Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-03-12 / 11. szám
I NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE 3 Amit a Tisza-parlament megszavaz, az nem törvény. Bármit határoznak is ott, az nem jelenti a választójogi kérdésnek, még csak időleges elintézését sem. A szövetkezett ellenzéki pártok hivatalos szónoka e pártok nevében a képviselőház ülésén fogadalmat tett arra, hogy a Tisza-javas- lat törvénybeiktatása az ellenzéki pártokat egy percig sem fogja megállítani abban a tántoríthatatlan munkában, amelynek célja, hogy a szociáldemokratapárt és a szövetkezett ellenzéki pártok között létrejött mogállapodás értelmében egy komoly, őszinte, demokratikus választójog iktassák tönénybe. Az ellenzéki pártoknak a becsületes választójog megvalósításáért való küzdelme tehát még tovább folyik és a szociáldemokrata párt ebből a küzdelemből minden formában kiveszi a részét.“ A szociáldemokrata pártvezetőség ezen most ismertetett felfogása tehát bizonyossá teszi, hogy — sajnos a tömegsztrájk még mindig Damokles kardjaként lebeg felettünk. De az ellenzék küzdelme is tovább fog folyni. Megnyugvásról tehát nem lehet beszélni. Szerte az országban tovább fognak izgulni a kedélyek. A háborús veszedelem ugylátszik — immáron elült, miért nem nyílhat meg már egyszer igazán ennek a mi szegény hazánknak is a békés, nyugodt fejlődési korszaka ? Ne erőszakkal, hatalmi erő kirendelésével akarjunk rendet és megelégedést teremteni, hanem azzal, hogy megnyiljuk az emberek előtt a boldogulás útjait és felépítjük a nemzeti, demokratikus állam alapjait. Érvényesülhessen igazán a hamisitatlan nemzeti akarat, függetlenül, tisztán^-ez az igazi parlamentárizinus, igy lehet csak igazán hazánk valóban önállóvá, szabaddá, függetlenné, ez ég olthatatlan vággyal minden hazáját szerető magyar ember lelkében ! Az uj gör. kath. püspökség ügyében lapunk legutolsó számában említettük, hogy Lukács László miniszterelnök f. hó 4-én a küldöttséget nem akarta fogadni, mert nem volt kellő hangulatban. Másnap azonban Szentiványi Gyula ország- gyűlési képviselőtől megtudta, hogy a küldöttség tagjai még a fővárosban vannak, miért is Szentiványi Gyula utján tudatta a küldöttséggel, hogy azt fogadni hajlandó. A miniszterelnök Csaba Adorján főispán kérésére kijelentete, hogy a püspöki székhely kérdése nem reá, hanem a vallásügyi miniszterhez tartozik, mindazáltal jóakaratu megfontolás tárgyává teszi a dolgot. Csaba Adorján főispán és Debreceni István kir. tanácsos, polgármester ez ügyben felkeresték Andor György miniszteri tanácsost és Jeszenszky belügyi államtitkárt is. Jankovits kultuszminiszter Andor György miniszteri tanácsos utján arról értesítette a dr. Falussy Árpád nyug. főispánt, mint az országos közművelődési tanács megbízottját, hogy a vármegye küldöttségét f. hó 26-a táján hajlandó fogadni. Említésre méltó, hogy a küldöttséghez a vármegvcből Szentiványi Gyula, Szuhányi Ferenc, Mán Lajos és Bay Lajos országgyűlési képviselők és gróf Teleky József is csatlakoztak. Ezeken kívül a hercegprímásnál és a miniszterelnöknél tisztelgett küldöttségben a következők vettek részt Csaba Adorján főispán vezetése alatt: Debreczeni István kir. tanácsos polgármester, Ilosvay Aladár alispán, Récsey Ede róm. kath. plébános, Mitrovits'Elek gör kath. esperes, Krisztics József róm. kath., Guthy Ödön gör. kath., Csighy István ref. lelkészek, Nemes- tóthi Szabó Antal kir. közjegyző, Kóródi Katona János, Solymossy István, Somossy Miklós Strohmájer Ferenc, dr. Jékel László, Orosz János, Riskó György, Dénes Sándor, Makay Lajos, Makay Miklós, Kindris József, Reszler