Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1912-10-30 / 44. szám

4 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE Legfelsőbb elismerés. A király elren­delte, hogy botfalusi Both Gyula 12. honvéd gyalogezredbeli századosnak kitűnő szolgálata elismeréséül a legfelsőbb megelégedés kifeje­zése tudtul adassék. Fegyelmi eljárás rendőrkápitányunk ellen. Szatmárvármegye főispánja Demidor Ignác rendőrkapitány ellen fegyelmi eljárást rendelt el azért, mert több polgárt azon okból, hogy közmunkatartozásukat meg nem fizették s természetben le nem szolgálták, f. 14-én letartóztatott, lecsukatott s csak másnap engedte őket szabadon. Gyászeset. Szigeti Barthos Zsigmond, ki a helybeli pénzügyigazgatóságnál hosszabb időn át mint pénzügyigazgató helyettes műkö­dött és előzékenységével, valamint szeretetre- méltóságánál fogva közbecsülésben állott, f. hó 24-én Nagybányán életének 68-ik évében hosszas szenvedés után elhunyt és ugyanott nagy részvét mellett tétetett örök nyugalomra. Halálát özvegyén Laske Márián kívül örökbe­fogadott fiók Laske Domokos és családja gyá­szolják. Eljegyzés. Papp József gencsi ref. lelkész f. hó 27-én váltott jegyet Szoboszlay Pál mátészalkai ref. tanító kedves leányával, Margitkával. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, de kü­lönösen Molnár Róbert nyírbátori fakereskedő, Reich János kőműves vállalkozó, Kolobér János ács vállalkozó és Oldigesz Tivadar asztalos! mérki lakosok, kik a nyár folyamán Mérken újonnan épült házamat fáradságos munkájuk­kal építették, mely minden tekintetbe megelé­gedésemre szolgál — s őket hasonló építkezések­nél bárkinek is jó lélekkel ajánlhatom — fo­gadják ez utón is hálás köszönetemet. Mérk, 1912. október 26. Schreie Mátyás. Esküvő. Nagy János debreceni fodrász iparos városunk fia, f. évi nov. hó 3-án es- j küszik örökhüséget Debrecenben Telky Mátyás j leányával, Mariskával. Tanuk lesznek Kis And­rás nyug. ref. tanító debreceni és Juhász La­jos lakatos iparos helybeli lakosok. Újoncok eskütétele. A helybeli honvéd­zászlóaljhoz október 15-én bevonult honvéd újoncok november elsején teszik le az esküt a honvéd laktanyában. Az eskütétel napján a katonák vallásfelekezet szerint istentiszteleten vesznek részt. Halálozás. Czéh István helybeli nyugal­mazott dohánybeváltó tiszttartó vasárnap d. u. 65 éves korában elhunyt és tegnap tétetett örök nyugalomra. Városunk és vármegyénk a tüdőbe­tegekért. Halottak kegyeletes ünnepén rágon­dolunk a halál jegyeseire, a tüdőbetegekre, akiket meg lehetne menteni, ha az első vész- hirre szanatóriumi ápolás állna a beteg részére. A József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület most építi második népszanatóriumát __ s erre kéri az egy virágszál váltságdíjat. Örömmel jelezzük, hogy az emberbaráti szent ügy mi nálunk megértésre és meleg támogatásra talál. Nemcsak városunkban, de a megyében is szervezve van a gyüjtőgárda, sőt azok, akiknél esetleg nem zörgetnek, azok is nyitnak s irgal­mas szivük adományait beküldik a rettenetes népbetegség ellen rendületlenül küzdő egyesü­letnek, Budapest, IV. Sütő-utca, Morituri vos salutant: a halottak szólítanak. Csak egy virág­szálat ! Esküvői ünnepély. Díszes esküvő volt a múlt napokban városunkban. Cladek András Béla Üveges János polgártársunk leányával: Mária Emíliával tartotta esküvői ünnepélyét. Nagyszámú rokonság vett részt az esküvői ünnepélyen. Letartóztatott ügynök. A mátészalkai főszolgabíró Péchy László dr. táviratilag érte­sítette a szatmári kir. ügyészséget, hogy több koncrét esetből kifolyólag kivándorlásra való csábítás és rábírás miatt letartóztatta Schvartz Ábrahám mátészalkai szücsmestert. A kir. ügyészség vizsgálati fogságot elrendelő indít­ványt terjesztett Morvay Károly vizsgálóbíróhoz, ki azt el is rendelte, minek következtében Schvarcot átkísérték Szatmárra a fogházba. Reformáció emlékünnepély. A nagy­károlyi „Protestáns Társaskör“ saját helyisé­gében nov. hó 3-án vasárnap d. u. 6 órai kezdettel ünnepli meg a reformáció 395-ik év­fordulóját a következő műsorral; 1. Egyházi ének. 2. Szaval; Kürthy Károly köri elnök. 