Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-20 / 47. szám
» Pt * rtv, NAGYKÁROLY ES VIDÉKE csapta be őket Oroszország először. És igy egészen a legújabb korig tributáriusa maradt e szegény nép a török portának, az ozmánok által elnyomatva, az oroszok által a legönzőbb politikai célokra kiaknázva, az osztrákok által financiálisán kizsarolva. Amidőn 1906-ban a szerbek az osztrák ajánlattal szemben merészkedtek a francia Schneider-céggel Creuzót- ban ágyuszállitási szerződést kötni és Bulgáriával vámközösségre lépni, Ausztria részéről vámháboru volt a válasz. Ugyanaz a vámháboru, amely egyszersmind kiindulópontja a mai, gyilkos, förtelmes drágaságnak a saját portánkon is. Mi értjük az érzelmi momentumot, amely a szerb király fogadtatását az udvarnál Budapesten annak idején lehetetlenné tette, de kérdjük mi oka, milyen jogcíme volt Goluchowski gróf külügyminiszternek, hogy 1906. március havában a Wienben tartózkodó szerb miniszterelnököt, Pasicot ajtajától ridegen elutasítja és ne fogadja. Szükséges volt-e e szenvedélyes és alapjában véve hazafiasat) gondolkodó állam- férfiú jogos gyűlöletét magunkra zúdítanunk ? Valljuk úgy őszintén, bárhol lapozgassunk Szerbia történetében, egészen a mai napokig, — sajnos — nem találunk oly lapot, melyre rámutathatnánk : „Itt szomszéd, jót tettünk veled.“ Ausztria régi, vak politikájával találkozunk lépten- nyomon, amelyet saját bőrünkön mi is elégszer tapasztaltunk: kihasználni a hatalmi 'Szférába került áldozatot, amig egy csöp vér van benne, tekintet nélkül a jövőre. És ezek után ne csodálkozzunk túlságosan, ha ez a hosszú és nehéz szenvedések után végre diadalmámorban úszó nép a lelketlen és önző északi szomszéd által uszítva elveti a sulykot és oly követelésekkel, oly aszpirációkkal áll elő, amelyek ellen saját fönntartásunk érdekében vétót kell mondanunk. De e vető csak addig terjedjen, ameddig az orosfc kéz kapzsiságát kell elhárítanunk és ne sértse a győztes fél jogos és méltányos érdekkörét. Mégegyszer, talán utóljára van alkalmunk a Balkánt gazdaságilag meghódita- nunk.A bolgárok cárja őszinte barátunk, mert tudja, hogy dinasztiája monarchiánkban biztosabb védőre és oltalmazóra talál, mint a mindent felfaló északi polipban ; a többi balkán államot eddig tanúsított magatartásuk után nem lesz lehetetlenség arról meggyőzni, hogy a szomszéd monarchiában politikailag mégis csak megbízhatóbb barátra, esetleg szövetségesre talál, mint a nagy tarisznyával járó, végcéljában mindent zsebre- vágni akaró északi „Mikulásban.“ Csak most ne mulasszuk el az alkalmat ; a Balkán kapui előttünk tárva- nyitva állanak, mint a hires Xaxa. Kincsesbarlang portája, ha nem tévesztjük el az igaz varázsszót. E varázsszó ? Testvériség ! Magyar az ur az országban! Végre-valahára, majdnem két évvel a nép- számlálás után, némi tájékozást kap a közvélemény a népszámlálás eredményeiről. Az adatok, amelyek most napvilágra kerültek, megint a magyarság erőteljes térfoglalásáról tesznek bizonyságot. A magyarság számaránya 1900-tól 1910-ig a magyar birodalomban 2'7 százalékkal, az anyaországban 31 százalékkal javult, amennyiben a magyar birodalomban 45'4 százalékról 48T százalékra, a magyar anyaországban pedig 51'4 százalékról 54'5 százalékra emelkedett. A legutóbbi népszámlálás tizmillió és ötvenezer magyart mutat ki, százezerrel többet, mint amennyi német van Ausztriában, vagyis a magyar faj ma már relatív többségben van a monarchiában. A németség százezerrel, a tót- ság ötvenezerrel fogyott, az oláhok abszolút száma százötvenezerrel gyarapodott ugyan, de arányszámuk mégis leszállt 16'7 százalékról 16'1 százalékra. Erdélyben is javult a magyarság számaránya. amennyiben 30'0 százalékról 34'3 százalékra emelkedett, de ez a javulás erősen elmarad az anyaországé mögött. Az egész birodalomban a magyarság számbeli gyarapodása kerekszámban egymillióháromszázezret tesz ki, úgy, hogy a népess: g összes, I, 632,000-nyi szaporodásából csak mintegy 320,000 jut a nemzetiségekre, magában az anyaországban pedig alig több 120 ezernél a nem magyar ajkúak -Szaporodása. Ezek a számok is bizonyítják, hogy milyen alaptalan rémkép a magyar szupremácia megölésétől való félelem. Revésbbé örvendetesek azok az adatok,, amelyek az irni-olvasni-tudás, tehát a közmi- velődés terjedését tanúsítják. A magyar anyaországban az írni és olvasni tudók száma az egész népességben 51'4 százalékról mindössze 58'2 százalékra emelkedett, vagyis a javulás még a hét százalékot sem üti meg, holott az elölte való évtizedben! tiz-százaléknyi volt az emelkedés. A hat éven felüli népességben is mindössze 68'7 százalék az írni olvasni tudók számaránya, ami annyit jelent, hogy a gyermekkort túlhaladott népességünknek is egyharmada még mindig analfabéta. Világos jele ez annak, hogy a kormányok és a törvényhozás a népnevelés iránt tartozó kötelességeiknek korántsem feleltek meg és hogy az e téren mutatkozó súlyos mulasztásokat fokozott buzgalommal kellene kipótolni. Egyébként az immár hivatalosan és véglegesen megállapított eredményből a következő adatokat mutatjuk be : A magyar birodalomban 10.050,575 magyar anyanyelvű ember van. Mint már ismeretes, a magyar birodalom összes népessége 1910 ben 20.886,487 lelket tett ki, amiből a szoros értelemben vett Magyarországra 18.264,533, Hor- vát- és Szlavonországokra 2.621,954 lélek esett. Ez a népesség anyanyelv szerint igy oszlott meg: Magyar: 9.944,627, német: 1.903,357, tót: 1.946,357, oláh: 2.948,186, rutén: 464 ezer 270. horvát: 194,808, szerb: 461,516, egyébb anyanyelvű : 401,412. Magyarul tud : II. 820,416. Vallásfelekezetek szerint a népesség igy oszlott meg : Római katholikus : 9 millió magyaráznod. így nagyon furcsa, szinte érthetetlen ez a te elméleted. — Kérlek, meg fogom magyarázni. Jobban mondva : elmondom az én házasodásom történetét. És az én esetemből, ti többi házasok is magatokra fogtok ismerni. — Halljuk, halljuk! Ez érdekes lesz, — mondották a többiek. — Nem lesz nagyon érdekes, mert ez minden házasulásnak sablonos előzménye. Tehát. Tíz év előtt megismertem egy kis leányt. — A feleségedet. — Egy kis leányt. A leány volt olyan szép, hogy figyelemmel kisérték a városban minden lépését, minden udvarlóját. Ez már igy szokás: tizenöt éven túl minden csinos leány közprédája a kíváncsiságnak, bzemen tartják minden szál virágját, minden uj ruháját, minden táncát. Én táncoltam vele, virágot is vittem neki, több nem történt. Ismétlem : szép leány volt, igen kedves, okos leány, akinél szerelemre gyulladás nélkül is okvetlen meg kellett állnia minden fiatalembernek, aki megismerte és aki esztétikából többet is megtanult, mint amennyit a középiskolában a tanterv előír. • — Nos . . . — Nem kell sietni. Ráérünk, a vége úgy is házasság lesz, mint minden históriának, ami nehezen, unalmasan indul. Mikor már pár hete ismertem azt a kis leányt, amikor már egypár uzsonna-kávét belémöntöttek a házuknál és az egész zongora-repertoárjukat kívülről ismertem, akkor kezdődött a . . . — A szerelem. — Pardon ! ezt a szót kapcsoljuk ki. Hol és mikor kezdődött a szerelem, azt ne kutassuk, az más dolog, nem volna Ízléses erről beszélni itten. A szerelem mindenesetre -ott van a történelemben, de hogy hol, mikor, hogyan kezdődött, fejlődött, azt ne keressük, mert azt úgyis eléggé magyarázza a többi külső körülmény. Tehát a leányháznál eltöltött uzsonnázások alatt kezdődött már a pletyka. Hogy a szomszédok, a konkurrensleányok miket mondtak az én ártatlan vizitjeimre, az igazán nem sok vizet zavart volna még, de már a jóbarátok szemhunyoritása, apró tüszurásai fontosabbak voltak. Először csak igy kezdték: „Hja, ja! Szép leány. Az Ízlésben nem csalódtunk." Aztán később: „No, mennyire vagytok? Te az a leány nagyon érdeklődik ám irántad." És mindig tudtak, a jó Isten tudja honnan, kis meséket, amik arról szóltak, hogy az a kis leány itt meg ott, ahol az én nevem szóbajött, erősen elpirult és ezek a kis históriák olyan jól estek, olyan boldog órákat szereztek. De jött más is. Jöttek az igazi hiénák, a többi leányok mamái, akik, hogy szidják a leányt, elmondtak róla minden jót, akiktől olyan poutosan megtudja a fiatal ember, hogy mennyi pénze van, hogy milyen házias, még csirkét is vitt már haza urileány létére, hogy milyen fess, tiszta leány, megolvasták, egy nyáron tizenkét uj blúzt láttak rajta. Csak vegye el Szente, vegye el bátran. Pedig akkor én még magamban sem gondoltam erre, huszonhét évvel nem szoktak erre gondolni még a szerelmes legények sem. — Tehát a szerelem már itt van. — Az mindegy, azt hagyjuk. A szerelem, ha itt is volt, hol volt még a házasság ! De siettették, mindenki és minden alkalommal. Volt egy nagybácsim, az mikor egyszer négyszem közt kapott, majdnem a nyakamba borult : „Öcsém, te vagy a legokosabb az egész famíliában. Csak nősülj minél előbb. Csak a fiatalok összeházasodásának van értelme.“ — Pedig te még nem akartál? — Isten tudja, hol volt akkor már az én akaratom! Azt tudom, hogy nap-nap után együtt voltam a leánnyal. Ma sem tudom, I2Iellem.es meleg műterem. I Pompás gyermekképek I egy jól sikerült fénykép! Ilyen jól sikerült fénykó- :: pék készülnek közismert műtermében Nagykárolyban, Kossuth-utca 5. sz. c3-3rön.3röriö. IsiTritelűL ±én.37-]sép-:n.a,g';yitásols: régű Irépels: To/tárn is. CO N M O OO' ití