György, Orosz Lajos, Vigh Kálmán, Papp János, Gnlácsi Tibor, Papp István, Kinczli György, Steib Antal, Gergely, József, Lőrincz János, Kirilla Adolf, Drágus István, Bárth Béla, Lőrincz György, Griszháber István, Papp István, Merls János, és a „Szatmárrnegyei Közlöny“ képviseletében Rósenfeld Zsigmond szerkesztő. Csaba Adorján főispán a következő beszédet intézte a hercegprímáshoz : Főmagasságu Hercegprímás ur! Kegyelmes uram ! Szatmárvarmegye törvényhatóságának megbízásából jelentünk meg Eminentiád előtt, hogy Szatmárvármegye és Nagykároly város közönségének hódolatát, tiszteletét és üdvözletét tolmácsoljuk abból az alkalomból, hogy Eminentiádat Őfelsége, a király bizalma, és a Szentszék bölcsessége a magyar katholikus egyház élére emelte a vallásos érzés és a nemzeti ügy felvirágzására. (Éljenzés.) A másik, amiért ide jöttünk : az uj gör. kath. püspökség székhelye. Eljöttünk, hogy Főmagasságod jóakaratu támogatását kérjük ahhoz, hogy az gör. kath. püspökség székhelye Nagykárolyban állittassék fel. Nagykároly város a szatmárrnegyei nemzetiségek közé van ékelve s a nemzeti ügy védelmében hathatós szerepe van, de eddig csak a hatóságok vá- mogatására van utalva, mert a saját erőnkből nem vagyunk képesek ezt a feladatot megoldani. A püspökségért versenyző helyek között éppen Nagykároly város az, amely az ország ama részén a magyarság végvára. Nagykároly város ezenkívül jelentős anyagi áldozatokat is ajánlott fel, nem lokálpatriotizmusból, hanem tisztán magasabb hazafias szempontból, mert ha az uj püspökséget Nagykárolyban állítanák fel, ez nagyban erősítené a magyarságot a nemzetiségekkel való küzdelmében. Ehhez a törekvéshez kérjük Kegyelmes uram segitőkezét és jóakaratu támogatását. A küldöttség által éljenzéssel fogadott beszédre a hercegprímás a következőleg válaszolt : Méltóságos Főispán ur, tisztelt uraim! Hálásan köszönöm az önök meleg üdvözletét, mellyel azért tiszteltek meg, hogy a pápa őszentsége kegyessége és szeretett királyunk bizalma Magyarország első főpapi székébe ültetett. Hercegprimási minőségemben fontos és nagy kötelességek teljesítéséhez szükségem van minden magyar hazafinak — valláskülömbség nélkül — támogatására. Ami az uj gör. kath. magyar püspökség székhelyét illeti, nem csinálok titkot belőle, hogy a mikor a lapokból a nagykárolyiak mozgalmáról olvastam, ezt a mozgalmat rokon- szenvvel vettem tudomásul. Nemzeti szempontból a kérdés nagy hoderejü. Amint Nagykároly város kulturális és társadalmi helyzetéről informálva vagyok, ezt a helyet igen alkalmasnak tartom arra, hogy az uj püspökség ott legyen. Az uj püspökség szervezésének munkájában, mint kalocsai érsek, a püspöki kar előadója voltam. Az ügy minden fázisát alaposan ismerem. Be kell vallanom, hogy a történelmi múlt Hajdudorog mellett szól, de önök más fontos szempontokat vetettek fel, amelyek felett gondolkozni kell. Ha a hajdudorogi székhelyt megakarnák változtatni, ahhoz a kormány és a püspöki kar újabb tárgyalására lenne szükség. Ha ezek a tárgyalások megindulnak, a legnagyobb jóindulattal leszek az önök óhajtása iránt. Biztos Ígéretet természetesen nem tehetek, de azt ígérem, hogy objektiv és igazságos szempont fog vezérelni. Újból köszönöm a megjelenésüket, az Isten éltesse önöket. Ezután Csaba Adorján főispán a hercegprímásnak bemutatta a küldöttség tagjait, akikkel a hercegprímás nyájasan elbeszélgetett. Március 15. Nagykárolyban. A hatalmas eszmék, diadalmas kiváltságok, eredménygazdag vivmányok feledhetetlen emléke, melyek hatvanöt évvel ezelőtt lángba és szent mámorba boritolták az ország tüzvérü ifjúságát, komoly férfiait