3. Emlékbeszéd, tartja ; Rédei Károly ág. ev. lelkész. 4. Szaval: Nagy Irma tanítónő. 5'. Sza­val: Sallay Lajos. 6. Egyházi ének. Az emlék- ünnepélyre a kör tagjait s a közönséget ez utón is tisztelettel meghívja az elnökség. Be- lépő-dij nincs. Ezüatlakodalom. Szép családi ünnepély folyt le e hó 27-én a helybeli tisztviselő-telepen. E napon ünnepelték Pallay Péter m. kir. állam- vasúti tisztviselő (raktárfőnök) és neje Sikolya Juliánná boldog házasságuk 25- éves évfordu­lóját a jó testvér, szerető rokonok és barátok körében, mely alkalommal az egyházi áldást szép beszéd kíséretében Boer Károly debreceni ref. lelkész adta a jubiláló párra. Számosán halmozták el őket jó kivánataikkal, üdvözlő levelekkel és táviratokkal, melyek közül kieme­lendők a Kossuth Ferenc, Gyapay Pál, dr. Len­gyel Zoltán, Ráth Endre, Szvialovszky, dr.. Tormay Géza miniszteri titkár és dr. Székely- hidy Ferenc Opera művész meleghangú táv­iratai. Mi is szívből kívánunk minden jót a derék házaspárnak. Alapítványok a Kálvineum javára. A Nagykárolyban december hó 1-ső napján tartandó Kálvineum-esfély jövedelme fokozá­sára száz koronás alapítványt tett: Asztalos György nagykárolyi lelkész (aki pedig nem számíthat, hogy árvája valaha élvezhesse a Kálvineum-Otthon segélyét), továbbá Asztalos : Kálmán fábiánházai lelkész és Papp József gencsi lelkész. Reméljük, hogy a magasztos példa követőkre talál s mindazon lelkészek, kik még az erkölcsileg kötelező 100 koronát a nemes célra nem ajánlották fel, az esperes felhívására megteszik és a Kálvineum-estély j alkalmára kötelezőleg felajánlják. Eljegyzések. Keller Aladár szatmámé- németii polgári iskolai tanár f. hó 19-én tar- { tóttá eljegyzését Mátészalkán Rohay Margittal, Rohay Gyula mátészalkai főjegyző s neje Nagy ; Berta úrasszony leányával. — Galgóczy István mikolai földbirtokos eljegyezte Jármy Markát Negydobosról. Nagynevű tudós városunkban. Dr. Masznyik Endre, a pozsonyi evang. theol. aka­démia kiváló igazgatója, a nagynevű iró, a magyar evang. egyház egyik legnagyobb tudósa a mai napon — a Szatmáron tartott „Protes­táns Irodalmi Társaság“ gyűléséről jövet — városunkban időzött s unokatestvérének: Rédey Károly evang. lelkésznek volt vendége. Uj járásbíróság. Csengerben a közel jövőben járásbíróságot állítanak fel azon eset­ben, ha a község díjmentesen a hivatalt el­helyezi. Gsengernek ezáltal egy régi óhaja | teljesül. És ahol járásbíróság van, ott nem­sokára lesz adóhivatal is. Áthelyezés. Az igazságügyminiszter ifj. Péchy Aurél gálszécsi járásbirót törvényszéki biró minőségben a kir. törvényszékhez Szatmár­németibe helyezte át. Amerika felé. Fejér Demeter és Tímár Péter érendrédi lakosok Amerikába indultak, persze útlevél nélkül. Királyhidán azonban a határrendőrség letartóztatta őket és gondosko­dott, hogy illetőségi helyüket mielőbb viszont­lássák. Törökök és montenegróiak Szanisz- lón. Valami csekélység miatt ellenségeskedés­ben állott két párt Szaniszlón. A gyűlölet napról-napra hevesebb lett, mig végre kitört és hatalmas verekedéssé, valóságos csatává nőtte ki magát. Hajer Márton, Alt János, Szisz András, Hágen József és még többen súlyos sebekkel maradtak a csatatéren, mig a győztes ' félnek : Bogdán János, Szmonka Demeternek á csendőrséggel gyűlt meg a baja súlyos testi- sértés vétsége miatt. Lóhus mészárszék Debrecenben. Reich ! Barnát gyalai lakos Debrecenben lóhus mé­szárszék felállítására engedélyt s nehány éven át kizárólagos