Nagykároly és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-09 / 10. szám
') NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE modern nemzetek sorába, e naptól kezdve érezzük, hogy mi is tudunk összeforrni egy érzelemben, testvériesülni e szabadság szent eszméjének imádatában. Apáink vérük hullásával és rabság szomorú kenyerével fizették meg ennek a nagy napnak felvirradtát. Ök elbuktak a küzdőtéren s bár a legcsodálatra méltóbb hősiesség ezer példájával bizonyi- ttoták be a világnak küzdelmüknek szent igazát, mégis el kellett vérezniők azért, hogy reánk utódokra bízzák megkezdett nagy müvüknek befejezését. Reánk háramlott a kötelezettség, hogy tovább haladjunk a megkezdett utón és bármily eszközökkel, de kérlelhetetlen következetességgel törekedjünk édes hazánkat függetlenné, szabaddá és nagy- gyá tenni! És ma, egy emberöltő után, a midőn már a megkezdett miinek régen befejezve kellene lenni, számban, vagyonban, erőben meggyarapodva tegyük szivünkre kezünket és kérdezzük meg lelkiismeretünktől, vájjon ennek a reánk bízott feladatnak hogyan feleltünk meg? Elértük-e célunkat? Nem! Közelebb jutottunk-e ahoz? Nem! Szabadok, függetlenek vagyunk? Nem. Van-e önálló hadseregünk, nemzeti bankunk, külügyi képviseletünk? Nincs! Tovább fejlesztettük-e az apáink által elért eredményeket? Nem. Nem és nem. Sőt odáig jutottunk, hogy akkor, midőn a március 15-iki 12 pont egyik lényeges részének a nemzeti banknak kivívásáért eg" maroknyi csapat harcba indult, ennek a küzdelmét haszontalan időfecsérlésnek, szélmalom harcnak nevezték el. Ott állunk, hogy egy milliárd sarcot kell fizetnünk azért, hogy erőssé, hatalmassá tegyünk egy hadsereget, a melynek sorában bár fiaink szolgálnak, nem a nemzeti eszme erősbödését, hanem épen ennek gyengítését kell látnunk. Erőnkön felül kell áldozatot hoznunk azért, hogy minél távolabb jussunk a nemzeti önálló hadsereg megvalósításától. Egy ellenséges érzületü állammal kell szoros viszonyban élnünk, a mely erejével, fejlett kereskedelmével és iparával annyira körülhálóz bennünket, hogy gazdaságilag rabszolgájává tett. Az emberi jogok érvényesítésében sem jutottunk egy lépéssel sem közelebb. A nemzet milliói jogfosztottak és ki vannak zárva az állam életének irányításából, a mely állam fentartásához pedig épen úgy hozzájárulnak, mint azok, a kik jogokkal bírnak. Kihalt már sziveinkből a lelkesedés, ! az eszmények iránt való ragaszkodás, i Egy uj korszakot élünk, a melyben í már nem a hároniszinü zászló dicsősége ! vezet, hanem az önérdek. Hárornszinü rongy lett az egykor j büszke zászlóból s a nemzeti ideálok után való törekvések csak üres jelszavak. — melyeket a mai kor reális gyermeke megmosolyog. Az egykor bátor kurucok dédunokái hodoló, alázatos és mindenre ké-z udvaroncok, — a kiknek kényelmes nyugalmát sérti a márciusi eszmék hangozta! ása. Pedig ezek az eszmék még sem fognak elveszni soha! Életre keltő tavaszi szellő a fülükbe zúgja a szabadság, egyenlőség és tetvériség egykor büszke jeligéit! Jönni fog még egy újabb kor, í a mikor majd felédbredünk mi is kö-j zönyösségünkből és eszünkbe jutnak majd, hogy volt idő, a melynek szereplői szent hagyományként hagyták hátra utódaiknak, hogy egv darab földet, aj melynek Magyarország