Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1912-11-20 / 47. szám

4 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE , Színészet. A színházi idény, mely december hó 15-én kezdődik, teljes 3 hónapig fog tar­tani. Ilyen hosszú színházi évad még soha se volt városunkban. Hogy közönségünk fogja-e kibírni ezt a hosszú idényt, ez tisztán attól fog függni, hogy a társulat ki fogja-e elégí­teni a közönség igényeit, mert ha nem, a mostani rossz viszonyok mellett könnyen fogja nélkülözni a színházat. Reméljük a legjobbat! A színtársulat tagjai a következők: Szigethy Irén, Juhos Margit, Füzes Lenke, N. Szelényi Ilona, Füzes Anna, Szelényi Emilia, Radó Rózsi, Zöldi Hermin, Perényi Melánia, Salgó Ilona, Boros Emil, Csáky Antal, Gáspár Jenő, Neményi Lipót, Kun Dezső, Horváth József, Sz. Kovács Gyula, Stella Gida, Pelsőczy László. A kar hét nő és hét férfi tagból áll. A színházi zenét ez idén is katonai zenekar fogja ellátni. Neményi igazgató a következő darabok bemutatását tervezi: Ezredes, Ábrahám a menyországban, Éva, Berkovits és Társa, Tengerész Kató, Csókszanatorium, Asszonyfaló, Kis barátnő, Csitri, Rabló lovag, Kain, Erős láncok, Györgyike drága gyermek, Piktorok, A frankfurtiak, A farkas, Az ember tragédiája, Miniszterelnök, Éva boszorkány, Gésák, Baba, Boccació. Halálozás. Kesszenheimer János, m. kir. nyugalmazott honvédezredes, városunk fia, ki Egerben lakott, f. hó 9-én Egerben elhunyt. Temetése f. hó 11-én ment nagy részvét mel­lett végbe. A család a következő gyászjelen­tést adta ki: „Vetzák Ferenczné szül. Kesszen­heimer Mária, özv. Fok Ferenczné szül. Kesz- szenheimer Jozefa, Kesszenheimer Verona és Kesszenheimer Karolin mint testvérei; továbbá unokaöcsei és sógorai legmélyebb fájdalommal tudatják szeretett testvérük, illetve nagybáty- juk Kesszenheimer János m. kir. nyug. hon­védezredes életének 58-ik évében, a halotti j szentségek ájtatos felvétele után folyó hó 7-én, ( d. u. fél 1 órakor bekövetkezett csendes el- j hunytát. A megboldogultnak hült teteme folyó hó 9-én, d. u. 3 órakor fog a róm. kath. egy­ház szertartása szerint a Rózsa-utca 15-ik sz. gyászházból a Kisasszonyról nevezett sirkertbe örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent mise folyó hó 11-én d. e. 10 órakor fog a főszékesegyházban az Egek Urának bemu- tattatni. Eger, 1912. november 7. Béke leng- porai felett!“ Esküdtszéki tárgyalás volt hétfőn, mely alkalommal László Sándor nagydobosi legényt vonták felelősségre azért, hogy Ruzsinkó Istvánt összeszólalkozás után verekedés közben úgyj megszurta, hogy az meghalt. A vádlott azzal védekezett, hogy önvédelemből cselekedett és nem volt szándéka Ruzsinkót megölni, a tanuk is kedvezőleg vallottak vádlottra nézve, miért is az esküdtek a vádlottat nem bűnösnek nyíl- j vánitották, mire a bíróság felmentő ítéletet j hozott. Országos vásárok vármegyénkben. Decem­ber 2-án Sárközön, 3-án Nagyecseden, 9-én ■ Nagykárolyban, 12-en Erdődön, 16-án Fehér-, gyarmaton, 17-én Krasznabélteken, Aranyos- megyesen, 19-én Hagymásláposon, Királyda- , rócon, 20-án Csengerben. Közegészségügyi felügyelő Nagykárolyban. Az 1913. évi állami költségvetésnek egy neve- ] zetes tétele az a száznyolcezer korona, mely a belügyi tárca költségvetésében a közegész­ségügy fejlesztésére, helyesebben a közegész­ségügyi felügyelet decentralizására van beál­lítva. A közegészségügyi állapotok tudvalevőleg nagyon szomorúak Magyarországon, ahol az állategészségügyi rendelkezések európai nivó-1 juak, mig a közegészségügyi tekintetben nem j egy helyen valósággal ázsiai állapotok vannak. A belügyminisztériumban belátták, hogy a { helyzeten csak a decentralizációval lehet segi-1 teni, azért született meg a közegészségügyi felügyelőségek létesítésének gondolata, melyből jövőre már valóság lesz, a jövő évi költségve- tésbe már 108 ezer korona szerepel a köz­egészségügyi felügyelőségek költségeinek fede-! zésére. A terv szerint az állam egyelőre nyolc közegészségügyi felügyelőségre osztja az orszá­got, melyek fölött a budapesti felügyelőségé | lesz' a felügyeleti jog. A felügyelőségek feladata } lesz