Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)

1913-02-19 / 8. szám

v 6 NAGYKÁROLY ES VIDÉKÉ Kemény Ferenc uradalmi intéző jelenlétében megindította a nyomozást és megállapította, hogy az üzemben levő cséplőgépből, bár az el volt látva szabályszerű tüzfogóyal, egy ki­ugrott szikra okozta a tüzet, meggyujtva az alig 8 méter távolságban levő kazált. Kacsur János és Nagy András szemtanúi voltak a tűz keletkezésének, hozzá is fogtak az oltáshoz, azonban a nagy szélben egyedül képtelenek voltak a pusztítást megakadályozni. Mire se­gélykiáltásukra segítség érkezett, a tűz már annyira elharapódzott, hogy lokalizálni nem lehetett. A kár részben megtérül biztosítás révén. A négyágú vasvilla. Tar János és Tar Ferenc szalacsi lakosok Horn Györgyöt egy négyágú vasvillával úgy elverték, hogy húsz napig gyógyuló sérülést szenvedett. Máriavnlnvi főraktára Kerekes Ödönnél mariavoigyi VIZ Kaufmann Jakab fiauraknál lapodás lesz létesítendő az autonómia és a kormány, illetve a törvényhozás közöl'. Vitás kérdések esetében a Wir. bíróságok döntenek. Az időjósok a következő hetek és napokra esőt es hideg időt jósolnak. Ezzel feltétlenül az emberiség a meghűlésnek van kitéve. Azért célszerű mindjárt a kezdetnek kezdetén, a Rethy féle pemetefű cukorkákat használni, melynek doboza csekély 60 fillérbe kerül. Azonban ügyeljünk, hogy minden dobozon a készítőnek neve, Réthy Béla gyógyszer« sz, rajta legyen, mert csak akkor valódi. Az érdengelegi boszorkány. Lakatos Jánosné szül. Kóczé Teréz Erdengelegen „bo­szorkánysággal“ foglalkozott. Mellékesen sár­munkás cigánynő volt. Megtörtént, hogy Rocka János érdengelegi lakosnak eltűnt nehány ser­tése. Lakatosné ezt megtudta és rögtön vállal-1 kozott reá, hogy megkeriti az eltűnt sertése-! két. Kért és kapott is Rockátol 60 korona | előleget. A sertések nem kerültek meg, kért hát élelmiszereket, majd ruhaneműt. Midőn szép szóval már nem tudott Rockától kapni semmit sem, zsarolni kezdte és boszorkány-1 Sággal állt elő és azzal fenyegette Rockát, hogy megrontja. Összesen 30Ó koronát csalt ki Rockától. A csendörség a hires asszonyt pártfogásába vette. Betöltendő állások Szatmárvárme- gyében. A szatmármegyei és szinérváraljai kir. járásbíróságnál üresedésben van egy állami végrehajtói állás, a szatmárnémeti kir. törvény­széknél pedig egy hivatal szolgai állás. Adományok. „Nagykárolyi Közgazdasági Bank R.-T.“ ős a Nagykárolyi Központi Taka- kékpénztár R.-T.“ a helybeli Népkonyha cél­jaira 40-—40 koronát adományoztak, melyért j fogadják ezúton is a vezetőség hálás köszö­netét. A katolikus autonómia. Nyilvánosságra ke­rült a kormánynak a katolikus autonómiáról j szóló törvénytervezete, amelyről a sietve ki­adott cáfolat is elismeri, hogy az előadói ja­vaslattal azonos. A javaslat fő rendelkezését a j következő két szakasz foglalja magába: A katolikus önkormányzat az 1848. évi XX. t.-c. 2. szakaszának elvi kijelentése alapján jelen törvényben becikkelyeztetik a következőkben : 1. §. A magyarországi katolikus egyház önkor­mányzati jogánál fagva maga intézkedik a | szervezetével, alkotmányával, valamint a fő­kegyúri jogintézmény sérthetetlenségével meg­egyező módon és á felügyeleti jog korlátain belül vallási, egyházi ügyekben, kezeli egyházi, j oktatási, nevelési, jótékonysági célokra szol­gáló alapjait és alapítványait, szükségleteinek fedezésére vagyont gyűjthet, igénybe veheti híveinek — teherviselési képességük arányá­ban — anyagi hozzájárulását, e célból egyházi adót és egyéb szolgáltatásokat vethet ki, amelyek közigazgatási utón érvényesíthetők. 