Nagykároly és Vidéke, 1914 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1914-05-27 / 21. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE 2 Gyerünk cipőket vásárolni a már elismert :: Kereskedelmi és Iparbank palota (a Petöfi-nyomda szomszédságában) Egységes áraim a következők: Női fél vegyes cipők ....................................K 4.90 Nő i amerikai legújabb facon (Lag, bagaria shewro) K 10.50 Férfi vegyes cipők.........................................K 8.50 Férfi amerikai minden min. (Lag, bagaria, shewró) K 13.50 Gyermek cipők : félcipő 21—25. barna vagy fekete K 2.50, 26-28. K 3.50, 29-34. K 4.50. Amerikai: 22—25. K 3.90, 26—28. K 4.90, 29-34 K 5.90. Mielőbbi látogatást kér Stern Lajos cipöáruhia, Bankpalota. károly városa önmagát tisztelte meg akkor, midőn Kossuth Ferencet a város díszpolgárává választotta, kifejezést adva ezzel osztatlan elösmerésének a polgárerények fölött. Nagykároly város polgárságának man- datáriusai kedden délelőtt rendkívüli közgyűlésben adtak kifejezést a város díszpolgára halála alkalmából spontánul megnyilatkozó részvétüknek. A rendkívüli közgyűlésén, — melyről lapunk ma ' helyén szólunk — Debre- czeni István kir. tanácsos, polgármester adott kifejezést a részvétnek, a fájdalomnak, melynek minden egyes kitétele az elköltözött nagy miniszternek, a munkás férfiúnak, a város érdemes díszpolgárának szólt. Egy értékes élet elmúlásának komoly elparentálása voltak a résztvevő szavak, melyek egyenes utón találták utjokat a szivekbe . . . Képviselőtestületi közgyűlés. Városunk képviselőtestülete tegnap délelőtt a városháza tanácstermében rendkívüli közgyűlést tartott. Debreczeni István kir. tanácsos, polgármester d. e. 10 órakor a megjelentek üdvözlése mellett a közgyűlést megnyitván jelentette, hogy egy rendkívüli szomorú esemény adott alkalmat a mai rendkívüli közgyűlés összehívására, ugyanis Kossuth Ferenc, városunknak egyik díszpolgára, tegnap hosszas szenvedés után elhunyt. Elnöklő polgármester ecsetelte az elhunytnak miniszteri minőségében az ország érdekében kifejtett rendkívüli munkásságát és áldásos működését és annak jelzése mellett, hogy a halálhír vételekor részvétiratot intézett az özvegyhez, indítványozza, hogy a képviselőtestület foglalja jegyzőkönyvbe Kossuth Ferenc az ország egyik nagy fia és városunk díszpolgára elhunyta felett őszintén érzeti mély részvétét, azt jegyzőkönyvi kivonat alakjában az elhunyt özvegyének és testvérének hozza tudomására, küldöttségileg képviselje magát a temetésen és koszorút helyezzen a ravatalra. Néma Gusztáv felolvasta a határozati javaslatot a részvétiratok kapcsán, a közgyűlés pedig elnöklő polgármester javaslatát egyhangúlag elfogadta. Ezzel a közgyűlés befejezést nyervén, elnöklő polgármester azt berekesztette. A részvótiratok igy szólnak: Özvegy Kossuth Ferencné Ónagyméltóságának Budapest. Kegyelmes Asszony! Képviselőtestületünk mély megillelődésse^ értesült Nagyméltóéágod nagynevű férjének, nagy hazánkfiának,, Nagyméltóságu Kossuth Ferenc urnák, városunk szeretve tisztelt díszpolgárának elhunytáról; s tihunyta felett érzett legmélyebb részvétének külön e célból megtartott közgyűlésén adott kifejezést, s elhatározta, hogy elhunyt nagy hazánkfia ravatalára a város közönsége koszorúját helyezi el s a temetésen küldöttségileg vesz részt. Az egész ország, közte városunk közönsége is, a legmélyebb őszinte részvéttel osztozik a pótolhatatlan veszteségben, mely Kegyelmes Asszonyt feledhetetlen férjének, — az országot egyik oszlopos fiának, — városunkat egyik szeretve tisztelt díszpolgárának s büszkeségének sírba dőltével rrte. Szolgáljon Kegyelmes Asszony vesztesége feletti fájdalmának némi enyhítésére városunk közönségének »legmélyebb részvéte is. Nagyságos Kossuth Lajos Tivadar Urnák Budapest. Nagyságos Úr! Képviselőtestületünk mély megilletődéssel értesült Nagyságod egyetlen testvérének, nagy hazánkfiának, Nagyméltóságu Kossuth Ferenc urnák, városunk szeretve tisztelt díszpolgárának elhunytáról; s elhunyta felett érzett legmélyebb részvétének külön e célból | megtartott közgyűlésén adott kifejezést, s elhatározta, hogy elhunyt nagy hazánkfia ravatalára, a város közönsége koszorúját helyezi el s a temetésen küldöttségileg vesz részt. Az egész ország, közte városunk közönsége is a legmélyebb őszinte részvéttel osztozik a pólolhátatlan veszteségben, mely Nagyságodat egyetlen testvérének, — az or- soágot egyik oszlopos fiának, — városunkat egyik szeretve tisztelt díszpolgárának, s j büszkeségének sírba dőltével érte. Szolgáljon Nagyságod vesztesége feletti fájdalmának némi enyhítésére városunk