Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-05-07 / 19. szám
% ./• 2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ ;i ÜZLET ÁTHELYEZÉS! ÄÄÄ ARUCSARNOKOMAT| f. évi május hó 1-től kezdve "Wéber Tibor ur házába, (a Szabó Kálmán-íéle üzlethelyiségbe) helyeztem át. / Tisztelettel: Nagy választék tavaszi és nyári divatcikkekben és mindenféle sportcikkekben. SS" l^lét ta-2n.-u.10 fizetéssel fel-vétetils. JAKOBOVITS JÓZSEF zott és a kultuszminiszterhez emlékiratot intézett, amelyben az uj püspökség székhelyének Nagykárolyba való helyezését, továbbá a provizórium megszüntetésével a püspök mielőbbi kinevezését kérik. Jankovich Béla kultuszminiszter legutóbbi wieni idözésekor referált Őfelségének az uj püspökség kérdéséről is. Ugyancsak ez alkalommal látogatást tett a miniszter Skapinelli wieni pápai nunciusnál is, akivel a püspökség dolgában hosszabb ideig értekezett. A miniszter itt arról az örvendetes körülményről szerezhetett meggyőződést, hogy a szentszék mindenben a magyar kormány álláspontján van. A nuncius a többi közt kijelentette, hogy bár más tényezők is közbenjártak, a szentszék nem engedi meg, hogy az uj magyar püspökséghez csatolt egyházközségek közül akár csak egy is elvétessék, mert a szentszék ragaszkodik ahhoz, hogy a pápai bullában megnevezett egyházközségek mind az uj gör. kath. magyar püspökség kötelékéhez tartozzanak. Ami a székhely kérdését illeti, a nuncius kijelentette, hogy bár szokatlan, hogy a pápai bullában megállapított székhely (Hajdudorog) változtatást szenvedjen, mégis elvben hozzájárult ahhoz, hogy a pápai bullának ez az intézkedése a kívánt irányban megváltoztatható legyen, így állván a dolog, mindinkább remélhetjük, hogy a püspökség székhelye csakugyan Nagykároly városa leend. Itt megemlítjük azt is, hogy a kormány végre valahára betölteni óhajtja a püspöki széket. Úgy véljük, hogy a kormány mulasztást követett el, midőn az uj püspökség felállításakor rögtön ki nem neveztette annak fejét, a püspököt. Ezzel a hónapokon át tartó féktelen izgatásnak s ezzel járó annyi sok kellemetlenségnek idejekorán elejét vehette volna. Komoly püspökjelöltként emlegetik Ho- dobay Andor eperjesi praelátus kanonokot, pápai kamarást, Miklósi István sátoraljaújhelyi főesperest és Orosz Pál ajaki főesperest, szenszéki főtanácsost. Hogy a kormány kit ajánl Őfelségének kinevezésre, nem tudjuk, de felette óhajtandó, hogy immáron a legsürgősebben gondoskodjék a püspöki méltóság betöltéséről ! A jövendő trónörökös. Károly Ferenc., József, a jövendő trónörökös készül az uralkodásra. Mint zászlóaljpaiancsnok bizonyára tisztában van a monarchia hadseregének szervezetével és szellemével, ebbeli kötelességeit tehát részben tudja már. Most a minisztériumok ügyeivel, belső életével, adminisztrációival fog megismerkedni a király kifejezett kívánságára s ebben a kívánságban az a bölcs akarat fejeződik ki, hogy a monarchia leendő uralkodója necsak katona-király legyen, mint annyi I sok elődje, hanem polgári uralkodó is, aki a minisztériumokban felhalmozott iratokból, panaszokból, azok elintézéséből megállapíthatja, hogy országa népeinek mi fáj a legjobban s mi ellen a leg- elkeseredettebbek. Az agg királyunk óhaja tehát modern s a népek szivéhez utat kereső. Nem a régi, gyakran keserű tapasztalatokban megfakult sablón szerint akarja kedvelt rokonát a nehéz, felelős munkára elbocsátani, hanem az uralkodásnak olyan titkaiba is bele akarja jó előre avatni, amelyek nélkül a mai uralkodó csak mint bálvány trónolhat egy ismeretlen magasságban, űrt, hidegséget, elidegenedést támasztva a maga polca és a népmilliók között. Sajnos, a monarchia legfelsőbb urai eddig csak katonák voltak s minden jajkiáltást, panaszt, követelést, forrongást, ami népeik lelkületéből kitört, a katona eszével, indulataival bírálták és intézték el. Bizony ez nem volt mindig jó, gyakran rossz és káros volt. A modern uralkodó, akinek mégsem az a mestersége, hogy háborút háborúra viseljen, évröl-évre véres tusákba kergesse bele országának ifjú nemzedékét, egészen más feladatok és más célok előtt áll! Rossz időket élünk! Rossz időket élünk! Tele van a világ aljassággal, gonoszsággal, eldurvult erkölcsökkel. Amerre szétnézünk: mindenfelé csupa hitványság, komiszság, léhaság, szélhámoskodás, — mintha csak a 9 I KRISTÁLY GÖZMOSÓ GIÁ .11 Elvállal fehérnemüeket mosni és vasalni, bármilyen női- és férfi-ruhanemüeket vegyileg tisztitani és festeni. Csomagolás és szállítás dijta- o-o lan. o-o képviselve vezettől s igy végeredményben nem én, hanem ők a vesztesek. Maga az a tény, hogy a múlt század közepe felé feltalált levélbélyeg ma már kivétel nélkül minden országban a lehető legmüvésziebb kivitelben készül díjnyertes rajzok alapján, eléggé bizonyítja, hogy a bélyeggyüjtés ma már olyan számottevő tényező, amellyel a hivatalos köröknek feltétlenül számolniok kell, ha nem akarják elhanyagolni a gondozásukra bízott ország érdekeit. Ezek az érdekek kétfélék : pénzügyiek és szociálisak. Volt idő, mikor tekintélyesebb országok kormányainak derogált az a gondolat, hogy a postabélyegeket a bélyegek eredeti rendeltetésén tulmenőleg jövedelmi forrássá tegyék és eléggé keményen kritizálták akkoriban azokat a kisebb, elsősorban délamerikai államokat, amelyek az elenyésző csekély postai forgalmuk mellett fentünően sok különféle bélyeget adtak ki s az úgynevezett „emissiók“-nak igen rövid időközökben való változtatását egyszerűen rablásnak volt szokás minősíteni. Ennek az eljárásnak a célja világos is volt: a bélyeggyűjtők szenvedélyére számítva, abból minél több hasznot huzni. Később nagyobb államok is követték ezt a példát s ma már nincs az a nagyhatalom, amely a postabélyeget eminens állami jövedelmi forrásnak ne tekintené s ehhez képest a kiadásokat minél gyakrabban változtatva, a forgalomba bocsátott bélyegek számát és pénzbeli értékét a tényleges szükségletet messze felülmúló mértékben meg ne állapítaná. Mig Franciaország például azelőtt összes gyarmataiban egyféle bélyeget használt, ma már minden gyarmatának, de még minden ' egyéb külföldi postahivatalának is (Konstantinápoly, Kréta, Alexandria, Port-Said, Kanton, I Hai-Hao, Tesonking, stb.) külön-külön bélyege j van s igy több mint ötven helyen egyszerre szaporíthatja az állami bevételeket. Németor- ! szág hasonlóan cselekedett gyarmataival, vala- j mint külföldi postahivatalaival; Spanyolország, | Portugália, Németalföld szintén, de még Olaszország is ki akarja venni a maga részét, ameny- nyiben 1910. óta tiz törökországi városban, amelyekben saját postahivatala van, tiz különféle bélyeget használ. Hasonló megítélés alá esik a világhírű szép bosnyák bélyegsorozat 1901-ből, továbbá az osztrák 1908-as jubiláris bélyegek, amelyek, úgy mint az imént említett bosnyák bélyegek is, a múlt évben, ő felsége nyolcvanadik születésnapja alkalmából kissé módosíttattak s persze, mint uj s csak néhány hónapig érvényben lévő kiadás hihetetlen rövid időn belül keltek el. Ugyanezt a tendeciát látjuk Bajorországnál is, ahol az idén igazán művészi kivitelű bélyegsorozat bocsáttatott ki a régensherceg jubileuma alkalmából, mely sorozatban egy, kettő, három, őt. tiz, de még húsz márka névértékű bélyeg is szerepel, a bélyeggyűjtők örömére vagy bosszúságára. Ha meggondoljuk, hogy milyen ritkán fordul elő olyan postai (pénz-) küldemény, amelynek a dija tiz, húsz márkát tesz ki, a cél nyilvánvaló, mert ilyen magas értékre postai használatra igazi szükség nincs. Szociális szempontból pedig azért karolják fel hivatalosan a bélyegügyet, mert nyilvánvaló lett, hogy a szép és művészi kivitelű bélyeg bizonyos fokig reklámot csinál az illető országnak s érdekes tájképek, épületek, szobrok, történelmi egyéniségek és jelenetek művészi reprodukciója által az illető országot a külfölddel talán jobban megismertetik, mint drága pénzen készült s az idegenforgalom emelésére írott könyvek által. Arról, hogy a bélyeggyüjtés tényleg menynyire el van terjedve, könnyen alkothatunk magunknak fogalmat, ha elképzeljük, hogy csak magában a Német birodalomban vagy hétszáz belyeggyüjtő-egyesület van több ezer fiókegyesülettel, hogy egymagában Londonban több mint száz ilyen egyesület létezik s hogy Európában körülbelül háromszázezer olyan gyűjtő folytatja csendes tevékenységét, akinek a gyűjteménye, keveset számítva, száz koronánál nagyobb értéket képvisel. Ha hozzávesz- szük, hogy Európában 5—8 millió gyermek is foglalkozik bélyeggyüjtéssel s mondjuk, minden egyes csak egy koronáért vásárol évenkint,
