Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-11 / 50. szám

6 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE netet. Szép példáját adták nemes érzésüknek a helybeli állami polgári leányiskola II. oszt. szaknövendékei, kik 138 drb. különféle ruha s fehérneművel siettek megsegíteni apró fele­barátaikat. Folyó évben a nemes célra a követ-; kező adományok folytak be: néhai gróf Ka­rolyi István ur hagyományaként 5 drb. Hitel­bank részvény osztaléka 120 K. Egy évi kamat 254 K 39 f. összesen 6070 K 80 f., mely összeghez számítva a f. évi gyűjtés maradvá­nyát 918 K 45 f.; tényleges álladéka a „Mar­git“ alapnak mai napig 6989 K 29 f. Fenti elszámolás, úgy a beveteli, mint a kiadási téte­lek részletezve és okmányokkal felszerelve a városi számvevői hivatalhoz terjesztetett elle­nőrzés céljából. Sokat fáradoztak, munkálkod­tak és apró kellékeket adtak következő úrnők : I Kimer Istvánné 15 drb. kötő varrás, Kozmáné 20 pár kapca szegés, Kettenheimer nővérek I 3 rend ruha varrás, Kubinyiné 11 kötő varrás, Kínál Mária 10 drb. fehérnemű varrás, Amb- ruszter Rózsi 6 drb. fehérnemű varrás, Beker Mariska 3 drb. fehérnemű varrás, Cilii Veronka' 19 pár kapca szegés, 2 rend ruha varrás, Ari Teruska 1 rend ruha varrás, 1 blúz, Hngen Ilonka 3 rend ruhavarrás, Nagy Erzsiké 6 drb. ruhalj varrás, Princinger Erzsiké 1 drb. ruha varrás, Renc Annuska 9 rend ruha varrás, özv. Sándor Ferencné 13 drb. fehérnemű varrá0, Steieer Erzsébet 11 drb. fehérnemű varrás, itj. Steiger Erzsébet 1 drb. ruha varrás, Smakk Annuska 8 drb. fehérnemű varrás, Tor- ner Erzsébet 4 drb. fehérnemű varrás. Az összes fehérnemű és nőiruha szabását Krics- falusy Tériké volt szives teljesíteni. Az aláb­biakban részletesen kitüntetett begyült összeg­ből a beszerzett fehérnemű, felsőruha, lábbeli, kendő, sapka költségére részletes számlák alap­ján 54 fiú és leány teljes felruházására költe- tett 684 K 55 f. igy a maradvány 918 K 45 fill., mely összeg a Nagykárolyi Takarékpénz­tár Egyesület által kiállított 2493 sz. betét­könyvben „Margitalap“ néven kezelt összeghez csatoltatott. A „Margitalap“ pénzálladéka löké­ben és kamatban az 1911. év végén volt 5696 K 41 f. A nemes célra a következő szivesado- mányok érkeztek : Ózv. dr. Serly Mária Ilka 4 db blúz, 1 drb. kabát, 1 drb. ruhaalj. Az állami polgári leányiskola II. osztályának növendékei 78 drb. blúz, alj, harisnya, fehérnemű, ruhaalj, cipő, kabát, sapka, kendő és egy drb choff Buczi Vilma és Erzsébet 9 drb. ruhanemű, Weisz Regina és Matild 4 drb. ruhanemű, Balog Eszter 1 drb. fejkendő, Papp Julia és Olga 2 drb. kabát és 3 drb. ruhanemű, Serbán Róza 8 drb. ruhanemű, Bokor Irén 1 pár cipő, Tóth Vilma 2 drb. ruhanemű, Péter Erzsébet 20 drb. ruhanemű, Schleifer Julis 1 drb. kabát, Géczi Erzsébet 3 drb. ruhanemű, Bartlia Ilona 4 drb. ruhanemű és 1 drb. kabát, Zurik