közönségének legmélyebb részvéte is. A rendkívüli közgyűlés ezzel véget ért. A nyaralás Szatmármegyében. — A nagykárolyi Dalegyesület kirándulása alkalmából. — F elsőbánya polgármesterének .'Farkas Jenőnek tollából legutóbb érdekes, ismeretterjesztő közlemény jelent meg, mely a szatmármegyei nyaralás kérdését tárja elénk. Legszebb ruhatisztitás Vegyileg száraz utón Húfiújer Púi ruhafestő, vegytisztító és gőzmosó-gyárában Felvételi üzlet: Nagykároly, Széchenyi-utca 43. szám. postára, mert privát forgalom lebonyolítására | nincsenek berendezve. Én bölcsen tudom, de azt is tudom, hogy ilyenkor, ilyen kis helyen nincs posta s ha akarja : leadhatja. Táviratomat | még az éjjel ki kell szedni. Akarja ? — Akarom — mondta komolyan a behódolt főnök. — Saját magam. Gyerünk, nagyságos asszony. — Dehogy! - - intett Etna kissé bágyadtan. — Adja oda a távirótisztnek ; nem megyek a maguk füstös irodájába. Megvárom itt. A főnök eltűnt a távirattal, de pár pillanat múlva már együtt sétáltak le- s fel a sínpárok között a finom, újonnan hintett homokon. Néhány utas batyukkal megrakodva még ott ké- sedelmeskedett. Kis vastargoncákat tologattak. A gépész hosszunyelü kalapáccsal megkongatta a kocsik kerekeit, mint a nagy gyorsvonatoknál szokás. Málhákát, ládákat húztak, vontak. Mindez fontoskodva ment végbe. A vonat rövid, éles füttyel kisiklott a keskeny, szabad pályára. Az iménti hajsza csitulóban volt. A | városi útról hallszott a kocsik robogása s a posta-autó rekedt tülkölése. A diszitő munká- 1 sok létráikra másztak, hogy a homlokzatra fe-; nyőgalyakat szegezzenek. Egy gyerekesképp darázsdereku kis tiszt az első sinekre vezényelt egy cserágakkal megrakott hajtányt. Úgy látszott, hogy a diszitő munka egész éjjel fog j folyni. A szemközt levő szőlőhegyek mögül a hold lángoló vörös korongja emelkedett ki és vörhenyes ezüstjével végig öntötte az asszony j sima, karcsú alakját. Szolgálatot vélünk tenni a város nyaralni — Meddig marad, nagyságos asszony ? — kérdezte a férfi meleg érdeklődéssel. — Még nem tudom. Táviratot várok. Ha engem küld a lap K . .. ba, tudja, annak a szerencsétlen családirtó asszonynak az esküdtszéki tárgyalására: akkor már holnap este megyek. Ha nem : úgy itt leszek, mikor összeseprik az utcákon a hervadt galyakat és elégiát irok az összegyűjtött fenyőkupacokról. Maradok, amig csak lehet. Nem is sejti, hogy idevaló vagyok. Két nagynéném lakik itt, akik neveltek és egy testvérhugom, a kis Luci. — Hallatlan ! A Lucike nővére ? Kiáltott őszinte bámulattal a férfi. — No, de ilyet! Egy pillanatra teljesen megfeledkezett mindenről. Ügyszólván végigforrázta a bámulat. — A Lucika nővére ? — kérdezte ismét s most már bizalmasabban hajolt közel a komoly, ifjú archoz — Regina ? Rábainé ? — Igen. Gina vagyok, özvegy Rábainé. Honnan tudja a nevem ? Honnan ismeri Lucit ? Különben az ilyen kis helyen az emberek mind ismerik egymást. Ugy-e ? — Igen — mondta rá a főnök ideges rövidséggel — igen — mondta ismét. — Persze. Pár órával ezelőtt is láttam Lucikét. .. — Ugyan ? Hát annak rendje, módja szerint ismerős a famíliámmal? Benfentes? Mi? — kérdezte a szemszögletéből rápillantva. — Luci nem mondta, hogy várják a nagyságos asszonyt. — Nem is várhatnak. Azt hiszi, van nekem időm az ilyen gyöngéd családi híradásokra ? A délelőtt akkor léptem be a redakcióba, : mikor a fiuk javában kenték egymásra szegény Garamszeget. — Csend ! Megyek én ! És fel- j nyújtottam az ujjam, mint régen az iskolában. Egy óra múlva útban voltam ... Én eladtam már magam az ördögnek s most csak száguldók végig az életen, mint egy garabonciás. De, hogy van Luci ? Szépnek ígérkezett ; olyan Csipkcrózsaszeriinek. Rég nem láttam. Nos, milyen ? Kissé hamiskásan kérdezte. Tudta, hogy húga szépséges, álmodó szemű leánnyá fejlődött. Finom, asszonyos sejtését beleburkolta a hangjába, Az egész kérdés olyan volt, mint egy ! puha cukorba burkolt likör-csepp. — Igen, igen, jól mondja. Olyan Csipke- rózsaszerü. Nagyon bájos, édes — mondta a férfi gyorsan. — Hát a brigadéros, meg az adjutáns ? — Kicsodák, kérem ? — No, ez szépen kicsúszott a számon ! Rettenetes! Tudja mit? Legyünk szövetségej sek. Jó ? — Nem árul el és jó tett helyébe jót várhat. Hasznomat veheti, ha lekötelez — mondta ismét azzal a burkolt, kedves pi- kántériával, — Akár kerékbe törhet, nagyságos asszony. — Stánci, illetve : Tánci néni a „brigadéros“ és Eta néni az „adjutáns“ úgy, szükebb körben. Kicsi, keztyüs kezével kört vont a levegőbe, melybe ünkább a pillantásával kapcsolta bele a férfit. — Két jó lélek. Isten tudja, mennyi hálával vagyok eltelve irántuk, de . . . de ... min-
