Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-01 / 18. szám
NAGYKÁROLY ES VlDEKt 3 házy Lujza, Avasfelsőfaluban özv. Kontros Józsefné, Bere községben Hoffer Erzsébet, Barlafaluban Poltz Gizella, Batizon Mankovics Mária, Botpaládon Nagy Inna, Cseugerben Geiger Berta, Csengerbagoson Nyisztor Anna, Csengeruj faluban Dukász Mária, Csegöldön Frank Ilona, Dobrán Kováts Julianna, Érdenge- legen Papp Teréz, Érkörtvélyesen Ferenczy Erzsébet, Fábiánházán Fekete Katalin, Gacsá- lyon Tolnai Viktorné, Genesen Kozanovitsné Fekésházy Gizella, Gilvácson Benedek Erzsébet, Hiripen Talp Endréné, Hodászon Bányai Ziza, Irinyben László Eszter, Jánkon Veniczky Zsig- mondné, Jármiban Paulovits Erzsébet, József- házán Szabó Róza, Királydarócon Szabó Lenke, Kisarban Móriczné Görömbey Ilona, Kismaj- tényban özv. Jelenik Jánosné, Kisnaményban Szabó Erzsébet, Kocsordon Kalydy Ida, Költőn Téglás Mária, Kömörön Melegh Mária, Kőszegremetén özv. Szintayné Héty Róza, Kraszna- terebesen Dittrich Ilona, Krasznasándorfaluban Szolomájer Ida, Lázáriban Koós Erzsébet, Magyarberkeszen Nagy Julánna, Méhteleken Neufel. Karolin, Mezöpetriben Tuina Mária, Mezőteremben Vörös Mária, Mikolában Hajdú Gizella, Nagyarban Fekete Mária, Nagyszeden Szabó Ilona, Nagygécen Szász Juliánná, Nagy- kolcson Husovszkyné Böhm Lujza, Nagymaj- tényban Gzier Maria, Nagypeleskén Kovássy Magda, Nagyszokondon Boross Anna, Nántiin Ivánné Csanady Margit, Nyírcsászáriban Doho- vics Borbála, Nyirmegyesen özv. Henyey Gyu- láné, Nyirparasznyán Király Jolán, Oícsván Dobránszky Anna, Olcsvaapátiban Bereczky Ida, Opályiban Szudoj Teréz, Óváriban özv. Ősz Mihályné, Paposán Fekete Mária, Pátyodon Les Jánosné, Penészlakon özv. Kató Károlyné, Penyigén Pápa Tivadarné, Porcsalmán Kerekes Erzsébet, Remetemezön Moltorné Polgár Rozália, Részegén Fekete Teréz, Réztelken Kuhajdáné Almássy B., Sándorhomokon özv. Bugyi An- drásné, Sárközön Brand Izabella, Sárközujlakon Schill Sarolta, Somkutpatakon özv. Kriszton Gyuláné, Sonkádon Bunyitai Erzsébet, Szakaszon Pikó Borbála, Szamosangyaloson Darvay Borbála, Szan.oslippón Ilosvainé Szerdahelyi Julianna, Szamossályiban Borsi Ilona, Számos- szegen Komáromi Lenke, Szatmárudvariban Bodorné Makray Ilona, Szatmárzsadányban De- recskey Borbála, Tunyogon Kosa Mária, Vállajon Szeibel Erzsébet, Vámfaluban Román.ié Vajda Ágnes, Vámosorosziban Nagy Ida, Vetésen özv. szánka s Gazsó Pali szive annál sebesebben vert, mentői jobban közeledtek ahhoz a veren- dás kastélyszerü házhoz, honnan messzire kihallatszott a zene. Egy-egy édes akkordot fölkapott a szél s annak rythmusán táncoltatta a hópihéket. Az előszobában rázta le magáról Gazsó Pál a havat s egyedül, mert hogy a két inas bent volt elfoglalva. Jókedvű zsibongás haliatszott ki s az ajtóhoz közel tisztán kivehető édes hang, mely belérezdült a Pali legtitkosabb szive rejtőkébe. A karcsú finom leány beszélt: — De ha erővel azt akarják ... S én most legalább századszorra mondom magának, hogy nem szeretem Gazsó Palit. De meg muszáj tenni. Mikor lesz még magából valami édes lelkem! Igen a felesége leszek Gazsó Palinak s nem-e érdekesebb maga előtt is egy asszony . . . Édes suttogásba fűlt a szava s Gazsó Pál, a mily idegesen rázta le magáról a havat, oly nyugodt flegmával gyűrte fel ismét a gallérját s vágott neki a keskeny, taposott gyalogjárónak.,., Mire kifordult a kapun, megint fehér volt a kabátja s a sűrűn eső pelyhek, mint a varázslatos királyfit — eltakarták köd előttem, köd utánam módjára. . . . S a tanult, okos Gazsó Pál azután mégis Katikát, a kakukvirágot vitte haza, a ki legelőbb