Irén 3 drb. ruhanemű, Brucbla Erzsébet 2 rend ruha, Néma Gizella 5 drb. ruhás fehérnemű, Nagy Erzsébet 7 drb. ruha és fehérnemű, Huszthy Erzsébet 9 drb. ruhanemű, Róth Izabella 2 drb. ruhanemű, Téger Mária 3 drb. ruhanemű, Fényes Anna 12 drb. ruhanemű, Kleiner Melánia 10 drb. ruhanemű, Asztalos Jolán és Emma 6 drb. ruhanemű, Tátorján Lujza 7 drb. ruhanemű, Illyés Mária 5 drb. ruhanemű, N. N. 1 drb. Lucz Mariska és Bözsike 1 rend uj ruha, 2 drb gallér, 2 drb kötény, 1 drb trikó, 5 drb ruhanemű, 1 drb fehérnemű, 3 drb kabát, 1 drb derék, 1 drb szoknya. Gábor Sándorné 1 pár cipő, Szilágyi Istvánné 1 drb ruha 1 drb kabát, 1 drb szoknya, 2 drb blúz, dr. Jékel Lászlóné 1 drb köralinim, 2 drb. blúz, 2 pár cipő, Csics Lajosné 6 pár cipő, 1 drb kabát, Papp Olga 1 drb bélelt kabát, Róth Lajos 3 drb fejkendő, özv. Dobránszky Flóriánná 2 drb fejkendő, Pucser Károly 7 drb fejkendő, Balika Sándorné ruhanemű, özv. Péchy Antalné ruhanemű, Némpank Margitka 1 drb kabát, Borody Györgyné 1 drb kabát. A szegény gyermekek felruházásánál az ozsonnához járul­tak özv. Se^Jy Mária Ilka egy kosár alma, Marián Ferenc 140 drb sütemény, Pecz János 2 kgr. aszalt szilva, N. N. dióval. Ilosvay Aladárné 2 rend kosztümruha, 2 pár cipő, 1 drb blúz, 1 drb sapka, 2 drb ka­bát, 1 drb gallér, 1 drb karmanytyu, 2 rend leányruha, 4 drb blúz, 2 rend fiuruha, 1 drb sapka, 6 pár harisinya, 20 drb nadrág (alsó), 4 drb alsószoknya, 4 drb alsóderék, 2 drb fla- nefl ing, 2 drb piros kötény. Budapestről N. N. 2 pár keztyü, 4 reud fiuruha, 1 drb sálkendő, 1 drb alsószoknya, 1 öv* 1 nadrágtartó, 2 drb blúz, 3 pár topánka, 1 drb gallér. Özv. Bát­hory Miklósáé 1 drb kabát, 1 drb mellény. Kacsó Károlyné és Kacsó Irénke 2 drb .kabát, 1 drb sapka (női), 2 drb blúz, 1 rend uj ruha. Özv. gróf Károlyi Istvánné 1 db téli prétn- bunda. 200—200 koronát: özv. gróf Károlyi Ist­vánné és gróf Károlyi József. 100—100 koronát: gróf Károlyi Gyuláné,! gróf Károlyi György, Nagykároly r. t. város és Péchy Lászlóné. 50—50 koronát: Nonn Gyuláné, Nagykárolyi Önsegélyző-Népbank r.-t., Nagykárolyi Keres­kedelmi és Iparbank r.-t., Központi Takarék-! pénztár r.-t. és Jótékony Nőogylet. 30 koronát: Ilosvay Aladárné. 25—25 koronát: Takarékpénztár, Nagyká-| rolyi Hitelbank r.-t., Nagykárolyi Közgazdasági Bank r.-t., Nagykároly és Vidéke Takarékpénz­tár r.-t. 20—20 koronát: dr. Boromissza Tibor, özv. ■ Ujfalussy Uray bárónő, > Csaba Adorjánná, Reök Gyula és Szabó Albert. 15 koronát: Nagykárolyi Eraődvidéki Ta­karékpénztár r.-t. 12 koronát: Izraelita Nőegylet. 10—10 koronát: Róth Károlyné, N. N. (Budapesl), Nagykárolyi Polgári Takarékpénztár r.-t., Madarassy Gyula, Debreczeni Istvánné, Ujfalussy Miklósáé, Horthy Istvánné, özv. dr. Aáron Sándorné, dr. Vetzák Edéné, dr. Kovács Józsefné és Várady Jánosáé. 