Nagykároly és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1911-11-16 / 46. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE 5 hogy hirdesse annak igazságait, Isten dicsőségére sokáig. Erre a megválasztott lelkész válaszolt lelkesen és szónoki hévvel. Majd a bezáró ének elhangzása után az egyszerű, de magasztos beiktató-ünnepély a templomban végett ért. — Délben az uj lelkész ebédet adott, melyen az egyház elöljárói, a község vezetői s a megjelent vendégek, összesen mintegy 50-en vettek részt. Ebéd alatt lelkes hangulatban az uj lelkészért, egyházért sok szép pohárköszöntő hangzott el. — Mi is szívből és őszintén kívánjuk, hogy az egyház és annak uj lelkésze legyenek egymással mindvégig elégedettek és sokáig boldogok! Aranymisés főpap, tven éves papi működésének ritka évfordulóját üli holnap a szatmári székes káptalan nagytudásu főpapja He- helein Károly kanonok, kire mint az ifjúság jóakarójára a tanítványok ezrei, köztük városunk néhány polgára is hálás szívvel tekintenek. Az egyházi és világi élet neves alakjai, tanítványai, paptársai szeretettel és lelkesedéssel készültek ünnepelni a jubilánst, ő azonban elhárította magától az ovatiót, elutazott Szat- márról és aranvrniséjét Máriaczelben fogja elmondani. Uj administrator. A barlafalusi lelkészség ideiglenes vezetésével Bokk István szinér- váraljai segédlelkész bízatott meg. Most már biztos, hogy Debreczené a harmadik egyetem, mert a kultuszminiszter f. hó 7-én leküldötte az egyházhoz a szerződést aláírás végett, mely szerint a theo- logiai fakultus költségeit az egyházkerület tartozik viselni, ennek ellenében a tanárok kinevezésénél a kormány figyelembe tartozik venni az egyházkerület véleményét. Az egyházkerület f. hó 20-án fogja tárgyalni a szerződés tervezetet. A leirat Debreczenben rendkívül nagy örömet keltett. Ipar, kereskedelem, közgazdaság. A helybeli zár- és lemezárugyár r.-t. épülete megnagyobbitása tárgyában Bede és Jakabffy építőmesterekkel lépett szerződésre az igazgatóság. Az építkezés előmunkálatait már megkezdették. Hivatalos rész. Hirdetméuy. 8752—1911. K. A Nagykároly város képviselőtestületi tagsági helyeknek választás utján leendő betöltésére határidőül vármegyei alispán ur 23101—1911. számú rendeletével f. évi november hó 23. napja lévén kitűzve, értesittetik a t. választóközönség, miszerint a mondott napon mind az 5 kerületben reggel 9 órakor kezdődő és délutáni 4 óráig tartó választások az alább irt helyeken fognak megtartatni: I. választókerület szavazó helyisége a városháza tanácsterme; választás vezető: Rooz Samu. II. választókerület szavazó helyisége a ref. fiúiskola nagyterme; választás vezető Róth Károly. Ili. választókerület szavazó helyisége a zsellérrészi részház ; választás vezető : Dr. Vetzak Ede. IV. választókerület szavazó helyisége a városházánál az iparos tanonciskolái rajzterem ; választás vezető : Schus- teritsch Ferencz. V. választókerület szavazó helyisége a gróf Károlyi György-téri ág. ev. iskola helyisége; választás vezető : Csipkés András. Az I. választókerülethez tartozik: Deák Ferencz-tér, Gencs-utca, Gróf Károlyi György- tér, Hajnal-, Hétsastoll-, Honvédköz-, Jókai-, Kossuth-, Kölcsey-, Könyök-, Széchenyi-, Terem-utcák és a külterület: A II. választókerülethez tartozik: Baromvásártér, Csokonay-, Görbe-, Gróf Károlyi István-, Honvéd-, Magtár-, Melinda- Nyárfa-, Pék-, Petőfi-, Rákóci-, Szőlő-, Templomköz-, Téglaszin-, Vaday-köz és Wes- selényi-utcák; A III. választókerülethez tartozik : Árpád-, Gyepsor-, Kigyó-, Luby-, Malom-, Martinovits-, Somos-, Temető- és Térey-utcák; A IV. választókerülethez tartozik: Akáczfa-, Attila-, Ágoston-, Árokpart-, Fényi-, Hunyadi-, Kaplony-, Kaszinó-, Kálmánd-, Körtefa és Tompautcák. Äz V. választókerülethez tartozik : Fazekas-, Gózson-, Hajdu-köz-, Kenderes-, Kis- hajduváros-, Kiskároly-, Majtény-, Nagyhajdu- város- és Werbőcy-utcák. Figyelmeztetik ezúttal a t. választóközönség az 1886. évi XXII. t.