Nagykároly és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1911-03-23 / 12. szám

NAGYKÁROLY ÉS w ' VIDÉKÉ 5 0 töl és Szalmám utazott szeretőiéhez, ahonnan a Szatrnárról éjjel 10 óra 20 perckor induló vonattal utazott vissza. Ez a vonat'a kis- majtényi állomásnál nem áll meg, Szökő mégis íe akart ugrani a vonatról, de szeren­csétlenül járt, mert ruhája a kocsin megakadt s a vonat mintegy 300 méternyire vonszolta magával a szerencsétlen embert, kinek mind­két lába fejéről cafatokban szakadt le a hús úgy, hogy a lábcsontok kilátszottak. Vasárnap reggel szállították be a szerencsétlent a hely­beli ... közkórházba, a hol most gyógykezelés allatt áll. Állapota a körülményekhez képest kielégítő és felgyógyulása a nagy sérülés da­cára alaposan remélhető. Figyelmeztés. Papok, tanítók, tanító­jelöltek es papjelöltek figyelmeztetnek, hogy a fősorozásra ne csak alkalmazási,. vagy tanul­mányaik folytatásáról szóló igazolványt vigyék magukkal, hanem a védtörvény ut. I-ső rész 46. illetve 50., 52. §§ értelmében előirt folyamodványt is, mert elleneseiben kedvez­ményüktől elesnek. Mezei utonállás. Jakab Ferenc máté­szalkai gazdálkodó.a napokban alaposan be­pálinkázva ment hazafelé a mezőről, Útközben találkozott Révész Ábris mátészalkai kerülő­vel. akiről tudta, hogy ez állandóan hord ma­gánál néhány forintot. Rárontott hát az öreg, gyönge emberre, akit egykettőre a töldretepert, néhányszor fejbevágta úgy, hogy az elszédült és akkor kifosztotta a pénztárcáját, melyben mindössze 20 korona volt. A csendőiség Révész Ábris feljelentésére letartóztatta Jakab Ferencet, aki azonban tagadja, hogy ö lett volna az útonálló. Lopás. Balázsi József érkörtvélyesi föld- birtokos es malomiulijdoiios malmában a ro­zsot állandóan lopkodták. Hosszas megfigyelés után rájöttek, hogy a lopást Mindius György és Szilagyi János malominuukások követtek ei. A csendörseg megindította tettesek ellen az eljárást. Országot vásárok vármegyénkben. Április 7 én Hagymásláposön, 10-én Fehéri- gyarmaton, Nagykárolyban lés Szinérváratján, 11-én Árariyosmegyeaeu ég Érendróden, 13-án Erdődön és K irálydáróezonW Közgyűlés. A nagykúríriyt Petőfi nyomda részvénytársaság ' vasárnap - délelőtt tartotta meg rendes évi közgyűlését7« Központi Taka­rékpénztár Nagykárolyban A tanácstermében, Papp Béla elnök vezetése alatt. An nah meg állapítása után, hogy a közgyűlés kellően ineghirdetletett, a részvényesek a közgyűlésre meghivattak s hogy 68 részvény képviseletében 15 részvényes jelent meg, élnök javaslatára a jegyzőkönyv hitelesítésére Fiók Albert, Hau fel Sámuel és Rubletzky Miklós megválasztatván, bemutattatott az igazgatóság és felügyelő bi­zottság jelentése az elmúlt íizlotév eredményé- nyerői, továbbá a mérleg/ a nyeremény fel­osztási tervezet, melyek ’közül a felügyelő bizottság jelentése felolyaStatott, a többi fel­olvasottnak vétetett, a jelentések tudomásul vetettek, a mérleg és nyereményfelosztási ter­vezet jóváhagyatott s a felmentvény úgy az igazgatóságnak, mint a felügyelő bizottságnak megadatván, az osztalék és jutalék ápril hó 1-től kezdve kifizettetni hátározlatott s így a szelvények 5 koronájával a’ Központi Takarék- pénztár és a nyomda helyiségében beválthatók. Ezek után a felügyelő bizottság megbízatása lejárta folytán felügyelő bizottsági rendes ta­gokká Gsetériyi Lajos, Peiszner Lajos és Stern­berg Jenő, póttagokká pedig Lukács Mihály és Makai Lajos 3 évi időtartamra egyhangúlag megválasztanak és megválasztottaknak kijelen­tették, s; ezzel a közgyűlés; véget ért. Munkakönyvek érvénytelenítése. 109-— 191 l.sz. Lukács Ferenc kőmi vés segéd, nagy károlyi lakosnak a nagykárolyi ipatteslület által 1910. évi július hő 3 an 1289. szám alatt, kiállított munkakönyvé ezennel érvény lelőni Betilt. — 110—-1911. sz. Rencz István kőmives seged. nagykárolyi lakosnak a nagykárolyi városi tanács, mint elsőfokú iparhatóság által 1885. évi már­cius hó 16-án 206. szám alatt kiállított munka­könyvé ezennel érvényteleníttetik. — Nagykároly­ban, 1911. év március hó 12-én. A nagykárolyi ipartestület nevében : M á r i á n Ferenc, elnök. J á r a y József, jegyző. Pénzintézeti közgyűlés. A Nagykárolyi Hitelbank rt. f. 17-én délután tartotta meg rendkívüli közgyűlését dr Falussy Árpád elnök­lete alatt. Annak megállapítása után, hogy a közgyűlés kellően meghirdettetett s hogy 350 részvény képviseletében 20 részvényes meg­jelent, elnök üdvözölte a megjelenteket, a köz­gyűlést megnyitottnak nyilvánította. Miután a közgyűlés a jegyzőkönyv hitelesítésére dr. Adler Adolf és Gallasz Ödön részvényeseket meg­választotta, dr. Kovács Dezső vezérigazgató bemutatta az igazgatóság jelentését, mely sze­rint a f. évi január hó 24 iki közgyűlés által elhatározott részvényjegyzés végrehajtatott s 500 részvényre 859 jegyzés, tehát 354 túl­jegyzés történvén, az igazgatóság 354 rész­vényt törölt. Indítványára ennek megvizsgálá­sára dr. Adler Adolf, Gallasz Ödön és Wein­berger Ferencz részvényeseiből álló bizottság küldetvén ki, ennek működése idejére elnöi az gyűlést felfüggesztette, A bizottság munká­latait befejezvén, annak elnöke bejelentette hogy a 37 aláírási ívből és az igazgatóság áltál eszközölt törlésekből a jelentés helyes­ségét megállapította, minek következtében s közgyűlés az uj kibocsátású részvényjegyzési szabályszerűen keresztülvittnek elismervén, aí j alapszabályokat úgy módosította, hogy az inté­zet alaptőkéje most már 500,000 K s az u, S részvények árának mikénti befizetését az alap­szabályokba felvenni rendelte s ezzel a köz gyűlés véget ért. A jéggyár létesítése nem sikerült. Az Első Nagykárolyi Jéggyár rt. cim alatt lé­tesíteni célba vett jéggyár alapitói szombaton délután tartott értekezletükön megállapították, hogy a részvények kellő mennyiségben valc lejegyzése nem sikerült, miér} is elhatározták, hogy a befizetett pénzt a nyugta visszaszolgál­tatása és elismervény ellenében visszafizetik Az alapítók viselik a jegyzés körül felmerüli csekély költséget és az aláírási iveket az elis mervényekkel együtt megőrzés végett átadják a városi levéltárnak. Tavaszi vásár Budapesten. Ez évben hatodszor ujul meg Budapesten az a nagyha­d USCHQNG* BUZIASF URDD HUZIÁSI PHÜNIX^I Egyház-iskola. Jubileum. Holnap ünnepli a magyar pi­aristarend nagyérdemű és szeretett főnökének Magyar Gábornak félszázados tanügyi munkás­ságát. Magyar Gábor, ki nemcsak névleg, de tényleg szívvel, lélekkel magyar, félszázadbeli működésével tiszteletet szerzett a rendnek, melynek vezetője és ezt szellemileg és anyagi­lag felvirágoztatta. Hogy az ily működés mit jelent, azt csak az tudja telfogni, a ki mérle­geli a 400 tagot számláló és 24 gimnáziumban működő piaristarend vallási, nemzeti és tan­ügyi jelentőséget. Városunknak szintén van piaristák vezetése alatt álló főgymnásiuma, ismerjük a rendet, ennek áldásdús működési­ből városunknak és vidékének is bőven kijut s igy jogot formálunk hozzá, hogy csatlakozzunk