Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-03-19 / 12. szám
6 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE törekvését ennek szerelme szentelje meg, a férfiú munkájának ez adja meg kivánt sikerét; az öreg ennek puha párnája után vágyakozva haladjon gyöngülő léptekkel a sir felé 1 Hiszen ha valaha, úgy most van csak szükségünk lángoló hazaszeretetre 1 Most, mikor ünneplésünk fenséges nyugalmába a nem is messze délről beledördül a puska, belebömböl az ágyú; most, mikor hazánk vérrel áztatott földjén is élet-halálharcot viv az igazság az igazságtalansággal, a jog a jogtalansággal, a szabadság a szolgasággal, a másoknak való szolgálat a fékevesztett hatalmi őrülettel 1 Most, mikor egy nemzet teste reszket meg a kínzó korbácsütések suhintására, mely tán azért fájóbb, azért égetőbb, mert a vele egy vérből való vér, a vele egy csontból való csont méri rá mosolyogva a halálos csapást 1 Véreim 1 Magyarok 1 Nemzetünk hajója megfeneklett I Nem égeti-e szégyenpir arcotokat ennek hallatára? Nem szorul-e ökölbe kezetek, lesújtani kormányosaira? Akarjátok-e, hogy nemzetünk hajója a remény kibontott vitorláival békén haladjon a boldogság révpartja felé ? ügy hassa át sziveteket, telketeket egész mélyéig a legszebb tavasznak ragyogó bübája, hogy a mitek van megtarthassátok, virágoztas- sátok s kibontva a szabadság hófehér tiszta lobogóját . . . készüljetek egy varázsos, egy uj márciusra. 1------------------------------------------------------c Dr. Popvics Kornél egyetemes orvos tudor nőorvos f. óv március 16-án kezdette meg orvosi rendeléseit ideiglenes lakásán: Deák Ferenc-tór 20. sz. emelet. Május l-ig. Május l-töl lakását gr. Károlyi-tér 24. sz. alá (Fogel-féle ház) helyezi át. ■ — ■ — A nagykárolyi pénzügyigazgatóság ügybeosztása. Plachy Gyula kir. tanácsos pénzügyigazgató és Thury Mihály pü. tanácsos számvevőségi főnök, a kir. pénzügyigazgatóság és a mellérendelt számvevőség ügybeosztását 1913. évre további intézkedésig a következőképpen állapították meg: I. Pénzügyigazgatóság. Plachy Gyula kir. tanácsos pénzügyigazgató elé terjesztendők kiadványozás céljából az I. IV. és V. ügyosztályok összes darabjai. A többi ügyosztályból a pü. minisztériumhoz és a közig, bírósághoz intézett jelentések, a közigazgatási bizottság ügydarabbjai, továbbá a kiküldetési rendelvények és az úti számlák láttamozása. Azonkívül azon elintézési tervezetek, melyeket külön kijelöl. Bárczi István pü. tanácsos pü. ig. helyettes kiadmányozza a főnök által fentattottak kivételével a II. és VI. ügyosztály darabjait. Papp Kálmán pü. tanácsos, pü. ig. helyettes kiadványozza főnök által fentartottak kivételével a III. és VII. ügyosztályok darabjait. II. Ügyosztályok. I. Személyes gazdasági, pénztári, nyugdíj és hitelügyek Lestyán Ödön m. kir. pü. titkár. II. Az összes fogyasztási adók és az azokkal kapcsolatos jövedéki, kihágási ügyek, valamint az italmérési kihágási ügyek Nagy Gábor m. kir. pü. titkár. III. Bélyeg és jogilleték ügyek, dijak, költségek, illeték, kihágási ügyek és az illetékek behajtása. 1. Schnébli Károly pü. titkár, 2. Várkonyi Rezső pü. fogalmazó, 3. Mándy Elemér pü. f. gyakornok. IV. Egyenesadók, hadmentességi dijak, az összes kincstári követelések s az azok módjára beszedendő tartozások behajtása. Adóeltit- kolási ügyek. Merk Dezső m. kir. pü. titkár. 1. Heltay Zoltán pü. s. titkár, 2. Christoph Gyula pü. fogalmazó. 3. Wurth Gábor pü. f. gyakornok, 4. Nagy József áll. végrehajtó, 5. Szabó Ignác végrehajtó, 6. Komáromy Lajos végrehajtó. V' Italméresi jövedék ügyek Lestyán Ödön Pü. titkár. VI. Pénzügyőrségi ügyek, dohány, só, vám és lőpor ügyek s ezen ágazatokhoz tartozó 1 jövedéki ügyek. Biró Imre püőri főbiztos, Be- ! osztva egy püőri fővigyázó. VII. Földadó kataszter nyilvántartási és összes házadó ügyek. Bagossy Ferenc pü. s. titkár. 1. Keresztszeghy Kornél nytb. 2. Vörös Tibor kát. irodatiszt, 3. Némethy Károly áll. végrehajtó, 4. Kunk Jenő szakdijnok, 5. Nagy Antal dijnok. III. Számvevőség. i Thury Mihály pü. tanácsos, számvevőségi | főnök — Személyes ügyek, főnöki teendők, összes kiadványozás és az összes felül vizsga- I latok. Szilágyi István pü. számtanácsos — Fogyasztási és italadók, italmérési anyakönyvek vezetése, vármegyei tiszti nyugdíjalap. Ilosvay László pü. számtanácsos — Községi, városi zárszámadások és költségvetések felülvizsgálata, útlevelek nyilvántartása, postatakarékpénztári cheque-lapok nyilvántartása, magángyámi számadások vizsgálata, vármegyei pótadók kivetésének összesítése, vármegyei ingó és ingatlan leltár, vármegyei tiszti állománykönyv vezetése. Vanyek József pü. számvizsgáló — Egyenesadók, pénzintézeti tőkekamatadó számfejtőkönyv, kir. adóhivatali egyenesadók évi számadása, az egyenesadókra vonatkozó utiszám- lák, postaintő számadások, az adókivetési lajstromok érvényesítése menetének ellenőrzése. Budaházy Zsigmond pü. számvizsgáló — Különféle bevételek és kiadások, főszolgabírói utiszámlák, vármegyei székházjavitási pótadóalap, fizetéses nyomtatvány. Varga Kornél pü. számvizsgáló — Országos betegápolási pótadó, erdöőri alap, az állami erdőkezelési járulék szap. és apad, lajstromok, különféle célokra szolgáló alap, elhagyott gyermekek segélyalapja, a szatmár- németii kir. adóh. egyenesadók havi változási jegyzéke, a szatmárnémetii szolgabirói járás összes adó stb. kivetési lajstromainak érvényesítése, összesítésbe vétele, ezen járás házadómentességi nyilvántartása, pótlajstromok, behajhatlan adók kimut. házadóváltozás jegyzékek, elemikár jegyzékek, megyebeli egyenesadók stb. főösszesítője s az ezzel kapcsolatos teendők, megyei közig, bizottsági jelentés szerkesztése. Lévay Béla pü. számvizsgáló — Jövedéki birság, nagykárolyi adóhivatali kerület összes adó stb. kivetési lajstromainak érvényesítése, összesítőbe vétele, ezen kerület házadóment, nyilvántartása, házadó vált. jegyzékei, egyenesadók, havi vált. jegyzék, behajthatlan adó kimutatások, elemi kár jegyzékek, pótlajstromok, állaodó illetmények utáni adók jegyzékei. Vékes Sándor pü. számellenőr — Jogilletékek és dijak, földadónyilvántartás, vármegyei ebadóalap, a fehérgyarmati adóhiv. kerületre ugyanazon egyenesadói teendők, mint a nagykárolyira nézve. Bodnár László pü. számellenőr — Pénzügyigazgatóságok stb. anyakönyvvezetők alap állami tiszti állománykönyv, szerződések nyilvántartása, arcképes igazolvány és előléptetések nyilvántartása, a nagysomkuti adóhivatal kerületre ugyanazon egyenesadói teendők mint a nagykárolyira nézve. Teleki Antal pü. számellenőr — Erdődi— nagysomkuti kórház gyámpénztári hiány fedezésére szolgáló Cs. Mayer Salamon, Mandel és Spitz, Schvartz Jakab, elemikár s vizkára- sultak, iskolamulasztók, Kölcsey Ferenc, síremlék, milleniumi, közművelődési, községi segély, muzeum és könyvtár, ököritói tüzkára- sultak, távbeszélőhálózati alap, a csengeri szogabirói járásra ugyanazon egyenesadói teendők, mint a nagykárolyi adóhiv. kerületre nézve, a havi változási jegyzék kivételével. Kosztka Mihály pü. számellenőr — Adóhivatalok, bélyegjövedék, bélyeg, váltó, marhalevél, s vasúti fuvarlevél anyagszámadás, ezek megrendelése, dohányjövedék, állami előlegek, állategészségügyi, erdőfelujitási alap, a nagybányai adóhiv. kerületre ugyanazon egyenesadói teendők, mint a nagykárolyira nézve, a gyám- pénztárágazatnál számfejt. Tremba Márton pü. számtiszt — Vármegyei gyámpénztár s letét, a mátészalkai adóhiv. kerületre ugyanazon egyenesadói teendők, mint a nagykárolyira nézve. Hornyák Sándor pü. számtiszt — Jegyzői fizetés, jegyzői nyugdíj, állami elemi iskolák, vármegyei szegény és ínséges alap, a szinér- váraljai adóhiv. kerületre ugyanazon egyenesadói teendők mint a nagykárolyira nézve és a nagyváradi postaigazgatósági állandó illetmények utáni adók jegyzékei. Szátö Miksa pü. számtiszt — Pénzügyőrség tőkekamatadó, Szatmárnémeti sz. kir. városra ugyanazon egyenesadói teendők, mint a nagykárolyi adóhivatalra nézve, Szatmár- Németi sz. kir. város kb. jelentése. Tarcsinszky Kázmér pü. számtiszt Nyugdijak, állami épületek, orvosi alap, vármegyei szabályrendelet, behivottak családtagjai segélyalap szőlő felújítási bank kölcsön, fehérgyar- mait járás árvízkárosultak alap, az erdődi szolgabirói járásra ugyanazon egyenesadói teendők, mint a nagykárolyi adóhiv. kerületre nézve, havi változási jegyzék kivételével. Kozsár József pü. számtiszt — Vármegyei háztartás, vármegyei útalap, vasúti hozzájárulási pótadóalap. Gindele József pü. számgyakornok — Se- gédkezés a fogyasztási s italadóknál és az esetleg hozzá beosztott ügyeket végzi a pénzügyi ágazatok állandó illetményeit számfejti, az összes nyomtatványokat kezeli, azok megrendeléseit végzi. Kiss József pü. számgyakornok — Iktatói, kiadói teendők és szükséghez képest segédke- zés, a vármegyei ágazatok állandó illetményeit számfejti. Megérkeztek a tavaszi különleges sörök: bajor, maláta, márcziusi, salon, király stb., úgy hordókban, mint palackozva ládánként megkezdem árusítását. A nagyérdemű fogyasztó közönségnek felhívom figyelmét (különösen a gyengélkedőknek) maláta sörömre, mely kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánltatik. o*o Tisztán kezelt áruk! o-o 55 HAGGENMACHER“ kőbányai söreinek főraktára ifj. Matolcsy Sándor sörraktára Telefon 122 Telefon 122 Nagykároly, Grf Károlyi György-tér (nagypiac) A Szolyvai és Polenai vizek fő elárusitását Nagykároly részére átvettem s abból állandó nagyraktárt tartok. — Természetes és nem szénsavval telitett. — Óvakodjunk utánzatoktól mely az egészségre ártalmas. Eredeti csak a Schönborn-féle uradalmi víz. Kapható minden jobb o-o füszerkereskedésben. o-o Sör-udvar. Oyors kiszolgálás