Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1912-08-07 / 32. szám

1 XXIX. évfolyam. Nagykároly, 1912. augusztus 7. 32. szám. NAGYKAROUT ÉS VID Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönyei Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évre .... Fél évre ................. . . • • 4-- , Negyedévre . . . . . . 2— , Egyes szám . . . . . . .--20 , községi jegyzőknek és tanítóknak egész évre 6 kor. Felelős szerkesztő: Bédei Károly. Főszerkesztő: Dr. Adler Adolf Főmunkatárs: ifj. Somossy Miklós. Laptulajdonos és kiadó: a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-utoza 37. — Telefon 76. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. Ahol nincs... (ifj.) Ahol nincs, ott ne keress: ez :jnár régi életbölcseség. A jelen esetet .azonban még közelebbről pedzi egy másik közmondás. Német az istenadta, hanem azért igazat mond, hogy azt mondja: Wo nichst ist, hat der Kaiser sein Recht verloren. A csöndesvérü embert is elönti a nagy, keserves akasztófahumor. Lám, a nagyfejü kegyelmesek nekimentek fejjel a falnak. Az alkotmány csúfos felrúgása mellett hozott határozatokat felékesitették a királyi szentesítéssel, kihirdették a hi­vatalos közlönyben s ezáltal nolens-volens törvényes erőre emelték. Akkor aztán nosza rajta kidobolták nagy garral, hogy az idei sorozások már az uj „véderő­törvény“ alapján folynak. Hanem a dicsőséges hadseregnél nagyobb ur is van a világon. Nagyobb ur az élet törvénye. Ez a legyözhetlen erő újra igazat ád Deák Ferencnek, aki hiszen régen meg­mondotta, hogy Magyarországon nem le­het egy esztendőben kétszer sorozni, mert — a magyar anyák csak egyszer szülnek esztendőben. Ép igy nem lehet tízezrekkel meg tízezrekkel több újoncot sorozni az idén, mert már az eddigi létszám alapján is be lett sorozva minden épkézláb ember. Nincs már az országban még 20, 30 vagy 50 ezerrel több ifjú, mint amennyit már tavaly s az előbbi években vittek katonának. Ezt az igazságot be kell most már látni a hadsereg vezetököreinek is. De hát miért csak most?! Az ember elképed rájta, hogy mekkora bornirtsággal, milyen semmi Ítélőképes­séggel, mennyi oktalan rövidlátással ke­zelik ezek a gőgösen elbizakodott vezető körök a hadsereg ügyeit. A hadseregét, amely más, boldogabb hazában védereje, büszkesége, dicsősége a nemzetnek. S amely, a mi áldatlan helyzetünkben is a nép szine-javát, ifjú virágát foglalja ma­gában. Szabad-e az államerő e legerősebb szervezetét ilyen világraszóló botránynak, ilyen csúfos felsülésnek kitenni ? ! Hiszen ; ez a kudarc rosszabb, mint egy vesztett ütközet. Figyelmeztetésben pedig nem volt hiány. Orvosok, képviselők, hírlapok I mondották előre, hogy a felemelt lét- [ szám behajtható nem lesz, mert ahol nincs, ott ne keress. A figyelmeztetést lekicsinyelték, ellenzéki lármának nevez­ték. Most azután megvan a „törvény,“ megvan a végrehajtási rendelet s kiderül, hogy hiányzik — a kontingens. Mit csinál ilyenkor a cs. és k. böl­Józan emberész azt tenné, hogy fel­függesztené a lehetetlen törvényt és a végrehajthatatlan rendeletet jő egypár esztendőre, amig egy jól átgondolt, szo­ciálpolitikai törvényhozás, hathatós köz­egészségügyi intézkedések, eröteljgs köz- gazdasági fellendülés meghozná a nép- szaporulatnak szükséges emelkedését. A cs. és k. uraktól nem telik ki ez a gondolat. Ök e helyett mást gondol­tak. Nem annyira merészet és nagyot, mint inkább otrombát és csúfosat. Azt gondolták ki, hogy nem muszáj minden katonának föltétlenül ép és ren­des alkotásu embernek lennie. Mától fogva katona lehet (s kell is lennie) az is, aki egyik fülére süket, aki egyik sze­mével nem lát, akinek nincs egy foga se, aki dadog, akinek ferdén áll a feje, akinek görbe a háta, karika a lába, aki egy kicsit púpos, akinek sérve van, aki­nek egyik keze rövidebb, egyik lába hosszabb, mint a másik, akinek egy-két ujja hiányzik, aki kacska meg ludtalpu. Hogy azonban mégis maradjanak sze­rencsétlen alakok, akik katonai szolgá­latra nem alkalmasak, ilyeneknek nyil­vánítja a hadügyminiszter rendelete azt, aki süket-néma, teljesen vak, gyógyít­hatatlan őrült vagy törpe. Kivéve ha suszter vagy szabó, mert ezeket még igy is beveszik. Senki se higyje, hogy éretlen tréfát TÁRCZA. Papp József kedves barátom gén esi lelkészszé történt beiktatására. Rimes versbe szállók Tehozzád, Barátom! lelkem jobb fele I Az arcomról öröm Sugárzik, Szivem örömdallal tele ! Sohase volt kezem serényebb, Mint amikor e dalt irom; Szivem: pirosló rózsabimbó S dala: bájos nyitó szirom. Tudom, hogy szereted a rózsát Akár fehér, akár piros, Ép’ mint a lányt, ha nagy, ha apró, Csak legyen édeskés, csinos! Emlékezel? Nevető szemmel Mennyit néztük negédesen, Mikor sétáltunk Debrecenben A nagypiaci flaszteren! Itt egy rózsa nyílt, ott egy szegfű, Mind illatos, mind bájoló . . . S hej / csak nagykésőn vettük észre, Hogy szagos szirma hervadó. S im most a számodra, barátom, Megnyílik egy édesb világ S rád mosolyog hívón belőle Varázslatos — parókiád! Szeretettel tárja ki karját S köszönt, mint meghitt ismerőst, Hiszen érzi, hogy ezután már Együtt méritek az időt!! ó, ti pompátlan, de varázsos Örömöt adó paplakok! Majoránna s mályvával ékes Zsalukáteros ablakok!! Mennyi öröm, mennyi boldogság Fér el nyugodtan bennetek, Ahová ölelkezni járnak A hit, remény és szeretet!! Gémes kutad, hosszúkás válud, A gerezdes szölölugast, Cirmos cicád s a vén komondort, Amely nagy néha ha ugat!! Hát a harangnak hivó szója, Mély zsongó habként száll tova; A templomkertnek füje-fája, Buzgó hívők sürü sora Amint vasárnap ünneplőben A szenthely küszöbére lép S amint az áhitatnak szárnyán Imája száll az ég félé! Az egyik áhítattal néz rád, A másik búsan, esüggeteg, Annak reménye omlófélben, Amannak meg könye pereg ! S te vigasztalod valamennyit S mind megújul beszédeden, Mint nyíló virág szomjas szirma Gyöngy-köny harmatos reggelen!! Azóta hej I eltelt nehány év Örömmel és búval vegyest . . A szemünk hol örömben égett, Hol borús esőt könyezett . . . Nincs ajakamnak bájos szója, Melylyel rajzolnám képedet, Muskátlis kerted, széles gangod 8 eresz alatti fészkedet! Édes világ ez! . . . Levegője Oly illatos, oly éltető; De ki benne él, tudja ám csak, Hogy kell hozzá hivő erő!

Next

/
Oldalképek
Tartalom