kerületükben ellenőrizni az egészségügyi | rendelkezések betartását, szorgalmazni kórhá­zak és egészségügyi intézmények (vízvezeték, csatornázás) létesítését, segíteni az orvosok számának emelését, ellenőrizni a gyógyszertá­i rakat sfb. Hir szerint egy közegészségügyi fel­ügyelőség Nagykárolyban is lesz és ennek ha- I tásköre az északkeleti vármegyékre fog kiter- : jedni. Törvényhatósági bizalmatlanság a bankok iránt. Szatmárnémeti városa kedden [tartotta közgyűlését. A közgyűlés egyik igen | érdekes határozatát teljes egészében ide ig- j tatjuk. — „Szatmárnémeti város kedden tartott közgyűlésén a városi pénzek elhelyezése tár- : gyában a törvényhatósági bizottság olyan ha­tározatot hozott, mely az ottani pénzintézetek i körében valóságos forrongást okozott. Szat- máron tizennégy, bank működik részvénytársa- [ sági alapon, amp pénzügyi szempontból — te­kintve a város terjedelmét — meglehetősen | egészségtelen állapot s igy előrelátható volt, hogy a közpénzek elhelyezésének kérdésében a törvényhatósági bizottság egyes pénzintéze­tekkel szpmben tartózkodó állásponton lesz. Ezt tudva, a főispán és a főszámvevő azon az állásponton vplt, hogy csak a hat legrégibb pénzintézet mellett ejtsék meg a szavazást. A törvényhatósági bizottság ennek dacára a tizennégy bank felett egyenként tartott név­szerinti szavazást és négyre általánosságban „nem“-mel szavazott s igy mintegy hatósági bizalmatlanságot szállított ezen intézeteknek. Pénzügyi körökben kínos feltűnést keltett az esemény s kíváncsian várják a fejleményeket, mert hírlik, hogy az érdekelt pénzintézetek nem hagyják abban a dolgot s visszautasítják a kéretlenül megnyilvánult bizalmatlanságot, mert azt tartják, hogy ők nem tettek ajánlatot a városi pénzek gyümölcsöztetésére, tehát nem volt joga a törvényhatóságnak megbélye-1 gezni őket. Ismét egy fizetésképtelenség. Csak a múltkor adtunk hirt városunkban két fizetés- képtelenségről. A bécsi hitelezői védegylet je­lentése szerint, bár nem városunkban, hanem j Nagybányán egy : nagyobb cég, Kesztenbaum Hermann jelentett fizetésképtelenséget. Családi boldogság. Barta Sándor helybeli lakos már régebb jdö óta haragban élt felesé­gével. A házastársak a napokban összevere­kedtek. A verekedésből a férj került ki győz­tesen, aki egy vasdoronggal úgy elverte fele- ' ségét, hogy azt a kórházba kellett szállítani. Péntek este Barta Sándor megjelent a kórház­ban felesége betegágyánál s arra kérte, hogy i menjen haza hozzá, többé soha sem fogja bán-1 tani. Az asszony férje könyörgésére szombat reggel visszatért hózzá. Pár óráig voltak csak együtt, amikor a férjből újra kitört a felesége iránti gyűlölet, először szidalmazni, majd ütle­gelni kezdte az asszonyt. Bartáné nagy nehe­zen kiszabadította magát a férje kezei közül, lekapta a falról urá vadászvegyverét s azzal! azt úgy vágta fejbe, hogy véresen terült el aj földön. Délfelé találták meg a házbeliek az eszméletlen embert. Beszállították a közkór­házba, ahol azután ápolás alá vették. Barta a j felesége ellen megtette a bűnvádi feljelentést, i Halálozás. Papp Antalt, az elhunyt szat- mármegyei főesperest, szombaton temették el nagy részvét mellett Hajdúböszörményben. A megboldogultnak tizenegy gyermeke maradt. A legidősebb fia Papp Antal munkácsi püspök. Nyugdíjazás. Pap Lászlót, a helybeli pénzügyigazgatóság hivatalszolgáját 32 évi szolgálat után — saját kérelmére — nyugdíjba helyezték. Pályázat. A szatmárnémetii törvényszék­nél aljárásbirói állásra és irnoki állásra' pályá­zat van hirdetve. A régi szatmári vár. Szatmáron az egykori vár területén nagyobb építkezés tör- J ténik, mely alkalomból a régi várból igen ér- j dekes dolgok kerültek felszínre. A szatmári | vár, mint földvár, a 880-ik év körül már a j honfoglaláskor fennállott. A várat 1705—6. évben II. Rákóczi fejedelem széthányatta s [ erőd jellegét megszüntette. Teljes lerombolása [ 1711-ben, a szatmári békekötés után történt.! A vár egykori sáncai, 200 év után, itt-ott még most is láthatók. Jelenleg a Jézus-társaság, melynek hatalmas telke és a várdombon épült kálvária-temploma az egykori vár északi sán- , cában fekszik, ezen telken a róm. kath. szé- j kesegyház irányában nagy uj konviktust és bérpalotát emel. Ez építkezésnél Weszelwszky Béla ismert építész az Eötvös-utcára nyíló ré­sen pompás várfalat ásott ki, mely 22 méter! hosszú és 7 méter széles volt s az utcai járda, alatt 45 centiméter mélyen feküdt, 7—8 mé- í térrel a várfal előtt párhuzamosan haladt egy­mástól 1—1.20 cenüméternyire a lövésekre szolgált cölöpsor s a falon két Iőrés látszott. A várfal a bórház kocsibejáratától jobbra á bérház lépcsőházának közepéig terjedt. Talál­tak 4—5 centiméteres két golyót és 16—18 centiméteres öt golyót, borivásra szolgált csup­rokat s falbontó csákányokat, melyek az uj i konviktus múzeumában lesznek elhelyezve. Csőd. A szatmarnémetii kir. törvényszék | Lindenfeld Domokosné bejegyzett kereskedő : cég ellen a csődeljárást folyamatba tette: Csődbiztos Kun Elemér, tömeggondnok pedig dr. Ehrenreich Lipótz természetes égvényes savanyuviz a legolcsóbb Alhir mozgósításról. Városunkban is egyre terjedt a mozgósítás hire, annál inkább, mert szombatról vasárnapra éjjel több katonai vonat ment keresztül vasúti állomásunkon. Mozgósításról szó sincsen. A katonai vonatok a pótkeretek kebelében kiképzett ujjoncokat szállítják ezredük állomáshelyére s nem is Boszniába. Azon ezredek ujjoncait, melyek Boszniában állomásoznak, természetesen Bosz­niába szállítják, de teljesen függetlenül a bal­kán-háborútól, amely különben is a békekötés stádiumában van már. Mezőgazdasági előadás Ifj. Széli Mi­hály, a „Szatmármegyei Gazdasági Egyesület“ felkérése folytán, e hó 17-én vasárnap a vá­rosháza nagytermében előadást tartott a mező- gazdasági többtermelésről és a műtrágyázás­ról. Fejtegette a több jövedelmet biztositó gazdálkodási módozatokat. Az előadást nagy érdeklődés mellett tartották meg. Halálozás. Bodó Imre helybeli kereskedő héttőn Nagykárolyban hosszas szenvedés után elhunyt. Gaál Kálmán vejét gyászolja az elhunyban. Gazdasági egyesület tevékenysége a több­termelés érdekében. Gazdasági egyesületeink köreben élénk mozgalom indult meg minden­felé atöbb termelés érdekében. Az egyik tenyész­állatokat oszt ki, a másik mütrágyazási kiser­ieteket végeztet, egyszóval mindenik teljesiti kötelességét a nép jobb gazdálkodása érdeké­ben. Miután pedig éppen a műtrágyák segélyé­vel legkisebb befektetéssel, legkevesebb fárad­sággal, legjelentékenyebben lehet fokozni a ter­mésátlagokat, különösen a műtrágyák megismer­tetése ésiterjesztése érdekében működik több gazdaság egyesület. így a Temesmegyei és a Torontálmegyei gazdasági egyesületek nagyobb mennyiségű ingyen műtrágyát osztottak ki kísérletezésekre kisgazdák között; ezenkívül pedig a Torontál és Szatmármegyei gazdasági egyesületek összes községeikben szakelőadókat küldenek ki a tél folyamán, akik a népnek magy rázzák a műtrágyák lényegét, hasznát s rámutatnak arra, miként kell a műtrágya- féleségeket alkalmazni s minő haszon várható alkalmazásukból. Örömmel látjuk a gazdasági egyesületek ezen tevékenységét. Uj távirdahivatai vármegyénkben. A Fényes- litke községben f. évi november 1-én uj állam- távirda hivatal nyílt meg. Egy okos határozat. A debreceni izr. nő­egylet a múlt napokban azt határozta, hogy az idén, tekintettel a szomorú gazdasági vi­szonyokra, nem rendez bálát. Hát ez egy na­gyon okos határozat, amit ajánlunk mindazok­nak megszivlelésre, kik komolyan gondolkoz­nak. Mert mindenki érzi, hogy mily időket élünk és mennyire fontos az, hogy megóvjuk magunkat minden nem feltétlenül szükséges kiadástól. Máriavölavi VÍZ kristályt'szta, kellemes ....----------_ zamatos. Tol vaj kereskedő-segéd. Vas Ferenc keres­kedősegéd ez év szeptember 13-án a vele egy szobában lakó Kozma Györgytől ellopott egy postatakarékpénztári könyvet s azt elzálogosí­totta. A bíróság Vas Ferencet 7 havi börtönre ítélte, Segély főgimnáziumunknak. A köz- oktatásügyi miniszter főgimnáziumunknak addig is, mig az állandó államsegély ügye végleges elintézést nyer, 3000 koronát adományozott, mely összeget a főgimnázium udvarának ki­bővítésére fogják felhasználni. Máriavölgyi viz

Next

/
Oldalképek
Tartalom