az útjába vetődött. Bene Kálmánné, Vezenden Molnár Jolán, Vitkán Bábel Erzsébet és Zajtán Tar Ilona. Miután még több állás üresedésben van, ez utón is felhivatnak azon old. óvónők és képesített menhelyvezetőnők, akik ily menhelyeknél alkalmazást vállalni hajlandók, hogy bélyegtelen kérvényüket a Széchenyi-Társulat Igazgatóságához minél előbb adják be s oklevelüket is mutassák be. A közgyűlés a számadási bizottságba Fe- rencz Ágoston, Thurner Albert, Teitelbauro Hermann és Kótay Lajos tagokat jelölte ki. Elnök végül előadja, hogy Nagybánya városban, mely igen szépen fejlődő kulturális város s melynek értelmisége mindig nagy lelkesedéssel viseltetett a kulturális mozgalmak s különösen érdeklődik a Széchenyi-Társulat ügyei iránt, valamely közgyűlését Nagybánya városban tartsa meg. Elnök indítványára a közgyűlés kimondotta, hogy a folyó év nyará-n Nagybányán rendkívüli közgyűlést tart s annak előkészítésével és a programm megállapításával az igazgatóságot bízta meg. csétlenségekről hirt ne hoznának és mégis oly kevés óvintézkedés történik. Érvényt kell szerezni a meghozott törvények és szabályok vonatkozó rendelkezéseinek! ! A fegyveres erő lépjen sorompóba! Erőszakkal, a rendőri, csendóri szolgalati szabályok teljes szigorával kell fellépni és a fegyveres erőnek, az erőszaknak e kihágást elkövetők engedni és engedelmeskedni fognak. Mig nincs baj, nincsen paragrafus, de, ha a bajt e jármüvek előidézik, bizony-bizony mindenki a megtorló paragrafust keresi. Gondoljon ki-ki arra, hogy mit erezne — és mi lenne — akkor, ha vagy őt, vagy nejét, vagy férjét, vagy gyermekét, vagy szülőit, vagy testvéreit, szóval hozzátartozóit gázolná el az emlitett fogat, bicikli, automobil ? ! Milyen érzelem fakadna a tátongó sebek láttára, a kétségbeesett, szivszaggató, orditásszerü, mély fájdalom jajgatások hallatára, avagy a rögtön bekövetkezett halálhírének első hallására a szerető apa, anya, férj, feleség, szülő, gyermek, testvér szivéből ? Gondolkozzunk csak ! Legyen mindnyájunk jelszava: „Lassan hajts!“ Lassan hajts! A kocsisok a város belterületén indokolatlanul oly sebesen hajtanak, hogy szinte lehetetlen az átjáróknál előlük kitérni. Helyénvaló lenne — legalább nagyobb forgalmú helyeken és •ulkeresztezéseknel — „Lassan hajts!“ figyelmeztető táblákat felállítani. A boltok, házak, épületek, hivatalok, vendéglők és a többi épületek előtt a fogatok őrizetlenül állanak. Könnyen megesik — és majdnem mindennapi, — hogy a lovak valamitől megijednek és megbokrosodva vágtatnak végig az utcákon, száguldva hol a szekéruton, hol a gyalogjárón keresztül-kasul. Őrizetlenül hagyni a fogatokat — kihágást képez. Mikor pár évvel ezelőtt városunk rendőrsége a fizetés meg nem javítása miatt sztrájkba lépett és ennek következtében csendőrség látta el a rendőri szolgálatot, akkor a csendőr nem állta meg szó nélkül azt, hogy a fogatok őrizetlenül álljanak. A biciklisták uralják a gyalogjárókat. Lecsengetik az aszfaltról a járókelőket és nem egyszer keresztül gázolnak a utca-ajtón gyanútlanul kijövő emberen, mint a közei múltban is történt: ágybanfekvő beteggé gázolta a gyanútlan gyalogjárót az aszfalton száguldó biciklista. A motor-bicikliről, automobilról nem is akarok szólani. De már engedelmet kérek, éppen erről kell legtöbbet Írni és beszélni és ez ellen kell legsürgősebben védekezni, a szabályt és annak minden paragrafusát legpontosabban és leghalaszthatatlanabbul betartani, még büntetés kirovása és végrehajtása árán is. A város belterületén teljes gyorsasággal száguldnak keresztül. Szinte megfagy az ember ereiben a vér ezen