Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-13 / 11. szám
XXIX. évfolyam. Nagykároly, 1912. március 13. II. szám. Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. —-1• «»- • «•—-------Na gykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évre.............................8’— kor. Fél évre.......................................4*— „ Negyedévre.........................2-— „ Eg yes szám.........................—'20 „ Kö zségi jegyzőknek és tanítóknak egész évre 6 kor. Felelős szerkesztő: Rédei Károly. Főszerkesztő: Dr. Adler Adolf Főmunkatárs: ifj. Somossy Miklós. Laptulajdonos és kiadó : a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon-76. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. Legújabb! Bizalmas értekezletre hívta össze városunk polgármestere a képviselőtestület tagjait tegnap, azaz kedd délutánra, amikor is mintegy 200 képviselőtestületi tag és választópolgár jelent meg. A pénzügyigazgatóság székhelyének vajúdó kérdésében felzaklatott közvélemény impozánsan nyilatkozott meg s minden, erőn felüli, áldozatra is késznek mutatkozott. Debreceni István polgármester ismertette az előzményeket s előadta azt a három ajánlatot, melyet a város a pénzügyi palotára vonatkozólag a pénzügy- miniszternek tesz. Ezek közül a legsúlyosabb és, sajnos, talán éppen az, amely a pénzügyigazgatóság helvbenmaradását egyedül biztosíthatja, ez: a város uj telket vesz s teljesen uj pénzügyi palotát épittet s azt mindenestül azonnal és örökre tulajdonilag az államnak adja. A költségeket egy felveendő 550,000 koronás kölcsönből kellene fedezni, ami 16°l0-os pót- adóemelést involvál. A jelenvoltak egyhangú lelkesedéssel hozták a határozatot, illetőleg tették a kijelentést ünnepies formában, hogy Nagykároly város polgársága ez áldozatot is kész — amennyiben más mód a kedvező megoldásra nem kínálkozik — meghozni. Vetzák Ede dr. felszólalásában éles hangon ítélte el Plachy Gyula pénzügyigazgatónak a székhelykérdésben tanúsított eljárását s minden felmerült kellemetlenségért az ódiumot rá hárította. A heves támadás után N. Szabó Antal terelte vissza az értekezlet tárgyalását a higgadt megfontolás medrébe s szenvedélytől ment, nyugodt hangon bizonyította, hogy Nagykárolynak meg kell hozni az áldozatot. Minden kicsinyeskedő fösvénykedéstől el kell hogy riasszon már csak a gondolat is, hogy Nagykálló módjára mindent elvesztünk s városból nagyközséggé kell alásülyedniink. A kiállott izgalmak felidézőjét és okozóját ám keressük és büntessük a szerencsés megoldás után. Már éppen elhatározta az értekezlet, hogy a csütörtöki pénzügyminiszteri audienciára impozáns számban fog megjelenni, amikor megérkezett gróf Károlyi Mihály titkárjának következő szövegű sürgönye: „Gróf ur tegnap Bécsbe utazott, hirtelen megbetegedett, küldöttség csütörtökre ne jöjjön, fogadás újabb idejét táviratilag fogom közölni.11 A sürgöny keltette pillanatnyi keserű TÁRCZA. Megzavart idil. Lélekzetemet visszafojtva Hallgattam lépteid neszét, Rózsaszinfátylas csóktündérkék Szálltak a légben szerteszét. Már az arcom fölött éreztem A forró leheletedet, Mikor feltűnt egy ismerősünk S a szép álomnak vége lett. Megcsókolom . .. Megcsókolom a kis öcsédnek Göndör, szökefürtü fejét, Belenézek fénylő szemébe’, Mely ép’ oly kék, mint a Tiéd! S mig kis kezét enyémbe tartja, Csak csókolom ajkát, szemét! Meg kell csókolnom! Hiszen Te is Megcsókoltad öt az imént! Bornemissza Malva. Vermes Gedeon papsága. Csodálatos napok voltak azok. Lázban égett az egész nemzet, mikor