Nagykároly és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-09 / 10. szám
•± Királyi kihallgatáson. Csaba Adorján vármegyénk főispánja f. hó 2-án Ö felsége a király előtt kihallgatáson jelent meg, hogy főispánná történt kinevezését megköszönje. Eljegyzés. Beke Károly felsőbányái máv. állomáselöljáró f. hó 5-én jegyezte el szatmár- udvariban Háda Annuskát, Holczmann Márton szatmár-udvarii állomáselőljáró sógornőjét. Kossuth-emléklakoma. Az országos függetlenségi és 48-as párt f. hó 20-án délután 1 órakor tartja meg Budapesten a szokásos Kossuth-emléklakomát a Royal-szálló külön termében. Erre a helybeli párt valamint a kültagok is meghívást kaptak. Az emlékbeszédet Lovászi Márton országgyűlési képviselő fogja megtartani. A Nagykárolyi Protestáns Társaskör mint minden évben, úgy ez idén is szintén megünnepli március 15-et saját helyiségében este fél 6 órai kezdettel, mely ünnepségnek műsora a közetkező: 1. Szózat, énekli a közönség. 2. Emlékbeszed, tartja nagytiszteietü Csutoros Albert Érendrédi ref. lelkész. 3. Szavalat Járay Jutiskj kisasszonytól. 4. Szavalat Csanálosi Józseftől. 5. Szavalat Kürthy Károly ref. segédlelkésztől. 6. Isten áldd meg a magyart, éneki a közönség. A helybeli ..Chwra kadisa“ szentegylet f. hő 11-én este 6 órakor saját helyiségében tartla meg közgyűlését, melynek tárgyai : 1. Elnöki évi jelentés. 2. A számvizsgáló bizottság jelentése. 3. Tisztujitás. 4. 12 választmányi tag választása. 5. Indítványok. Az egylet, melynek 224 tagja van 49.006 K 49 f vagyonnal rendelkezik, 9500 K alapítványt, kezel, a múlt évben 962 K 36 fillért fordított segélyekre, 772 K 12 fillért szegények részére kiszolgáltatott gyógyszerekre, 122 K 10 fillért pedig szegények temetési költségére. Eljegyzések. Dr. Hegedűs István helybeli ügyvéd a „Polgári Takarékpénztár“ helyettes vezérigazgatója és ügyésze f. hó 3-án jegyet váltott ifj. Kaufmann Adolf földbirtokos leányával, Honával. — Mandel Mihály szolnoki ügv- véd özv. Dr. Mandel Ignátzné szül. Vadnai Flóra fia eljegyezte Ehrlik Adolf szolnoki nagybirtokos leányát, Margitot; özv. dr. Mandel Jgnátzné leányát, Ibolykát pedig eljegyezte dr. Szirtes László kolozsvári orvos. Hirdetmény. A nagykárolyi I. választó- kerület I-ső összeirási szakaszába eső országgyűlési képviselőválasztásra jogosítottak névjegyzékének az 1874. évi XXXlII-ik, ezt részkén módosító 1899. évi XV-ik törvénycikk értelmében hivatalból leendő kiigazítására, alól- irott, — küldöttségi társaimmal együtt, — Tekintetes Szatmárvármegye központi választmányának f. évi február hó 16-ik napján tartott ülésében hozott 5határozatával megbizatván, ezennel felhívom mindazokat, kik magukat képviselőválasztásra jogosítottaknak érzik, az 1910. évi választók névjegyzékéből akár kihagyattak, akár magukat a névjegyzékbe a f. évben felvétetni kívánják, hogy 1911. évi március ,hó ; 23., 24. és 25. napjain mindenkor délután j 2 órakor Nagykároly város rajztermében fog- ! la[koztató küldöttség előtt jelenkezzenek. -t-j Kelt Nagykárolyban, 1911. évi március 9. Balogh Kálmán, küldöttségi elnök. Gyászeset. Mint részvéttel értesülünk Fazekas Vendel szilágypéeri községi jegyző f. j hó 6-án élete 50-ik évében hosszas betegeskedés után elhunyt. A család a következő gyász- j jelentést adta ki: Alulírottak úgy a család mint az összes rokonság nevében is fájdalom- tói mélyen megtört szívvel jelentik a felejthetetlen jó apa, férj testvér és rokon Fazekas Vendel községi jegyzőnek élete 50-ik, házasságának 10-ik évében, f. hó 6-án este 6 órakor j történt gyászos elhunytál. A megboldogult földi maradványai f. hó 8-án d. u. 3 órakor fognak a r. kath. egyház szertartása szerint, a helybeli gr. kát. sirkertben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szentmise áldozat e hó 9-én d. e. 9 órakor fog az Egek Urának a szalacsi róm. kath. templomban bemutattatni. I Szilágypeér, 1911. március 6-án Áldás és béke j lebegjen porai felett. Viener Adolfin mint neje. Fazekas Ferencz, Fazekas Katalin, Fazekas Irén mint gyermekei Fazekas Anna, Szűcs j Sándorné, Fazekas Etel Folta Károlyné, Fazekas Lenke, Fazekas Erzsébet, Borsos Jánosné, Fazekas Mária Horváth Istvánná mint testvérei. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE | Pozsonyi Gábor. | Mint lapunk zártakor a legnagyobb részvéttel értesülünk Pozsonyi Gábor lapunk belső munkatársa ma reggel 8 órakor hosszú szenvedés után 46 éves korában elhunyt és pénteken délután fél 4 órakor a ref. sirkertbe tétetik örök nyugalomra. Emlékét kegyelettel fogjuk megörökíteni. Beke poraira ! Névmagyarosítás. A belügyminiszter megengedte, hogy Kindöt Lajos helybeli lakos vezetéknevet „Jávor“-ra magyarosítsa. Táncmulatság. A helybeli csizmadia társulat múlt vasarnáp salvát helyiségében jói sikerült táncmulatságot rendezett. Tüntető felvonulás és népgyülés. A helybeli szociáldemokrata-párt és a munkásság f. hó 19-én a nőkre is ki terjeszkedő általános, egyenlő és titkos választói jog mellett és a katonai követelések ellen a „Polgárt Olvasókörből“ kiindulva a-főbb utcákon tüntető felvonulást rendez s azUm a gróf Károlyi téren népgyülés lesz. Lopások, A múlt hét egyik éjszakáján Nagy Gáspár rendőfbiztos méhesét, egy másik éjszakán Szemere Gerő csendőr-őrmester két hízóit libáját, kedden este 7 es 8 óra között pedig Debreceni István polgármester egyik szobájából egy óratartöt, keféket, szivar- tartót tálcákat és más apró tárgyakat loptak el, ezek egy részét a Kálmánd-utca egyik udvarán — ahova a tol vaj azokat belökle — megtalálták. Visszavont feljelentés. Lapunk legutóbbi számában megírtuk, hogy Ney Pál gyártelepi igazgató Bein Dávid mátészalkai kereskedő- segéd ellen sikkasztás büntette miatt bűnvádi feljelentést tett. Ney a feljelentést visszavonta, . minek következtében a további eljárás beszíin- tetletett. Szerződtetés. Heves Béla a szatmári szinház igazgatója szerződtette Károlyi Sarolta szende színésznőt, Fehér Gyula drámai hőst, Szőke Sándor bonvivant színészt és Pásztor Zoltán operette komikust. A belügyminiszter és az orvoskérdés. Gróf Khuen-Héderváry Károly belügyminiszter egy körrendeletben utasította az alispánokat, hogy az üresedésben levő körorvosi állásokra záros határidőn belül hirdessenek pályázatot, s ha ennek nem lenne eredménye, a belügyminiszter sürgősen intézkedni fog, hogy a községek, illetve körzetekfne maradjanak továbbra is orvos nélkül. A Rákóczi bál Kassán múlt hó 25 ik napján úgy erkölcsileg, mint anyagilag fényesen sikerült. Vármegyénkből is sokan vettek részt úgy a pénteken tartott ismerkedési estélyen, ínint a bálon és a morzsa estélyen is és a szatmárvármegyei fiatalság a táncban nem maradt a többiek mögött. A bálon a tisztikar a tábornokokkal az élén szintén részt vett. A szoborra 5000 korona jut. A mátészalkai mandátum ügyében a Kúria első választási tanácsa hétfőn fejezte be a tárgyalást és f. hó 14-én d. e. 10 órakor fogják kihireetni a Kúria határozatát. A nyirparasznyai eset ügyében a csendőrség megállapította,'hogy Weinberger Szeréna néma és hülye volt és oly beteges gyomor- szervezetü, hogy emberek között nem lehetett megtűrni, miért is nyáron egy fáskamrában, télen pedig az istállóban tartotta őt a bátyja,! Weinberger Sámuel. Mikor a leány meghalt január havában, tetemét halottkém vizs-1 gálta meg s a halál okául görcsöket állapított meg. Ezen tényállás alapján Weinberger ellen a további eljárást beszüntették. 1 Elhalasztott hangverseny. A helybeli Zeneműkedvelök-Egyesülete hangversenye a múlt vasárnapról f. hó 12-iki napjára lett elhalasztva. Közjegyzők gyűlése. A debreczeni kir. közjegyzői kamara múlt vasárnap tartott közgyűlésén Nemestóthi Syabó Antal helybeli és j dr.lFarzsek László mátészalkai közjegyzőket vá-1 lasztmányi tagokká, ezenkívül N. Szabó Antalt pénztárnokká és a fegyelmi választmány póttag- j jává választották meg. Lovascsendőrök Mátészalkán. A mátészalkai gyalogcsendőrséget a jövő hó 1-én lovascsendőrség fogja felváltani. Ajándék Börvely községnek. A földmi velésügyi miniszter Börvely községnek egy 100 kötetből álló népkönyvtárt adományozott. | Meggyógyult. Csipkés András, a helybeli