Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-04-23 / 17. szám
2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ Mindennemű ruhanemü.ek, csipkék, felöltök, függönyök, térítők, szőnyegek legtökéletesebb festése. Bőrkabátok, keztyük festése. ! ! Minta után való festés ! ! Hauffe! Sámuel villany- és gőzerőre herendezett ruhafestö és vegyitisztitó Nagykárolyban, Kölcsey-utca I. sz. A rom. kath. templom mellett. Műhely: Petöfi-utca 59. Bármely kényes színű és gazdag díszítésű ruhanemüek vegyileg tisztittatnak. Plisé-gouvré. Plüsh és bársonyok gőzölése. Vidéki megrendelések pontosan eszközöltetnek erősítésének ez a legbiztosabb, legköny- nyebben elérhető módja. Az állam a községekben találja fel erőinek hatalmas megosztóit, ezen erőátvitel fogja a társadalom átalakítását létrehozni s abban valódi pezsgést előidézni. A községeknek kell vezető szerepet végezni, nem a szétdarabolt, zilált társadalom egyes feltűnő, azután letűnő alakjainak. Milyen más eredmény mutatkoznék, ha községeink céltudatos házi gazdálkodással, hazai fogyasztási szövetkezéssel, értékesítő közraktárral szolgálnák nemzeti iparunkat, kereskedelmünket! Itt rá kell, hogy mutassuk a tömeges társulás előnyeire. Ha milliók egy célt tűznek ki maguknak, egy cél eléréséért egy táborba állanak össze, kis fáradsággal, kis áldozattal bámulatos dolgokat tudnak kivívni. Mig az egyesek egymástól különválva, szervezés nélkül, gyengék s nagy megerőltetéssel is is csak vergődnek. Társadalmunkban az alkotás csirái megvannak, csak egységes vezetést nem találunk. Kapkodunk jobbra-balra rendszertelenül. így többet rontunk, mint alkotunk. Bizalmunk a sivár jelenben megrendült. Érezzük, hogy amai állapotokon segítenünk kell! Segítséget várunk s azt sem tudjuk honnan ? Külföldi példákról másolgatunk, s nem vesszük észre, hogy ami intézményeink, ami alapberedezésünk egészen más, mint a külföldnek konzekvensen a természetes utón kifejlődött kultur- s gazdasági intézményei. A külföld civilizált államaiban a társadalom s a köz- igazgatás századok óta egybeforrott. Nálunk e két tényező egymástól idegen. Bürokratikus utón társadalmi problémákat akarunk megoldani. A centralizált köz- igazgatás segítségével akarjuk az állam gazdaságát, kultúráját fokozni s a ténykedésből a társadalmat egészen kiküszöMagyarország felvirulása a községek | szociális életétől függ csupán. A községeknek, e jogi testületeknek társulása, szövetsége lesz a megváltó hatalom, mely nemzetünket naggyá teheti. A községeket át kell szervezni. Oly hatalmi eszköiök- kel kell azokba erőt önteni, hogy községek társadalmi alapon az ipar, kereskedelem gazdasági empóriumaivá váljanak. Kezdetben állami segítséggel kellene a községi gazdálkodást üzembe venni, itt- ott kisebb iparvállalatot lehetne fellálitani, (községi szövőgyárat, tégla, cementgyárat, nagyobb méretű konyhakertészetet, gyü- mölcsészetet stb.) A válalkozó, a gyáros maga a község volna — ellenőrző személyzettel. A községek egymással szövetségben állanak, egymást anyagilag támogatnák, kereskedelmi, gazdasági összeköttetést tartanának fenn. A nagyobb városokban az állam közraktárakat állítson fel s szervezzen értékesítési központokat, melyek az eladásra szánt iparcikkek részére piacot teremtsenek. Ezen eszmék nem a képzelet világából valók. A szövetkezés elejének felhasználásában Anglia régen példát mutatott. Poroszországban a községek ilyen átalakulása már az 1891. évben kezdetét vette, de mutálunk ezt az újítást csak a községi adminisztráció alapos, célszerű reformjával lehetne végrehajtani. A falvak betegei. Nincs siralmasabb látvány, mint mikor a faLvakból a városba vezető hepe-hupás utón találkozunk egy-egy döcögő szekérrel, amelyről dunyhák közül egy-egy sápadt, fajdalomtól eltorzított arc mered felénk. Ezek a falvak betegei, akiket visznek be a városba, inert a magyar falvak túlnyomó nagy részében nincs sem orvos, sem gyógyszertár. A falu számtalan bajai között bizonyára nem az utolsók közé tartozik a mostoha közegészségügy is. Igaz ugyan, hogy a faluról úgy szoktunk beszélni, mint az egészség forrásáról. Van is benne valami. A falusi ember foglalkozása és életmódja határozottan egészségesebb, mint a városi emberé. De csak általánosságban van ez igy, a részletek bizony nagyon sok elszo- 1 moritó dolgot mutatnak el. A városi ember- i nek lépten-nyomon prédikálnak a higiéniáról, j de azzal, hogy a falusi ember higiénikusan éljen, édes-keveset törődnek. Tekintsünk csak be egy falusi ember udvarára. A kút ott van közvetlenül a trágyagödör mellett, úgy, hogy a falvak népe csak akkor iszik egészséges italt, ha szódavizet hozat magának. Pedig milyen könnyű dolog volna a községet rákényszeríteni arra, hogy az