Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-01 / 18. szám
2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE táló embertömegek soraiból az uj diadalmas rendnek győzelmi riadója csendül fel. Vezér motimuva: nemzeti érzésben egybeforrt, jogegyenlő polgároknak boldog társadalma, Az üdvös menoldás meagátlása miatt feloszlatott közgyűlés. A nagykárolyi gör. kalh. román egyház folyó hó 28-án délelőtt folytatta az egy héttel azelőtt határozathozatal nélkül szétoszlott közgyűlését — ismét eredménytelenül. Mint a gyűlés sajátságos vezetése bizonyítja, bizonyos köröknek s épp a vezetőknek sehogy- sem tetszik az az örvendetes, mondhatjuk természetes körülmény, hogy a nagykárolyi gör. kath. román egyház szivben-lélekben becsületes magyar érzésű tagjai zömének hő óhaja, nemes törekvése a magyar nyelvű istentiszteletek behozatalával megvalósuljon. Épp a vezetőség — a hívek zömének jogos törekvését meggátlandó — olyan eszközökhez is folyamodik, amelyek egyáltalában nem vetnek fényt a hazafias érzületre. Dacára azonban az intrikálódásnak és a mindenáron való zavar- csinálásnak, hisszük és reméljük, hogy a hívek mozgalmát teljes siker fogja koronázni. Az aznap reggel — ismét csak a szószékről történt egyszerű kihirdetés által — összehívott rendkívüli közgyűlés a következőképp folyt le: Elnöklő főesperes a gyűlést megnyitva előadja, hogy a múlt gyűlés sikertelen eredménye miatt, hogy a jelenlegi közgyűlés végre határozhasson a nagyfontosságu kérdésben, 8 tagú bizottságot hivott össze a felirat elkészítése ügyében. Sajnos, maguk a bizottsági tagok sem tudtak egy véleményre jutni a kérdésben, azért elnöklő főesperes felolvasta az általa készített kérvényt, amely a mostani állapot változatlan fentartását kívánja. Elsőnek Drágus István szólalt fel, aki kérte a közgyűlések szabályos összehívását, szabályos jegyzőkönyv vezetését és hitelesítők kiküldését, mert ez mindeddig meg nem történt. Majd dr. Merts László hívta fel az elnöklő főesperes figyelmét azon körülményre, hogy a közgyűlésen olyan egyének is jelen vannak, 1 akik az egyháznak nem tagjai s esetleges agi- tációjukkal megzavarhatják a tárgyalás megkívánt nyugodt menetét s az óhajtott üdvös határozat meghozatalát. Elnöklő főesperes megnyugtató szavai után újból felolvasta a maga kérvényét és javaslatát. Ennek elfogadása ellen azonban sokan tiltakoztak, mivel nem látnak abban biztosítékot óhajuk megvalósítására nézve. Különösen erősen hangsúlyozta a javaslat hiányosságát Drágus István, aki felszólalásában pontról-pontra kimutatta annak helytelenségét s hevesen kifakadt a kérvény azon kijelentése ellen, hogy a jelenlegi állapot már csak azért is fentar- tandó, mivel „mi román nyelvűek itt mind magyarokkal vagyunk körülvéve“. „Hál’ Istennek, ez igy van!“ — jelentette ki — s ennek szívből örülhetünk, mert mi is mindnyájan magyarok vagyunk és maradunk !“ Majd a zűrzavaros javaslat elvetését ajánlva felolvasta és kéri a pápához intézendő rövid, de világos következő kérvényének elfogadását: Szentséges Atya! Alulírottaknak a nagykárolyi gör. kath. román egyház híveinek hírlapokból tudomásunkra jutott, hogy Magyarországon egy uj görög szertartásu püspökség alakítása tervbe vétetett, miért is a következő alázatos kéréssel járulunk kegyes színe elé : Mi a román nyelvet nem bírjuk, Istenünket szívből dicsérni nem tudjuk, mert nem érti szivünk, mit nyelvünk mond. Mi a magyar nyelvet beszéljük s e nyelven tudjuk magunkat megértetni. Miután a nagyváradi gör. kath. román püspökség azt, hogy legalább énekeinket az általunk tudott magyar nyelven énekelhessük, nem teljesítheti, esedezünk : Kegyeskedjék a nagykárolyi gör. kath. román egyházat is a tervbevett s felállítani szándékolt uj gör. kath. püspökséghez csatolni s azt elrendelni. Kérésünket támogatjuk azzal, hogy mi, kik magyar honpolgárok vagyunk, mindenben a magyar haza fiai aka"'ink lenni. Kérésünk megújítása mellett vagyunk Szentséges Atyánknak kézcsókoló gyermekei: Nagykároly, 1912 április 27. Dr. Merts László, Merts Imre, Papp István és többek felszólalása után, kik Drágus István — Igen, hogy úgy mondják, — a Katika kisasszonyt veszi el a kasznáréktól . . . De fel is pattant erre Gazsóné : — Hogy még ilyet hallott volna a világ ! — az ő fia, a ki után valóságos úri kisasszonyok, nagyságos és méltóságos bárónék leányai bolondulnak s elvegyen egy innen-onnan ke- rültet, a ki fizetésért ütögeti a zongorát s a gyerekeket fésülgeti minden nap, no . . . Csupa piros volt a haragtól a nagyasszony pufók gömbölyű képe s szinte reszketett keze a tejesszilkén, melyről a sűrűjét szedegette. A tyúkoknak szórt ki egy csomó tengerit, mert hogy igen lármáztak azok s még fel találják költeni a nagyságos urat. Pedig ébren volt már Gazsó Pali, az a hirtelen elszunnyadás nem tartott sokig. Csakhogy épen behunyta a szemét, de akár csukta le pilláit, akár nyitott szemmel bámult a szoba szögletébe, — a lelke ott járt a bóditó édes világban, suhogó selyem-ruhás asszonyok, karcsú, szép leányok imbolygó, édes alakjai körül. A finom parfümjöket érezte arcán, a kezén s mig zsibbadt tagjait egyengette, egyszerre csak eszébe jutott a naivsága, a buta együgyü felfogása, mikor még irtózott attól a társaságtól. Azokat az időnként rávetett mosolygásokat hogy is tudta félre magyarázni gúnynak, lenézésnek, mikor csak biztatás volt az egész. Hát persze, de a gyerek-eszével nem értette el s futott közülök. Elkerülte, ha véletlen meglátta őket valahol s még a gondolatából is kiparancsolta, a hol egyedül Katinka kisasszony volt az ur, a mindenség. A szelíd, szőke Katinka kisasszony, a kivel órák hosszáig elverselget-' tek s azon mulattak, hogy felüllicitálják egymást — ki tud többet. A balladákon kezdték előbb ; versenyt birálgatták benne a rímeket, a verslábakat, mint két diák, aki legközelebbi vizsgáira készül. Utóbb rátértek az ábrándos dolgokra, kis kurta szerelmi versikét is megkockáztatott a fiú, csak akkorát, mint egy futó sóhajtás. Katika elpirult. Tavasz volt épen s az almavirág hulló rózsazsinü levélkéi ép olyanok voltak, mint az üde, szemérmes arcocskája. Tovább verselt a fiú mind nagyobb tűzzel; zavartan ugrott fel Katika kisasszony s a kis leányokat kereste, a kik pedig ott játszottak ép a szemközti bokorban, nagy elégültség- gel kínozva egy ártatlan cserebogarat. — Ej, ej — hajolt föléjök, már hogy lehetnek maguk oly kegyetlenek! Odahajolt Gazsó Pali is s észrevette-e Katika kisasszony vagy nem, — de bizony megcsókolta a kis rózsás lülehegyét, a mely fölé olyan édesen kunkorodott az a szép szőke haja. — Legyen a feleségem, — suttogta először rim, versláb nélkül, azonban máig se tudta biztosan, vajon meghallotta-e azt Katika kisasz- szony ? — Annyi bizonyos, hogy azóta másfelé vitte sétálni a gyerekeket s két hosszú esztendő óta mindössze egyszer láthatta. Valamennyi bálon, . koncerten. Pillanatra mintha találkozott volna tekintetük, de Palit ép akkor szólította meg valaki. Nem is volt egy percnyi ideje, annyira elfoglalták. Hol az egyik szép asszony, hol a másik hivta magához s a karcsú, finom kisasszonyok édes papái veregették a vállait. Szinte szédült, hogy annyira kitüntekérvényének elfogadását javasolták, többen kérték a szavazás elrendelését. Elnöklő főesperes látva azt, hogy a túlnyomó nagy többség nem az ő, hanem Drágus István kérvényét óhajtja elfogad.ti: egyszerűen faképnól hagyta az egész gyűlést s az udvaron a közgyűlésre kirándult idegen agitátorokkal tanácskozott. A jelenlevők ez eljáráson felháborodva oszlottak szét. Drágus István kérvényét azonban azonnal a helyszínén mintegy 40-en aláírták. A közgyűlés — az elnöklő főesperes reni- tenciája miatt — tehát ismét határozathozatal nélkül ért véget. Mint értesülünk, heves agitáció folyik Drágus István kérvényének aláírása ellen s egy uj, a közgyűlésen be sem mutatott, a magyar nyelv érvényesülését megakadályozni akaró ellenkérvény elfogadása és aláírása mellett. A Széchenyi-Társulat gyűlése. A Széchenyi-Társulat f. évi április hó 24 én délelőtt Szatmár-Németiben a városháza tanácstermében dr. Falussy Árpád elnöklete alatt igazgatósági, majd folytatólag rendes közgyűlést tartott, melynek lefolyásáról közöljük a következőket : Dr. Falussy Árpád a gyüb s elején részvéttel jelentette, hogy berencei Kováts Jenő, aki a társulatnak egyik legbuzgóbb tagja volt, aki a társulat ügyeinek intézésében mindig a legoda- adóbb buzgósággal közreműködött s a szó szoros értelmében a kötelesség-teljesítés mintaképének volt tekinthető, mindnyájunk nagy bánatára elhalálozott. A Társulatot ért ezen súlyos veszteség alkalmából az elnök indítványára az igazgatóság elhatározta, hogy a Társulat a megboldogult erdemeit jegyzőkönyvében megörökíti s a hátramaradt özvegyhez részvét-iratot intéz. Felolvastatott az igazgatói jelentés, melynek javaslata értelmében a közgyűlés a segélyért már folyamodott gyermekmenhelyek f. évi segélyét megszavazta, mig az ezután folyamodók segélyének megállapítására és engedélyezésére az igazgatót hatalmazta fel. Az igazgatói javaslat értelmében a gyermekmenhelyek 1912. évi vezetésével a következő menhelyvezetönők bízattak meg u. m. : Alsófernezelyen László Antónia, Amacon özv. Ary Lajosné, Atyában özv. Kósáné Fekéstik s szerencsének veszik, ha közéjük megy. Belepirult az arca dicsőségbe s szemei csillogtak. Oh azért az élvezetért százszoros köszönetét mondhat a kemény tanulásban eltöltött esztendőknek, a melyek fölemelték ide, erre a polcra, hol tenek szólíthatja az alispán fiát s bohókás, kacagtató játékban fél órákig kezében tarthatja mágnás-kisasszonyok puha, fehér kacsóit. Sajnálta szegény Katikát, a ki egy apró asztalnál ült közel az ajtóhoz s le tudta olvasni a szép arcáról, mily unalmas lehet neki hallgatni a hosszú, sovány segédjegyő bizonyára szint1 oly esetlen bókjait. Elfelejkezett róla utóbb — s el mindenről. Kábult lett a karcsú, finom táncosnője röpködő, illatos csipkéitől. Ez, ez lesz az igazi — ismételgette magában most újra, mint azon a báli éjszakán s tovább fűzte gondolatait: — Nem hiányzik mellőle semmi, — előkelőség, pénz. Olyan, mint egy féltve nevelt büszke szép virág, aranyos állványon, drága, majolika vázában. Sietve ölözött, mert hogy tiz órára eligér- kezett s ép oda — hozzájok. Könnyű, csengős szánka állott meg a ház előtt. — Tehát még érte is küldtek! Öreg Gazsóné tipegett be : — A bundát magadra vedd fiam! Csak siess, alig állnak már a lovak. Elegánsul vetette magát az ^ülésbe Gazsó Pál. A drága, finom télikabátja gallérját fel- gyürte egészen a füléig. Apró hópihék kavarogtak a levegőben, túl az erdőn zuzmarásan borultak össze a fák gallyai. Futott, futott a :: Modern ruhafestés :: M ^ I Tm IFP PÁl : = Öallérok SŐmosása : : :: bármily divatszinre ::M IMJLl\ I H L tükörfénynyel, hófehérre. Hagykároly, Széchenyi-U. 43. SZ. (A~róm. kath. elemi fiúiskola mellett.)
