Nagykároly és Vidéke, 1914 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1914-12-30 / 52. szám
2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE Mindennemű ruhánemüek, csipkék’ feilöltök, függönyök, teritök, sző" nyegek legtökéletesebb festése Bőrkabátok, keztyük festése. ! ! Minta után való festés ! I Haüfíel villany- és gőzerőre herendezett ruhafestö és vegyitisztitó Nagykárolyban, Kölcsey-utca I. sz A rom. kath. templom mellett. Műhely: Petőfi-utca 59. ármely kényes szinü és gazdag díszítésű ruhanemüek vegyileg tisztittatnak. Plisé-gouvré. Plüsh és bársonyok gőzölése. Vidéki megrendelések pontosan eszközöltetnek m '..r Az 1915 év A sebesen rohanó idő vasí'oga ismét zökkent egyet. Az örökkévalóság e gyors futó paripája dübörgő dobogással, zilált sörénynyel kidágadó erekkel, újra rohanó iramban száguldott velünk a halál fekete kapuja felé. Pergő hónapjai, szürkés hetei, órái, percenése sok könnyet, csókoltak szemünk szögletére. A száguldó idő rohan. Szikrázó csattogása országokat bomlaszt, világokat teremt; keblek Istenét zúzza pozdorjává, szivek tüzében gyújt oltári lángot! A száguldó idő rohan. Alkotások sok próbás fundamentumát dönti fel; intézmények bevégzetlen falára pirosló rózsákat dobál. Golyócsó- kolta zászlók fakuló betűit tündöklőbbre festi; kibontott lobogók hófehérségéi az irigység szenynyes sarával feketiti be . . . A száguldó idő egy uj határállomásánál állunk. S tépő fájdalom dereng arcunk borulatán. Kínzó köny csillog szemünk szögletén. Bizonytalanság viharzik lelkünk rejtekén . . . Keressük a szavakat az üdvözléshez . . . Szedegetjük a remény virágot a kötendő koszorúba !... Homlokán glória fényük. Ajkán remény nevet. Ereiben éles tüze lángol . . . Glóriája ragyogását nem feketiti-e be halált kiáltó ágyuk felkavart pora ? Reménye mosolyát nem fagyasztja-e meg a döbbenet sápadtsága? Lobogó lángja tüzét nem hamvasztja-e el a fájdalmak fellegének sürü zápora ? Ködön, borúlátón, reménytelenségen, sötét Golgotáknak vérlocsolta sírján, jövendők méhének fátyolos homályán : átvilágít fénylőn, örökre sugárzón az isteni erő, megszentelt hatalom vakító lényének, bűbájos csitlaga ! E csillagra nézzünk! És Istenben bizzunk! Karjának ereje rombadölt világok sötét omladékán uj életet támaszt. E kar erejében bizván-bizakodva, nem rettent a jövő kizonytalansága, nem elleneinknek sürü sokasága. Féljen a jövőtől az, akiért nem harcol az Ur ! Mi lobogó zászlónkat karjának erős erejére bízzuk. Jövőnket kezébe lakjuk le. Karja ereje lobogó zászlónkat diadalra emeli! Karja ereje jövendőnket a siker, a boldogság ragyogó diadémjával koronázza. Kürthy Károly ref. vallástanár. Egy „Sekunda gyártmányú kitűnő karban levő zongorahangu o o pedálos o o mlo 3-Iozxl jutányos árban eladó. Értekezhetni Vitek Károly zenetanárral Nagykároly, Honvéd- o utca 30. szám. o A „'Sagy károly és Vidéke“ jelen számával betöltötte pályafutásának harmincadik évfolyaméit. Ez a tekintélyes szám — szabadjon jóleső tudaLtal hinnünk — teljesen feleslegessé teszi ama ténynek hangoztatását, hogy lapunk a közönség megelégedésére tölti be azt a kőit, amelyben egy vidéki újság működése mozoghat. Nagyhangú jelszavakkal sohasem dolgoztunk, mert a zajtalan munkának vagyunk hive, s ép azért megelégszünk azzal ha becsületes munkásságunkkal — a tehetségünkhöz mért erővel — szolgálhatjuk híven szeretett kedves városunk és vármegyénk, s igy közvetve édes magyar hazánk javát és érdekét. Programmunk ezentúl is a régi marad, s csak annyiban történhet változás, hogy az imént jelzett célt e vérzivataros, nehéz, nagy időkben még fokozottabb buz- gósággal és szeulebb lelkesedéssel óhajtjuk híven szolgálni. Önérdek és személyes gyülölség miként eddig, úgy ezentúl is teljesen távol fog maradni lapunktól, továbbra is mindenkoron a tárgyilagos igazságnak teszünk szókimondó szolgái. TÁRCZA.