Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-06-12 / 24. szám
NAGYKÁROLY ES VIDÉKÉ 3 sikerült estélyét a vármegyeháza nagytermében városunk közönségének élénk részvételével. Maga a műsor is igen ügyesen volt összeállítva s a kiváló szereplők neve biztosítékul szolgált az est sikerének. Az estélyt a városi dalárda nyitotta meg. „Régi emlekek“ címen kuruc dalokat adott elő teljes sikerrel, úgy, hogy az élénk tetszés nyilvánításra meg több dal elé- neklésével gyönyörködtette a hálás közönséget. Balázs Árpád hegedüvirtuóz és népdalzeneszerző saját nótáiból két Ízben egy-egy csokorra nótát mutatott be. Valóban mesésül kezeli a hegedűt. Az ő tryönyörü játékában az általa szerzett igen szép népdalokat teljes szépségük- j ben élvezhette a közönség. A zenekiséretet Fátyol Józsi zenekara teljesítette ügyesen. Két énekszámot Magvassy Margit coloratur énekesnő adott elő Vitek Károly zongorakisérele melleit. Bámulatos az az óriási hangterjedelem s az az erő, mellyel az éneket előadta. A gyönyörű ének annyira elragadta a közönséget, hogy az általános nagy tetszést kifejező tapsviharra , mindkét számot megtoldotta az énekesnő újabb darabok éneklésével. A zeneszámok között tartotta meg Glücklich Vilma,%a magyar feministák elnöke érdekes szabadelőadását: „A feminizmus társadalmi jelentőségéről“. Igen érdekes, tartalmas és felette lelkes előadásban ismertette nagy vonásokban a feminizmus jelentőségét, kiemelve főként a nőnek, mint önálló kenyórkeresőnek szerepét a társadalmi életben, végül a nők választójoga érdekében kifejtett nagyhatású akciót ismertette. A lebilincselő előadást nagy érdeklődéssel hallgatta s zajos éljenzéssel jutalmazta a közönség. — Hangverseny után társasvacsora volt a Pogári Olvasókör kerthelyiségében és tánc a táncteremben. Köszön§tnyilvánitás. A Nagykárolyi Kossuth Lajos asztaltársasághoz a következő adományokat küldték : Központi Takarékpénztár 20 kor. Hitelbank 10 kor., a Közgazdasági bank 20 kor., Önsegélyző'népbank 24 kor., az Ipari és hitelszövetkezek 10 koronát. Hálás > köszönetét mond az elnökség. Máriavölavi VÍZ kristálytiszta, kellemes — zamatos. Schubert: Vándordal. Énekli Petrán Ibolyka énekes művésznő, zongorán kiséri Huszthy Zoltán. 3. Farkas Imre : Legenda, szavalja Serly Vilma. 4.) a) Stojanovics Kuruc nóták, b) Révfi: Ismerek egy szép országot. Előadja a dalegyesület. 5.) Farkas Velencei dal. Énekli Petrán Ibolyka énekes művésznő. 6.) Humoros felolvasás. Tartja dr. Benkovics Isván. 7.) Grig Opus 7. Sonatae. Zongorán előadja Huszthy Zoltán. 8.) a) Liszt Magyarok Isten, b) Stoja- j novics Magyar nóták. Előadja a dalegyesület. Az estély pont 8 órakor kezdődik a városi színházban. A helyárak a rendes színházi helyárak. Jegyeket előre, lehet váltani Gózner K. üzletében és Lucay Jánosnál. Máriavöigyi viz főraktára Kerekes Ödönnél KaufmannJakab fiaurakná* Ki a bűnös ? Múlt hó 15-iki számunkban megírtuk, hogy Elekes Sándor gencsi lakos házába valaki éjjel az ablakon belőtt. A gyanú Horváth József, gencsi lakos felé fordult, mert nevezett Elekes Berta nevű leányának kezét kérte, dé kosarat kapott. Az ügy a járásbíróságnál folytatódott és mivel Horváth ellen semmi bizonyíték nem volt ,a bíróság ez ügyben ártatlannak nyilvánította es a vizsgálatot megszüntette. Eltitkolt fegyvertartás miatt azonban az ügyet átette a kir, pénzügyigazgatósághoz. Most már csak az a kérdés, ki löt hát be Elekes ablakán ? ? Zinner István étterme Nagykároly, Nagypiac. Kitűnő ételek és italok. Jutányos árak. Pontos kiszolgálás. Friss villásreggeli. Abononia. Dalegyesületünk versenye. A „Nagykárolyi Daiegyesület“ f. hó 27-én a reggel 7 órai gyorsvonattal Budapestre utazik, hogy részt | vegyen az országos dalversenyen. Dalárdánk a II. csoportban (nehezebb műdalok) versenyzik j Révfy : „Ismerek egy szép országot“ című haza-! has müdallal. A versenyen 32 működő tag vesz részt, de jelentkezett