-cz. 38. §-ára, mely szerint azon esetben, ha a választás meghatalmazvány alapján gyakoroltalik, egy személy csak egy meghatalmazást nyerhet és a meghatalmazás legalább egy órával a választás előtt a Városházánál a polgár- mesteri hivatalos helyiségben bemutatandó alant írott választási elnöknél, mert az igy be nem jelentett meghatalmazás ’alapján szavazni nem lehet. Az I. választókerületben kiléptek: 1. Rooz Samu, 2. Lukácsovits János, 3. Drágus j István, 4. Kuszka Mihály, 5. Kun István, 6. j Torner Károly, 7. ifj. Nemethy Sándor, 8. ifj. Sternberg Sándor rendeá és 1. Zinner István, 2. Valuka Antal, 3. Kiss József póttagok. A II. választókerületben kiléptek: 1. Szalay Bálint, 2. Törők Imre, 3. Bekker Orbán, 4. Papp Lajos, 5. Juhász Imre, 6. Fürth Ferencz, 7. Lu- czay János, 8. Kohn Márkusz rendes és 1. j Makranczy Ignác, 2. Csőkör János, 3. Klein Ferencz, 4. ifj. Kovács Lajos póttagok. A III. választókerületben kilépték: 1. Komáromy István, 2. Baráth István, 3. Soós Zsigmond, 4. Tóth Pál, 5. Magyar Károly, 6. Vida István rendes és 1. Molnár Ignác, 2. ilj. Papp István gubás pótiagok. A IV. választókerületben ki- j téptek: 1. Fecser János, 2. Lőrincz Lajos, 3. | Lochmájer Marton, 4. ifj. Gindele Ignác, 5. Fleisz János, 6. Krammer József, 7. Wächter Károly, 8. Brauneisz József, 9. Orosz János rendes és 1. Serly Béla, 2. Ruff Antal, 3. Blum József póttagok. Az V. választókerületben ; kiléptek: 1. Janitzky György, 2. Ember László, 3. 8omossy Miklós, 5. Tóth János ács, 5. Méc j Ignác, 6. Meszessy Ferenc, 7. Samrak Jánosi rendes és 1. Galiger Mihály, 2. Pintér János, 3. Setter Mihály póttagok. Választandó az I. választókerületben 8 rendes és 4 póttag, a II. választókerületben 8 rendes es 4 póttag, a III. választókerületben 6 rendes és 4 póttag, a IV. választókerületben 9 rendes és 4 póttag, az V. választókerületben 7 rendes és 4 póttag. A kilépett képviselők megválaszthatok. A szavazás úgy a rendes, mint a póttagokra nézve szavazó lapok által történik. Ä szavazat lápra csak annyi név Írandó, ahány képv. test. tagot a választókerület választani jogosítva van ; a szavazat lapon a póttagok külön tüntetendők ki. Kelt Nagykárolyban, 1911. évi november hó 4-én. NemestóthiSzabá^ytal, Szatmárvármegye törvényhatósági bizottságának 490—1911. bjk. számú határozatával kiküldött választási elnök. Hirdetmény. 9025—1911. K. Értesittet- nek a kereskedők és iparosok, hogy az 1912. év tartalmára az iparhatósági megbízottak választása, 1911. év november hó 26 napján d. e. 9 órakor a városházánál Néma Gusztáv j közigazgatási jegyző hivatali helyiségében fog megtartatni. Ezen választásra Nagykároly város területén lakó összes kereskedők és iparosok azzal hivatnak meg, hogy ez alkalommal: a) a városi tanács, b) a nagykárolyi járás főszol- gabirája, mint 1. fokú iparhatóság mellé 20—20 összesen 40 iparhatósági megbízott fog választatni. Nagykároly, 1911. november 12-én. A városi 1 fokú iparhatóság. Debreczeni István polgármester. Hirdetmény. 8877—1011. K. Értesítem Nagykároly r. t. város közönségét, hogy a Szat- márnémetii kir. törvényszék 17991—1911 urb. sz. ítéletével Mezöfény község határának általános tagosítását megengedte és egyben kimondta, hogy a tagosítással járó költségeket az érdekelt felek a község területén fekvő és a tagosításba bevont összes birtokuk földadójának arányában készpénzben kötelesek viselni. Nagykárolyban, 1911. november 9-én. Debreczeni István polgármester. Hirdetmény. 8540—1911. K. Értesiiem Nagykároly város közönségéi, hogy a m. kir. földmivelésügyi miniszter a tn. kir. belügyminiszterrel egyetértőleg a „Vitális-féle sertéstáppor“ forgalomba hozatalára adott engedélyt j úgy Vitális Árpádra, mint Nifergál Jánosra vonatkozólag hatályon kívül helyezte s igy mindazok kik f. év nov. 1 után a szóban lévő tápport más tulajdonát képező állatra Üzletszerű-1 leg alkalmazzák vagy alkalmaztatnák, azt árusítják, raktáron tartják vagy hirdetés utján használatra ajánlják, kihágást követnek el s 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel és tiz napig terjedhető elzárással büntetendők. Nagykároly, 1911. november 6. Debreczeni István polgár- mester. Hirdetmény. 8876—1911. K. Értesítem Nagykároly város közönségét, hogy a szatmár- németii kir. törvényszék 18789—1911. urb. sz. végzésével Csanálos község általános tagosítása iránt indított birtokrendezési ügyben a bizalmi férfiak megválasztására a tagolandó terület megállapítására s Lippe Henrik földmérő bevezetésére határidőül f. év november hó 20 napjának d. e. 9 óráját és a következő napokat Csanalos község házához és innen a helyszínére kitűzte és erre az érdekelt feleket azzal idézte meg, hogy. elmaradásuk a tárgyalás megtartását nem akadályozza. Nagykároly, 1911. november 9. Debreczeni István polgármester. „OLL A“ szakorvosok által megvizsgálva és legjobbnak minősítve van. Két évi jótállás. Ára tucatonként 4.—, 6.-, 8.— és 10.— korona. Az „O L L A“ több mint 2000 orvos által legmegbízhatóbbnak van ajánlva Olla-lerakako- az Olla plakát tok által kivannak tüntetve. Követelje azonban, hogy a szállítója önnek csakis OLLA-t adjon és ne engedjen magának csekélyebb értékű süány utánzatot, mint „ép oly jót“ feldicsérni. Árjegyzék ingyen a Wersaillen OLLA gummigyárbói Wien 11,811. Praterstrasse 57. Legkedveltebb minőség az 1208 ár 6 K tucatja. „ 1204 „ 8 „ Raktár Nagykárolyban: Gaál Kálmán drogériájában, Hahn János gyógyszertárában és Blau Károly urnái. Perzselt szikkadt szalonna 100 Kó 156 kor. nagyobb vételnél 152 kor. Frissen olvasztott sertés zsír 100 Kó 176 kor. nagyobb vételnél 172 kor. Háj-zsir olvasztáshoz való elsőrendű kilogrammja................1 K 72 fillér. Szalonna-zsír olvasztáshoz való börnélküli kilogrammja ................1 K 64 fillér. De breczeni Lajos hentesáru-, szalonna- és zsir-nagykereskedőnél Debreczen Verbőcxy-u. s 10. Alapítva 1860 ban. Telefon-szám 244. UJ BODEGA. Megnyílt Debrecenben, Piac-utca 85. sz. alatt (Wiener palotában) Goldstein Hermáim (Goldstein vendéglős fia), legmodernebbül berendezett ortli. kóser kollegája. H Jutányos árak! Pontos kiszolgálás! || Ü Értesítés. $ S Tisztelettel értesítem úgy a hely- Ä beli, mint a vidéki n. é. közönséget, mt H? hogy Nagykárolyban, Kishajduváros- ||| :Y: utca 14. szám alatt egy a mai kor- Hj| Säg nak megfelelő Ég p mübutor és épület £ H asztalos-műhelyt || Hl nyitottam, s elvállalok jutányos áron a ■■ Á legkényesebb igényeknek is megfelőle Ä 11! minden e szakba vágó munkákat, u. Ül !|1 m. : háló-, ebédlő-, iroda- és üzlet ÉS w berendezéseket, valamint mindenféle Jn| mm épületmunkákat.- mt Ä A n. é. közönség szives támogató- A sát kérve, maradtam m kiváló tisztelettel P0N6RÁCZ ÁRPÁD 11 & asztalos-mester. w