száguldozások láttára. Különösen a szűk utcákon és hirtelen utcakanyarulatoknál. Hogy többet ne említsek: ott van a Jókai-utcának Kölcsey-utcára menő fordulata a vármegyeháza szegletén. Figyeljük meg ott a száguldó automobilt’ és bizonyára borzadálylyal gondolunk a halálra és arra, hogy mennyi veszedelemnek van a járókelő gyermek és felnőtt, fiatal és agg kitéve. Sok szerencsétlenség történik ! Nem lehetne-e vájjon a fennebb előadott bajokon segíteni ? De bizony nagyon is lehet, csak akarni kell!! Akarni pedig kell okvetlenül. A rendőrség elé kell állítani a város belterületén sebesen hajtó és a fogatokat őrizet nélkül hagyó kocsisokat, de nemcsak őket, hanem gazdáikat is, ha ezek parancsolják nékik, hogy sebesen, száguldva hajtsanak. A sebesen száguldó biciklisták és automobilisták szintén fellartóztatandók halálthozó ut- jokban és törvény elé állitandók! Mennyi ember és mennyi állat esik áldozatul ezeknek a földkerekségén! Alig van nap, hogy a lapok ilynemű, sokszor halálos szerenMikcsa János. TTÍit szól hozzá ? (ifj.) így jár az ember, mikor szigorlatra készül! Nem elég, hogy naphosszat tanul, de még álmában is . . . Azt álmodtam, hogy a menyországban voltam. Álmomban még engem is beengedtek oda. Mesebeszéd is az, hogy jogászembernek nincsen oda bejárása. Lám, ott láttam a nemrég elhalt hires buklatót, diákfaló dr. Mariska Vilmos professzort. Ott ült bizony, s kockás vörös zsebkendővel törülgette vaskos pápaszemét. Folytatta a szokott mesterséget . . . vizsgáztatott. Odanóz- tem, hogy ki a boldogtalan jelölt, akit elébe állított a balsors, hát Uramfia ! mit tapasztalok ? Mint az egyszeri legény mondotta: Egyszer csak hallom, hogy csihi-puhi; hátranézek, hogy kit vernek, hát akkor látom, hogy engem. Valósággal jómagámnak kellett úgy meg- keserülni a mennyei boldogságot, hogy ott ültem a kemény professzor előtt, aki ismert, recsegő hangján már fel is tette a szigorlati kérdést: „Mit tenne ön, szülővárosa súlyos anyagi helyzete szanálása végett ?“ A hallatlanul nehéz kérdésre, megállott az eszem. Tanácstalanul néztem körül. S nem hiába, ügy látszik, a menyországban (is) vannak jólelkek. Egy ilyen ismeretlen jótevő su^ni kezdett s nekem csak hangosan utánmondani kellett, amit a láthatatlan jólélek — Szentiéleknek is nevezhetném — súgott vagy sugalmazott. Ki is vágtam bátran és merészen : a város jövedelmét fokoznám, terhét csökkenteném. — Milyen módon ? 1. Városi takarékpénztárt létesítenék, melynek tiszta jövedelméből néhány év múlva átlagosan évi 50—50 ezer koronát utalnék át a város házi pénztárába. 2. Hirdetési oszlopokat állítanék s minden más helyen való plakátirozásra tilalmat vetve, biztosítanám a városi hirdetőoszlopok jövedelmezőségét, ami egy-egy hirdetést az illető reklám nagyságához képest 2—5 fillérrel számítva is, jó 5000 koronát hajtana a város kasszájába. 3. Minden kártya-partira progresszív városi adót rónék ki. 4. Külföldi ásványvizek fogyasztásáért, üve- genkint 5—10 fillért szednék. Van nekünk mindenfajta jóféle ásványvizünk, aki mégis külföldinek adja pénzét, méltányos, hogy a város pénztárának is adózzék valamivel. 5. Aki szükség nélkül, tisztán fényűzésből, kocsin jár: fizessen kocsi-luxusadót. 6. Áz összes iskolákat, illetve azok fentar- tási költségeit átruháznám az államra. 7. A különböző felekezetek anyagi fentar- tását tisztára az egyházi autonómiák feladatának nyilvánítva, ezek támogatása alól is tehermentesíteném a várost. p,ÁJTÁJER PÁL : Legszebb ruhatisztitás : Vegyileg száraz utón! : Tlagykároly, Széchenyi-U. 43. SZ. (A róm. kath. elemi fiúiskola mellett.)
