Nagykároly és Vidéke, 1914 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-22 / 16. szám

3^ V.7 sV* /■ v • 2 I—“—rr- \—;— ' f tv. 1 —TT:—- "• r-------r­— "7---------'‘""»"t­NA GYKÁROLY ES VIDÉKÉ ifóSRXsfeSfe® g:®Tg)<5yS)®T".STSS l <*X*V f*A 'MmtTlI TrrlTnTtI 'llfutní '! línlnf Mflnáit'ITmtnl WmTTf WnTnf hllmUÍ '1?iTrTfT Miíiilli HTlliTH Jlnillll ‘iTiillni.“i ililti* im mi tt»i iTTTl ki in mii sxe> 9ie) Sift) s»Xg) Vfg) fffia). sic természetes ásványvíz gyógyhatása fi hurotos bántalmaknál páratlan. — || A legutóbbi termésű savanyu uj bor- || ral vegyítve kitűnő italt szolgáltat. || Kapható mindenhol. Árjegyzéket kívánatra küld a bikszádi fürdőigazgatóság. A BIHÍS4DI ben, a vásárosok által reá felhordott sár­tól járhatlan, egyebekben pedig hegyes kövei úgysem nagyon ajánlják magukat a járás-kelésre. E silány közlekedési úttól jobbra-balra két hatalmas földdarab terül el a rende­zetlenség ősállapotában, melyek a maguk szennyes maradványaival valóságos meleg­ágyai a minden néven nevezendő beteg­ségek baktériumainak. A város vezetőségének kötelessége ezen az állapoton segíteni, vagy ha ez a kérdés az ő lelkiismeretüket nem izgatja, úgy a városi képviselőtestületnek a hiva­tása: felébreszteni a boldog álmadókat., E tér miként való rendezésének eszme-gazdag talaját jelen esetben mé­lyebben nem akarjuk szántani, csupán a közérdeklődést felkelteni és az illetéke­sek figyelmét reáirányitani volt célunk. Reméljük, hogy az eszme visszhangra talál, s hogy lesz még alkalmunk e kér­désről — a város javára — bármely felvetett terv kapcsán, véleményt nyilvá­nítani. Részvénytársasági igazgató, ügy ved 30 éves, izr., nagy vidéki városban nősülni óhajt minimum 80 ezer korona hozománynyal. Komoly ajánlkozók „Vidéki ügyvéd 80“ jeligére Írjanak Budapest, főposta restante. Budapesti levél. — Fővárosi levelezőnktől. -— Arra, hogy gróf, herceg legyek valaha, nem adtam semmit 1 Ilyen cim nekem, soha­sem kellene! A gazdaság után sem törtem magamat, soha ! Meggyőződésem, hogy a cim és a vagyon, nem ér... semmit! Hivalkodásra jó az csak és nagyon kevés az olyanok száma, kik a cim és vagyon urainak születve, boldo­gok lennének ... valóban ! A politikai hatalom után sem törtettem soha !... Megelégedtem azzal, hogy a sajtó koronázatlan ura voltam és vagyok !... Ha politikus lennék, egykor le­járna a dicsőségem csillaga 1 Mint miniszter, csak gyűlölt alak lennék ; mint kiváló politákát űző képviselőnek, vagy állandóan „hallgatnom“ kellene a nemzet javára, vagy „kidobnának“ a nemzet melletti küzdelmemért es igy lenne, ha államtitkárrá lennék valaha ; biztosan ellensé­geim lennének a rangidősebb államtitkárok es féltékenykedne rám minden más kisebb-nagyobb politai nagyság és kicsiség. Mivel semmisem vagyok „csak iró“ — igaz, sokat nyomorogtam és ma is folytatom ezt a „kiváló mesterséget" —; de nem bánt, boldog vagyok, szabad vagyok, akár a sivatag oroszlánja és erős, hatalmas ! . .. line, hogy eljött az este, itt ülök újra, mint mindannyi­szor és megírom az én „Budapesti levelemet“, melyet annyi varos tannyi embere vár érdeklő­déssel és szeretettéi. Kell-e énnél nagyobb bol­dogság es hatalom ? ! . .. * Már a biblia is elitéli az Írástudókat és fa­rizeusokat, kik szeretnek . .. minden alkalom­mal előljárni és főhelyen ülnek a lakodal­makban az özvegyasszony házában !. .. Erre gondolok, mikor is olvastam Szekfü Gyula könyvéről, melyben ő állítólag (en nem olvas­tam könyvét, tehát láttailanban, el nem itélhe ! tek senkit!) legyalázta volna II. Rákóczi Fe-i ! rencet, egykori Árpád-véréből eredett, dicső I fejedelmünket! Egyik lap első nap odadobta nagy örömmel ezt a „jó“ hirt olvasóinak és elegendő volt, hogy országos botrányt forralja­nak e hírrel.. . Pár nap folyt a harc afelett: ártott-e Szekfü gyalázkodása, dicsérete, kriti­kája, vagy igazsága magának a réges-régen megdicsőültnagy fejedelemnek, vagy sem ? !... Ma aztán ugyanez a lap leközli egyes „akadémikusok“ piros, rózsaszín és zöld szem­üvegen át való „véleményét“ Szekfü Gyula könyvéről ? ! Hát, kinek egy kicsi sütni valója van, átláthatja azonnal, hogy ez a látszatra nemzeti újság vagy taktikai hibát követett el és pedig nem kisebbet, mint az Eifel-tornya, vagy üzleti szellemből, hogy a lap jól elkeljen, használta föl a nemzet jó érzését arra, hogy j egyáltalán Írjon is Szekfü Gyula könyvéről! . . . Hiszen olyan reklámot csapott ennek a könyvnek és írójának ez a hírlapi polémia, melyre... ha a könyv tényleg a leirt sértő tartalmú ... a nemzet nem érdemesítheti sem a könyvet, sem Íróját Szekfü Gyulát ? ! Mit ér­dekelhet minket, egy tendenciózus és politikai izü ostobaság ?! Még kevésbé érdekelhet minket az ilyen röpirat... röpíteni való Írója ! . . . Maga pedig | az, hogy egy könyvről, melyet az akadémia adott Isi és konstatálva van a tény, hogy mi l van benne, hogy erről, mely akadémiai tagnak j... mi az egyéni . .. véleménye, ehhez ... I semmi köze a nemzetnek ! Hiszen véleményü­ket mi a nemzet sem nem kértük ki, sem előttünk megállónak és a mi hazaíiságunk színvonalán állónak — már csak a végre sem ismerhetjük el, mert ők, csakis mint az aka­démia tagjai: érezhetnek, Írhatnak, olvashat- , nak ! Ez pedig más fajta ir ;s és olvasás már reges-régen; nem olyan az, mint amit mi a 1 magyar nemzet Írunk és olvasunk ! .. . Utoljára említem meg, amit legelőször kel­lett volna, hogy bizon-bizon a magyar nemzet, ha Szekfü Gyula nem irt volna II. Rákóczi Fe­Kézimunkák, glassé kesztyűk szőnyegek, térítők tisztítása Hú fiúJer Púi ruhafestő, vegytisztító és gőzmosó-gyárában Felvételi üzlet: Nagykároly, Széchenyi-utca 43. szám. Az asszony ilyenkor gúnyosan mosolyog1 és csak úgy elmorzsolja a szavakat. — Vagy ki tudja . . . A kereskedelmi bank vezérigazgatója azon- i ban ezt már nem hallja, ő már kulcsait csör­geti és a törés nélküli százkoronásokat nyújtja ! a feleségének. A feleség különben, mint asszony, pompás példány. Amikor az utcán megy libegő járás­sal, rengő csípőkkel diszkrét ibolya-illatba bur­kolva, nincs lérfi, ki utána ne fordulna s ta­lán valamit ne is gondolna . . . És végre a titkár ur ő a harmadik sze­replő. A