Nagykároly és Vidéke, 1914 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1914-07-15 / 28. szám
2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE Minden gazdának jó tudni, hol az olcsó beszerzési forrás. Kinek szüksége van bármiféle gazdasági cikkekre, legelőször keresse fel NEMES FERENCZ Tessék próbavásárlást tenni. Minden munkáért szavatosság vállaltat!! oki. kovács- és kocsigyártó műhelyét (pV"* Nagykrolyban (Majtény-utca) ahol mindenféle gazdasági cikkeket bámulatos olcsó árért és kedvező feltételek mellett vehet vagy rendelhet. Raktáron vannak: féderes kocsik, fagy igás és kis futó locsös szekerek, kétkerekű féderes talyiga, fa- és vasb;rona, Kihán- Sándor-féle vasekék, mindenféle kész famunkák, uj szekerek, fagy aboz faió kidarabolt rúd, oldalcső, küllő, talp, lőcs, sárhányó, spicbogni, kerékagy és minden hozzávaló részek és e szakba vágó mun-.ák, helyiségek, hol az esetleges rossz időjárás esetén a szabadban megkezdett mulatságok folytatódhattak votna, s a közönség meg lett volna védve minden eshetőségre. Fájdalom ez az ajánlat nem nyert teljesítést. Miféle előnyökkel, következményekkel járt volna ennek az aiánlatnak a keresztülvitele ? Mindenekelőtt a Lövölde-kert olyan vendéglőst kapott volna, akiben minden körülmények között számíthatott volna, mivel szintén látott volna garanciákat arra, hogy befektetései megfogják hozni a maguk gyümölcsét. A közönség pedig sokkal nagyobb számban és nyugodtabban kereste volna fel a nyári mulatságokat abban a tudatban, hogy sem,testi épsége, sem ruházata nincs kitéve az elemek szeszélyének. Az egyesületek pedig sokkal nagyobb kedvvel, ügyszeretettel és rendezési lendülettel kultiválták volna a népünnepélyek tartását, mert anyagi befektetésük nem lett volna kitéve veszélynek. Ezek előre bocsátása után kérdjük : mi hát itt a teendő? •' Égősorban a városnak,; \inint erkölcsi testületnek kell ezt a kérdést megfontolás tárgyává tenni, hiszen végre is elsősorban ő a telektulajdonos és hivatalból megindítója minden olyan eszmének, mely a közcélt szolgálja. Nem régen változás állott be a város tiszíviselőkarának vezető, irányító egyik állásában. Uj, friss, hogy úgy mondjuk, fiatalos erő jutott a vezetőségbe és joggal várhattuk, hogy e felfrissítésnek tapasztalható jelenségei is lesznek. Végre is egy vezető állásban levő városi tisztviselőtől a város fejlődésére vonatkozó gyümölcsöző eszmék felvetését, avagy az ajánlott tervek és jó gondolatok energikus keresztülvitelét is várjuk, sőt talán leginkább ezt várjuk, s nem tartjuk kizárólagos érdemül, hogy az ügyiratok csupán szörszál-hasogató hivatalos pontossággal elintéztessenek. Éppen ezért, midőn e kérdés tárgyalását a város vezetőségének figyelmébe ajánljuk, felhívjuk az érdeklődését a város arra hivatott 3 munkás tisztviselőinek is, hogy ne csak a bürokratizmus szemüvegén keresztül . nézzék ezt az ügyet, hanem karolják fel azzal az ügyszeretettel, mely a város egész polgárságában megelégedést kelt; . Ha azonban-csalódnánk —; mit hinni .sem - akarunk -r- s avár-os vezetősége nem tenné magáévá-é kérdés megoldásának rendezését, úgy vegyék kézbe a város kultúráiig,^egyesülőiéi és közös akarattal, az e|ésg társadalom -beypnásávab—karöltve . oldják meg a Lövölde-kert elmondott mizériáját. * . A város kulturális egyesületei, mint tudjuk, harmonikus, barátságban élnek , és éppen ezért ennek az eszmének keresztülvitelére való minden garanciát egyesitik. A város vezetősége egyebekben saját kezdeményezése alkalmából is számíthat — nézetünk szerint — a városi kulturegye- sületek intenzív támogatására. A vasárnap megzavait népünnepély alkalmából ugyan, de nem csupán ötlet- szerüleg, nem az elfeledés számára Íródtak e sorok, s mindenesetre a nagy közönség őszinte elismerését vonná maga után, ha eredményeket is tapasztalnánk a rámutatott ferdeségek megszüntetésére. Értesítési Szives tudomására hozom a n. é. közönségnek, hogy köztisztasági vál- : lalatra iparigazolványt nyervén, s így Nagykárolyban Tompa-utca 29. sz. a. Közlisziasá£i vállalatot nyitottam, hol elvállalok minden ■ e szakba vágó dolgokat, u. m.; szemét, ürülék stb. kihordását, a szemét kihordását jutányos arban alku szerint, ürülék kihordását 516 fiteres hitelesített hordóban 3 ko- .ronájával s minden egyes náliam ’ eszközöli munkáiatokari teljes fele- . « :JSsaé#et •vállalok.-- —- Jelentkezések; V : eszközöihetők. Á n; el iobzönsé'g' j~ szíves .