5—5 koronát: Rooz Sainuné, dr. Sternberg Géza, özv. dr. Áldor Adolfné, Berger Ármin, ! Jakabffy Gáborné, Schifbeck Károlyné, Ritigel- j hann Gyula, Juresek Béla, Plachy Gyuláné, Lubv Gezáné, Solymossy Istvánné, Madarassy J Istvánné, Nemestóthi Szabó Antal, dr. Gyene I Pálné és Nágele Ferenc. 4—4 koronát: Cukor Mártonná, Kaufmann Izidorné, Sternberg Sándorné és Rácséi Ede. 3—3 koronát: Cukor Lajosné, dr. Somossi Ignácne, Kovács Dezsőné, Maraszka József, Kekics Gyula, Neupaűér Jánosné, Tichy Gyuláné | és Mangu Béláné. 2—2 koronát: Berényi Margit, özv. Báthory Miklósné, Weisz Maliid, Sternberg Dénes, Rooz Elemérné, Kaufmann Jenő, Adler Adolfné, Mehlhaus Ottóné, Dr. Starke Antalné, özv. Gu­lyás Józsefné, Schnell Imre, Nonn Jánosné, Gallasz Ödön, Dr. Blum József, Szimay Aladár, özv. Füzy Istvánná, özv. Pánczil Károlyné, Lu- kácsovics Jánosné, Fráter Zsigmondné, Wieser Erzsiké, Lochmáyer Miklósné. özv. Moson Györgyné és ilosvay Bella. Franki Simon, Schnich Emilné, Saad Gyula, Németh Kálmán, Kiss Lajos, Barthosné, Már­ton Lajosné, özv. Bay Béláné, Németh Istvánné, I Scnébli Károlyné, Tömpe Bertalanná, Márton Dezső, Márton Dezsőné, Rosenfeld Dezsőné, I N. N. 1—1 korona. Befolyt N. N. úrnő gyüjtőivén: 12 K, Kauf­mann Izidorné 54 K, Nonn Gyuláné 105 K, dr. Kovács Dezsőné 132, Juresek Béláné és Balika Sándorné úrnők 239 K, N. N. 1039 K, N. N. 7 K. ruhaneműk ivén pénzadomány 15 K. Összesen: 1603 K. Fogadják a legmelegebb köszönetét mindazok, kik egyrészt gyűjtésük, másrészt áldozatkészségük és munkálkodások révén lehetővé tették a nemes emberbaráti cse­lekedetet. Nagykároly, 1913. december hó 10. Özv. gróf Károlyi Istvánné, védnök. Egyház-iskola. Tisztujitás a nagykárolyi ref. egy­házmegyében. A következő 10 éves ciklusra (1913—1923.) megválasztattak: gondnokká Domahidy Elemér főispán, esperessé Berey József nagyecsedi lelkész; lelkészi tanácsbi- rókká : Uray József csomaközi, Korány János dobrai, Kincses István mátészalkai, Havas 1 Gyula börvelyi, Tukacs Lajos nyirmegyesi, Király István ópályi-i lelkészek; világi tanács- ! bírókká: Kacsóh Károly főmérnök, Bányay I Endre kir. járásbiró, dr. Falussy Árpád, Péchy I László főszolgabíró, kir. kamarás, Deme Kál­mán kir. járásbiró. Á hatodik helyre újabb j szavazás lesz Garzó Imre és Gáspár Pál között. Lelkészi főjegyzővé : Kincses István, aljegyzővé : Fóris Lajos. Világi főjegyzővé: Néma Gusztáv. 1 Az aljegyzőségre újabb szavazás lész Baróthy József és Nágy István között. Tanitóképviselők lettek: Lukács Mihály (Nagykároly), Szoboszlay Pál (Mátészalka), Nagy Ferenc (Géres). Az elválasztott tisztviselők mind a régiek. Kinevezések. A vallás- és közoktatásügyi miniszter homokbálványosi gazdasági szaktaní­tót a nagykárolyi városi gazdasági isko­lához, Kopniczky Kamill nagysomkuti állami gazdasági szaktanítót a szatmárhegyi, Vrannay Kálmán szatmárhegyi állami gazdasági szakta­nítót a magyarláposi önálló gazdasági népis­kolához, Kovássy Magda okleveles kisdedovó- nöt a nagypeleskei állami kisdedovódához kis- dedovónővé kinevezte. Hivatalos rész. Hirdetmény. 