Nagykároly és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1911-03-09 / 10. szám

6 NAGYKÁROLY ES VIDÉKE rót kiküldi. A kir. Ítélőtábla ítéletét, az idézett rendelet 215. §-ában megjelölt hatóságoknak megküldi, valamint a m. kir. igazságügyi és földmivelésügyi miniszterekhez felterjeszti, vé­gül felhívja Csanálos, valamint Nagykároly város, úgyszintén Kálmánd, Mezöfény, Börvely, Vállaj és Mérk községek elöljáróságait, hogy a jelzett ítéletet és a jelen végzés tartalmát községeikben szokásos módon tétessék közhírré s az ezt igazoló helyhatósági bizonyítványt sürgősen terjesszék be. Szatmarnémetii kir. tör- . vényszék, mint úrbéri bíróság 1910 december 31-én tartott ülésén, (Olvashatatlan tvszéki jegyző.) Másolat. 4077,1910. K. sz. Ö felsége a király nevében a debreczeni kir. Ítélőtábla Mélán Károlynak és érdektársáinak Csanálos község többi birtokosai ellen Csanálos község határának tagosítása iránt a szatmárnémetii kir. törvényszék, mint úrbéri bíróság előtt fo­lyamatba tett és az 1910 julius hó 24-én 13406. sz. a. hozott ítélettel elintézett ügyét Tempfli Nándornak és társainak az 1910. évi augusztus 20-ik napján 14786.szám alatt be­adott felebbezése folytán az 1910. év decem­ber 13-ik napján tartott nyilvános ülésében vizsgálat alá vevén, következő Ítélete ho­zott. A kir. Ítélőtábla a kir. törvényszék, mint úrbéri bíróság Ítéletét helyben hagyja, indokai­nál fogva és a felebbezésben felhozottakra te­kintettel még azért is, mert m kir. földmive­lésügyi miniszternek a 20/1909. 1. M. számú rendelet értelmében a tagosítás hasznos és célszerű keresztülvitele kérdésében hozott ha­tározata s annak alapján szolgált eljárás sza­bályos s ága bírói hatáskörben felülvizsgálat tár­gyává nem tehető, továbbá, mert az elsőbiró- ság a 30/1909. I. M. sz. szabályrendelet 47. és következő szakaszainak rendelkezéseit be­tartotta s e rendelet 54. §-a szerint helyesen állapította meg, hogy a tagosítást kívánók bir­tokának területe a tagositandó határnak az az 3142 hold 640 Q-öl összterületnek 1/4-ed ré- részét felülhaladja, de ha az igennel szavazók birtokának területe a felebbezés szerint csak 926 oldalnak tekintetnék is s ebből a gróf Dé- genfeld József 72 hold, továbbá a Czumbil i József és társai 39 hold birtoka levonatnék is, j a tagosítás ez esetben is elrendelendő volna, | mert a tagosítást kívánók birtoka a tagositandó területnek 14-ed részét vagyis a 785 hold 960 Q-öiet még mindég meghaladná végül, mert j az idézett rendelet 41. §. a második bekezdé- | sében említett eset fenn nem forog s illetve az első bíróság Ítélete oly rendelkezést, hogy egyes birtokosok birtokukért más község hatá­rán fogadjanak el kielégítést egyáltalán nem 1 tartalmaz. Debrepzen, 1910 december 13-án. Olchváry Zoltán s. k„ előadó. Porubszky Jenő j s. k., elnök ph. a másolat hiteléült Berényi Ede s. k., kiadó. Cséplési és aratási idényre ajánl Kiár Andor Telefon 445. cég Debrecen píacitciIL Szenet: 5500 calloriás Egeres-forgácskuti kocka vagy darabos szenet. 5000 calloriás Egeresein kocka, vagy da­rabos szenet. 7—7800 calloriás porosz darabos szenet. Árajánlat­tal kívánatra szolgálok. Gépolajat: Magas viscositásu „Atlanta és Oli- osol“ cséplési gépolajat, cséplési hengerolajat, sűrített „Tovotte“ gépzsírt. Kévekötő Manilla-zsineget: Eredeti „Red-star“ jegvü manilla- zsineget, kg.