neve, függetlenné, nagygyá és szabaddá kell tenni. — De i vájjon meddig' késik még? Pénzintézeteink és az Ipar. Minden évben újból ugyanazt hangoztatjuk, hogy pénzintézeteinknek a város tellenditése ügyében valamit ten- niök kellene. Eddig felszólalásunkat siker nem koronázta, de azért mi hajtogatjuk a magunkét. Nemrég azt olvastuk a városok lapjában, hogy Rinder Károly polgármester indítványára a nagyváradi pénzintézetek elhatározták, hogy együttesen egy millió korona alaptőkével kötő- és szövőgyárat létesítenek. Hát a mi pénzintézeteink (értve ez alatt tiz részvénytársaságot), melyeknek 2,880.000 kor. alaptőkéjük, 922.467 kor. 42 fik. tartaléktőkéjük és 12,997.405 kor. 34 fill, betétjük van, tehát 16,303 822 kor. 91 fill, érték fölött rendelkeznek, nincsenek abban a helyzetben, hogy a város fejlesztése és forgalma emelése céljából egy oly iparvállalat megteiemtésébe bele fogjanak, a mely iparvállalat nagyon is kifizetné magát? Ezzel nemcsak pénzük egy részének biztos és gyümölcsöző elhelyezésével üzletkörüket tágítanák, előmozdítanak az idegen forgalmat, a város fejlődéséi, az ingatlan értékek emelkedését, hanem nagvob- biianák az adó alapot, ez által esetleg csökkentetnék a pótadó, apadna a polgárság terhe, szóval oly sokoldalú előny háram- lanék ebbői a város lakosságara, a mi hamarjában ki sem számítható. Hanem ehhez kebeue valami, a mi kevés van. A közérdek iránti nagyobb fogékonyság, az önzés és rivalisalásnak vis.'zaszoritása, szóval egy kis összetartás s akkor lehelne boldogulni, lehelne haladni, de addig a mig ez nincs, csak stagnálunk. Polgármesterünk jól tenné, ha kipuhatolná, hogy mi lenne az az iparvallalat, a mit városunkban legelőnyösebben létesíteni lehetne és követve a nagyváradi polgármester példáját, értekezletre hívhatná össze a helybeli pénzintézetek vezetőit, megbeszélve ezeknél, hogy a város érdekében valamit tegyenek. Hisszük, hogy egy kis buzditá-sal pénzintézeteink is létesítenének egy nagyobbszabásu ipar- vállalatot, ha belátnák azt, hogy a befektetendő tőke polgári haszna biztosítva van, de emellett szolgálatot tesznek a városnak is. lási pontja a Jottunheimnak nevezett vidékhez. í Itt járnak leginkább a benszülött norvégek, j Valóságos alpesi vidék ez és minden hegyét j az utasok inár hasonlították közismert swáici és tiroli hegyekhez, a Vetterhornhoz, aj Schmidtenhöhéhez és a mi Tátránkhoz. Mi- > előtt vasutunk két végpontjáról az ország kér legnagyobb városáról Krisztiániáról és Bergen- ről beszélnénk, negyed órai pihenésre kérem szives hozzájárulásukat. Norvégia fővárosa Krisztiánia körülbelül 300,000 lakosa van, jelentékeny hering és hal kereskedelme van. Fő-utcája a Kari Johans- Gate, egyenesen a vasúti állomás épületétől a királyi palotáig vezet. Megilletődéssel mentem el a stortingnak nevezett parlament épület előtt, ahol oly nem rég méltóságos csendben lett kimondva Svéd és Norvégia elszakadása. Az egész város sajátos és több tekintetben érdekes és a többi északi városoktól is elütő. Nevezetessége a Vikkinger hajó, mely a IX-ik századból ered és egy Vikkinger főnök temetkezési helye volt. Itt egy tengerparti részlet, jelentékeny forgalmú kikötőjével. Itt Holmenlcolen. Februárban ez a norvég derby színhelye, valóságos nemzeti ünnepély, ilyenkor