Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-13 / 11. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE 3 Szatmár városába rendeli áthelyezni. A pénzügyigazgatóság tisztviselői állítólag fel is szó- littattak, hogy már folyó évi május hó 1-jére Szatmárra kell átmenniük, s igy ott magánlakásokról gondoskodjanak. E hír városunk lakosságát nemcsak megdöbbentette, hanem lesújtotta. És méltán. Hiszen mérhetetlen, csaknem kiszámíthatatlan lenne az a kár, az a csapás, amely városunkat a pénzügyigazgatóság elvitelével sújtaná. Hová jutnánk, ha óriási anyagi áldozatokkal, az utóbbi időkben tagadhatlanul szép fejlődésnek indult városunkat ily nagyszabású hivataltól fosztaná meg egy tollvonás ? Hiszen ha ez igy s ily könnyedén megtörténhet, bizony-bizony szinte el lehetünk készülve arra, hogy majd többi nagyszabású hivatalaink is lassanként vagy éppen csakhamar átvándorolnak a vármegye által tagadhatlanul felette igen dédelgetett Szatmár városába. És igyen majd Nagykároly városa, az egykpr-akkor hires Nagykároly városa, lesülyed a jó vidéki nagyközségek sorába és színvonalára. Ezt elgondolni is szomorú, még álomnak is rettenetes. Ép azért a fenti riasztó hirt hihetetlennek, hogy ne mondjuk: képtelenségnek kellett tekintenünk. És az valóban túlzott is volt. Hála a gondviselésnek : nem fedi a valóságot. Hogyan áll tehát a pénzügyigazgatóság helyének kérdésé ? Szatmár vármegye kir. pénzügyigazgatósága 1889. évig Szatmáron volí. Az 1889. évi XXVill. t.-c. végrehajtása ügyében kiadott 2343. P. M. sz. utasitás 5. §-a szórul-szóra ezt mondja: „A szatmári kir. pénzügyigazgatóság eme 1889. évet megelőző időből származó iratokat s az azokhoz tartozó összes iktató- és egyéb könyveket a Nagykárolyban felállított penzügyigaz- gatósághoz küldi át“. És ez meg is történt, így került Szatmár vármegye pénzügy igazgatósága arra a helyre, ahová annak jutnia keiiett: Nagykároly városába, mint Szatmár vármegye székhelyére. (Ez volt bizonyára a döntő érv az áthelyezésnél!) És itt sietünk azonnal kijelenteni, hogy Szatmár városa e cseréért kárpótlásul a kataszteri felmérési felügyelőséget kapta. Mintegy jó 20 éven át rendben is volt igy és ekként a dolog. Az utóbbi időben azonban mind hangosabbá lett a pénzügyigazgatóság tisztviselői karának az az óhaja, hogy a célszerűtlen beosztású és az ügyforgalom tetemes növekedésével immáron szűknek bizonyult pénzügyigazgatósági hivatalos helyiség vagy alakit- tassék át megfelelőképpen, vagy egy uj, modern palota építtessék a pénzügyigazgatóság részére. Nagykároly városa nem is zárkozott el e kívánság elől. Felterjesztést intézett ez ügyben a magas pénzügyminisztériumhoz. Hosz- szü-hosszu időn át semmiféle választ nem kapott. Majd arról értesítették a varost, hogy az ügynek a javasolt módon történő megoldását a minisztérium a kivitel drágaságánál fogva nem fogadhatja el. Városunk készséggé! sietett újabb felterjesztéseben a magas minisztérium kívánságának lehető figyelembevételével az ügynek kedvező megoldását elősegíteni. Ezen újabb felterjesztésre azonban mindezideig válasz nem érkezett. Az ügy megoldása közben felmerült nehézségeket persze megtudta Szatmár városa s ismert „élelmességével“ — igen kedvező alkalomnak tartván szerencsétlen zűrzavaros politikai viszonyainkat is — sietett a magas minisztériumban ránk licitálni, hogy a pénzügyigazgatóságot megnyerhesse. Felajánlotta egy modern pénzügyigazgatósági palota építését s amennyiben az általa remélt és oly hőn óhajtott áthelyezés hamarosan megvalósulna, beígérte, hogy a pénzügyigazgatósági tisztviselők