Nagykároly és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1911-01-05 / 1. szám

két. Sirnkó ezért rágalmazásért beperelte Vetzákot. A tárgyalás folyamán Sirnkó Aladár kijelentette, hogy a czikkeket téves informátió alapján irta, s mert az sem nyert beigazolást, hogy a vezérigazgató az inkrimált kifejezést' használta volna, — az intézet megtámadásá­ért bocsánatot kért s ezzel az affér elinté­zést nyert. Vármegyei rendkívüli közgyűlés lesz f' hó 26-án délelőtt 10 órakor a vármegyeház nagytermében. Vármegyénk állandó választmánya a f. hó 26-iki közgyűlés tárgyai elintézése czél- jából f. hó 25-én délután 3 órakor ülést tart. Hivatalos óra változás. A nagykárolyi adóhivatalnál a hivatalos órák január 2-tól február 28-ig, köznapokon d. e. 8—12-ig s d. u. 2—5 óra között fog tartani. Pénzkezelés d. e. 9—12 és d. u. 2—4 óra között eszközölte­tik. Vasár- és ünnepnapokon a hivatalos óra az eddigi szerint változás alá nem esik. Szylveszter estélyén a „Magyar Király“ kávéház helyiségé hon inle l'g.ifis közönség je­lent meg, mely Fátyol Józsi jó zenéje és a Wessel Manó által rendezett tombola mellett kitűnő hangulatban érle meg az uj* v felvirra- dását. A főnyereményeket több értékes tárgy képezte. Eljegyzés. Dr. Mets Gyula erdődi ügyvéd a napokban eljegyezte Rébay Dezső uradalmi intéző leányál Margitul, Erdődön. Szerkeeztőváltozások. Laptársunknál a „Szatmármegye Közlöny“-!»’! a szerkesztőség­ben azon változás állott be, hogy dr. Antal István eddig szerkesztő főszerkesztő, Rosenfeld Zsigmond a „Nagykároly“ szerkesztője a „Szatrnármegyei Közlöny“ szerkesztője lett. — A szatmári „Heti Szemle“ eddigi szerkesztője Báthory Endre kilépett- a lap kötelékéből s i helyét mint főszerkesztő Varjas Endre kegyes rendi tanár foglalja el. Jéggyár városunkban. A már két éven keresztül mutatkozó nagy jéghiány az érdekelt kereskedőket, vendéglősöket es mészárosokat arra indította, hogy egy varosunkban telálli- J tandó jéggyár ügyével komolyan FaglálkoZuuak. 1 Kétféle terv merült fel á létesítésről illetőleg. Az egyik, hogy magánvállalkozás utján, a másik hogy részvénytársaság utján létesítsék. Mindkét esetben legalább is 50,000 korona befektetésre van szükség. A tervezők a ma­gánvállalkozásnak adnak előnyt, s ha" ilyen alakul, úgy biztosítást nyújtanának arra, hogy jégszükséglet tekintet,ében beszerzéseiket onnan eszközük. E őzéiből kötelező aláírási ivet bo­csátanak ki, melyben kötelezik magukat arra, hogy 1911. évi május hó 1 töl november hó 1-ig az üzletbeni szükséges műjeget, az illető vállalkozó jéggyárostól fogják beszerezni, mely a szükséges mennyiseget, mindennap a házuk­hoz szállítaná. Ezen kötelezettség 10 évig ál­lana fenn és előzetes tájékozódást nyújtana a szükségletről. Az áruk tekintetében, a debre-1 czeni, szatmári és nagybányai jéggyárak arai lennének irányadók. A másik tervezet szerint részvénytársaság alapon létesülne a jéggyár oly formán, hogy 500 drb. 100 koronás rész­vény lenne kibocsátandó egy oly gyár felállí­tása czéljából, mely naponként legalább 50 métermázsa jeget lesz kepes termelni. A rész­vénytársaság összeköttetésbe lépne valamely sörgyárral, hogy ez legalább 100 részvényt je­gyezzen, melynek ellenében a részvénytársaság ezen sörgyárral összeköttetésbe lépne, hogy mint sörnagyraktár a sör elárusitását eszkö­zölje. A tervezők még összeköttetésbe akarják ezt hozni egy szikvizgyárral is. Mindkét eszme életrevaló, bár magunk részéről az egyéni vál­lalkozást helyesebb és czélszerübbnek látnok. Családias tánczmulatság. Rendkívül kellemes, intelligens tánczmulatság zajlott le múlt hó, 29-én a Magyar Király kistermében. Az estél/t Borody Dezső és dr. Jósits Miklós ügyvédjelöltek rendezték kiváló tapintattal, a jelen volt előkelő hölgyközönség teljes meg­elégedésére. A megjelent hölgyek névsorát itt adjuk : Borody Györgyné, Gorzó Bertalanná, Dániel Sándorné, Czilli Györgyné, Gsilléry Dá- vidné, dr. Jékel Lászlóné, Wieser Miklósné, Solymossy Istvánná, Vida Elekné, özv. Kere­kes Istvánné, Mező Károlyné, T. Obholczer Margit, Gáspár Pálué>Gorzó nővérek, Dániel nővérek, Gsilléry nővérek, Jékel Annüskay Czilli Viliiké, Gáspár Magda, Mező Mariska, Vida Nóra és £ Solymossy nővérek. A dársa­ság a hajnali órákig vidáman járta a táncot Fátyol Józsi bandájának kísérete mellett. Birtokvétel. Gróf Károlyi Imre a napok­ban bírói árverésen megvette egy millió 700,000 koronáért Thurn-Taxis Miksa herceg vasvári 3400 ho!das birtokát. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ SCHQNG'BUZIASFURDO rASVAKYí víz BaKTEBHUftl-MENTES természetes ásványvíz ÜDIT-GYÓGYIT. ÜDÍT-GYÓGYÍT. Vese- és hólyagbajoknál, a vesemedencze idült hurutjainál, hugykö- és fényképződésnél, a lég­utak és a kiválasztó szervek hurutos bántal- mainál kitűnő hatásúnak bizonyult. OxT7’osila.g' ajánlva. Főraktár: 41—? Kerekes Ödön tüszerheresksdö czégnél Nagykároly, Nagypiacztér. igazgató megválasztása a közös szinügyi bi­zottságra van bizva, ahol Nagykároly város —- habár az összes tagok alig egy negyedével de mégis képviselve van, — a választásba Szatmár- th. bizottsága egyoldalulag beleszól­hatna s a közös egyetértéssel elintézett ügyet egyoldalulag megváltoztathatná. Ha ez az eset mégis bekövetkeznék, erkölcsi kötelességünk, hogy tovább egy perczig sem maradjunk a szatmári szinikerület kötelékében, s keressünk magunknak egy oly szinikerületet, ahol nem ró­lunk s nélkülünk határoznak. Egyház-iskola. Adományozás és köszönetnyilvánitás. A nagykárolyi ág. hitv. egyház Terem-utczai templomának kijavítására és kifestésére a jelen év folyamán gyűjtést rendezett. Négy gyüjtő- iven a következő összeg folyt be : Libhauzer Ferenczné és Pénzéi Mihályné úrnők gyüjtőivén 463 K 10 fillér ; Ns. Plachy Gyula kir. taná­csos, egyházközségi felügyelő gyüjtőivén 127 K 60 filler; Csipkés András takarékpénztári vezérigazgató gyüjtőivén 410 K, és Csipkés Károly hitelbanki főkönyvelő gyüjtőivén 5ö K. Összesen 1056 K 70 fillér. — Ugv a gyűjtők­nek szives fáradozásukért, mint a kegyes ada­kozóknak szives adományaikért ez utón is há­tas köszönetét mond az egyházközség nevében az egyház elnöksége. Hivatalos rész. Hirdetmény a nyilvános számadásra kö­telezett vállalatok és egyletek adója alá tar­tozó jövedelmek bevallása tárgyában. 48—911 a. ü. sz. A magyar korona országai területén bel- es külföldiek által ipari, kereskedelmi, pénzforgalmi, szállítási s bárminemű más ha- szonhujtó czéfból nyereményre alakult vagy üzletben tartott s nyilvános számadásra kö­telezett vállalatok és egyletek üzleti jövedel­meik után, amennyiben ezek a bányadóról szóló törvény határozm'ányai alá nem esnek, az 1875 : XXIV. törvénycikkben megha­tározott elvek és szabályok szerint adóz­nak". A nyilvános számadásra kötelezett vál lalatok és egyletek igazgatói vagy ügyvezetői a községi elöljáróságnál (városi adóhivatalnál) 1911. évi marezius 15—31. közötti időben benyújtandó üzleti jövedelem-beváltáshoz a részvények utáni osztalékok, illetőleg kamatok felosztására és kifizetésére vonatkozó közgyű­lési határozatnak szabályszerűen hitelesítetett kivonatát s a vállalat, egylet jövedelmi mér­leget (nyereség- és veszteségszámláját) csa­tolni tartoznak. Ha a jövedelem-mérlegben más • községekben levő oly fióküzletek jöve­delmei is benfoglaltatnak, mely az 1875. éri XXIV. t.-czikk 9. §-a szerint külön adóztatan- dók meg, e körülmény a fióküzletre eső jö­vedelemnek kitüntetése mellett a bevallási ivén megjegyzendő. Az adóalap helyes meg- allapitása czéljából a vallomáshoz csatolandó még : 1. a vállalat tulajdonát képező állam­papírok vagy egyéb adómentes értékpapírok jegyzéke ; 2. az üzleti költsenek részletes ki­mutatása ; 3. a közgyűlési határozatnak, a behajthattam követelések törlésére vonatkozó kivonata. Mindazok a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek, melyeknek igazgatóságai a nyilvános számadásra kötezett vállalatok és egyletek adója alá tartozó jöve­delemforrásokat az államkincstár megrövidíté­sére irányzott szándékból az adókötelezettek vagy adótárgyak összeírása alkalmával akár szóval, akár Írásban valótlanul mondják be vagy titkolják, avagy hamis vallomást adnak, az adótárgynak egészben vagy részben történt eltitkolásával elkövetett jövedéki kihágás . ..a . az 1883. évi XL1V. t.-czikk 100. §-a értelmé­ben bűntetteinek. Nagykároly, 1911. január 4-én. Nagy Antal a. ü. tan. Eigner Simon könyv- és papirkereskedése =NAGYKÁROLY= elfogad és legpontosabban előfizet napilapokra és folyóiratokra. Ipar, kereskedelem, közgazdaság. A földmivelésügyi minisztérium tisz­tikarában a löldiniveíesjigyi miniszter uj be- j' osztást létesített s ennék rendén Fokunyi László it miniszieriémba szolgáiattétetelre beosztott föállatorvos a Ill-ik ügyosztályba jutott, mely­nek teendői közé tartozik az állat betegségek es ál!atforj.alom. I Ä ..Központi Takarékpénztár Rész- ; vénytáriasa-g" Nagykárolyban f. hó 8-án ] délelőtt 10 órakor saját helyiségében tartja ] meg ez évi rendes köz yulésél, melynek tárgy- > sorozatában a rendes tárgyukon kívül az alap- j ..szabályok indítvány szakaszának módosítása \ 3 felügyelöbizoltsági rendes és egy felügyelő- i bizottsági póttagnak 3 évre való megválasz- j < tusa is előfordul. Az intézet évi jelentése va- < latnint'utószamadás mérleg .az intézet fokoza- l tos lejlöd .isóröl es az üzietjüvedehneihek igen j i szép gyarapodásairól tesz tanúbizonyságot. Az . I intézet betétállománya .2.769,4?^ kor. 42 fül.-re < és 7769 kor. 38 lilt, követelés beírása után az ; igazgatóság 106,055 kor. 17 till tiszta nyere- I séget mutat ki s javasolja, hogy részvényén- i ként 45 kor. osztalék adassuk a tartalékalap (1 dotálására 35000 kor, atapreszvónyenként 1 70 kor. veszteség alapra 18500 kor. vagyis I részvényenként 67 kor. az osztalék tartalék- j 1 alapra 6500 kor. vagyis részvényenként 13 kor. 11 adassék illetve tordil.tassek, az igazgatóság és i felügyelőbizottság jutalékára 20150 fill, jutái- c makra 3025 kor. 17 fill, jótekonyczélokra ] pedig 380 kor. adassék, és az osztalékszelvény ! ( f. ho 16 tol kezdve beváltassék. Természetes i dolog, hogy a közgyűlés a tenyes eredményt i mely szorint a tartalékalap most már 300000 4 koronát tesz ki s igy a részvények belértéke j i 1000 kor., örömmel fogja tudomásul venni az j igazgatóság javaslatát határozati fogja adni. | j Említésre méltó, hogy az alapszabályok egyik i pontjának módosítása oda irányul, hogy az 1 igazgatóság tagjai mint napibiztosok szintén 15 1 kor. napidijban fognak részesülni. I I Irodalom-művészet. ( c Ki lesz az uj színigazgató? F. hó 3-án , volt a Szatmári-,. Nagykárolyi, szinikérület szin- s igazgatójának megválasztása Szatmáron, — ■ , Városunkból Debreceni István polgármester, N.! , Szabó Antal, Pécshv László, Nonn Gyula szinügyi I f bizottsági tagok vettek részt a bizottsági ülé- £ sen, ahol Szatmár az elnökkel együtt 17 tag- j j. gal volt képviselve; a szinikerületért 5 szin- j l igazgató pályázott, akik közül Heves Béla s, . Bállá Kálmán pozsonyi színigazgató között fej- 1 lődött ki véres harcz. Mindkét szinigazgató egyen­lően 9—-9 szavazatot nyert s az elnöklő Kör- j mendy Antal főjegyző szavazatával Bállá Kál| ‘ mán mellett döntött, ki is ezek szerint esetleg 3 évre a Szatmár—Nagykárolyi szinikerület színigazgatójává választatott meg. Amint érte- _ sülünk Heves érdekében a határozatot a Szat- i »áriak inegfelebbezték s véglegesen Szatmár- íémeti th. bizottsága fog ez ügyben dönteni, ’helytelennek tartanánk, hogy amikor a szin-j T

Next

/
Oldalképek
Tartalom