a „Talpra magyar“ varázslatos igéi felforralták a szabadság vágyától elragadt emberek vérét. Mint a rajzó méhköpü mozgott, zúgott, izzott az egész ország. Az urak palotáiba s a pórkunyhókba belopódzott egy sziveket dobogtató gondolat: legyen szabad a haza s annak minden egyes fia. Valahol az emberek találkoztak: utcán, vendégfogadóban, kalásztermö mezőkön, a kézművesek műhelyében, sőt a templomok küszöbén belül is, ennek a gondolatnak Ígérete kötötte le az elméket. Besurrant az iskolák falai közé. A pelyhes álla ifjak szive megdobbant, karjaikon megfeszültek az izmok, a szűk falak közül vágyódtak ki a tágas csatamezőre, odahívta, csalogatta, hajtotta őket a lelkesedés tüze s a hazaszeretet parancsa. Hiába volt a pápaszemes, bölcs professzorok kérése, intelme, bizony üresen maradtak nemsokára az iskolák padjai. És azután azoknak az öreg professzoroknak szive dobogott legjobban az édes örömtől, mikor látták, hogy nem gyáva nyulfiakat, hanem hősöket neveltek, kik, mint a párduckölykök, rohantak bele az ellenség tömegébe s kacagva győztek s mosolyogva haltak meg. Ki nem hallotta hirét a veres sipkásoknak : a harmadik és kilencedik zászlóaljnak s az hangulatot Debreczeni István enyhítette egy másik sürgöny felolvasásával, amely szerint: „Miniszter addig nem fog dönteni, mig az Önök küldöttségét meg nem hallgatja.“ így tehát gróf Károlyi Mihály szerencsétlenségünkre közbejött betegsége nem jelent végleges bajt. Felkérte erre az értekezlet N. Szabó Antal ajánlatára Debreczeni István polgármestert, hogy még a mai nap folyamán utazzék fel Budapestre s ott dr. Falussy Árpád sokszor tapasztalt szives segítségével napirenden tartsa s lehetőleg sürgesse a nagykárolyi monstre küldöttség fogadását. A polgármester kész örömmel vállalta a fentebbi ajánlat megtételével kapcsolatos megbízást s ígérte, hogy amint bizonyosat tud Budapestről, azonnal értesíti a város polgárságát, hogy itteni lelkes hangulatának dokumentálására minél nagyobb számban résztvehessen a küldöttségben. E hir leadása után egyszerűen utalunk „A pénzügyigazgatóság áthelyezésének kérdése“ cimü cikkünkre, amely részletes pontossággal adja a tényállást s a mi álláspontunkat. inci-finci honvédtüzéreknek? A tizenöt éves kortól felfelé, fiatal diákgyerekek voltak ezek. Játék volt nekik a hadakozás. Dalolva rontottak előre a legvéresebb szuronyrohamban, dudorászva sütögették el a bömbölő ágyukat s pajkos hahotával tapsoltak, ha golyójuk jó helyre talált. Csata után megcirógatták, megcsókolták az ágyúnak forró csövét, apuskánok, bácsikánok s lelkem adtának nevezték azt. * Elült a harci zaj, elnémult az ágyuszó s félelmetes halotti csend borult az előbb hangos terekre; az eltávozottak helye megint csak üresen maradt az iskolapadokban. A honvédgyerekek jó része szépen elmaradozott Kápolnánál, Isaszegnél, Vácnál, Nagysarlónál, Segesvárnál és Piskinél és Isten tudja meg hány helyen. Mosolyogva aludtak örök álomban s hant alatt, mely véres tetemüket takarta. Sokat felöltöztettek abba az ellenséges ka- tonagunyába, melyre azelőtt olyan gyönyörtelten lövöldöztek s elvitték őket messze, idegen országba; apjuk, anyjuk, azt sem tudta él-e, hal-e kedves szülötte fiuk. Voltak, kik hazajöttek a szülői házhoz s az édes anya egy darabig naponként meg-megsi- mogatta a félig hegedt sebhelyeket gyermeke homlokán. Mikor aztán ebből is elég volt, fogta magát a félig iskolázott fiatal ember s neki vágott valami életpályának, csak úgy a maga erejéből; ösztöne, igyekezete, kitartása vezette,