a teli sport, a ski verseny szintere, itt találkozott 1890-ben a németek császára Il-ik Oszkár svéd királylyal, mely eseményt egy emlékkönyv örökíti meg. A nemzeti színház előtt van Ibsen és Björson Tcolossális szobra. Midőn én ott jártam, még Björson élt. Őt hamisan informálták a magyar nemzeti viszonyok felöl és sokat agitált hazánk ellen, mig Ibsen nagy barátja volt nemzetünknek. Szépen írja ezt le Pékár Ibsennél tett látogatása alkalmából. Most már mindketten csendes emberek s Ibsen iránta kegyelet adóját akarva leróni, e szobortól nem messzire kellett vándorolni és már ott voltam a Grávlund temető ben a labrador köböl emelt magas impozáns obeliszk előtt, melynek kő lapján két szó van Henrik Ibsen. Felirat helyett csak egy bevésett kalapács célzással e sorokra: „Brich den Weg mit schwerer Hammer zudes Berges äerzenskammer.“ Jártam a katakombák között. Álltam a patheonban Rafael sírjánál, felkerestem az Engadin nagy festőjének Seganti- nnek sírját a fenséges gletser világ közepette a Maloján, láttam Koppenhágában pihenni borostyánnal befutott sima márvány lap alatt Thoorváldsent. Megremegtem Stocholmban a Ridalholms Kirche homályában győzelmi jelvények között örök pihenőre tért Wásák, Bernadettek, Gustáv Adolf koporsójánál, de itt észáron a koronázatlan norvég király Ibsen sirjáiál éreztem, mi az igaz, valódi, reális halál Itt, hol augusztus derekán a sárguló faleveleket fújja a szél és érik ugyanakkor a csere&nye, hol a tavasz ölelkezik az ősszel, itt érettem a nagy igazságtalanságot, hogy az élet kizdelmes, fáradalma» positió, a teremtés nelézségei nem állanak arányban rövidre kimért nldi időzésünk idejével. Itt éreztem azt, mit csak az érezhet, kinek magának is van drági sírja . . . De az élet hivott tovább és mentem Ber- genbe. Milőn augusztus 27-én este ide érkeztünk, öcsém szaladt magyar újságot keresni és nagy volt öröme, midőn megpillantotta a „Pesti Hirlap“-ot, csak olvassa és nézi, hogy augusztus 1-i lapot kapott, mely kis incidens ugyancsak kedélyesen hangolt bennünket. Bergen az ország második városa, 80,000 lakossal, fél hold alakban szép hegyekkel övezve, kikötőjét vár védi, növényzete olyan, mint német honé, köszönheti ezt a Golf-áramlatnak. Ez a világ legesősebb városa, alig van nap, hogy eső ne legyen; minden lakosa gummi esőköpenyt hord magával. Évente az eső magassága 1 és 3/4 méter. A népvicc jellemzően mondja, hogy az elővigyázó bergeni gyermek esernyővel jön a világra. Itt egy részlet a fatelepéből. Itt van rakodója, a régi Hamza idők maradványa. Itt van hires halpiaca, a halászok sajátságos bárkái, mint a Wikkingek régi sárkány hajói, maguk az élő halak nagy bárkákban vannak, melyen a tenger folyik át. Legkülönfélébb tengeri halak e csodák és oly különleges érdekes e hely, hogy itt időzésünk napjaiban ismét és ismét visszamentünk oda. És hogy mily jelentőségű a halpiac, említem, hogy Norvégia hering kivitele maga évente 7 millió márkát jövedelmez. A lazac halászat bérletéért az angolok mérhetetlen összeget fizetnek. Nagy jelentősége van Bergennek a szőrme-áruk terén, ami természetes, ha meggondoljuk, mily intenzív a vadászat az országban. 1898-ban állami díjazás lett kiadva 44 medve, 61 farkas, 10,000 róka, 1081 sas elejtéséért. (Vége köv.)
