Nagykároly és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-02 / 9. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE A tragikus véget ért főorvos életrajzi adatai a következők: Bisztrai Aáron Sándor dr. született 1860-ban városunkban. Középiskoláit Nagykárolyban és Pozsonyban végezte, inig az egyetemet Budapesten látogatta, hol orvosi oklevelet nyert. Ezután nehány évig Wagner tanár mellett assistenkedett, mig végre szülővárosában telepedett meg, hol haláláig folytatta orvosi gyakorlatát. Négy évvel ezelőtt dr. Falussy Árpád főispán, a dr. Serly Gusztáv halálával megüresedett vármegyei tiszti főorvosi állásra nevezte ki. Hivatalát rendkívüli ambícióval töltötte be. Egyre másra igyekezett a vármegye közegészségügyének állapotán javítani. Egyik szabályrendeletet a másik utón készítette és terjesztette az egészségügyi bizottság elé, mely méltányolva buzgólkodását, működésében a legnagyobb elismeréssel támogatta. Szabályrendelet tervezetei mind a közgyűlés élé kerül Lek, a mely azokat jóváhagyta és megerősítette. Így alkotta meg a „A gümőkór elleni védekezésről“, „A községek álló balvizeinek levezetéséről“, „A közegészségügyi szolgálat szervezéséről“ stb. szóló nagyfonlosságu szabályrendeleteket. * * * Temetése hétfőn délután ment végbe a közönség igen nagy részvétele mellett. A temetési szertartást Becsey Ede kegyesrendi ház- főnök, plébános végezte, Klacskó István és Szentiványi Béla tanárok segédkezésével. A sírnál dr. Jékel László orvos a kartársak nevében mélyen megható beszéddel vett búcsút a hivatásának áldozatává lett kartársától, mely annyira meghatotta a hallgatóságot, hogy egy szem sem maradt szárazon. A ravatalt szebbnél-szebb koszorúk borították, melynek feliratai a következők : Drága jó Sándoromnak — Margit. Felejthetetlen édes apánknak — Béla, László és Péter. Isten veled! — János, Laura és Margit. Szeretett elnökének — Szatmármegyei Orvosszövetség. A nagykárolyi orvosok — Feledhetetlen kartársuknak. Szeresett háziorvosának — a Kegyesrendiház. A jó barátnak — Gyula. Elesett bajtársának, szerető barátsággal — Géza. Mély részvéttel — Hahn János és neje. Isten veled! Meleg baráti érzéssel — Péchy László és családja. Részvétük jeléül — Debreczeni István és felesége. Áldás emlékedre — Csaba Adorján, Kötelességed rabja voltál, — áldozata lettél. Szeretettel — Gyene Pál és családja. Mély részvéttel — Jurcsek-család. * * * Elhunytáról családja a következő gyász- jelentést adta ki: Ozv. Aáron Sándorné szül. Szilágyi Margit mint neje, gyermekei Béla, László és Péter fájdalomtól megtört szívvel tudatják úgy a maguk, valamint testvére bisztrai Aáron Laura férje Neupauer János és leánya Margit nevében : a legjobb férj, apa, testvér, sógor és nagybátya bisztrai dr. Aáron Sándor vármegyei tiszti főorvosnak folyó hó 26-án délután 5 órakor, életének 51-ik, legboldogabb házasságának 21-ik evében rövid szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után történt gyászos elhunytát. A megboldogult földi maradványai folyó hó 27-én délután 4 órakar fognak a róm. kath. egyház szertartása szerint a Mesterrészi sirkert halottas házából örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szentmiseáldozat folyó hó 28-án reggel 8 órakor fog az Egek urának bemutattatni. Nagykároly, 1911. február 26. Áldás és béke lengjen porai felett! A Nagykárolyi Önsegélyző Népbank, melynek az elhunyt igazgatósági tagja volt, a következő külön gyászjelentéssel tudatta vesztességét : Az Önsegélyző Népbank Igazgatósága fájdalommal tudatja felejthetetlen igazgató tanácsosának bisztrai dr. Aáron Sándor vármegyei t. főorvos, igazgatósági tagnak 1911. február hó 26-án délután 5 órakor történt elhunytát. Emléke élni fog közöttünk örökre! A Nagykárolyi Önsegélyző Népbank Igazgatósága. Jaj a botránkoztatónak . . .! A nagykárolyi gör. kath. hitközség február 26-án délelőtt 10 órakor tartott közgyűlésén foglalkozott az egyház köztiszteletben álló, kitűnő lelkészét ért méltatlan bántalmakkal. A közgyűlés, melyen Somossy Miklós világi elnök elnökölt, egyhangú megbotránkozásának adott kifejezést Papp Emil adóhivatali tiszt alaptalan, rosszindulatú támadásai fölött s annak megtorlását Papp Emil fölöttes hivatali hatóságánál kérelmezni határozta. Elfogadták továbbá, és pedig lelkes egyhangúsággal a következő határozati javaslatot: „A hitközség egész erkölcsi összeségében a legmélyebb megbotránkozását mondja ki az alaptalan és jogtalan támadáson, amelylyel Papp Emil s az általa rosszhiszemiileg félrevezetett hitközségi tagok ft. Mitrovich Elek esperes-lelkész urat sérteni nem átallották. A miséző papot az oltár előtt vagy bárhol, bármikor végzett egyházi funkciójában elbírálni csakis az egyházi fenhatóság illetékes. Kegyelmes püspökünk, az általa kiküldött egyházi bizottság részéről megejtett vizsgálat alapján, a súlyos és sértő állításokat alaptalan rágalomnak nyilvánítva, — ez által ft. lelkészünknek teljes elégtételt nyújtott. A közgyűlés örvendetes tudomásul véve a j méltó és igazságos itéietet, egyben kifejezést kíván adni a ft. esperes ur iránt való legmélyebb tisztelet, őszinte ragaszkodás és teljes bizalom érzelmének, amelylyel Isten áldását kéri további működésére is.“ Orosz János tb. főgondnok indítványozza, hogy e határozatot küldöttség hozza az esperes ur tudomására. Elnök Darabánt András ] urat kéri fel e küldöttség vezetésére, amely azonban a lelkes hangulat hatása alatt a teljes számú közgyűlés testületi tisztelgésévé válik. A parochiális háznál Darabánt András választékosán szép és meleg szavakban fejezte ki a hívek tiszteletét és ragaszkodását. Mitrovich Elek esperes-lelkész meghatottan mondott köszönetét a jóleső bizalomnyilváni- tásért, amelyet a hitközség jegyzőkönyvi kivonattal fog a megyés püspök ur ő Nagyméltóságának is tudomására juttatni. így látható, hogy az egyház benső összetartásának érzete, a méltatlan megzavarási szándék nyomában csak még újabb megerősödést nyert. Somossy Miklós. HÍREK. Személyi hir. Debreceni István városunk polgármestere vasárnap hivatalos ügyben a fővárosba utazik. Eljegyzés. Kálnay Gyula miniszteri segéd- fogalmazö, főispáni titkár a múlt héten váltott jegyet néhai Ilosvay Endre volt mátészalkai, főszolgabiró leányával Blankával. Miniszteri biztosok Fehérgyamaton. A matolcsi vérengzés következtében a belügy- j miniszter az általa elrendelt vizsgálat megejté- sével dr. Matyasovszky György belügyminiszteri titkárt és Kovács Barna fogalmazót bízta meg, kik napok óta a kerületben tartózkodnak s egy-két nap alatt befejezik a vizsgálatot. Bucsuestély. A fővárosi m. kir. pénzügyigazgatóság kerületébe pénzügyőri felügyelővé kinevezett Pintér Mihály tiszteletére a szatmár- vármegyei pénzügyőri tisztviselők és altisztek f. évi febr. hó 25-én este 8 órakor a helybeli „ Royal“ szálloda éttermében bucsuestélyt rendeztek. Az estélyen megjelent a helybeli pénzügyigazgatóság és mellé rendelt számvevőség tisztikara csaknem teljes számban s a helybeli polgárság is tekintélyes számban képviselve volt, bizonyítékául annak, hogy Pintér Mihály közel tiz évi itteni működése alatt nemcsak a vezetése , alatti pénzügyőrségi testület részéről, de a tisztviselőtársai és a városi polgárok részéről j is általános tiszteletnek, becsülésnek és szere- tetetnek örvendett. A bucsuestélyen összesen mintegy 70—80-an vettek részt s a távozó iránti szeretetnek és tiszteletnek pohárköszöntőkben többen kifejezést adtak. Nevezetesen fel köszöntötték a távozót Nagy Gábor p. ű. titkár, Jakab Imre pénzügyőri biztos, Schnébli Károly p. ü. titkár, Nagy Gergely p. ü. tanácsos, Némethy Károly állami végrehajtó, Kun István vendéglős, Janitzky Albert kereskedő stb. Az ünnepet meghatottan köszönte meg az oly sok oldalról megnyilvánult szeretetet s kérte a megjelenteket, hogy szives emlékükben őrizzék meg őt, miként ő is Ígéri, hogy itteni tisztviselőtársainak, barátainak és más jóismerőseinek emlékét elfeledni nem fogja soha. A kedélyes estély a legjobb hangulatban és jókedvben a hajnali órákig tartott, mikor a vidéken lakó pénzügyőri tisztviselőknek és altiszteknek a vonathoz kellett kimenni. Itt említjük meg, hogy az estély napjának délutáni óráiban a pénzügyigazgatóság hivatalos helyiségében a pénzügyőrség küldöttei Pintér felügyelőt emlék- tárgygyal nevezetesen igen csinos és értékes aranyórával és láncczal lepték meg, melyet nevezett — mint legkedvesebb emléket — | meghatottan köszönt meg. A nagykárolyi Oltáregyesület régi és ezidei eredményes működésének sorát újabb sikerrel növelte február 26-án a városi színházban tartott szép estélyével. Szónoki előadást Pallmann Péter kegyesrendi tanár tartott, igen tartalmas és lendületes beszédén s rendkívül kellemes előadásán legkevésbbé sem Játszott meg, hogy csak hirtelen volt szives beugrani a várt pesti szónok helyébe. Mesteri fokozással tárgyalta a beszéd fogalmát, biológiai alaptól kezdve s a lélektani magaslatig szárnyalva. : Thanhoffer Lajos bpesti mérnök egy gyönyörű magyar népdal egyveleget adott elő cimbalmon, de oly rendkívüli művészettel s olyan hatalmas erővel, mintha nem e gyönge hangszer, hanem egy egész zenekar játéka szólna. Utánna nővére Thanhoffer Irma szavalta a „Bűnös éjszakája“ cimü megrázó tragikus költeményt. Megjelenése, hangja s előkelő szavalási módja egyaránt mélyen meghatotta a figyelő közönséget. As ismételten felhangzó, lelkes tapsok alig bírták eléggé kifejezni a közönség háláját és elragadtatását a nyújtott műélvezetért. Még nagyobb volt ez a következő szám után : Thanhoffer Lajos játszott újra cimbalmon. Rákóczi kesergője“ cimü, technikailag rendkívül nehéz zenemüvet adta elő művészi tökéllyel és átér- zéssel. Játékára minden dicséret kevés ; feledhetetlen emlék lesz az mindenkinek, ki szerencsés volt hallani. Az estély vidám elemét egy rövidke, de annál mulatságosabb vígjáték adta. Városunk kitűnő műkedvelő gárdájának nem szabad rossz néven vennie a nyilatkozatot, hogy ennél kitünőbb előadást még soha nem volt alkalmunk élvezni. Csipkés Károlyné tűzről pattant ügyessége, Solymossy Paula kedves naivitása, Tremba páratlan jellemző képessége Szabó István eredeti humora, Benkovich dr. ünnepélyes pózolása, egytől-egyig magasan felülemelkedtek a rendes műkedvelői színvonalon. Előadás után a társaság legnagyobb része a „Magyar Király“ éttermébe vonult, hol kedélyes vacsora után az ifjúság vidám táncot rögtönzött. Egy miniszteri leirat. A vallás- és közoktatásügyi miniszter az elemi iskola ügyében leiratot intézett, melyben a képviselőtestület idevonatkozó határozatától eltórőleg azt kívánja, hogy a felépítendő elemi iskola további fejlesztése esetén városunk újabb terheket vállaljon »1. Polgármesterünk ezen ügyben az ügyosztállyal értekezni fog s aztán lép javaslatával újabban a képviselőtestület elé. Vasutasok mulatsága. F. hó 25-én a helybeli vasutasok jól sikerült táncmulatságot rendeztek. A táncot kabarészerü előadás előzte meg. Első szám Jakobovics Andor prolologja volt. Ügyesen oldotta meg feladatát. Utánna Sury Kornélia vig monologot adott elő. amelyben a női kíváncsiságot jelenítette meg, Szorgalmát siker koronázta. Lukács Mikály humoros felolvasása a csókról szólott, Humoros stílusban, könnyed előadásban, szép felolvasásban ismertette a csók eredetét, meghatározásait, fajait. Állandó derültségben tartotta hallgatóságát. Kürthy Károly szavalata lekötötte a figyelmet, foglalkoztatta az értelmet s a legszebb érzelmeket váltotta ki. Adrigán Ferenc magánjelenete szintén sok derültséget szerzett a hallgatóságnak. Balogh János az egyik rendező, a rendezés nehéz munkája mellett arra is ráért, hogy szerepeljen. Egy-két klasszikus költeménynek a paródiáját adta elő, ami az estély humóros jellegével összeegyeztethető volt. Előadás után tánc következett, amely a legjobb kedvaen reggelig tartott. Dicséretes Acé! állomásfőnöknek, mint a mulatság elnökének azon intentiója, hogy a nehéz, pontos munkát teljesítő vasutasoknak, elvégezvén teendőjüket kedves szórakozásban is legyen részük. Esküvő. Dapsy Kálmán helybeli fodrász múlt hó 28-án esküdött örök hűséget Lukács Mariskának, Lukács Lajos polgártársunk nővérének.