Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-04-16 / 16. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE 3 j mihelyt helyreáll a nyugalom, a Balkán- ! államok megnagyobbodott területén indul meg a fejlődés és ebben kell először nekünk is szerepet vállalnunk. Mi magunk i sak másodsorban következünk. Ez a sorsa az olyan nemzetnek, mely öncélú életre berendezve nincs és amely a tőkét nem képes arra kényszeríteni, hogy csak ;a nemzeti célt szolgálhassa itthon is, külföldi vállalkozásában is ! «mmmminmmmiimmmBmmmtmmmmmtamsmmmmmimmmx || l W Ü II I 1 f iL I r Május 1-én női-, férfi- és gyermekruha raktáramat U I |7|P|Q|nP|UÍQ7PQ Véber Tibor ur házából Igaz Károly ur házába a „Fekete J| || Uhl v lOlllUl I ULUUi Sas“ gyógyszertár szomszédságába helyezem át. J! Addig is az összes áruimat (tekintettel az elköltözésre) mélyen leszállított árakban árusítom el. H Rákóczi-utcai lakházam május hó 1-töl kiadó, esetleg eladó. Tisztelettel: Szabó 14álmáit. || Ugyancsak május l-töl kiadó a Wéber Tibor ur házában birt jelenlegi üzlethelyiségem is. «m nek a háborúra és békére egyaránt. A Balkán-államok érdeke is sürgősen követeli, hogy a békét minél előbb megkössék. Az őszi mezőgazdasági munkálatokat nagyon tökéletlenül vagy sehogysem tudták elvégezni : a lakosság valósággal Ínségnek néz elébe, ha minden erejét háborús készülődésre fordítja. Természetes, hogy a Balkán-államok gazdasági helyzetét mi is nagymértékben érezzük. Az osztrák és magyar iparosnak sok pénze marad lekötve és jórésze odavész teljesen. Ha pedig létrejő a béke és a meghódított területeken megindul az uj élet: a pénznek eddiginél sokkal erősebb áradata veszi útját a Balkán-államok felé. Megkezdődik a versengés a szűz területek gazdasági bírásáért, ezzel együtt a politikai befolyás kiterjesztéséért és előreláthatóan az osztrák imperiális céloktól áthatott osztrák töke vetélkedni fog az elsőségért. Magával viszi, mint függeléket, a magyar tökét is. Előáll csakhamar az a sajátságos helyzet, hogy a tőkeszegény Magyarországot olyan expanzív gazdasági célok felé vonszolja az osztrák nagyhatalmi hóbort, amelyben csak az eszköz szerepét játszhatja. Amelyben üzletkötésre vagy üzletben való részesedésre nyílik ugyan alkalom, de Magyarországot, mint gazdasági és politikai hatalmat, nemcsak hogy nem viszi előbbre, de határozottan vérveszteséget okoz neki és gyöngíti. A magyar közgazdasági élet, ma, amikor a békekötés küszöbön van, ilyen aggodalmak hatása alatt látja rossz színben a jövőt. Rajtunk a béke sem segít, mert Szatmármeg'yei oláh. lázitás. — Letartóztatott oláh pap. — A magyar szertartásu uj görög katho- likus püspökséget, mely az eloláhositott magyarság védbástyája akar lenni, már eleve szennyes hullámok nyaldossák. Vértlázitó; a büntető törvényekbe ütköző lázitások történnek Szatmárvárme- megyében, a melyek mindenképpen megakarják akadályozni a felállítandó püspökség áldásos munkáját. Oláh papok és tanítók állnak a fanatikus mozgalom élén, kik a nem teljesen | müveit nép tudatlanságát használják fel, hogy bárdolatlan zavargásokkal, a fel- sőbbség inzultálásával elkedvtelenitsék a 1 megalkotandó kultur és nemzeti munkát végező vezető férfiakat. Legutóbb olyan mérvű brutalitások történtek a szatmármegyei Kismajtény községben, mely a hatóság legszigorúbb beavatkozását vonta maga után. A lázitásban résztvett vezetők immár a szatmárnémetii kir. ügyészség börtönében várják megérdemlett büntetésüket. Érdekesnek tartjuk ideiktatni a főkolompos letartóztatásának indokát. Marosán György, mint elsőrendű terhelt letartóztatásának indoka a főszolgabírói végzés szerint a következő : a letartóztatást el kellett rendelnem azért, mert terhelt alaposan gyanusittatik azzal, hogy 1913. április hó 10-ik napján d. e. és d. u. Jaczkovich Mihály hajdú- dorogi püspöki vikárius és főtanfelügyelő által a járási főszolgabíró hatósági támogatása mellett megtartani szándékolt egyházi és iskolai látogatás ellen a népet fellázította; előre, tervszerüleg akként intézkedett, hogy a nép a megnevezett főpapot tettleges bántalmazásban részesítette, az inzultus alkalmával a járási főszolgabíró szemeláttára olyan mozdulatokat tett, a melyek az inzultus fokozá- zására adtak alapot és a melynek következtében a főpapot a templomból kituszkolták, sőt egyesek botokkal felfegyverkeztek és a hatósági közegeket fenyegették. Minthogy tagadásban levő terhelt bizonyítékok beszerzését szabadlábon uyganazok; s ha . . . . nevelés, vallás és polgári alkotmány, ha fonák észrevételekből eredt princípiumok és szokások itt és ott elhomályosítják is, a vizsgáló fej . . . tisztába hozhatja ; s az emberi ész Memphisben, mint Athenaeben, Londonban, mint Ohaitiban bizonyos egyetemi szabásokra vonhatja vissza, mik az egész földkerekségen keresztül zsinórmérték gyanánt szolgálnak." Továbbá „a szép s mindez vele határos érzés, mindenkor hely és éghajlat embereiben egyforma alapvonásokkal tündőklik.