-pártfogását kérve, maradtam tisztelettel . f Szaloó G-áToor ' Tompa-Utca 29. Legszebb ruhatisztitás Vegyileg száraz utón Hú fia Jer Púi ruhafestő, vegytisztító és gőzmosö-gyárában Felvételi üzlet Nagykár ol y, Széeheuy i-utca 43. szám. Talizmán. Irta: Fehér Ákos. — A „Nagykároly és Vidéke“ eredeti tárcája. — II. Garamszegi kábultan vonszolta magát le abból a fojtó levegőből, amely a Simándy palotában nehezedett a lelkére. Agyában valami kábító érzés zsongott s csak amikor a Duna- partra ért és a budai hegyek felől tóduló balzsamos lég fürösztötte meg lázas homlokát : akkor ébredt teljesen öntudatra. Maga sem tudta hova, merre vezeti útja, csak ment; ment céltalanul, akaratnélkül, szinte gépiesen, öntudatlanul. A budai hegyek mögött most bukott alá a nap s a láthatárról visszaverődő karmin- Bávok vérvörösre festették a Dunának lágyan hömpölygő hullámait. Amidőn Garamszegi ré- veteg tekintete a vizen végig siklott, ijedten kapott észhez. Vért látott. Vért, amely szinte tengerszerüleg hömpölyög végig. Vért, a saját vérét, amit befertőzött egy idegen dogma formái szerint, hogy ellenségei szemében azzá legyen, amilyenné álmai, büszke akaratereje predesztinálta. Vért, a saját élete rugóit mozgató, szép piros vért, amelyre immár semmi szüksége nincsen többé, miután rombadőlt körülötte minden. Legyőzte a szive. Hogy milyen esztelen volt! Eladta magát, a vérét, a hitét, a meggyőződését annak a világnak, amely kirúgta magából, mint nem odavalót; mint nem magából valót. Fájni esak azért fájt neki százszorta jobban, mert az a valaki állította meg a boldognak álmodott utou, akit szeretett. A cél itt megszakadt, megszűnt. Mi keresni valója lehetne még itt a földön, mikor a saját angyala hagyta el s a kezében tartott boldogsága pokollá változott át ?! — Semmi, semmi célja nincs már az életemnek, mondotta önmagának s gondolatai már ott jártak a Simándy palota cirádás termeiben. Zelmát látta megtörtén, halványan a bu- csuzás pillanatában s amint igy megtörtén látta, majdnem sírásra fakadt. A mellét, a torkát szorongatta valami, amitől majd megfuladt. Gépiesen esett neki a diszes dolmánynak s szinte szakgatta testéről a csillogó ruhadarabokat, amelyekben minden szerencsétlenségének okozóit vélte . .. Minek ez a rongy ?! Kinek ? Nincsen szükségem rá! — ordította s már a kardja után nyúlt, hogy a vízbe dobja, de a keze egyszerre aláhanyatlott, megbénult. Egyszerre maga előtt látta a jó öreg zsidó asz- szonyt: az édes anyját, aki szelíden cirógatta meg az arcát s lefogta azt a kezet, amely véget akart vetni minden további komédiának. Kissé megnyugodott s gondolatai közé engedékenyebb gondolatok vegyültek. Higgadtan kezdte mérlegelni a dolgát. Belátta, hogy esztelenség lenne. Végre is katona s igy nemcsak az önmagáé. Fölesküdött erre a kardra, a zászlóra. Mocsoktalanul kell visszadnia, ha nem akarja viselni többé. Pedig úgy gondolja, hogy nem akarja. Azután leült szépen a part szélére és hosszasan elgondolkozott. Fenn, a védgáton a környéken dolgozó munkások és munkásnők siettek be a városba. Egy-egy szerelmes pár is elsurrant mellette, amint boldogan igyekeztek fészkükbe, kéz a kézben. — Itt van a boldogság — séhajtolt most magában. Ezek az emberek még tudnak szeretni tisztán, önzetlenül. Ezekből még nem ölte ki a nemesebb érzelmeket az a mérges kór, amely a felsőbbek lelkét megmételyezte . . . Ezek ... — dadogta aztán. — De itt elborult előtte a világ. De ezek nem adták el, ami a legdrágább kincsük : a hitüket. Ezek .. . ezek ... a nép egyszerű gyermekei nem olyan elvetemültek, hogy azokat tagadják meg, azokat, akik a világ minden kincsénél többet jelentenek nekünk: azokat, akiknek véréből valók vagyunk. Igen. én megtagadtam az apámat, anyámat, akiknek leikéből lelkedztem. Eh ! megértem már arra, hogy örökre leszámoljak evvel a rongyos, nyomorult élettel! Hova menjek ? Melyik világ fogadna még szivesen, az, amelyiket én adtam el, vagy az, amelyik már kirúgott magából ? Egyikhez sem fordulhatok már. Egy eshetőség van : a harmadik világot választani, amely mindent kiegyenlít. Ez a világ a kettő szintje fölött lebeg, nem éri mocsok, mert az a hivatása, hogy megbocsásson; hogy a mocskot tisztává mossa. A halál gondolata már egészen hatalmába kerítette és semmi rendkívülit nem talált már benne, hogy eldobja magától az életet. Értéktelen maradt már előtte. Minek ? A Duna hullámai úgy hívták, csalogatták : Minden elmúlik, gyere le hozzánk. Mi elfeledtetünk mindent, mindent; —szinte kedvet ér-