pártolótag is, kik mint szemlélők részt vesznek, 16 tag, úgy hogy ez ideig 48-an vesznek részt. A Dalegyesület továbbá részt vesz az összes kötelező összA Kölcsey Egyesület közgyűlése. A „Nagykárolyi Kölcsey Egyesület“ 1912. évi junius hó 15-én délelőtt 11 órakor Nagykárolyban a vármegyeház dísztermében közgyűlést tart, amelyre az egyesület tagjait tisztelettel megbivja Cseh Lajos ügyvezető alelnök ; dr. Falussy Árpád elnök. A gyűlést megelőzőleg 10. órakor gyülekezés a vármegyeház lépcső- csarnokában s kivonulás Kölcsey Ferenc szobrához, hol a tanuló ifjúság szónoka a nagy költő szobrát megkoszorúzza. Innen felvonulás a vármegyeház dísztermébe a 11 órakor kezdődő közgyűlés megtartására, melynek tárgy- sorozata a következő: 1. Hymnusz énekli a dalárda. 2. Elnöki megnyitó és a jegyzőkönyv- hitelesitők megválasztása. , 3. Titkári jelentés. 4. A megvizsgált zárszámadás alapján számadóknak a felmentvény megadása. 5. Az 1912. évi költségvetés megállapitása. 6. Tisztikar és választmány kiegészítése. 7. Bejelentett indítványok tárgyalása. 8. Szózat énekli a dalárda. Megválasztott körjegyző. Á nagykárolyi járás főszolgabirósága f. hó 8-án tartotta meg a vezendó körjegyzői választást. Pályázott Szabó Elemér, Vicsay Endre, Dömötör Elek, Brandl Dezső és llmili Antal. Nagy szótöbbséggel Vicsay Endrét választották meg jegyzőnek. A „Nagykárolyi Dalegyesület“ dalestélye. Köztudomású, hogy városi dalárdánk e hó végén a Budapesten tartandó országos dalosversenyen részt vesz. A verseny egyik alapszabály szerinti feltétele, hogy az összes versenydarabokat nyilvánosan adja elő az egyesület, amit még a verseny előtt igazolnia | is kell. Gyönyörű estélyben lesz hát részünk az e hó 16-iki dalestólylyel. Petrán Ibolyka kolozsvári énekes művésznő közreműködése is, de maga a dalegyesület teljesen kidolgozott, precíz előadással, legjobb tudással fogja bemutatni. A műsor a következő : 1. Erkel Ferenc Takarodó zongorakiséret mellett énekli a dal- egyesület. 2.) a) Tostin: Rádgondolok, b) karokban. A hálószobák réme, a poloskák kiirtása ; eddig a lehetetlen dolgok közé tartozott. Mi- ! óta azonban a „Löcherer-Cimexinnel“ történtek ! próbák, beigazolódott, hogy a Cimexin hatása [ folytán a peték rögtön kiszáradnak és többé ki nem kelnek. A Gimexin mindenütt használható, szövetet, bútort, fa-at vagy festést nem piszkit; nyomot, vagy foltot nem hagy. Moly ! ellen. egyedül biztos szer. Kapható: Fitos Fe- j renc gyógyszertárában és a készítőnél „Löcherer |- Gyula gyógyszertárában Bártíán.“ 1—-? Hangverseny. A nagykárolyi Kossuth j Lajos asztaltársaság f- hó 16-iki kezdettel | hangversenyt rendez, még pedig Kinczier Frigyes és Dukász Endre kerthelyiségében, a versenyzők között három tárgy fog kiosztatni, í tekintettel a nemes célra, szives pártfogást kér az elnökség. Meggyilkolt földbirtokos. Sarkadi János, hodászi földbirtokos Műm járás gazdaságában j Szondi József bóreslegényt összeszidta valamiért. A legény bement a lakásba, ahonnan j fegyverrel jött ki s a földbirtokost fejbe lőtte. | Sarkadi azonnal meghalt. A gyilkos eltűnt. Vízbe fuladt gyermekek. Kiss János 7 éves csomaközi lakos junius 8-án játszás közben egy vízzel teli gödörbe bukott és bele- fuladt. Biró Kálmán szintén 7 éves börvelyi lakos pedig e hó 9-én a Krasznába fűlt. yjj; természetes égvényes ----- savanyuviz a legolcsóbb Ro sszul sikerült vizsga miatt. Király Zoltán a szatmári református főgimnázium i VIII. osztályú növendéke megbukott az osztályvizsgán és ez annyira elkeserítette, hogy haza-, utazott szüleihez és ott revolverrel főbe lőtte magát. Azonnal meghalt. A kuglizó ellensége. Gebén, Kovács Géza kuglizójából a babákat és golyókat ellopták, ami izgalomba hozta a falu fiatalságát. Máriavöigyi Mindnyájan kutattak a tettes után. A gyanú Frönkel Sándor ottani lakosra esett, amiért is a legények neki estek és alaposan elverték. Boldog volt, aki egyet üthetett