“ — íme ezek az állandó és változatlan kísérői az egyetemes kultúrának, amelyekre bevezető soraimban rámutattam. Szívleljük csak meg azokat a mázsás szavakat, amelyek pörölyütésekként zuhannak rá a mi könnyüséges, pehelyszerü irodalmi Ízlésünkre és felfogásunkra. „Embernek ártalmasabb férge nincs az önszeretetnél. A szert és mértéket meghaladó írói önszeretet legbizonyosabb ut az irói dicsőséget örökre elveszíteni.“ Majd igy ir: „Jobbitgatás a maradandó- ság egyedül való talpköve; jobbitgatás pedig szükségesen hibakeresése és találást teszek fel. Nincs iró, kinek gondolkozásmódja, ismeretei, hajlandóságai s müvei jobbitgatást nem fogadhatnának el; princípiumainkat tisztogatni . . érzelmeinket s gondolatainkat nemesíteni s művészi hajlékonysághoz szoktatni . . . ez a titok, ami által a klasszikusság útja felnyílik.“ — íme igy építi Kölcsey a változatlan erkölcsi alapra folyton nemesülő, csiszolódó ízléses gondolat- és érzésvilágot. Az Írásban nem sportot, üzletágot, hanem hivatást lát. Az Íróval szemben komoly, kemény követelményekkel lép fel: „A könyvszerző rendeltetése — mondja egy helyen — magas rendeltetés . . . Vedd szoros vizsgálat alá minden érzelmeidet, gondolataidat s ismereteidet . . . válaszd ki közülök jót, szépet és valót s tedd szived és lelked elkerülhetetlen szükségévé.“ Itt az annyira megfogyatkozott irói lelkiismeretességet, az irói morált sürgeti. Kölcsey elméleti kritikájának éle elsősorban az irók felé fordult. Az irói karakter tisztaságának és egyenességének hirdetője. Kiérzik minden során az alapgondolata, hogy az Írónak az igazi emberiből kell keresni indítékait s erkölcsi érzületében, igazságában megnyugvást találni. Kisszerű vonatkozásokból emancipálta magát, másoknál is emancipációt sürget. „Barátim — úgymond — örömmel fogadják soraimat ; de a proíanum vulgus — tapasztalásból tudom, — hogy az én dolgozásaim az előtt nem fognak kedvesek lenni. Azonban én a publikumnak bálványozója soha nem lennék..“ Amit az elméletben megirt, a prakszisban már jó eleve megtartott. Csokonai megbirálá- sánál nem törődik a debreezeni klikk rossz indulatával. Nem egyének és irók, hanem az Ízlés nevében bont zászlót. Kölcsey finomabb érzékkel és több tudással mutat rá Csokonai való értékeire, mint ezt a debreczeniek kicsinyes elfogódásukkal kiérezték, vagy az ihlet magával a költővel sejteté. Kifogásolja Csokonainak itt-ott felütő triviális irányát, a melyet bizony a változó Ízlés sem szentesített eleddig sohasem. Ezek az inkriminált helyek közel járnak a laszciv erkölcsi felfogáshoz. — Berzsényjben nem talál erkölcsileg kivetni valót, de a poézis igaza mellett kardoskodik. S mikor aj megbírált Berzsényi rossz indulatot sejt s vádaskodásaiban, ez ügyre vonatkozó leveleiben és ellenbiráiatában a kicsinyességnek sőt a közönségességnek útjaira tévedt, Kölcsey a félreértés deprimáló érzésével félreáll s hosszú évek múltán, Berzsenyi halála után mondja el a megbírált fölött mondott gyönyörű emlékbeszédében a, kiengesztelődés örökszép apotheozisát. S talán Kölcsey itt áll a legmagasabban. Az irodalomban nem ismer pajtásságot, elnéző barátságot. Az u. n. itiászi pörben atyai barátja Kazinczy ingadozásával szemben szinte szenvedélyességgel védi a saját irói becsületét. Ha fájdalommal is, de le tudna mondani egy Kazinczy barátságáról is a megsértett igazság miatt. Rövidre szabva ezek azok a kontúrok, amelyek Kölcsey izlésthirdetö munkáin kirajzolódnak. Régi, tiszteletreméltó elvek, amelyek napjainkban nagyon megfogyatkoztak. Tompult erkölcsi érzék, eldurvult hang, kicsinyes ala- csonyságok, erotikába fulladt szerelem, párolgó testiség, a mi irodalmunknak gyászos útjelzői. Néha napján elkeseredünk s szidjuk íróinkat s talán egyszer sem gondoltunk arra, hogy bennünk olvasóközönségben is lehet öreg hiba I Nagykároly, 1913. április 13-án. xm