időközi lakásbérveszteségét is készségesen és gavallérosan kifizeti. Ezen városi tanácsülési határozatot és ajánlatot azonban a pénzügy- miniszter visszaküldötte, kijelentvén, hogy csakis közgyűlési határozat alapján hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni. És Szatmár városa hétfőn tartott közgyűlésén meg is hozta ily irányban határozatát. És most már bizton hiszi is, hogy övé lesz a pénzügyigazgatóság. lm igy áll ez idő szerint ez ügy. Nem felel meg tehát a valóságnak az, hogy a pénzügy- miniszter döntött volna már az áthelyezés ügyében. Ellenkezőleg — mint a legilletékesebb helyen értesültünk — kijelentette hogy ezen ügyben Nagykároly városának meghallgatása nélkül nem dönt. A mi természetes is, hogy ne mondjuk magától értetődő dolog. Városunk gróf Károlyi Mihály szives és készséges közbenjárása folytán csütörtökön járul tekintélyesen nagy küldöttséggel a pénzügyminiszter ur elé, hogy élőszóval is előterjessze azon nyomós okokat és döntő érveket, amelyek a kir. pénzügyigazgatóságnak Nagykároly városában való további megmaradását biztosítsák. Bizton hisz- szük és reméljük, hogy a küldöttség nem hiába fárad, s a pénzügyigazgatóság továbbra is itt marad a vármegye székhelyén, ahol van annak méltó helye. Egy nagy tanulságot azonban meríthetünk a bonyolulttá válni látszó ügyből. „Élelmes“ vetélytársunkkal szemben állandóan rése'n kell lennünk. Ellenségünk — úgy látszik — túlontúl sok van. Hiszen a pénzügyigazgatóságnak áthelyezése ügyében a minisztériumnál járt küldöttségben Szatmár városa érdekében részt vettek 2 képviselő kivételével az összes megyénk területén megválasztott országgyűlési képviselők is. Az anyagi s talán más viszonyainál fogva is szerencsésen és rohamosan fejlődő Szatmár városa elvakit sokakat s igy mintegy vezérelvvé látszik már válni, hogy ezt mindig, minden téren és minden módon támogatni még Nagykároly városa rovására is, kötelesség. Nem ez a józan, racionális eljárás. Ellenkezőleg : ép azt a várost, amely szerencsétlen anyagi viszonyainál fogva óriási megerőltetése dacára nem haladhat és fejlődhet talán oly mértékben mint szerencsésebb helyzetben lévő vetélytársa, — kellene hathatósan pártfogolni és gyámolitani, méltányolva Nagykároly városa lakosságának óriási anyagi áldozatai mellett azt a nemes törekvését, azt a buzgalmát is, amelyet a város fejlődése érdekében kifejt és kifejteni képes. És legyünk állandóan résen, ne csak mintegy páholyból nézzük végig közönyösen a városunkat érdeklő mozgalmakat, mert igy el lehetünk készülve mindig meglepetésekre. Már pedig az ellenség csak azt lepi meg veszedelmesen, aki nem vigyáz magára óvatosan ; de aki örökké éber sze- | mekkel őrködik, annak nincs oka mit felni a váratlan támadástól. Legyünk hát városunknak | mindnyájan éber őrei, hogy hasonló kellemetlen meglepetés ne érhessen bennünket a jö- í vőben! Megérkezett Makay József fia nagy- gg károlyi sirkőraklárába a ^ szebbnél-szebb márvány, Ü gránit, diorit, labrador, augit || sirkő H Óriási választék! & Jutányos árak!!! Hová is ment volna ? Eddig is apátián, anyátlan ár\a volt, maga sem tudta igazi otthonát. Az iskolában csak kegyelem-kenyéren élt, kisebb korában kiszolgálta a nagyobb diákokat, nagyobb korában tanította a kisebbeket, a szünidőben pedig szuplikálva barangolt az országban s kéregette a könyörület alamizsnáját, hogy aztán megint könyvei mellé ülhessen. Dacára a szinészkedés minden nyomorúságának, ínségének, Gedeonnak tetszett e szabad, korlátlan élet, senkinek sem szolgál, senkit sem süvegei meg ura gyanánt, senki sem parancsolja neki: jösz te! Senkitől sem kér semmit, mert nem várhat; senki sem kér tőle valamit, mert nem adhat. Ha pár garast keres, vig napja van, ha éhezik, akkor sem koldul; koplalva, korrogó gyomorral újra megkacagtatja közönségét s utána van megint lakodalom. S a vándorszínésznek akad mindig pártfogója, barátja, csak egy szívtelen ellensége van: a tél. Mikor ez beköszönt, szétszóródik a szinészcsapat, mindenki a maga kezére dolgozik, vagy legfeljebb ketten, hárman. így köny- nyebb az áttelelés. Tavaszra szépen összetalálkoznak s teljes megint a társaság. Karácsony táján járt az idő, kegyetlen, dermesztő hideg uralkodott, az élesen süvitő szélvihar hordta, kavarta a metsző havat, a fergeteg, a hófúvás ölnyimagasból torlaszokat emelt az utakon. Kint még a lehelet is megfagyott, istenkisértés volt ilyenkor utrakelni, vagy csak az egyik faluból a másikba is át! menni. Mindenki behúzódott a barátságos meleg vacokba s onnan belülről nézte a haragos vihar tombolását. Szerencséjére, Gedeon még idejében beju- í tott a Balaton-parti kis faluba, jószivü emberek szives vendéglátásába; mart bizony abban | az időben még nagyobb helyen sem igen volt vendégfogadó; az országutak mentén mér- j földnyi távolságra állott egy-egy ütött-kopott csárda: szegény legények tanyája, csavargók menedéke, vásárosnép pihenő helye. A szinész- nép kerülte a csárdát, a nemesi kúriákon, papnál, tanítónál, gazdatiszteknél szállásolta be magát. Az eklézsia épen pap nélkül volt s az üres paróchián vonta meg magát Gedeon. Karácsonyra egész sereg ünnep következett. Mendikánsra, legátusra hiába vártak, ilyen ítéletidőben ki eresztené őket útra, pedig hát az Isten igéjét mégis valahogy csak hallgatni kellene e szent napokban. Gedeon ajánlkozott, hogy elvégzi ő az ünnepi igék hirdetését. Ért ő ehhez is, tanulta is, gyakorolta is ezt nem egyszer. Az atyafiak nem sokat tanakodtak. Másnap szépen beharangoztak a karácsonyi istentiszteletre s Gedeon a szószéken szivetmeginditó módon beszélt a Megváltó születéséről, a betlehemi pásztorokról, a mennyei seregek dicsénekéről s az áhitatos gyülekezet buzgósággal és az ellágyulás könyei között hallgatta az épületes szép beszédet. Ugyanígy délután is. De már ekkor egy népes küldöttség várt rá a templomajtóban s megkérték, hogy valamiképen el ne menjen, mert még a holnapi napon is kívánnák hallani. Kurátor uram pedig gondoskodott róla, hogy szerény házánál a vacsoráról el ne maradjon. Gedeont nagyon megszerették, nem is eresztették el, ott marasztották, papjuknak választották. Nem is bánták meg sohasem. Hálás volt ő is, nem felejtette el emez egyszerű emberek jótéteményét. Mindvégig közöttük maradt, pedig sokszor hívták három akkora fizetésre, nagy előkelő eklézsiákba, úri nép közé. Nem ment el, inkább élt szűkös kenyéren, gólyafészkes, nádfedelü házikóban, békeszerető kicsiny nyája között. A fülemüle, a rigó is jobban szereti az erdők csalitját, mint az úri parkok gondozott bokrait. Régi jó öregek, milyen szerények, becsületesek, önfeláldozók voltatok a közjóért. Kolduló diákok, kóborgó színészek, vitéz honvédek, éhező iskolamesterek, fakult köntösű prédikátorok, hogy megmosolyogják ma rajongó telketek ábrándozását, pedig ti is nagyban hozzájárultatok, hogy „él magyar s áll Buda még!“ Nevetek nem került a csatázó hősöké mellé a történelem lapjára, de azért tettetek sugára átragyog időn, enyészeten. modern tartós V plisérozás és gouvlérozás NÁJTÁJER PÁL Legszebb ruhatisztitás : Vegyileg száraz utón I Tlagykároly, Széchenyi*u. 43. SZ. (A róm. kath. elemi fiúiskola mellett.)