harminc éves férfi. Fekete bajusz és szemtelen, hunyorgós zöld szemek. Azzal a bolond szerencsével, hogy minden asszony be­léje szeret. Semmi különösebb szellemi tulaj­donsága nincs, csak pompás hófehér fogsora, elpusztíthatatlan étvágya s hatalmas, mindig és mindenre kész egészsége. Néha ilyen kéréssel fordult a vezérigazgató a titkárhoz : — Ugyan tehetne nekem egy szívességet. — Kérem . . . — Nekem este egy bizalmas összejövete­lem van a pénzügyminisztériumban az uj ál­lamkölcsön ügyében. Elkísérhetné feleségem az Operába . . . És a titkár ur elkísérte. Vagy pedig: — Ha nem terhelem, kisérje ki a felesé­gem a lóversenyre, én már — őszintén szólva — unom ezeket a komédiákat. Jegyezze fel, van egy pár biztos tippem. Majd játsza­nak, a feleségem szeret nyerni . . . És ők játszottak, nyertek is. A vezérigazgató valamit sejtett, hogy a titkár ur . . . Na, de olyan diszkréten ment minden, olyan finom flörtölés volt az egész, hogy nem lett volna oka beleavatkozni. Különben is a felesége óriási diadalt hozott a számára. A kereskedők bálján történt, hogy a je­lenlevő királyi főherceg egyszer csak azt kér­dezte : — Ki az a pompás asszony ott ? . . . És a kereskedelmi bank vezérigazgatójának a fe­leségére mutatott, ki tengerzöld ruhájában oly tüneményes szép volt, mint egy arany- hajú sellő. Megmondták neki, hogy a kereskedelmi bank vezérigazgatójának a felesége. Egy el­adósodott generális még hozzátette azt is, hogy nagy finánczseni. A királyi főherceg reábólintott a fejével és bemutattatta magának az asszonyt. Az urát is későbben. Szóval a vezérigazgató sejtett valamit, de nem avatkozott bele. Hát vannak ilyen kedé­lyek is. Ezt a különben jól jövedelmező idilt meg­zavarta valami tapintatlanság. Egy igazgatósági ülésen történt, hogy mi­kor a vezérigazgató ur éppen előakarta ter­jeszteni az uj államkölcsön tervezetét, hiába kereste finom irománytáskájában, hiányzott benne. Végre is eszébe jutott, hogy otthon van az íróasztalán, este meg módosított rajta. — Kérem csak titkár ur lessz szives azon­nal hazahajtani, a kocsim lenn van. Addig az urak lesznek szívesek várni . . . A titkár ur már el is sietett, S ekkor tör­tént a tapintatlanság. Egy hosszú mágnás, igazgató-választmányi [ tag, félhangosan elnevette magát és odasugta I a szomszédjának: — Ez kolosszális, még ő segíti elő a ran- |devukat . . . E szavakat a többiek is hallották, a vezér- | igazgató is. Az urak mind hangosan néztek a | tapintatlan közbeszólóra, a vezérigazgató ur pedig rágyújtott egy uppmanra. Másnap pedig a következőket mondta a szönyegajtós, kipárnázott falu vezérigazgatói irodában a titkárnak: — Legjobb vidéki fiókunk — megnevezte a várost is — uj vezérigazgatóra vár. Én önre gondoltam. — Elfogadja ? Hogyne fogadta volna el. Ezzel az ügy el volt intézve. A kereskedelmi bank vidéki főfiókjának | vezérigazgatója minden két hétben egyszer a : fővárosba utazott, állítólag, hogy referáljon a központban. És az aranyhaju sellő ilyenkor olyan bol­dog volt . . . ■ A másik történetem ez.' —

Next

/
Oldalképek
Tartalom