-9MW6Koplainak-e katonáink? A harctéri kalandok közben rémmeséket hallunk gyakran a háborús élelmezésről. Az álmélkodás, a fejcsóválás egyik-másik merész fantáziájú legényt arra hangolja, hogy minél érdekesebb dolgokat meséljen, s igy születnek az 5 napos koplalásról és a nyers burgonyáról szóló történetek. Kilenc hétig voltam a fronton — írja egy zászlós, — ettem, mint önkéntes: legénységi menázsit, azután mint zászlós, a tisztekkel étkeztem s igy bőséges tapasztalatom van az élelmezésről, a magunkéról és más csapatokéról is. Aki azt meséli, hogy 4 'napig nem evett a csapata és azután véres csatában vett részt, az nem beszél igazat. Biztosíthatók mindenkit arról, hogy ha egy katona 3 napig nem kap enni, nem bírja el a felszerelést, nem tud árkot ásni és nem csinál véres rohamot, hanem teljesen e!fásult és tehetetlen. Az bizonyos, hogy teljes jóllakásról nem lehet mindig szó. A katonák étvágya a megerőltető mozgások és a szabad levegőn való folytonos tartózkodás miatt rendkívül nagy, amelyet mindig teljesen kielégíteni lehetetlen, de ez nem is szükséges. Nem lehet mindig f igaz »jó napokat“ csinálni, ami alatt azt kell érteni, hegy a rendes menázsin kívül külön, alkalomszerű élelemhez is jut a legénység. Az ilyen jónapokon, — amikor váratlan zsákmányhoz jutnak a csapatok, — akkor látni aztán, hogy a jó magyar fiuk mennyit tudnak enni. Közismert dolog különben, hogy mi magyarok nagyon jól szeretünk élni, s tudják ezt rólunk külföldön is. Ha valahol megjelenik például egy északi német, bármilyen tehetős ember is, vacsorára ; megelégszik egy darab vajas kenyérrel s egy I kis sajttal. A turistáikat ellátó vendéglők sohasem jutnak zavarba velük szemben. Ha azonban magyar vendégek érkeznek, a sajtról csak l mint vacsora utáni nyomtatókról lehet beszélni. 1 A sajt csak az emésztés elősegítéséhez szükséges a sok jó után, amit a magyar vendég megevett. így van ez a békében s igy van a háborúban is. A magyar katonát nem lehet egykönnyen kielégíteni az élelem dolgában; hogy azután bőven meg is szolgálja az élelmét, az bizonyos, de ez más lapra tartozik. A háborús konyha — amint másként nem is lehet — nem túl változatos. A legfőbb és leggyakoribb „fogás“ a húsleves főtt marhahússal. Ez a gyakori ismétlődésnél kissé unalmas, de amikor csak lehetséges, igyekeznek változatot hozni az étrendben. Káposzta és más főzelék, konzervhus rizs- zsel, burgonya, többféle formában elkészített burgonya és más ételek is tarkítják a harcmezők „étlapját’“ Hogy nyers burgonyát esznek a katonák, az: mese. Nyers sárgarépát a maguk jószántából fo- ; gyasztanak, de ez nem is rossz. Tessék csak megkérdezni a gyermekeket, akiket eltiltanak tőle s elcsenik a konyhából. Megesik, hogy néha — rövid idör,e, — kenyérhiány van, vagyis jobban mondva, a megsütött kenyereket nem lehet nagy távolságból 1 a harcvonalhoz juttatni, de ez csak olyan kivételes jelenség, amelyet általánosítani nem lehet. Mielőtt megsebesültem volna, — Írja tovább a zászlós — 12 napig álltunk tűzben. Ezalatt háromszor kaptunk meleg ételt, mig máskor í hideg húst, kenyeret, kétszersültet hoztak az j éj folyamán a tüzvonalba. Ez nem volt éppen kellemes, de nem kívánhattunk rántott csirkét j és tortát az ellenség golyózápora közben. Fődolog volt, hogy nem éheztünk. Voltak azonban jobb napok is, amikor sertéssültet, vajat, tejet, szárnyast kaptunk, amivel a lakosság kedveskedett s megesett, hogy a lövészárkok mögül a szabad tűzön sülő malacok és libák illatát hozta felénk a szél, nagy- ! szerű ebéddel biztatva minket. Ezeket a finom i dolgokat a megtakarított pénzükből vásárolták a katonák, vagy pedig „foglyul, ejtették.“ Hogy némelyek megbetegedtek, azt a gyümölcsevésnek és a rossz kutak vizének tulajdoníthatják. A katonai élelmezéstől még senki sem lett beteg. Senkinek sincsen oka arra, hogy a katonák élelmezésén aggódjék. A hadvezetőség féltő gonddal őrködik a legénység gyomrának kielégítésén, mert hiába, a csatakat nemcsak a gyávaság, hanem gyakran az éhség is elveszíti, amint ezt az ellenségnél láttuk.