árusítási jog megadását kérte. , A tanács a vágóhídi igazgatónak adta ki az j ügyet, hogy tárgyaljon a kérelmező-vei. Ezt á vágóhídi igazgató meg is tette és most ter­jesztette elő jelentését, amelyet a tanács ma­gáévá tett s elrendoite, hogy a lóvágóhidat | az úgynevezett egészségügyi udvaron a mér­nöki hivatal készíttesse el a szükséges mű- helylyel és füstölővel együtt, ami 1200 koro­nába fog kerülni. A vállalkozó kötelezte ma- ! gát, hogy a lóhust és annak készítményeit a mai marhahús áraknál 50 százalékkal ol­csóbban adja. Az árakat mindig a hatóság allapitja meg. A vállalkozó a husmészárszéken kívül egy étkező-helyiséget állít fel, ahol al­koholt nem mérnek ki és csak lóhusból ké­szült ételeket szolgálnak ki. A köéélelmazésre óriási hatással biró uj intézmény legközelebb már életbe lép. A szükséges gépeket a vállal­kozó, akinek képviselője és társa Debrecenben van, ide is szállította. __________ Má riavölnvi VÍ7 ®ratí4ra Kerekes Ödönnél Kaufmann Jakab fiauraknál Emberölés önvédelemből, Múlt csütör­tökön a szatmári törvényszék előtt érdekes tárgyalás volt. Az eset ugyanis az, hogy — mint már megírtuk — Mizrei János csanálosi legény a nyár folyamán a község korcsmájá­ban találkozott egy régi haragosával Hosszú Jánossal.. A két legény egyideig farkasszemet nézett egymással, mig végre Hosszú János odaszólt Mizreinek,. hogy őt bizony ne bámulja, bzót-szó követett és a kölcsönös sértegetés tettlegességgé fajult. Vad dühtől tajtékozva ron­tott egymásra a két felbőszült fiatal ember. Hosszú János bicskáját kapta; elő, fejbe szúrta Mizreit. Ez egy ügyes pillanatban kicsavarta Hosszú. János bicskáját és azt egész a mar­kolatáig a legény szivébe szúrta,, ki holtan bukott le az ivó padlójára^ A gyilkos a vértől kijózanítva kifutott a korcsmából és hanyat- homlok szaladva menekült a falu határába. Napokon át bolyongott a mezőkön és erdő­kön, mig egy árnyékos fa tövében a nyomozó csendőrök elfogták és erősen megvasalva be» hozták a szatmári ügyészség fogházába, ahol vizsgálati fogságba vetették. Mizrei János • ellen szándékos emberölés bűntettéért emelt vádat az ügyészség. Ezen ügyben csütörtökön volt a szatmári kir. törvényszék előtt a főtár­gyalás, amelyre huszonnégy tanú volt beidézve. A tárgyalás folyamán Mizrei azzal védekezett, hogy önvédelemből követte el 8 gyilkosságot, mert a verekedést Hosszú János kezdette, aki őt fejbe szúrta az első összekoccanás alkal­mával. A tanuk szintén igazolták Mizrei állítá­sát. A bíróság a jogos önvédelmet beigazolva látta és Mizrei Jánost a gyilkosság vádja alól felmentette. Az Ítélet ellen a közvádló feleb- bezést jelentett be. Álarcos betörők. Csütörtökön négy álar­cos egyén betört Weisz József káltnándi gaz­dag kereskedőhöz és kirabolta. A csendőrség péntekre elfogta a rablókat Kovács Péter, Nagy János és Pál Sándor kálmándi lakosok személyében. A bűnösök bevallották a rablást, mentségül a rossz termést hozták fel, aminek folytán nem tudták családjukat becsülettel el­tartani. Adóprés — végrehajtás. Az már bizo­nyos, hogy a magyar ember nem örömest s igy nem szívesen fizeti az adót. De igy van ez nemcsak a mi szép hazánkban, hanem bizonyára az egész világon. Egy hónappal ezelőtt föl is szólították a hátralékos adófizetőket adójuk lefizetésére. S a ki a szives felhívásnak eleget nem tett, bizony annak ajtaján bekopogtat Modernül berendezett étterem és sörcsarnok a Debreceni Első Tak.-pénztár palotájában PILSENI SORHÁZ TELEFON 958. TELEFON 958. DEBRECEN PIAC-UTCA ÉS KOSSUTH-UTCA SARKÁN. Figyelmes, pontos és igen előzékeny kiszolgálás. — Előre megrendelt társas-ebédek és vacsorák mérsékelt árakon. = Kitűnő magyar és francia konyha! = Vidékiek találkozó helye!! Tisztán kezelt italok! - Valódi PILSENI SÖR AÁÁÁÁAÁÁÁAÁAAÁAi

Next

/
Oldalképek
Tartalom