Nagykároly és Vidéke, 1914 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1914-12-02 / 48. szám
•2 el a legtávolabbi lövészárkokba is. Hadd tudják meg a hős fiuk, akik testvéri egyetértésben, vállvetve küzdenek királyukért és hazájukért, hogy Magyarország az édes szülő szeretetével, hálájával és büszkeségével gondol mindegyikükre. Herczeg FerencA hadikölcsön jegyzése és a drágaság. A hadikölcsönnek, mini állami járadékköl- csönnek, mentői nagyobb arányokban való lejegyzése, a jelenleg uralkodó magas árakra kétségtelenül csökkentőleg hat. A papirpénzforgalom tulteugése — infláció j — ugyanis szoros összefüggésben van az árak emelkedésével. Természetes tehát, hogy mentői nagyobb arányokban történik a lejegyzés, annál csekélyebb a fedezetlen jegyek forgalma és igy annál nagyobb a lejegyzett kötvények benső értéke. Ez által a tőke erős elhelyezést nyer, amit úgy fejezhetünk ki, hogy „jól van elhelyezve“ - és a fedezetlen jegyek forgalma — a megnövekedett ércalapnál fogva — csökkenvén, a pénz értéke önként emelkedik, ami j viszont maga után vonja az egyes élelmi- és használati cikkek mérhetetlen magasra sző- ! kött értékének a csökkenését, olcsóbbá tételét. Hogy ez igy van, fényesen igazolja Németország példája, ahol 1 m/m. búza ma is cirka 10 koronával olcsóbb, mint nálunk, annak dacára, hogy nekünk jóval több volt a búza termésünk, a kevesebb lakossággal szemben. Hogy pedig a magyai hadikölcsön jegyzése — a még mindig észlelhető tartózkodás dacára is! — fényesen sikerült, mi sem igazolja jobban, mint az az arány, amelyet kapunk, ha azt a német és az osztrák jegyzésekhez — mindenütt a nemzeti vagyont veve alapul — viszonyítjuk. Mert arnig Németország 4l/g milliárd hadikölcsön jegyzése a 300 milliárd nemzeti vagyonnak csak l-5°/0-a és Ausztria 1V2 miiliárd jegyzése a 88 milliárd nemzeti vagyonnak l'8°/0-a, addig Magyarország 1 milliárd hadikölcsöne a 48 milliárd nemzeti vagyonnak több mint 2'°/0ra. De még teljes pontossággal — tekintve az anyag nagy halmazát — számba sem vehettük a jegyzett összegeket, hatása már is érezhető. A kormány törvenytervezetet dolgozott ki, az 1912. évi LX1II. t.-c. kiegészítéseként, maga egy angyal. De az Istenért, maga sir, Marié ! — Sirok ? . . . Hát mit legyek, mikor a gyilkosául szegődtem ? — Maiié ! . . . — Hagyja, mondta a leány, én látom, pedig vigasztalnom kellene ... De ha igy van . . . Nem tudom megtagadni. Nem. Ez a viz, a gyilok . . . Lassan szedi be, tizpercenként . . . Ez méreg . . . Eltiltották szigorúan . . . Mit tegyek, ha olyan követelő? . . . — Na jó, Marie, csak ne sirjon. Nem sze- 1 retek könyező női szemeket látni . . . Marie, egy borzasztó nagy sebem van, amit nem lát a világ, . s ezt a nagy sebet könyező női szemek ütötték a szivemen. Igen Marie, maga más, maga az ón megmentő, jóságos angyalom. Marie, maga nem tudja, maga nem tudta, hogy * én egy súlyosabb sebbel fekszem itt, mint a koponyám lelte, mint az a kór, amely a testembe fészkelte magát, s amely biztosan öl, amiért nem szabad vizet innom. Én tudom, Marie, hogy ez gyilkos kór és tudom mérlegelni az áldozatot, amelyet a szeretet fenséges jegyében hozott meg értem. A személy nem fontos, tudom, de a cél fenségesen szép. — Kötelesség, mondotta Marie. — Jó, mondjuk annak. De ezen a harc-! mezőn sem-leselkedik kevesebbszer a halál, mint ott, a golyók záporában. — Istenem, ne rontsa magát, mondta a j leány. Ne keressük most azt, ki áldoz többet. Bizonyai nem én. Ha igy rontja magát . . . — Igaz, a sebeimről volt szó . . . Már látom, hogy nem sir. Jól van, Marie. Maga az első az anyámon kívül, akinek a könyeit arany- ' korsócskába kellene összegyűjteni. Maga, Marie 1 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE j amelyben felhatalmazza a polgári hatóságokat, hogy az élelmiszerek, visszaélésszerű felhalmozása esetén rekviráthassanak. így reméli a i már valóságos uzsorává fajult élelmiszer-spe- j kulaciót megakadályozni. Intézkedés teendő ennek folytán, hogy ! a készletek -— hatósági leltározás utján —, valamint a maximalis árak -—■ ármeg- j állapitó-bizoltságok utján — megállapittas- sanak. Mert a legtöbb élelmiszer mai árát a háborús áliapot egyáltalában nem indokolja I s ennélfogva nemzetvédelem szempontjából nemcsak joga, de kötelessége is az államnak gátat vetni a mérhetetlen élelmiszer uzsora ellen, nehogy az egyes speculánsok teljesen J kiszipolyozzák a hadba nem vonult, de a hadba vonultak részére igen nagy áldozatokat hozott I itthon maradottakat, kik hogyha nem jutnak kellő élelemhez, épp oly baj — a győzelem szempontjából — mint hogyha a küzdő hadsereg ehezne. Ezért csak örömmel üdvözölhetjük a maga's kormánynak, különösen a maximális áralc megállapítására vonatkozó intézkedéseit, amelyek hivatva vannak a lakosság között a kellő nyugalmat ismét helyreállítani és a jövőbe vetett hitet és bizalmat — ami maga fél győzelem — erősíteni. Az ármegállapitó-bizottságok járásonként és városonként szerveztetnek. Az árak megállapításánál a f. év október hó második felében élért árak lesznek az irányadók. Az ármegál- lapitó határozatok ellen a kereskedelemügyi m. kir. minisztériumhoz lehet felebbezni. A határozat 1914. december hó 10-dik napján lép hatályba, mely napon tűi búzát,, rozsot, tengerit, árpát és az ezekből készült lisztet, a megállapított legmagasabb árnál drágábban forgalomba hozni nem szabad. Aki ez ellen vét, kihágást követ el es. 15 napig terjedhető elzárással es 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntettetik. Mely eljárás a közig, hatóságoknak, mint büntető bíróságoknak a hatáskörébe tartozik. Ezen intézkedések jótékony hatása már is érezhető. „Ijedtében a búza ára 3 koronát esett" mondja az ~Est“, amint a maximális árak megállapítására vonatkozó kormányrendelet köztudomású lelt. Mindent összevéve, a hadikölcsön hatalmas arányú jegyzése megadta a módot és az erőt a kormánynak, hogy a már mérhetetlen arányokat öltött élelmiszer drágaságot — a maximális árak megállapításának kötelezővé tételevei — vasmarokkal féken tartsa .és ezzel a fogyasztó közönségnek kellő védelmét biztosítsa. Lévay Béla. Színház. Pásztor Árpád látványos játékával nyitotta meg Neményi Lipót az idei színi szezont folyó hó elsején. Magáról a darabról vajmi kevés mondani valónk van, annyira silány. Egyedüli mentsége Pásztor Árpádnak, hogy hazafias darabot akart csinálni tákolmányából s magában ez a szándék is ér valamit, ügy látszik, hogy a szereplő színészek is egy véleményen lehetnek vplünk, mert bármenyire is igyekeztek, vajmi kevés hatást sikerült elérniük, s bizony a darab látványossága sem volt képes anyit nyújtani, hogy a tátongó iirt, amely az egész darabon végig húzódik — helylyei-helylyel pótolhatta volna. így mentve vagyunk attól, hogy játékukat kritika tárgyává tegyük. Egyel azonban nem hallgathatunk el s ez pedig szól annak a jelenetnek, amelyet minden valószínűség szerint a rendező ur a saját Ízlése szerint a 3 ik és 4-ik kép közé ékelt be. Nem mondjuk, hogy éppen ellebe vagyunk a vicceknek. Neha-neha szívesen fogjuk venni, de nem abban a tónusban, ahogy azokat Virágh Imre és Szendrő Gyula intoháltak. Máskor talán megjárnák, illetve elcsúsznának az ilyesmik is, de a mostani idők még sem alkalmasak erre. A rendező urban meg is csak lehetne annyi tapintat, hogy ha éppen nem is tartja bűnnek, legalább tartsa tiszteletben a mások ízlését, érzelmeit és akkor, amikor a jó magyar bakák sok százezrei vérükkel írják a magyar történelmet, ne igyekezzék ezeket a jó magyar bakákat nevetség avagy gunytárgyává tenni. Ne mert ez ellen tiltakozunk. Sok jó és szellemes bakaviccet hallottunk már és szívesen is vettük őket, de hozzávagyunk szokva, hogy azokat más tónusban hallottuk és csakis úgy szeretnénk ezután is hallani. Ennyi áldozatot mi is csak meghozhatunk a Haza érdekében, akik itthon maradtunk : hogy a komoly időkhöz illően komolyan viselkedjünk. És ha már színházba járunk több művészetet és kevesebb bántó rossz viccet kérünk. Fekete Ákos I. rendű kőszén kapható: Herskovits Herman és Fia fakereskedöknél. más . . . tudom, hogy más. Nem kételkedem benne. Csak egyet nem tudok bizonyosan. — Meggyógyult, mondta a leány. — Meggyógyulok? Minek? Azt hiszi örülni tudnék neki? Nem Marie, nem tudnék örülni neki. Az elet cudar. Csak egy szép van: meghalni a hazáért és egy van kárhozatos, amely rosszabb a pestisnél. Égetőbb ez a legborzasztóbb fájdalomnál. Marié, ha ezt a gyilkos kórt kilehetne tépni a szivemből. — Ki lehet, mondta a leány — csak nyu- j galom. Meg fog gyógyulni. Meg kell gyógyulnia, ha szót fogad. Én akarom, hogy meggyógyuljon. — Maga ? Marie, maga akarja ? Tréfát üz ( velem? Marie, ez keserves tréfa lenne! — Komolyan mondom — mondta a leány. Hisz’ az előbb mondta, milyen fenségesen szép meghalni a hazáért. Szép, ezt én is mondom, j De élni, a hazáért élni, ez sem az utolsó. Élni a hazáért, még is csak szebb. — ügy hiszi, Marie ? — Hiszem. Áz élet szép, az élet jó, ha j okosan éljük. — Okosan ? . . . Marie, hogy lehet okosan is élni ? Sebekkel az ember lelkén, melyeket a végzet durva keze ütött a lelkűnkön. Hát mi köze az okosságnak a fájdalomhoz? Látja, kis Marie, négy hete fekszem itt, s tudom, hogy sebem súlyos ; tudom, hogy már azon a ponton is álltam, mikor az a parányi láng, amelyet nagy bölcsen életnek neveznek, már alig pislákolt a közölt a két végtelen árnyék között, amelynek útja is, mind sötétebbé kezdett válni . . . — De kérem, agyonfárasztja magát, nem ■ engedhetem, hogy tovább is beszéljen. — Ne féljen, Marie. Én már látom a sor- I som. Kis Marie, nem érdemiek jobbat. Hálátlan vagyok, hogy a maga fáradozásainak eredményét durván tépem széjjel. Értem Marie, tudom, hogy visszaakar adni az .életnek. Hálásnak kellene lennem, s én még sem tudok áz lenni. Nem, mert egy gyógyíthatatlan sebet hordok a lelkem mélyén, s erre a sebre gyógyító balzsam nincsen. Marie, csak még egy korty vizet . . , — Istenem, sóhajtotta a leány, hát erőszakkal az öngyilkosságba akarja kergetni magát. De hisz’ ez . . . Gondolja meg, ez bűn. Ez vétek a hazája ellen 1 Nem tehetem, igazán nem tehetem. — Könyörgöm, Marie, a szomjúság megöl. — Én nem ad A, nem adhatok, én nem szegődhetem a maga gyilkosául. Istenem, legyen türelmes, hisz’ ez is gyönyörű erény. — Marie, ez a tűz elepeszti a lelkem. Gyötrődöm Marie, mert erre a zsarátnokra viz kell, víz Marie, tenger viz, hogy ne érezzem a pokol gyötrelmeit. A beteg mindegyre lázasabban beszélt, s arca valóban tűzben égett. A leány nem állhatta meg, hogy újból sírásra ne fakadjon. Újra könyezett. amelyet rejtegetni igyekezett. Ám a beteg észrevette, s lázas félálomban mondta, miközben a leány kezét szorongatta. — Igen Marie, ő is csak úgy sirt, amikor elbúcsúztunk. Lássa, sokszor a könyek hazugak . . . Hogy hittem ezekben a könyekben. Hogy szerettem volna összegyűjteni ezeket a drága cseppeket, s fölszántani a sápadt szomorú arcáról a szivemmel. Örökké hü leszek! Várok rád! Ésküdte, megesküdött a boldogsá: gára. Nem kívántam ennyit, tudtam, Marie, hogy ez sok, ez rettentő nagy áldozat lenne. Lássa Marie, ez az élet. Ez az élet okossága. Mert ugy-e, mi köze a szivnek az élethez. A