Önsegélyző Népbank igazgatója betegségéből felépült s nem sokára már a szobái is elhagyhatja. Sok a beteg városunkban. Az Influenza ! ugylátszik. járványszerüen lépett fel városunkban. Alig van ház, a hol egy-két beteg ne lenne; szerencsére a betegség löbbnyire enyhe ! lefolyású és néhány nap alatt veget ér. Elmaradt közgyűlés. A f. hó 12 ik napjára megtartani tervbe vett képviselőtestületi közgyűlés később lesz megtartva, mert polgármesterünk a fővárosból — a hol hivatalos ügyek intézése miatt időzik — nein tudott oly időben hazajönni, hogy a vasárnapra tervbe vett közgyűlést kellőleg előkészíthette volna. ' A kisjenői főhercegi vadtenyésztő telep. Kisjenőről írják a lapoknak,- hogy a főherceg! uradalom 15,000 méter „Delta“ drótfonatot rendéit, mellyel megvédi a hires föher- cegi vadtenyésztő telepet. Ezt a „Delta“ fonatot egy kiváló, régen elismert hazai cég, Kol- let'ich Pál es fiai gyártják s szállít ottan. A „Delta“ egyetlen szegéllyel ellátott, bekerítéshez alkalmas anyag, mely ki feszi tés után teljesen sima, erős alakját nem változtatja. Azért a legkeresetebb sodronyföi-iat. Különösen alkalmas szőlő-, gyümölcs- es konyhakertek, gazdasági udvarok bekerítésére, a legbiztosabb vételein vadkárok ellen. Két minőségben és 6—6 j féle huzalvastagságban kapható különféle szélességekben. Kimerítő ismertetéssel és mintákkal, árjegyzékkel készségesen szolgál : Kollerich Pál és társai első magyar sodronyszövet, fonat és szitaárűgyára, Budapest, IV., Ferencz József rakpart* 21. • Birtokváltozás. Rácz Demeter és neje Rubleczkv Margit helybeli lakosok megvették Eördög Géza és neje Bakó Emilia Szilágvpeéri lakosoknak a nagykárolyi 313 szánni betétben foglalt 247. házszámu ingatlanát a rajta levő 18, számú házzal es összes tartozékokkal 33,000 koronáért. A vörheny. Tunyogon nagyobb mértékben lépett fel. Mátészalkán csak egy vörheny eset volt a múlt héten. — -A vörheny Kismajtény- ban járványszerüleg lépettjei, a megbetegedési esetek száma mindamellett nem tulnagy s a halálozási esetek száma sem jelentékeny. Mátészalka halad. A legutóbb tartott képviselögyülés kimondotta, hogy Mátészalka minden utcáján létesítendő asztlaljárda költségeihez a ház- és beltelek tulajdonosok felerészben s a község szinten felerészben járul hozzá. Egyben megbízta az elöljáróságot, hogy a határozat jogerőre emelkedése után készíttesse el a költségvetést s abban az utcák ni- velállására is tekintettel legyen. Egyúttal elhatározta a képviselőtestület, hogy megkérdezi a szálkái gyártelep és mezőgazdasági részvény- társaságot hajlandó-e a községgel oly egyezséget kötni, melyszerint kötelezi magát arra, hogy a község minden utcáját villanyvilágítással látja el és magánosoknál, kik óhajtják szintén bevezeti a villanyt s ha 8 nap alatt igenlöleg nem nyilatkozik, a község maga fog a villany világításról gondoskodni. A vármegyei távbeszélő létesítése esetére a képviselőtestület a községre eső 1242 K hozzájárulást megszavazta. Az ülő életmód, a szükséges mozgás hiányának káros következménye elsősorban emésztési zavarokban nyilvánul. Ezen panaszok ellen az orvosi tudomány mai állása szerint a legtökéletesebb gyogyeszközök : a kén- savavas sókban leggazdagabb és mindig egyenlő összetételű terrnészetadta Ferenoz József keserűviznek több héten át való naponkénti rendszeres használata. A „Ferencz József“ források vizének vegyi vizsgálatai az oldó és elvezető, könnyen emészthető és a viznek izét javitó alkatrészeknek oly szerencsés összetételét mutatják, hogy ezen hazai ásványvíz a többi keserüvizek között méltán foglalja el kiváltságos helyét. Az ezredéves kiállítás orvosi juryje a Ferencz József keserüviznek, valamennyi hasonnemü viz között, egyedül Ítélte oda a Nagy Milleneumi Érmet, továbbá egyedül ez a gyógyvíz tiszteltetett meg Ö felsége által egy legmagasabb kitüntetéssel. A Ferencz József keserüvizből, mint rendszeres adag egy boros pohárral, reggel éhgyomorra véve elégséges. A valódi Ferencz Józset keserüviz minden füszerüzletben és az összes gyógytárakban beszerezhető.