azokhoz, kik Magyar Gábor rendfőnök, a ke­gyesrendiek bölcs vezetője iránti tiszteletük kifejezése mellett minden jót kívánnak, és azon óhajunknak adunk kifejezést, hogy a rendnek teljes szellemi és testi erőben még soká legyen bölcs vezére. Ad multos annos ! Pályázati hirdetés. A gödöllői állami méhészeti gazdaságban az év folyamán hat időszaki tanfolyam fog tartatni, a következő beosztás mellett : Május hó 1—18-ig földmives i gazdák ; május 24-töl junius 10-ig vasúti alkal- • mazottak ; junius 14-töl 27-ig lelkészek ; július 1-től 18-ig és julius 26-tól augusztus 12-ig néptanítók; végre augusztus 15-től 28-ig nők számára. Minden egyes tanfolyamra 20—20 hallgató vétetik fel. — Szatmárnémeti, 1911. március hó 20-án. Bodnár György, kir. tanfelügyelő. BAKTERIUM-MENTES természetes ásványviz ÜDIT-GYÓGYIT. ÜDÍT-GYÓGYÍT. Vese- és ttólyagbajoknál, a vesemedencze idiilt hurutjainál, hugykö- és fényképződésnél, a lég­utak és a kiválasztó szervek hurutos bántal- mainál kitűnő hatásúnak bizonyult. Orvosilag' ajánlva. Főraktár: 41—? Kerekes Ödön tüszerkereskedo szegnél Nagykároly, Nagyplasztér. Ipar, kereskedelem, közgazdaság. Csőd városunkban. Szűcs Béla helybeli kereskedő ellen egyik hitelező kérelme folytán a szatmári kir. törvényszék a csődöt megnyi­totta. Csődbiztossá Riedl Gyula törvényszéki albiró, tömeggondnokká dr. Merts László hely­beli ügyvéd, helyettesévé dr. Kölcsey Ferenc szatmári ügyvéd neveztetett ki. A csődkövete­lések bejelentésének határideje 1911. áprii hó 24, a felszámolás határnapja 1911. május hó 5. a választmány alakítás határnapja 1911. má­jus 8. Weinberger Ferenc Nagykároly, $zéchenyi-utca 29. Bfiltalf HIM. bérbe kiadó. Bővebb felvilágosítást nyújthat özv. ifj. Kandel Józseíné Tasnádon. tású mintavásár, amely .Tavaszi Vásár“ címen nemcsak az országban, de a szomszédos or­szágokban is igen nagy jelentőségű intézmény gyanánt ismertetett már el. Külföldről is nagyon sokan keresik fel a kereskedők a „Tavaszi* Vásárt*, amely a magyar ipar termékeinek minta-bemutatójaként igy a magyar iparnak is nagy hasznára szolgál. Most április hó 1-én nyílik meg a (Tavaszi Vásár* és 6-án zárul. — Egyidőben tartják az idén évi közgyűléseiket az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés, áz üveg- és porcellángyárosok és üvegesek országos szövetsége, továbbá a vidéki papir- kereskedők országos szervezete. Megnyitási napjának estéjén a Kereskedelmi Csarnokban Gelléri Mór kir. tanácsos fog előadást tartani a „Tavaszi Vásár* tovább fejlesztésének kér­déséről. Minden érdeklődő tájékozást kaphat a Vásár rendezőségétől. (Budapest, IV., Irányi-u. 21. sz.) Hivatalos rész. Ebzárlat. Értesittetik a város közönsége, hogy folyó hó 16-án a város területén egy veszett kóbori kutya barangolt, ennek követ­keztében a 40 napi ebzárlat elrendeltetett. Figyelmeztetnek az ebtartó gazdák, hogy ebei­ket megkötve tartsák és biztonsági szájkosár­ral ellátva, az utcán pórászon vezessék. Kelt Nagykárolyban, 1911. március hó 21. Dernidor, rendőrkapitány. Kiadó lakás. Árpád-utca 28. szám alatt egy különálló kény ebnes úri lakcis, mely áll 3 szoba, konyha, kamara, pince, ól és egy szép gyümölcsöskertből stb. folyó évi május hó 1-től kiadó, esetleg örök áron is eladó. Bővebb felvilágosítás nyerhető - lapunk kiadóhivatalában. \ í I rr ___ Tavaszi búzát, ta­li öfnUlQn árpát, zabot, Vü lUIIIÚÜi bükköny'Tgot• ■ és más gazdasági vetőmagvakat a legmegbízhatóbb minőség-

Next

/
Oldalképek
Tartalom