és a havasfejü aggokat, ma is hótiszta kegyelet által őriztetnek és emlékezetük ünnepnapja a hazafias érzésnek. Negykároly város hazafias közönsége különféle helyen ünnepli e nap emlékét. Az egyes ünnepségeket műsorával itt közöljük. * Istentiszteletek. Március 15-dikén, háladó Isteni tisztelet lesz, a Kegyesrendiek templomában és a ref. templomban. A róm. kath. templomban délelőtt 9 órakor ünnepi zenés szent mise lesz, melyen a főgimnázium ének- és zenekara Langer F-dur A kozák gyöngéden az asztalra fektette a gyermeket és megáldotta. Nagy, csontos kezével keresztet vetett a homlokára, szelíden megsimogatta. majd magára is keresztet vetett. Aztán fölemelte, visszaadta a grófnénak és a zsebébe nyúlt. Előkotorászta az érszényét és 6 kopeket olvasott le az asztalra. E pillanatban a pontosan járó órák egyszerre mind ütni kezdtek. Az egyik öblös, búgó hangon, a másik mélyen, mint a havasi kürt, a harmadik vékonyan és ezüstös csilin- geléssel, a negyedik komoran és tompán, mint a távoli ágyudörgés. A kozák az első ütésre ijedten kapta fel a fejét és kereste az órát. Mikor aztán minde- nik kongani kezdett és egy órát se látott, a babonás orosz elrémült és felkapva puskáját, hanyathomlok rohant ki a csodálatos szobából. — Kisértet van abban az ágyban, — gondolta és eszeveszetten futott. A grófné ajkához kapta gyermekét s miközben a csókjai záporként csattogtak gömbölyű kis arcán, a lelke kacagott a boldogságtól. És úgy nevetett, hogy a könnyek is végig csorogtak az arcán. Majd az asztalhoz ment és érdeklődve nézegette a 6 kopeket. Hány százezer kézen mehettek keresztül. Még egy penészes is volt közöttük. Gondosan elzárta azt a 6 kopeket. A kozák áldása megfogant. A kis Géza gróf gyönyörűen fejlődött- Már gyermekkorában virtuóz volt a zongorán. Édesanyja gyakran emlegette a 6 kopeket és a kis gróf kíváncsian nézegette a penészes pénzdarabokat. Tizenhat éves korában súlyos csapás érte. Vadászaton golyó roncsolta szét a jobb kezét s azt tőből le kellett vágni. Ettől fogva más öltöztette. Egyszer észrevette a tükörből, hogy az inas a háta mögött torzképeket vág és kigunyolja. — Ezentúl senki segítségére se akarok szorulni s magam fogok öltözködni, — határozta el a gróf. Első ízben három óráig vesződött, mig fel tndott öltözködni. De az akaraterő, a férfias energia csodákat müveit. Később már félkézzel épp oly gyorsan fel tudott öltözni, mint más két kézzel. És balkezének ujjai oly tüneményes gyorsasággal siklottak végig a zongora billentyűin, hogy aki messziről hallgatta, el se hitte, hogy félkézzel tud ilyen varázshangokat kicsalni. Az akaraban rejlő csodálatos erő európai hirü zeneköltővé és zongoraművésszé tette. A nyolcvanas évek elején Péterváron hangversenyezett s a cári család estélyt adott a tiszteletére. Az egész orosz főúri világ megjelent ezen az estélyen. ' A pétervári lapok közölték, hogy Zichy Géza gróf 6000 rubelt adott a szegényeknek. — Kedves gróf, — kérdezte tőle a cár estélyén Wladinir nagyherceg — miért éppen hatezret ? — Fenség, annak régi története van, felelte Zichy gróf. < /Aztán elmondta, miképp áldotta meg őt egy kozák csecsemő korában. — Hej, ha élne, de örömest ráznám meg a kezét annak az öreg kozáknak, — fejezte be a gróf érdekes elbeszélését. — Lám, mégis csak van : szív az én vad kozákjaimban, — mondotta Sándor cár, aki szintén végighallgatta a gróf történetét. — Felség, nincsen annyi vizcsöpp a tengerben, a hányszor az édesanyám emlegette és ha csak ezredrésze valósult meg annak a sok jónak, amit neki kívánt, /«agyon boldog és gazdag emberré kellett lennie azóta, — felelte Zichy gróf. r