-ként 340—70 m. hosz- szal felülmúlhatatlan minőségben. Jutányos árak ! Kedvező fizetési feltételek ! 3—0 havi váltóhitel! Mész, cement műtrágya, zsák, ponyva mindenkor legelőnyösebb árban ! Kérek minél számo­sabb megrendelést ! Ajánlattal díjmentesen szolgálok. DUNKEL V.K. Felsőmagyarhoni Első Parkétgyár Részvénytársaság 1 k: -a. s s Jl. őst. Ajánlja kitűnő tölgyfából készült, sok­szorosan kitüntetett park étáit úgynevezett amerikait, tömör és berakott kockáit jutányos árak mellett, kedves lakásokba ajánljuk asphaltba ra­kott parkétáinkat. A lerakás kívá­natra gyári lerakók által a legpontosab­ban történik. Rajzminták díjmentesen. Nagyban kivitel mindenfelé. Nyilttér.*) Eladó cserraktárak. Gilvács állomás pályaudvarán levő összesen 700 m3 térfogatú, kitűnő faanya­gokból épült, teljesen jókarban levő, do- hánypajtának esetleg egyéb gazdasági célokra alkalmas két cserraktár eladó. Lebontási idő 1911. julius 1-től kezdve tetszés szerint 1912. február 15-ig. Érte­kezhetni az alulirt tulajdonosoknál. Schmidt és Ungar Budapest V., Nádor-utca 30. Fuvarlevél felülvizsgálását, kártérítések kieszközlését áruhiányok és batáridőkésedelmekért jutá­nyos feltételek mellett elvállalja Kaufmann Samu törv. bej. szállítási és fuvarlevél veliilvizs- gáló irodája Budapest. Nagyfuva­ros-utca 3 a. — Telefon 27—33. — j M. kir. postaiak, clearingszámla 27093. Fényes referenciák. — Kerületi képviselők j kerestetnek. Tavaszi búzát, ta­vaszi árpát, zabot, bükköny-magot és más gazdasági vetőmagvakat a legmegbízhatóbb minőség­ben ajánl: Weinberger Ferenc Nagykároly, Széchenyi-utca 29. Pénzbeszedő, ki egyszersmind egy jól bevezetett czikk eladásával is megbizatnék, fix fizetés és jutalék meltett felvétetik. Aján­latát kérjük oly egyéneknek, kik némi óvadékkal rendelkeznek és állandó állásra reflektálnak. Pályázók küldjék ajánlatukat „Biztos jövő“ jeligére a kiadóhivatalba. Eladó házasfelek. Vetőmag. Kismajtényban a helyén egy jókarban kamara, pince, ólak. nagy kertből álló kényeim esetleg bolthelyiségnek is áron eladó. — Bővebb község legszebb levő 2 szoba, konyha, gyümölcsös- és szollös­ies lakás, mely alkalmazható, jutányos értesítés nyerhető Kismajtényban Orosz Péti tulajdonosnál. fíijiijiiiiiiiü egy tanuló felvétetik. *) £ rovat , alatt közlőitekért nem vállal felelősséget j a Szerkesztő. Kiadó lakás. Árpád-utca 28. szám alatt egy különálló kényelmes úri lakcis, mely áll 3 szoba, konyha, kamara, pince, ól és egy szép gyümölcsöskertből stb. folyó évi május hó ldől kiadó, esetleg örök áron is eladó. Bővebb felvilágosítás nyerhető lapunk kiadóhivatalában. Törlesztéses kölcsönök. Nagykárolyi Kereskedelmi és Iparbank Részvénytársaság iirira és szilárd anyagi készüli házakra értékük 70%-a erejéig 4 és fél Vos alapon jelzéllog törlesz­téses kölcsönöket nyújt és az ily kölcsönöket a lehető legrövidebb idő alatt lebonyolítja. Szükség esetén Il-od helyen — biztositékképen leendő bekebelezés mellett — még rövid lejáratú váltókölcsönt is ad. A kölcsön akár szó­belileg, akár levél utján kérhető. Vidékről mindkét esetben hitelesített telekkönyvi kivonat és hitelesített kataszteri birtokiv mutatandó be. Az előző terheket a bank fizeti ki. A további teendőkre felvilágosítást nyújt és minden egyéb a bank­szakmába vágó üzletet a legelőnyösebb feltételek mellett bonyolít le a Nagykárolyi Kereskedelmi és Iparbank 10—52 Részvénytársaság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom