Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-17 / 29. szám
XXIX. évfolyam. Nagykároly, 1912. julius 17. 29. szám. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ ^ 1 u . Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. rr -------— Na gykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évre.................................8-— l<or. Fél é vre.................................4r— „ Ne gyedévre.........................2-— „ Egyes szám.........................— -20 „ kö zségi jegyzőknek és tanítóknak egész évre 6 kor. Főszerkesztő: Dr. Adler Adolf Felelős szerkesztő : Főmunkatárs : Rédei Károly. ifj. Somossy Miklós. Laptulajdonos és kiadó : a „Eagykárolyi Petőfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Szóchenyi-utcza 37. —; Telefon 76. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. Aratási tanulságok. „Itt van Péter-Pál napja : Megpendíti már az aratók kaszája.“ Ez a szólásmondás jár a nép ajakán az aratási időszak közeledtének Az idei késő tavaszi hűvös és esős időjárás folytán azonban később kezdődött az aratási munka, úgy, hogy az, midőn e sorokat Írjuk, még javában folyik. De nagyjából az eredmény megállapítható mar. A földmivelés- ügyi minisztérium által — az ország minden részéből beérkezett hivatalos jelentés alapjan — összeállított s közzétett híradás szerint elég kedvezőnek mondható az idei eredmény. Bár nagy átlagban az idei termés valamivel kevesebb a múlt évinél, nálunk s a vidékünkön — hála a gondviselésnek! — az idei termés össze sem hasonlítható sem minőség, sem mennyiség tekintetében a múlt évi silány terméssel. Ezen örvendetes körülménynek nagy horderejét ki ne látná be a mostani nehéz időkben. Magyarország ma is jó részben földmivelő állam lévén — a termés eredménye szabályozza a piacot. Ennek hatása alatt áll jórészben a kereskedelem és ipar élénkülése vagy hanyatlása. Nemcsak a földmives, hanem az iparos és kereskedő nehéz helyzetén is — mint a múlt években sajnálattal láttuk és tapasztaltuk — csak a jó aratások segíthetnek. Ámde az örvendetes, kedvező eredmény még magában véve nem elég. Elő áll ugyanis a mezőgazdasági termények bölcs értékesítésének nagy és nehéz kérdése. Magyarország arról a kedvező posicióról, amelyet a világ piacán terményeivel elfoglalt, hovatovább kénytelen lelépni. És ennek dacára mégis . rávagyunk utalva a külföldi piacokra, sőt ma talán még inkább, mint valaha. Igaz, hogy a magyar földmivelő, a magyar gazda túlontúl konservativ földje munkálásában — ám az ár ellen ő sem úszhat s igy bár nem rohamosan, de csak kénytelen, ha sokszor kelletlen is földjének intensivebb kihasználására törekedni. Erre ösztönzik a mezőgazdaság terén, is elért technikai vívmányok s ama sok jó példa, mit megfigyelni szerető népünk az áldozatkész uradalmaknál lát, tapasztal. így ma már nem éppen talaló az a mondás, mit egy külföldi látogató tett, ki is, „az aranykalásszal ringó ékes rónaság“ láttára igy kiáltott fel: „Diese armen Ungarnhaben alles in Hülle und Fülle — doch kommen zu gar nichts!“ Magyarán mondva : megful a mindenben bővelkedő szegény magyar a maga zsírjában. Ma már igyekszik a magyar gazda — bár „bölcs mértékkel“ — az adott javakat kihasználni. De ép a föld intenzivebb kihasználásával elért eredmény sehogy sincs arányban az ország fogyasztó erejével és képességével. Ehhez járulnak még a terhek folytonos szaporodása s a folyton nehezebbé váló megélhetési viszonyok. Mindezen okok és körülmények a mezőgazdasági termények értékesítésére s a külföldi piacokra irányítják a figyelmet. És ezzel eljutottunk ahhoz a szóhoz, amit az utóbbi években oly sokszor hallottunk emlegetni, talán ócsárolni is s ez a kereskedelem. Ép az értékesítés bonyolult mezején a szemek a keres kedelem oly felette fontos munkájára irányozvák. Főként szerencsétlen közjogi helyzetünknél fogva, hazánkban a gyáripar még mindig — s ki tudja meddig —- csak csecsemőkorát éli. Volna csak hatalmas gyáriparunk, hol feldolgoznák a magyar föld terményeit — nem volnánk kénytelen a külföldi fogyasztásra utalva s igy terményeink nagy részét a belföldi piacon értékesíthetnénk. Most még azonban a külföldi piacra s annak szeszélyére vagyunk utalva. l_>e ép itt lép előtérbe a kereskedelem fontossága. El kell ismernünk, hogy a bajon most csakis a kereskedelem éles látása, bölcs elméje és ügyessége enyhíthet és segithet. A mezőgazdaság tehát igy a kereskedelemre van utalva s viszont; az egyiknek érdeke azonos a másikéval. Egymást megértve s egymást a legmeszebbmenö TÁRCZA. A bolygó bokréta. Irta: Heltai Jenő. Amikor a feleségem nyár elején elutazott, elhatároztam, hogy elsőrangú ihaj-csuhaj életet fogok élni. A világ legelvetemedettebb teremtése: a pesti férj nyáron. Ilyenkor valami megmagyarázhatatlan őrület támadja meg a legtisztességesebb családapát is, úgy érzi, hogy gyermekei ellen vét, ha egyszer éjfél előtt fekszik le. A pesti férj ilyenkor nem magának ól, hanem a pincérnek, a hordárnak, a fiakkero- soknak, a cigánynak, a virágárusnőnek, a pezs- gős kisasszonyoknak és a szinitanodai álnövendékeknek. Nappal cél és értelem nélkül kóvályog körül a városban, este pedig egészségtelen mohósággal törtet ama nyári korcsmák felé, amelyekben zöld petrezselyem közt a főtt rák járul és a sárgadinnye előveti árnyékát. Hasonszőrű leventéknek társaságában, akikkel kölcsönösen Kupa vezérnek, Csutora vezéreknek és Kulacs vezérnek szólítják egymást, ádáz italozást mivel, miközben tehetsége szerint istápolja istenbe boldogult Cliquot és Pom- mery urak hátramaradt özvegyeit. Magam is belekerültem egy ilyen rablóbandába, amely minden este a budai „Márvány- menyecské“-ben tartotta lakodalmát. Pirulva vallom be, hogy ebben a rossz társaságban átkozottul jól éreztem magamat és záros határidőn belül a székesfővárosi éjszakai életnek egyik legnépszerűbb alakja lettem. A házmesterem, akivel télen alig érintkezem, egy viharos hajnalon könnyek között vallotta be nekem, hogy csak most fedezte fel, hogy minő kiapadhatatlan kincset bir bennem. Viszont, ha valaki délelőtt tizenegy órakor beállított az ügyvédi irodámba, ott egy borzas szörnyeteget talált. A borzas szörnyeteg az asztalra borulva horkolt. A borzas szörnyeteg én voltam. És mégsem voltam egészen boldog. És mégis bántott valami. Nem a lelkiismeret. Ezt a fogalmat kétszeresen nem ismertem. Először, mint előkelő ügyvéd, másodszor, mint kezdő szalmaözvegy. Bántott hiánya egy gyöngéd lénynek, aki édes csókjaival elűzné gondterhes homlokomról a borús felhőket. A legényember ilyenkor megházasodik. De mit csináljon a feleséges ember, aki nem há- zasodhatik meg, mert már van felesége ? Sőt, aki épen annak örül, hogy egy hónapra megszabadult a feleségétől ? Minthogy a kérdésre nem tudtam felelni, a fentemlitett rablóbanda egyik vacsoráján fölvetettem ezt a nehéz problémát. — Hogyan vágnád ketté ezt a gordiusi csomót, óh nemes Csutora vezér? Kérdeztem, miközben tisztelettel hajoltam meg a legkipró- báltabb szalmaözvegy előtt. — Gyerekség az egész, — mondotta Csutora vezér, aki napközben a sokkal egyszerűbb, de sokkal komolyabb Birnbaum névre hallgatott. Az ember vesz egy bokrétát és egy páholyt. Nyáron mind a kettő olcsó. Az ember a a bokrétával fölfegyverkezve beleül a páholyba és ott türelmesen ül mindaddig, amig a színpadon domborító művésznők közül egy megtetszik neki. Semmiesetre sem hiába, ha ez a művésznő fiatal, csinos és tehetségtelen. Az ember fölküldi neki a bokrétát, néhány barátságos sort ir hozzá és a dolog rendben van. Kivéve azokat az eseteket, mikor nincsen rendben. Érted? . : . — Igen. És már másnap megfogadtam a nemes Csutora vezér tanácsát. Vettem egy bokrétát és elmentem a Városligeti Színkörbe. Ott beleültem egy páholyba, miközben tüntetőén szagolgattam az általam megvásárolt virág-gyüjta-