2. §. Az önkormányzati jog célszerűbb gya­korlása végett őfelsége az apostoli király, mint főkegyur felhívása alapján, egyházi és világi férfiak bevonásával és azok közreműkö­désén nyugvó önkormányzati szervezet részle­tes szabályait az egyházi főhatóságok hozzá­járulásával és őfelsége az apostoli király jóvá­hagyásával az őfelsége által egybehivatott szervező gyűlés állapítja meg, a főkegyúri jog és a katolikus egyház hierarchikus szervezeté­nek szem előtt tartása mellett és fennálló törvények, különösen pedig a jelen törvény korlátái közt. A javaslat következő rendelke­zései kimondják, hogy a katolikus önkormány­zatnak gondozásába adandók át a vallás- és tanulmányi alap és azokból fentartott vagy segélyezett közép- és főiskolák. Ez alapok ke­zelésénél őfelsége elhatározásának ez idő sze­rint fentartott ügyekben a jövőben is őfelsége döntését tartozik az autonómia a miniszter utján kieszközölni A középiskolákkal szemben az autonómiát ugyanolyan hatáskör illeti meg, mint az erdélyi katolikus státust. Az egyetemi alap kezelésére vonatkozólag végleges megál­Ipar, kereskedelem, küzgazdaság Pénzintézeti közgyűlés. A Nagykároy — Er- dödvidéki Takarékpénztár Részvénytársaság vasárnap e hó 16-án tartotta meg hetedik évi közgyűlését saját helyiségében, amelyen mintegy 24 részvényes je«ent meg túlnyomóan Erdőd vidékétől mintegy 900 részvény képviseletében. A megjelenésben akadályozva levő Erdei László I elnök helyett dr. Róth Sándor alelnök üdvö- | zölte a szép számban megjelent ré.-zv. nyese- ket s a jegyzőkönyv vezetésére felkérte dr. Róth Imre intézeti ügyészt és annak hitelesí­tésére dr. Antal István és Hirsch Lázár rész­vényeseket szólította fel. Az igazgatóság vala­mint a felolvasott felügyelő-bizottság jelentéséi a közgyűlés tudomásul vette és a íeimenlvenyt a számadóknak megadta. Ezután következett, az igazgatóságból alapsz.abályszerüleg kilépő Erdei László elnök, dr. Rolh Sándor alelnök, Lakobovits Leopold, Hirsch Lázár, Pirgel And­rás, Reiz Mihály, Puskás András, Szilagyi Pál, dr. Radeczky Károly, Kálnay G^ula igazgató- sági tagok és Tolnai Albert és Izsák Dezső felügyelő-bizottsági tagok helyeinek 3 évre vá­lasztás utján való betöltése, amire a közgyű­lés a kilépett tagokat újra megválasztotta. Vé­gül Fazekas Menyhért részvényes mondott kö­szönetét Szegő Ödön vezérigazgatónak a rész­vényesek nevében, az intézetnek szakszerű vezetéséért és azért a fáradhatatlan tevékeny­ségei rt, amelyet e nehéz viszonyok között ki fejtett és amelynek következtében ezek dacára sikerült az intézetet minden irányban a foko­zatos fejlődés terére vinni. Népmozgalmi kimutatás. 1913. február ll-től — 1913. február 18-ig. Születtek: Makai Mária cseléd leánya: Mar­git gör. kath., Erdei Gábor napszámos fia : Mi­hály gör. kath., Makár György városi rendőr leánya : Anna gör. kath., Lajtos Ferenc tégla­munkás fia: Jenő izr. — (Az ez évi szülöttek száma: 56.) Kihirdetésre jelentkeztek: — Házasságot kötöttek: Törne Gyula tímár ref. Asztalos Máriával ref., Moldován László tanító gör. kath. Papp Rozáliával gör. kath., Danes György nyomdász ref. Kovács Teréziával ref. — (Az ez évi házasságkötések száma: 21.) Meghaltak: Krajnik János napszámos ref. 56 éves, tüdővész, Deli Sára ref. 58 éves, gyomorrák, Berki János napszámos róm. kath'" 64 éves, tüdőlob, Bálint Ferenc m. kir. adófö- cllonőr róm. kath. 48 éves, hashártyalob, Sú­lyom Péter ref. 1 hónapos, ránggörcs, Köteles Mihály napszámos ref. 65 éves, vesegjuladás, Komlósi Margit róm. kath. 2 hónapos ráng­görcs. — (Az ez évi halottak száma: 67.) Hivatalos rész. Adófizetés iránti megintés. 152—1913 aü. szám. Nagykároly r.-t. város adóhivatala ezen­nel felszólítja mindazokat az adózókat, akik az 1909. évi XI. t.-c. 26. § a értelmében a folyó év I. negyedévi adótartozásukat folyó hó 15 éig be nem fizet t ■ k, hogy azt járulekaival együit a jelen hirdetmény közhírré tételétől I számított 8 napon belül, vagyis e hó 24-ig | Nagykároly r.-t. város pénztáránál annál is | inkább fizessék be, mert ellenkező esetben ellenük a zálogolási eljárás azonnal meg fog indíttatni. Kelt Nagykárolybsn, 1913. év febr. hó 15-én. Nagy Antal, adóügyi tanácsos. Ki- függesztetett Nagykárolyban, 1913. február hó 15-en. Orosz Károly, adóügyi kiadó. Árverési hirdetmény. Alulirt városi adó­végrehajtó közhírré teszi, hogy Szocshéayi-utca 23. számú háznál adós lakásán, állami es egyébb köztartozásokban több bútor, folyó év február hó 21-én délelőtt 9 órakor, az 1903. évi XI. t.-c. 59—67. §. alapján árveré­sen eladatnak. Nagykároly, 1913. évi febr. 16. Köröskémji vaü. végrehajtó. Hirdetmény. Szám : 1484—1913. K. Értositletik a város j közönsége, hogy a város képviselőtestülete ál­tal 1913. évi február hó 16. napján tartolt közgyűlésen az állami elemi iskola épület épí­tési munkálataira beadott ajánlatok elbírálá­sára s az építkezés ügyére vonatkozólag hozott 36—1913. kgy. sz. véghatározat, továbbá. Szám: 1486—1913. K. Utcák kikövez'sere vonatkozólag hozott 27—1913. kgy. sz. vég­határozat, továbbá. Szám: 1487—1913. K. A rendőrlegénység,, hivatásos tűzoltóság, s a városi szolgaszemély­zet tagjai részére fizetési pótlék megállapítá­sára, vonatkozólag hozott 38—1913. kgy. sz^ | véghatározat, továbbá. Szám: 1491—1913. K. A vadászterület bérbeadására, vonatkozólag hozott 39—1913- kgy. sz. véghatározat s végül. Szám : 1492—1913. K. Néma Gusztáv közig, jegyző és tanácsnoknak a uagykárolyi birtokossági malom r. t.-nál igazgatósági tag­ságira vonatkozólag hozott 40—1913. kgy. sz^ véghatározat a városházánál a közigazgatási kiadó hivatalában a mai naptól számított 15 napon át közszemlére kivan téve s az a hiva­talos órák alatt, bárki által megtekinthető s az ellen netaláni felebbezés 1913. évi március hó 4 napjáig bezárólag polgármesternél ter­jeszthető elő. Nagykároly, 1913. évi február hó hó 17-én. Debreceni polgármester. Hirdetmény. A krasznaszentmiklósi úrbéres birtokosság kép­viseletében alulírott birtokossági elnök közhírré teszi, hogy a birto- ^ kosság tulajdonát képező korcsma­1913. év február hó 26-án délelőtt 10 órakor 3 egy­más után következő évre nyilvános árverésen haszonbérbe adatik. A feltételek alulírott elnöknél megtekinthetők, kinél jeletkezni az árverés napjáig lehet. Kerekes János • b. elnök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom