkozik — most adja kifele a tél a inergit. Nem sokára vége lesz, jön a tavasz. Eziden gyertyaszentelő napján, február 2-án, bizony szigorú hideg napunk volt. Egy percre sem láttuk a napot és igy minden valószínűség mellett künn maradt a barlangjából kijövő medve. Jön hát nemsokára a tavasz ! Eljegyzés. Spitzer Bila nagyváradi kereskedő jegyet váltott Keszler Sámuel helybeli akos leányával Gizivel. Egy nagykárolyi öngyilkossága idegenben. Koszorús Lajos nagykárolyi származású borosjenői adótiszt február elsején eltűnt hazulról s csak Aradról irt a feleségének egy levelet, melyben bejelentette, hogy öngyilkos lesz. Mire a rendőrség tűvé tette érte Arad összes szállodáit, már ott sem volt található. Mint értesü fink, Szegeden tényleg főbelőtte magát. Hivatalában mindent rendben találtak. Országos állatvásárok vármegyénkben. Február hó 16 án Nagybányán, Sárközön ; 20-án Kővárhosszufaluban s Csengerben; 24-én Krasznabélteken; 26-án Királydaróczon. Fajbaromfi-kiosztás Nagykárolyban. Azok a gazdak, kik faj baromfi tenyésztésével óhajtanak foglalkozni s ilyeneket kedvezményes áron beszerezni: 1 koronás bélyeggel ellátott s a földmivelésügyi minisztériumhoz intézett kérelmüket f. évi május 15-ig nyújtsák be a magy. kir. gazdasági felügyelőséghez Nagykárolyba, hol részletes tájékozást is nyernek. Egyház-iskola. Segély. A tiszai ág. hitv. ev. egyházkerület püspöke a nagykárolyi ág. hitv. ev. egyháznak 200 korona segélyt juttatott az egyházi közalapból. Lapszerkesztés. „A magyarországi ág. hitv. ev. misszióegyesület“ hivatalos lapjának szerkesztésére Rédei Károly nagykárolyi evang. lelkészt kérie fel a nevezett egyesület elnöksége. Ipar, kereskedelem, közgazdaság. Pénzintézeti közgyűlések. A „Központi Takarékpénztár Részvénytársaság Nagykárolyban“ 19-ik évi rendes közgyűlését folyó hó 14-én délelőtt 11- órakor saját hivatalos helyiségében tartja meg. A tárgysorozatban a szokásos tárgyakon felül 3 felügyelő-bizottsági rendes és 1 felügyelő- bizottsági póttagnak 3 évre leendő megválasztása is fel van véve. Az igazgatósági jelentés aláírások után 52100 korona 58 fillér tiszta nyereményt mutat fel, mire nézve a javaslat az, hogy adassék osztalékul 500 drb részvény után 50 koronájával 25000 K, Il-ik tartalék- alapra 500 drb részvény után 26 K-val 13000 K, igazgatóság és felügyelő-bizottság alapsza-