rajta. Frönkel Sándor azonban harminc legény ellen súlyos testisértés miatt feljelentést tett. Az Első Pilseni Részvény sörfőzde és a müncheni Spaten-sörgyár kerületi í képviselete Hajdú-, Szabolcs-, Bihar-, Szat- I már-, Borsod- és Szilágymegyékre Fischbein Jenő sörnagykereskedőnél Debrecenben, Hatvan-utca 30. —- Állandó raktár úgy hordós, mint friss üveges sörökben. E sörgyártmányok kimérve kaphatók Debrecenben a Piac-és Kossuth-utca sarkán levő Pilseni sörház pince sörcsarnokában és éttermében. Érdeklődők forduljanak fenti céghez. Telefon 10—51. Fizetés emelés a csendőrségnél. A csendőrkerületi parancsnoksághoz most érkezett le a honvédelmi miniszter leirata, mely a legénység fizetésének felemeléséről intézkedik. A csendőrlegények eddig kilencszáz korona évi zsoldot kaptak. Ezután, május elsejétől visszamenőleg, ézer koronát kapnak. Az őrsvezetők eddig 1100, az őrmesterek 1300 kor. kaptak, ezután az őrsvezetők fizetése 1400, az őrmestereké 1700 korona lesz. Felemelik továbbá a szolgálati pótlékot, a vezényleti pótdijat és az utazási átalányt is. A járőrvezetők, akik eddig pótdijat nem kaptak, ezután naponta 20 fillér pőtdijazásban fognak részesülni. Csusz és köszvény ópoly kitünően kezelhető Pőstyénben, mint gyomor-, ideg- vagy cukorhaj. Itt ugyanis, nemcsak a világhírű kéniszapfürdők állnak rendelkezésre, hanem a nemrégiben megnyílt uj fürdő és szállópalotában a legkiterjedtebb módon gondoskodtak mindama gyógytényezőkről, melyek a fenti betegségek sikeres leküzdésére szükségesek. Rendkívül megkönyiti az eredményes gyógykezelést az a körülmény, hogy összes gyógyeljárások egyesítve vannak az uj szálló és fürdőépületben, ami kivált hűvös időjárás esétén megbecsülhetetlen előny gyengébb szervezetű betegeknél. Köszönetnyilvánítás. 4561/1912. K szám. Vetzák Ede ur 200 koronát fizetett le a városi pénztárba a város szegényei közt néhai özv. Schuszter Jánosné emlékére leendő kiosztás végett'. Midőn a hatóság ezen összeget ez utón itt nyugtázza, egyúttal a város szegényei nevében Vetzák Ede urnák hálás köszönetét nyilvánítja. Nagykároly, 1912. junius hó 4-én. Hetey h. polgármester. • Pályázati hirdetmény. 4500/1912. k. szám. Báró Wülersdorf ürbair Bernát altengernagy által két szegény beteg tengerész katona segélyezésére létesített alapítványra. A Máris Anna császári alapítványi bizottság pályázatot hirdet a fentnevezett alapítvány jövedelméből 2 szegény beteg tengerész katona között az 1912. évben kiosztásra kerülő 140—140 koronás segélyre. Az alapítványra ply tengerész katonák bírnak igénnyel, kik a cs. és kir. haditengerészet kötelékéből tényleges katonai szolgálati idejük alatt keletkezett betegség miatt ellátási igény nélkül bocsáttattak el. Az alapítványi segély a folyamodók közül a két legérdemesebbnek egy évre adományoztatik és aug. 10-én, mint az alapitó halálának évfordulóján fizettetik ki. Azon körülmény, hogy valaki ezen alapítvány jótéteményében már részesült a segélydijnak újbóli elnyerését nem zárja ki. Felhivatnak tehát az igényjogosultak, hogy a szükséges igazoló okmányokkal felszerelt pályázati folyamodványaikat folyó évi julius hó 1-ig a trieszti cs. és kir. tengerész kerületi parancsnoksághoz nyújtsák be. A folyamodó által igazolandó 1 hogy a cs. és kir. haditengerészet kötelékéből tényleges katonai szolgálat alatt keletkezett betegség miatt ellátási igény nélkül bocsáttatott el. 2 hogy vagyontalan szegény és segélyre szoruli Ezen utóbbi körülmény szegénységi \agy helyhatósági bizonyítvánnyal igazolandó. Julius hó 1-én túl beérkező folyamodványok nem vétetnek figyelembe. Nagykároly, 1912. junius 3-án. Hetey h. polgármester. Változás az avasi favállalatoknál. Az avasi favállalatok egyikénél a napokban ITÍodern tartós 7 plisérozás és gouvlérozás HÁJTÁJER PÁL Legszebb ruhatisztitás „ Vegyileg száraz utón! Hagykároly, Széchenyi-U. 43. SZ. (A róm. kath. elemi fiúiskola mellett.)