Nagykároly és Vidéke, 1914 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-17 / 24. szám

NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE 3 Kisded Sándor füszerkereskedésóben Nagykároly. A borvásárló közönség saját érdekében is győződjék meg jóságáról és olcsóságáról. thoszszerü valótlansággá deklarálta s degra­dálta . . . Hol van ma Voltair, Biester, Strauss? Krisztus pedig — él, halad, végzi áldott munkáját. És mennyire nem vészit friss, eleven va­rázsából !... A görög bölcsészek, akiknek az a Saul­ból lett Pál apostol hirdette az ö „tudománysát, ezt a „bolondság“-ot (0 nevezi igy az első korinthusi levélben), először lemosolyogják, kigunyolják s mégis attól a názárethi bölcs­től tanulnak uj bölcsességet: szépen élni s boldogan meghalni. A görög szobrászok, akik kitudták faragni a Laokóon szoborcsoportot, ezt a kővé jegecült küzködő fájdalmat, vagy egy Aphrodite szépséges nőalakját tudták kivésni, kisimítani a márványból, uj szépséget látnak a kereszten vonagló önfelál­dozó szeretotben ! . . . A mikor a nagy római birodalom szét­esett, mikor a bősz vandálok királya — Gei seriell — ezt a parancsot adta hajókormá­nyosának : „Vezess azokra a népekre, akikre istenük megharagudott“ (Bettex), a vad né­pek rohanó, pusztító, viharos hullámai végig zúgva Európán egyszerre megtorpannak, a véres kardok kihullanak kezükből... Mert a Caesarok széthullott trónja fölött, a légioná­riusok sápadt hullái fölött ott állt, ott ma­gasodott a Krisztus keresztje s a pusztító vandálokat szivükön találta szava: „Vegyé tek fel az én igámat... Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szivii va­gyok s békességet találtok sziveteknek.“ (Máté evangéliuma.) Mikor pedig a renaissance idejében az ókori pogány világ szépségét visszasírta az emberiség, mikor a dévaj nympfák, satyrok világának levegője süvített végig a csöndes, rideg kolostorokon s a keresztyénség komoly erkölcse veszedelemben forgott, 0 a pogány renaissancé ból csinált egy keresztyén re- naissance-ot, a reformációt, mert megszólalt szava a Huss, Savonarola, Luther, Zwingli, Kálvin felett : „Kövess engeinet!“ S ma, mikor egy általunk örömmel üd­vözölt szellemi nagykorúság önérzete és ön­tudata izmositja meg a lelkeket, mikór a nagy francia forradalom ouvertürjének ha­talmasan zugó akkordjai — szabadságot, egyenlőséget, testvériséget harsogva — fel- zendüluek a tüntető tömegek ajakán, O a rombolás erőit alkotni kényszeríti, vagy a rombolás törmelékeit összegyiijtögeti. Ma, ebben a Götterdämmerungban, mikor a lel­kek két kézzel tépik, cibálják magukról azo­kat a szent _ kötelékeket, , melyek a magas­sághoz, az Éghez fűzik, Ő csendesen végzi lélekmentő munkáját. Ő él! Hanyatló szá­zadok sírjai és születő századok bölcsői fe­lett áll Ő, a világ világossága. A múlt század végén pl. az egyik nagy német napi lap ezt a körkérdést intézte a legnagyobb tudósokhoz, Írókhoz, művészek­hez : mit tartanak a XIX. század legnagyobb tényének ? S Lehmann Filhés, a berlini egye­tem asztronómusa ezt a szép választ adta : „Tőlem, mint a csillagászati tudomány kép­viselőjétől azt várja a közönség, hogy pl. a Neptun bolygó felfedezését, vagy a spektral analysis (színképelemzés) találmányát ünne­peljem századunk legjelentősebb tényeként. Azonban legmélyebb s legbensőbb meggyő­ződésem szerint ez egészen más téren kere­sendő. Vallom, hogy a legjelentősebb ese ménynek, melyet századunk felmutathat, a keresztyén szeretetmunkásság felébredését és felvirágzását, főleg a belmisszió intézményét tekintem." (Pfennigsdorf.) íme e szép nyilatkozat alakjában igy vet! egy babérkoszorút e nagy keresztyén tudós az örökké munkálkodó, diadalmas Krisztusi lábai elé. * Kedves Hallgatóim ! Előadásom másik fe­lében azt a kérdést vetem fel s igyekszem felelettel .lezárni: miért lett Krisztus az ember I örök eszménye? Mivel a mai lélektanok az egyéniség ki­fejező lelki erőiül az értelmet, érzelmet és akaratot — ezt a psychológiai háromságot — tüntetik fel, Krisztusnak, mint eszménynek olyan le ki erőkkel kell hatnia, hogy e hár­mas lélek összetevő tényezőt egyenként és összesen áthassa s kifejlődésükre lendítőerőt kölcsönözzön. „ / Vizsgáljuk Üt az„ értelem szempontjából, mert álljtom, hogy O a világ legbölcsebb ta­nítója, 0 az eszménye a bölcs embernek. Bizarr vállalkozás — mondják Önök — Krisztust úgy mutatni be, mint a világ ma is és örökké a legbölcsebb tanítóját. Hiszen nem volt tudós, valami uj bölcsészet komp­likált, sürüszövésű gondolataiból nem alko tott egy külön bölcseleti iskolát, mint aminő pl. az eleai iskola, vagy Kant kriticizmusa, nem fejlesztette a tudományt pl. a kozmog­ráfia nagy problémájára, a bolygók lakott- ságára még theóriát sem állított fel (bárján, ev. szerint mondotta: „Az én Atyámnak sok hajlékai vannak“), mégis állítom, hogy az Ő iskolájába járni, az O lábaihoz magátmegadó lélekkel letelepedni fog az ember mindad­dig, mig az emberkorcsosulás el nem éri a Madách által megálmodott utolsó fokát, mi kor az elállatiasodott korcsszivben csak egy vágy fog ringatózni: „Kevesebb ember le­gyen s több foka.