egészségügy követelményeinek megfelelő helyen és módon létesítsenek kutakat s fedjék be, hogy a belé hulló szemét meg ne fertőzze. Ez tisztán a nevelés kérdése. Épp igy nevelni kellene a falvak népét arra is, hogy házain ablak helyek ne apró lyukakat hagyjon, hanem építtessen becsületes ablakokat. Ismételjük, ez tisztán csak a nevelés kérdése. De vájjon ki nevelje erre a falu népét ? A papnak és a tanítónak ezer más gondja van, a higiéniára az orvosnak kellene nevelnie a községek lakóit, de hát nálunk vannak olyan vidékek, ahol napijáróföldre orvost találni nem lehet. Csak a közelmúltban olvastuk, hogy Bihar- vármegyében egész járás van orvos nélkül. A körorvosi állások egyrésze országszerte betöltetlen, mert az orvosok a megélhetési viszonyok mostohasága miatt kénytelenek bemenekülni a városokba, ahol mégis csak akad egy k s honorárium, akad beteg, aki megfizeti az orvosnak a vele való bajlódás tisztességes ellenértékét. A községi és körorvosnak legtöbb helyen sodott a viharok súlya alatt, amely századokon keresztül sokszor próbálta a meg nem hajló derekú hőst a porba dönteni, de ő állt rendületlenül, mig a mindent megemésztő idő hatása alatt görnyedező ágai száradni kezdenek és a sok vésznek diadalmasan ellentálló hatalmas tölgyet egy orkán tövestől kicsavarja. A körülötte levő fiatalabb tölgyek szomorúan nézik társuk gyászos végét, egy szélroham megrázza lombjaikat és mintha hallanánk mély sóhajtásaikat, mi közben lombjaikról a vén tölgyre hulló eső cseppek, mint megannyi bánatkönnyek peregnek alá. Nem ilyen-e némely ember sorsa is ? A gyenge gyermek tetterős férfiúvá fejlődik, aki küzd a sors csapásai ellen és vasakaratával legyőzi az eléje gördülő akadályokat, mig egyszer a halál fagyos szele őt is kidönti az élők sorából, és a sok küzdelmeken keresztül vergődő ember engedni kénytelen a természet örök törvényeinek. Nem könnyezik-e meg őt is családja, rokonai és jóbarátai ? Vagy nézzük a kora tavaszkor előbujó kis virágot. Átéli ő ifjúságát tavasszal, életének delét nyáron és életének alkonyát ősszel, mig a zord tél reá leheli hideg fagyos szelét, és az egykor virágaiban pompázó bájos növény élettelen kóróvá válik. De jön az éltető tavasz és a természet ujjáébredésével az elhullott magvakból a növény újra kél. Ilyen a tudomány-, vagy közjónak élt ember is, akit a halál eszméi vagy alkotásai megvalósítása közepette ragad el közülünk, de eszméi, melyeket mint jó magvakat elhintett, a neki kedvező időben életre kelnek és ő élni fog eszméi vagy alkotásai diadalában. Vagy figyeljünk meg egy teljes pompájában virító rózsabokrot, amely* ifjúságában .szép virágainak özönével a bámulok és neki hódolók seregét csoportosító maga köré, ő büszkén, kacéran fitogtató bájait. De őreá nézve is elérkezik az idő, amidőn j virágai elhervadnak, levelei lesárgulnak és a sokak által bálványozott rózsabokor minden díszétől | megfosztva egyedül áll, csak a szúró ; tövisek meredeznek a hidegtől pirosra csípett levéltelen ágain. Ilyen rózsabokorhoz hasonlítanak azon léha fiatalok is, akik csak a jelen pillanatának élnek és fiatal éveikben, a helyett, hogy valami hasznukra váló dolgokkal foglalkoznának, légvárak építésével elpazarolják a drága időt és a soha többé vissza nem térő ifjúságot; nekik is vénségükre csak a csalódások keserű tövisei maradnak. Virágokkal szoktuk érzelmeinket, legyen az öröm vagy bánat, kifejezni. Velük tolmácsol-} juk vonzódásunkat avagy rokonszenvünket egy általunk szeretett lény iránt, ő pedig az ajándékozott virág becsben tartásával adja tudtunkra, hogy számithatunk-e a rokonszenv vagy szerelem viszonzására. A szép nem közül hánynak imakönyv-lapjai zárnak magukba egy-egy hervadt, száraz rózsaszirmot, vagy nefelejtset és nem ritkán öntözi őket egy-egy ragyogó szempár forró köny- nyeivel. A múmiákká száradt virágok némán tűrik a csalódások keserű könnyeit, nem szólnak és mégis beszélnek, beszélnek régi szép időkről, Ígéretekről, boldogságról, vidám estékről és csalódott szerelemről. Név-, vagy születésnap ritkán esik meg virág nélkül, virágokkal fejezzük ki hűségűnket, avagy tiszteletünket az ünnepelt irányban. A menyasszony fehér csokorral kezében lép az oltár elé, a fehér szin az ártatlanság színe. / Itt érdekesnek tartom megemlíteni, hogy Párisban egész ellenkezőleg, a menyasszony vérvörös csokrot használ az esküvőnél. ügy nálunk, mint Párisban, a menyasszonyt a vőlegény ajándékozza meg a csokorral, csak hogy a párisi egész mást akar ezzel kifejezni. Ő az eljegyzéstől az esküvőig többször meglepi menyasszonyát virágcsokorral, melyek közül az első tiszta fehér, a második egy kevéssé rózsaszínű, a harmadik már erősebb rózsaszín és igy továbbá, mig az utolsó vérvörös lesz.
