Nagykároly és Vidéke, 1914 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-07 / 1. szám
4 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE ITIODERN RUHAFESTÉS ITTV |E“D D7\l GALLÉROK GŐZMOSÁSA BÁRMILY DIVATSZINRE I HJL.I\ I HL tükörfénnyel hófehérre Nagykároly, Széchenyi-u. 43. sz. (A róm. kath. elérni fiúiskola mellett.) Támlásszék 10. Énekes bohózat 3 felvonásban 1 előjátékkal. írták Haller és Wolf. Zenéjét szerzetté Goócze Walter. A n.igykárolyi városi színházban előszűr játszották 1914. január 4-én este fél 8 órakor. Az előjátékban két ur Várossi Vitus (Gáspár Jenő) és Rudaz Vilii (Váradi Izsó) a nézőtéren kiabálva összevész a 10-es számú támlásszéken. A'2 darab folyamán mint ellenfelek többször találkoznak és végre após és vő lesznek. A cselekmény nem fejlődik. A vég az előjátékban adva van. Rudaz Vilii és Lotij, Varossi Vitus leánya (Tombor Olga) már az előjátékban szerelmesek, egymásba — s ez mutatja a darab ürességét — Rudaz Vilii csak a 3 felvonásban tudja meg, hogy az a lány, kivel titokban folyton találkozik, szerel meskedik s akit el akar venni, kinek a lánya. A darab nem irodalmi értékű s igy meséjét elmondani nem érdemes. Az összes szereplők azt a benyomást teszik a nézőre, mintha maguk sem vennék a dolgot komolyan, csak játszanának gyermekek módjára azzal a különbséggel, hogy felnőttek szerint csókolódznak, léháskodnak és hazudoznak folyton. A szerepek nem hálásak. Annyira nem, hogy a közönség a szereplőket, bár teljes igyekezettel játszottak, egyszer sem hívta tapsokkal a lámpák elé. Mindamellett Gáspár Jenőnek alkalma nyílt rögtönző kedvének kielégítésére, Tombor ! Olgának lábszárai mutogatására, Váradi Izsónak láb-, nyak- és deréktörő, modern táncnak nevezett ugrálásra, Bródy Irénnek öltözködési jó Ízlésének és annak illusztrálására, hogy ő is állandó párlnere, Marossy Géza a társulat állandóan igénybe vett s mindig művészi nívón álló, kitűnő tagjai. Juci szobaleány szerepében jó alakítást mutatott be Béressy Gizi. Dicsé- j retreméltőan játszott még Parlagi Margit lérj- j dirigáló szerepében. Váradi Izsó a redingoteról! és kesztyűről szóló énekében ő maga is észrevette, hogy olyat dicsér, ami neki nem volt. I A közönség közbe-közbe nevetett, tehát mulatott, de a nevetése nem volt szívből jövő, hanem legtöbbször csak szánakozóan mosolygott a darabban feltálalt gyerekségeken. A zene kellemes, jól hangszerelt, de a hülyeségek halmazában elveszett. Telt ház volt. Téli éjszakán. Irta: Kosztka Mihály. Vergődő szívvel, lázas agygyal bolygok A zúzmarától fényes éjszakán, A beteg, fázós lelkem előtt pedig Táncra perdül egy asszony, s egy leány. A csillagfényes éj kiqyul köröttünk, S a lelkem mélyén ég a gyötrelem, A mese-világ démon tánca ilyen: Irtózom tőlük, s mégis követem. ^ Leszállított árak 1! £ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ miért lett most olcsóbb a ► ► ► ► ► * cipő és csizma? ► 4 Azt megmondjaü, ha elmegy ► ^ hozzá l»tí*,ásaroloi J £ ■▼▼▼▼TVTVTTTTVTTB HÍREK. Szerelmes, bűvös zene kél nyomukban, A levegő is ittas lesz — velem, S ha fáj is egy-egy akkord a szivemnek. Kéjjel borzongok meg az éneken. Félém kacsintanak gorgó-szemülckel, S kacér csókkal mindkettő hívogat, Kinyújtott karral rohanok reájok, Úgy elfogott a gyilkos indulat. Az idegeim sajgva bomladoznak, Mint két tüzes golyó ég két szemem, Aztán egy hosszú percig mit se látva : A szép asszonyt halálra ölelem. S vad ordítással török most a lányra, S megmérgezett számmal megcsókolom, S a küzdelmekbe fáradt, bolond lelkünk Együtt száll át a rémes poklokon . . . Előfizetési felhívás. A „Nagykároly és Vidéke“ a j mai számmal életének harmincegyedik évét \ kezdi meg. E szám legfényesebben igazolja, hogy e lap hivatását életképesen töltötte be. Semmiképpen sem tartjuk szükségesnek \ hangos kitételekkel múltúnkat dicsérni, jövőnket ékes Ígéretekkel kiszínezni. A di- \ csérgetés és ígérgetés sohasem volt e lap kenyere. A „Nagykároly és Vidéke“ a jövőben is, miként a múltban : bátor szó- kimondással fogja a függetlenségi eszméket megtörhetetlen erélylyel szolgálni és az ellene török munkáját éles kritikával sújtani f!<****’ -Wi Kapható villanyszerelési üzletekben, villanytelepeken és a MAGYAR SíEMENS-SCHUCKERT-MÜVEK-nél, Budapest, VI.. Teréz-kerut 36. Gyíf-ntez* 13. A legjobb és a legtartósabb drótszálas lámpa. Húzott drótszállal 75°/» árammeatakaritáa. Wotan lámpáink Nagykárolyban Singer Márton és Társa üzletében kaphatók. mellé s megkínáltam egy pohár borral, mit szives köszönettel fogadott. Arca nyntha kissé lázas volna s egészben, mintha bizonyos izgalom venne rajta erőt. Bocsánatot kért, ha untatna beszédével, amit el akar mondani, azt még senkisem hallotta tőle, hátha hazugságnak, nagyhangú dicsekvésnek vették volna az emberek. De most végső szorultságában kénytelen feltárni. — Apám halála után, — vette fel a beszéd fonalát — anyámat bátyja vette magához, ki bókher volt Kövesfalván s éppen olyan földhözragad! szegény volt, mint mink. Én pedig nekivágtam a nagy világnak s mint a megyebeli hazátlanok, vándortarisznyával oldalomon mentem mendegéltem, mig Pestre jutottam. Nem annyira a város, mint inkább az emberek különös viselkedése ragadta meg figyelmemet. Utcák, terek embersokaságától voltak hangosak, itt-amott szónokoltak, éljeneztek. A járókelők mellén és kalapja mellett nagy kokárdák, a polgárok között a legtöbbnek vállán puska, oldalán kard, kinek ez nem jutott, fokost, buzogányt forgatott kezében. Kérdezösködésemre azt válaszolták, hát nem tudom-e, hogy kiütött a szabadság, az egyenlőség és testvériség és most ezeket kell megvédelmezni. Nem értettem, mit jelent ez. Amint munkát kerestem, hamarosan karon fog egy szapora lépésű, még szaporább beszédű emberke s azt mondja : gyere kapsz munkát, akár egy esztendőre valót. Vele mentem; bevezetett egy rengeteg nagy műhelybe, százan | is lehették, akik ott dolgoztak s valamennyi kék magyar nadrágon s kávészinü attilán öltö- gette tűjét nagy igyekezettel. Engem is leültetett vezető emberein s kezembe nyomott egy összeféreelt nadrágot; mit tehettem mást, én is versenyt varrtam a többiekkel. Hogy mi bérem lesz, senkisem mondta, magam meg nem mertem kérdezni. Délben katonák módjára ebédeltünk s elvegyültem társaim között, kiktől megtudtam, hogy e rengeteg ruha a magyar honvédek számára készül. Varrtunk szorgalmasan napról- napra, egész társzekerek hozták az uj posztót s szállították el a kész ruhát. Egész nap csatahirekről folyt a beszéd: most itt ütköztek meg az ellenséggel, majd meg amott arattak fényes győzelmet a honvédek. A lelkesedés láza átragadt én reám is, kezdtem megérteni az előbb érthetetlen jelszavakat, mikért érdemes vért hullatni s életet feláldozni. Már elég lehetett az egyenruha, mert egy napon felszólítottak bennünket, hogy ki akar fegyvert fogni s a honvédek közé állani. Valamennyivel én is jelentkeztem. Mikor a toborzó asztal alőtt álltam, a tiszturak némi tanakodás után engemet is felvettek . . . Finnyás legények közé kerültem, kik zsidó voltom miatt húzódoztak tőlem s mindig kiszorítottak a sorból, egyik sem akart mellettem állani. Nagyon elkeserített a dolog, annál jobban, mert a századunk kapitánya sem tett értem semmit, csak a fejét csóválgatta. Egy alkalommal, mikor kirukkoltunk, eg torzorborz, szakállas kapitány rugtat a száza dunk elé s igy szól; — Hol az a zsidógyerek ? lépjen előre 1 Előre léptem, tisztelegtem s még a térdem is reszketett, amint feszes állásban a marcona katona szemébe kellett néznem. Végig mért lángoló szemeivel s ezt mondta : — Jól van fiam, velem jössz, az én gyerekeim befogadnak, köztük jó sorod lesz. Majd a szivem ugrott ki helyéből örömömben. így kerültem a diákok zászlóaljába, azok közé a jószivü, vidám fiuk közé, akik a csata tüzében is kacagtak, dévajkodtak s minden ütközetben játszva győztek. Boldog voltam, büszke voltam, mint életemben sohasem. Boldog voltam még álmaimban is, mikor a pislogó tábortűz körül összebújva, egymást melegítettük a dérütötte gyepen . . . Itt Salamon szünetet tartott s úgy láttam, hogy halvány arcára szive melegétől egy édes érzés pírja rajzolódik s szemében régi boldog emlékek sugára ragyog fel.' Majd folytatta: — Minek mondjam tovább, hogy fáradalmaktól elcsigázva, éhségtől gyötörve, sebektől vérezve végigküzdöttem a szabadságharcot . . . Mindezt pedig csak azért mondottam el, hogy most uram, könyörögjek, hogy egy kérésemet teljesítse. Szorongat az Ínség, a nyomor, a betegség s kénytelen vagyok igénybe venni azt a segélyt, mely most az éhenhalás rémétől menthet meg.