10594—912. Értesítem Nagy­károly város közönségét, hogy a szatmári kir. törvényszék Nagymajtóny község általános ta­gosítása tárgyában hozott 27657—912. urb.sz. végzésével neh. Bodoky Béla és 13 bizalmi férfiú napdijában 308 korona 32 fillért a nagy­károlyi kir. adóhivatalnál kiutalt. Nagykároly, 1912. dec. 6. Debreczeni István polgármester. Hirdetmény. 10791—1012. K. sz. Nagy­károly r.-t. városnál üresedésben lévő, napi 3 koronával díjazott dijnoki állásra pályázatot hirdetek. Felhívom a pályázni óhajtókat, hogy sajátkezüleg megirt, előző működésüket, nem külömben négy középiskola, vagy ezzel egyen­rangú tanitézet elvégzését igazoló okmányokkal féfszerelt kérvényüket hozzám legkésőbb 1912. évi dec. hó 31-ig terjesszék be. Nagykároly, 1912. dec. 10-én. Debreczeni István polgár- mester. Népmozgalmi kimutatás. 1912. deceber 3 ától — 1912. december 10-óig. Születtek: Balogh Zsigmond cseléd fia: Zsig- mond ref., Major András csizmadia leánya: Margit ref., Szilágyi János mészáros leánya: Margit ref., Eischer Ignác kereskedő leánya: Olga izr., mezőmadarasi Madarassy István fő­szolgabíró fia: István, Antal, András ref., Vi­rág András föidinives fia: János gör. kath., Grosz József bútorkereskedő leánya : Ipoly izr., Benkő Eerenc csizmadia leánya: Mária ref., Pengász Károly temetőőr fia : Gyula róm. kath., Sedlmájer József villamosmüvezető leánya: Margit róm. kath., Berke János zenész leánya: Ilona róm. kath. Bláger János ácssegéd fia: István róm. kath., Tóth István napszámos leánya Ilona ref., Brach Salamon főrabbi leánya: Katalin izr., Szaniszlai László napszá­mos fia: Károly gör. kath. Kihirdetésre jelenkeztek: Zsuky András Elek Máriával. Hintalan István Simon Juliannával. Házasságot kötöttek: Tóth István állami ta­nító (rókamezői lakos) ref. Frits Jozefa Etel­kával ref., Tóth József vonatfékező ref. (király­házai lakos) Szilágyi Máriával gör. kath., Papp György özv. cseléd, róm. kath. Murvai Borbá­lával ref. Meghaltak : Heim Sándor róm. kath. 7 éves, tüdőlob, özv. Hintalan Mihályné Füleki Krisz­tina róm. kath. 86 éves, aggkór, Tóth Erzsé­bet gör. kath. 1 hónapos, ránggöres, Rózen- berger József napszámos róm. kath. 56 éves, j önakasztás, Vajda Mihály napszámos gör. kath. 40 éves, archusdaganat, Fábián István csiz­madia gör. kath. 72 éves, agyszélhüdés, Mérai Sándor m. kir. adótiszt róm. kath. 71 éves, nyelvrák, Koltu Romul János gör. kath. 9 na- | pos, veleszületett gyengeség, Sebők Ida róm. kath. 22 hónapos, tüdöhurut. Legrégibb, legelőkelőbb márka gróf Keglevich István Utóda COGNAC BUDAFOK. A legbiztosabb szer INFLUENZA és fertőző betegségek ELLEN!

Next

/
Oldalképek
Tartalom