“ (Embertragédiája.) íd azt a viszonyt határozta meg a legutól- érhetetlenebb precizitással, melyet minden bölcsész, minden gondolkodó ember keres : a végesnek a végtelennel való viszonyát. Gondolatot adott, a legnagyobbat és legme­legebbet, mely minden korok gondolkozóit vonzani és melegíteni fogja s ez : a végtelen szeretetnek feltüntetett világszellemmel — az Istennel — mint Atyával való gyermeki viszonyban feltalálható bojdogság gondolata. ,,Mi Atyánk I“ Ez az Ü filozófiája. És ami itt az első pillanatra bárki előtt is szembetűnő, „az igazságnak az a demok­ratizálása“ (Apponyi beszédéből, melyet a XI, kath. nagygyűlésen mondott), mely le­hetővé teszi, hogy a bethániai Mária és Nikodémus, az analfabéta napszámos és az egyetemi professzor ennek a bölcsnek a lá­baihoz telepedve, vallani fogja — Pál apos­tollal — „Krisztussal lenni mindennél jobb*.“ Mert ne gondolják Önök, hogy életnózet te­kintetében, azokat a végső gondolatokat il­letőleg, valami túlbő termelés állana rendel­kezésünkre. Tekintélyekre vagyunk utalva. Anaxagorastól el a mai theista bölcsekig, akik nem az anyagot mammonizálják, e fel­fogásnál, e meghatározásnál túl nem jut­nak el. Isten az Atya I Ez a Krisztus „bölcse­leté.“ De — kérdik Önök — nem sovány élet- nézet-e ez ? Lehet-e erről elfogultság nélkül hirdetni, hogy ez a bölcseség superlativusza, eszménye ? ... Lehet I Figyeljék csak meg: azok a bölcseleti rendszerek, melyek az istenség detronizálása céljából készültek s melyek ép ezért kisebb- nagyobb — no nem fölöttébb veszedelmes — szellemi válságot idéztek elő, olyan Író­asztali filozófiák. (Kár, hogy az Ars poetica törvénye nem érvényes e filozófiai rendszer­telenségekre is; t. i. az, hogy 9 hónapig — 9 évig — kell az íróasztali fiókban érniük.) Ott a 20 fokosra befütött, pálmás irószobá- bau, a finoman faragott, antik szoborminia- türökkel telehintett Íróasztalon, amikor a pa­zar kandallóban csevegve lobog a parázsló tűz, ott lehet megírni egy atheista, egy is­tent detronizáló filozófiát. Sőt — csak ott lehet I Aliért ? Mert van egy speciális lélek- tipus s ez az extravagáns lelkek osztálya. Közöttünk is vannak ilyenek. Ezek azok, akik télen a Riviéráról álmodnak — persze, ha nem tehetik, hogy a Riviérán álmod­janak —- ezek azok, akik nyáron pl. a sark­utazásokat, vagy Tolstoj téli világú regényeit olvassák s ezekhez tartozik az a magyar mágnás — gondolom : Eszterházi — aki forró kánikulában megszánkóztatta mennyasszonyát a bécsi Ringen, olyképpen, hogy cukorport hintetett le s csilingelő szánon végigsuhant az ámuló nép sorfalai között. Nos ebbe a kategóriába osztályozom én ezeket a pesszimista és atheista bölcseket : Isten ölében álmodtak az Isten nélküli vi­lágról. Hol áll ezek felett Krisztus!... Nem volt helye,-ahol fejét lehajthatta volna, tépte a gúny, kővel fenyegették, tanítványaival együtt buzaszemeket volt kénytelen kimorzsolni a száradt kalászból, oh és ez a nyomorgó, ül­dözött Krisztus tudott tanítani Istentől, mint örök gondviselő Atyáról, mint a két fillér értékű verebekre s a fejünk hajszálaira is gondviselő Istenről. Ez a bölcs. Az egyetlen, aki nem taní­totta, hanem élte filozófiáját. Hol van e magaslat mellett az atheisták túzokbölcselete ? Jól mondotta a berlini Paul­sen : „Az utolsó években mindenféle nevelőt ajánlottak nekünk: Schopenhauert, Rem­brandtot stb. Én azt mondanám, nem, csak egyről lehet szó: Jézusról, mint népünknek s az emberiségnek nevelőjéről.“ Igen, csak erről az egyről lehet szó 1... Az Isten Atyám. Ezt a gondolatot hiába veri-vágja a tagadás sötét hollója, akinek lelke viharokat járt, csak erre a gondolatra fog leszállani, mint a viharüzött tengeri si­rály a korallszirtbe kapaszkodik erőtlenedő karmaival. Ez a bölcseség, mely lelkemet erővel, élet­kedvvel, bátorsággal tölti el I Krisztus az én vezérem, életem 1 * Változhatlan eszmény Ő az érzelem szem­pontjából, sőt itt igazán verhetetlenül az. Itt ♦ PÁRÁIM VISE fölerakata és egyedárusága a „Szatmári Kereskedelmi Részvénytársaságnál“ IpflBp*» Kívánatra szívesen speciális ajánlattal szolgál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom