Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-31 / 31. szám
2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE nünk kell mindnyájunknak, hogy ezen az állapoton változtatnunk kell. Más társadalmi intézmények pl. a kath. Legényegylet, a protestáns társaskör, a kereskedő ifjak köre örömmel tapasztalhatjuk, hogy virágzásnak indultak, pedig csak úgyszólván egy-egy osztály tartja fenn őket, — mig a polgártársak egyeteme által alakított és fenntartásra hivatott Polgári Olvasókör hanyatlásnak indult. A polgárság érdeke, egyben a polgárság minden egyes tagjának erkölcsi kötelessége közreműködni, hogy ez a fontos társadalmi és' kulturális intézmény újból virágzásnak induljon. A Polgári Olvasókörnek jól felszerelt könyvtára, különtéle lapokkal ellátott olvasó terme, tágas kártya és biliárd terme igen szép kerti helyisége, azonkívül szép és teljesen modernné átalakítandó vendéglői helyiségében jelenleg kitűnő vendéglőse van, — igy tehát a Polgári Olvasókör felvirágzásának tárgyi feltételei megvannak csak a nagyközönség, a polgárság támogatása szükséges, hogy ezen intézmény újból felvirágoztassék, e támogatást kérem az igen tisztelt tagtárs úrtól, remélve, hogy ezt a jelentékeny missióval biró kulturális és társadalmi intézményt kegyesen támogatni fogja. Hazafias üdvözlettel: dr. Vetzák Ede, a Nagykárolyi Polgári Olvasókör elnöke. Hát valóban szomorú dolog, hogy az elnöknek ily megkeresést kell itt intézni a tagokhoz és jellemző erre az időszakra amelyben élünk. A Polgári Olvasókör, melynek egyesíteni kell a város polgárságát rang, vallás és osztály- külömbség nélkül, a mely hivatva van kulturális és társadalmi téren az embereket összehozni — ez az egyesület hanyatlik, ellenben azok az egyesületek melyek a vallásbeli és osztálybeli külömbözőségre vannak alapítva és a melyeknek vezetői nagy dicsőséget találnak abban, hogy a polgárság különböző vallásu és osztálybeli egyéneit egymástól elválasszák, elidegenitsék, azok virágzanak. Hiába, átok van a magyaron ! Nem elég a politikai elnyomottság, nem elég, hogy kínlódunk, dolgozunk, hogy verejtékkel megszerzett garasainkat elfizejtük más állam érdekeit szolgáló intézményeknek, nem elegendő a mostani nyomorúságos pénzügyi helyzetünk, a mely megint csak nemzeti önállóságunk hiányának a következménye, még csak az hiányzik, hogy minden ténykedésnél, minden mozdulatnál azt nézzük, és azt vizsgáljuk, hogy ki mily módon imádja istenét, s a helyett hogy áldoznánk a közös oltáron, a hazaszeretet oltárán, a helyett, hogy azt néznök hogyan tehetnénk valami hasznost a köznek, városunknak s hogy e célból az együttérzés megteremtése okából hogyan hozhassuk össze e város lakosait, üzzük a kis felekezeti játékokat, szit- jük az irigységet a másik felekezet vagy osztály iránt, nézzük részint egyéni hiúságból, részint egyéni érdekből, hogy mily felekezet- hez tartozik a másik és meg a köszönésnél is arra vagyunk tekintettel, hogy velünk egy templomban vagy a másikban imádkozik-e az, a ki velünk szembenjön. Emellett a gőg, a dölf dolgozik egyeseknél és sokan abban találják az előkelőségét, ha a másikat lenézik s annyira megy már a rossz- lelküség, hogy egyesek, kik talán érzik magukban, hogy az illetőnek kivel találkozni fog, köszönni is kellene, félrenéz csakhogy köszönni ne kelljen. Hiába ennek csak a félmüveltség, csak az elmaradottság az oka, mi abból ered, hogy nincs elegendő iskola, nem fordítottak régebben elég gondot a nevelésre és nem készítették elő a fiatalságot az életnek, hanem már az iskoláztatás megkezdésénél a gyermekeket arra nevelik hogy felekezeti alapra helyezkedjék. S mindaddig mig erre az alapra lesz fektetve a nevelés, mindaddig még minden dolognál az az első kérdés, hogy ki milyen vallásu, mindaddig nem lesz Magyarországon egységes társadalom, nem lesz összetartás, nem lesz érzés a közjó iránt, hanem lesz társadalmi széttagoltság, felekezeti féltékenykedés és súrlódás, érdekhajhászat, hajlongás felfelé és pöf- feszkedés lefelé és virágzani fognak azok az egyesületek, a melyek vallási tendenciákat szolgálnak, de nem tesznek szolgálatot az összességnek, mert nem a polgárság egyesítését, hanem azok széthúzását szolgálják. = = Tanintézeteink működése az 1911-12-ik iskolai évben. — Az idei értesitők alapján. — (Folytatás.) I. Főgimnázium. „A kegyes-tanitórendiek vezetése alatt álló nagykárolyi róm. kath. főgimnázium értesítője az 1911—12-ik iskolai évről. Közli Cseh Lajos igazgató.“ Az értesítőt a főgimnázium róm. kath. vallás tanárának Erdélyi József kegyestanitórendi áldozópapnak igen érdekes és értékes értekezése vezeti be, melyben szakemberek, szülők s az iskolai tanítás és nevelés szent ügye iránt érdeklődők figyelmét 5 pontban: „Az iskolai nevelés néhány akadályára“ hívja fel. Ilyen akadály — értekező szerint — 1. a tanulónak ferde felfogása; 2. a rossz környezet, mely erkölcsi fejlődésére káros hatással van ; 3. a szellemileg és erkölcsileg megmételyezett tanulók rossz példája ; 4. az osztályok túlzsúfoltsága s 5., a mai tanrendszer. A helyes gyakorlati érzékkel és éles megfigyelő elmével megirt értekezésben inkább csak rámutat vázlatszerüen a szerző a jelzett pontok fel- emlitésével a fontos kérdésre. A bővebb kifejtést „szakavatottabb paedagógusokra“ óhajtja bírni. Mi őszintén megvalljuk, hogy jelen cikke J őt „szakavatott paedagógusnak“ tünteti fel ép j azért örömmel várjuk és látjuk az ő tollával megírt nagyfontosságu kérdések „bővebb kifejtését“ is. Igen helyesnek tartjuk, hogy a főgimnáziumi értesitők ilyen gyakorlati irányú s igazán mindenkit érdeklő és mindenki által megérthető stílusban irt értekezéseket közölnek ahelyett — hogy — mint sok értesítőben látjuk — csak if kevés szakértőket érdeklő magas filozófiai vagy számtani s mértani és termószettani tudományos tételek fejtegetését, levezetését és bírálatát közük. Ezek számára ott vannak a tudományos folyóiratok azoknak — szerény nézetünk szerint — a nagyközönség számára összeállított értesítőkben semmi helye. Gyakorlati irányú értekezésekkel az iskola iránti érdeklődés felszínen tartatik s a közönség és az iskola között fenálló kapocs erősödik — a mi éppen főcélja az évi értesítőknek. A bevezető értekezés után közli az értesítő „A főgimnázium személyzetét“ c. alatt A) Tanári testület alcímmel a) „Rendes tantárgyak tanárainak“ b) „Rendkívüli tantárgyak tanárainak“ s c) a Hitoktatóknak névsorát. Ezen osztályozást nem értjük. Hogy a rendkívüli tantárgyak tanárait külön felsorolja az értesítő — helyén van, de hogy a nem róm. kath. vallásu hitoktatók miért vannak a c. pont alatt elkülönítve felsorolva — érthetetlen. A róm. kath. vallástanár a „Rendes tantárgyak tanárai“ sorában szerepel, a többi vallástanár nem. Miért nem ? Hiszen a nem róm. kath. vallásu tanulókra nézve is a „hittan“ rendes tantárgy, ép úgy, mint a róm. kath. tanulókra nézve. Ezenkívül — a két izraelita hitoktatón kívül — a többi lelkész mind középiskolai (tehát főgimnáziumi) képesítéssel is bir. Sőt a ref. egyház ép a középiskolai vallástanitás ellátása céljából külön segédlelkész vallástanári állást rendszeresített és tart fenn. Az evang. egyház lelkészének pedig, mint képesített vallástanárnak, előirt kötelessége a fögimnáziumi hitoktatás is. Ekként a vallástanárok — úgy hiszem — mint az A. c. is mutatja a fögimnáziumi tanári testületnek és értekezletnek is tagjai. Avagy ha a „Kegyes tanitórendiek vezetése alatt álló főgimnázium“ rendes tanári testületnek tagjai sorában csak a neverátom szabad-9 nézni? azt mondta a világ legnyugodtabb ábrázatával: — Lehet, csak nem kell sokat beszélni, mert a hal azt nem szereti. — A hal nem hallja lenn a vízben, mit beszélnek idefönn — feleltem egy kicsit megszeppenve a tapasztalt erélyesség miatt. — Több esze van annak a halnak, mint az embernek — mondta komolyan István. •— Akkor miért kap bele a horogba? — De amig belekap, addig csak úszik, úszik a jó vízben. Nem csinál mást, egész nap úszik. Nem ütik, verik, nem kell neki dolgozni, nem betegszik meg és nem csavarják bele vizes lepedőbe. A Sándor István filozófiája megdöbbentett. — Ez igaz, de mégis csak horgot kap a torkába a hal. — Ha kap, kap. Gyulán Pál Jancsi befogta magát egy talyigába és úgy húzta egész nap a nehéz zsákokat. Jobb egy horog a torokban, mint embernek születetten lónak lenni. Ez nem is olyan rossz. A hal fickándozik, mindig fickándozik, egy perc és meghalt. Nem is tudja, mikor halt meg. A parafadugó le-lemerült, a hal pedzette. István rántott egyet a vesszőn és egy kövér kis skombrit fogott — Hadd nézzem, hadd nézem — sikong- tam és hal után kaptam. — Azért nem muszáj kiabálni, oda adom én. Szépen elcsendesedem. Kiörvendeztem magamat, akkor István elvette a halat és kitette a tavába. Ezt a tavat a sziklák közt egy mélyedésben mesterségesen telepítette István. Minden nap friss vizet hordott bele. Körben úszkáltak a szegény áldozatok és el nem tudom gondolni, mi fordulhatott meg a fejükben. Mégis furcsa lehet a mérhetetlen térségekből kicsöppenni egyszerre egy sziklás tóba, ha ráadásul még egy horgot is nyelt a szegény hal. Hallgattunk egy darabig. A tiszta vízben jól látszottt, ahogy a kis halacskák a féreg körül úszkáltak. István nagyon csalafinta módon tudta föltüzni a tizenkétlábut. Amerre a viz sodra a férget úsztatta, mindenütt utána a halak. — Én is szeretnék horgászni — mondtam erősen vágyakozva. — Majd délutánra csinálok egy horgot. — De én most szeretnék. Egy kicsit gondolkodott, aztán ideadta a vesszőt. — Csak nem kell ám mozgolódni. Az embernek rendesen kell ülni a helyén, ha azt akarja, hogy legyen hal. A bölcs tanácsot megszívleltem Ültem rendesen, csak az Isten tudja, milyen illedelme- | sen. Hanem halat nem tudtam fogni. A kis illetlenek lekapták a horogról a férget, aztán tovább úsztak. Már három oda volt. Mikor a negyediket spékelte fel a barátom, bátorkodtam megérdezni. — De miért eszi le mostan és miért nem akad rá? — Mert megérzi a hal, hogy csak asszonynál van a horog, nem férfinél, azért bátrabb. Ojjé! Ojjé! Mit volt tennem. A női nem érdekében merészet cselekedtem. Odanyomtam a vesszőt a barátomnak. — Hadd lássam hát, mit tud a férfi? István bevetette a horgot. Hallgatólagosan beismertem, hogy határozottabb mozdulattal, mint én. Igen, de ő már többet halászott — és uram-fia, a másik percben kiránt egy boldogtalan zöldhasut. Azért nem volt hozzám büszke István. Szíveskedett velem tovább is, de azt mindig természetesnek találta, hogy az ö zsinegjén es- tenkint tiz-tizenöt hal vonaglott, nekem egy- kettö jutott az aljából. Az ember igazán nem tudja, mit gondoljon. Modern ruhafestés -ÚTI ITll IFD D ^ I : ’ öa,lérok gőzmosása :: bármily divatszinre :: J J L l\ í L tükörfénynyel, hófehérre. Tlagykároly, Széchenyi-U 43. SZ. (A róm. kath. elemi fiúiskola mellett.)
