Nagykároly és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1911-01-26 / 4. szám
5 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ elhalt. A holttestet Mátészalkára vitték s ott f. hó 24-én nagy részvét mellett a családi sírboltban tették örök nyugalomra. Halálát feleségén kivül. három gyermeke, . ezek között Geltért Endre vármegyéi árvaszéki elnök neje és testvére Ilosvay Ferencz vármegyei árvaszéki elnök gyászolják. Pályázatok. A helybeli m. kir. pénzügyigazgatósághoz számtiszti állásra 2 hét alatt lejáró pályázat vsn hirdetve. Elmaradt közgyűlés. A helybeli „ Protestáns! Társaskör“ f. hó 22-re összehívott közgyűlése határozatképtelepseg miatt nem volt megtartható s a legközelebbi gyűlést az elnök február 5-én d. u. 4 órára hirdette ki, amikor a gyűlés, tekintet nélkül a megjelentek számúra, határozatképes lesz. Tűz. Szombaton. réggel fi órakor tűz volt a Petőfi-utczáhan, özv. Hájtájer lgnáczné udvarán. Ismeretlen okból kigyuladt egy szalmakazal, amit ha idejekorán észre nem vesznek és nem lokalizálnak, veszélybe jutnak á. szomszédos épületek is. Gyanúsnak tűnik fuj, hogy ezen az udvaron már harmadik éve, mindig csak hajnalban, tűz üt ki s a rendőrség azzal a gyanúval é.l., hogy ill. 'következetes gyújtogatás esete forog fönn. A pálinka. Atyim Péter mezőteremi gazda a mull hét iijjgyik napján részegen ment haza a korcsmából -és otthon nagy lármát csapolt, mire kijött a vele egy udvaron lakó Nagy János gazda és esi lila ni kezdetté. Erre Atyim nekiesett Nagynak és azt úgy elverte, hogy ez életveszélyes sérülésekét szenvedett. Atyimot a csendőrség letartóztatta. Öngyilkosság. Hamza Lajos 42 éves czigány, a csengerbagosi rablógyilkosok vezére a szatmári törvényszéki fogházban vasárnap reggel a törülközőből készüli hurkon felakasz- tottg magát és meghalt. Hamza végrehajtotta magán azt az ítéletet, a, mit valószínűleg úgy is végrehajtottak volna rajta. Ä ki gyomrát és emésztését elhanyagolja, százféle betegségnek teszi ki magát. Azért minden embernek önmaga iránt való legelső kötelessége, hogy a legkisebb gyomorrontásnál vagy jelentkező bél működési zavaroknál,, ezeknek rendbehozataláról gondoskodjék. Lnnék egyetlen czélravezető módja, ha megbízható hashajtószer utján az emésztőcsatorna alapos kitisztításáról gondoskodunk. Báró dr. Korányi Frigyes, fővárosi egyetemi tanár, az országos igazságyi orvostanács elnöke, igazolja, hogy „a természetes Ferencz József-kese- rüviznek már kis mennyiségben véve is rövid idő alatt minden kellemetlen melléktünet nélkül biztns hatása van“ Óriási előnye, hogy enyhe ize miatt a valódi Ferencz Józset'-ke- serüvizet kényes izlésíi nők és gyermekek, valamint gyönge gyomra öreg emberek is szívesen megisszák. Olyan helyekre, a hol nem kapható, a Ferencz József-keserüviz forrásszét- küldési igazgatósága Budapestről közvetlenül szállít. Fizetésképtelenség. Silbermann Adolf helybeli kereskedő fizetésképtelenségét, a budapesti hitelezői védegyletnél nej Hemmte. A katonai állandó vegyes felülvizs gáló-bizottság Szatmáron tegnap kezdette meg ez évi működését s ez évben még a következő napokon fog működni: február 23-án, márczius 29-én, április 26-án, május 10-én, junius 22-én, julius 26-án, augusztus 30-án. szeptember 13-án, október 11-én és 26-án, november 22-én és végül deczember hó 28-án. Kivándorlás. Vármegyénkből a múlt év folyamán összesen 2613 ember vándorolt ki* Egyház-iskola. Kinevezések. A Közoktatásügyiminiszter özv. Cservenyákné Tatt.iy Irén helybeli állami polgári leányiskolái igazgató tanítónőt a VIII-ik fizetési osztályba, Ludescherné Szánermann Julia sátoraljaújhelyi és Lőrinczy Ida kecskeméti állami polgári leányiskolái tanítónőket pedig a IX-ik fizetési osztályba igazgató tanítónővé illetve tanítónőkké nevezte ki. A helybeli status quó izraelita hitközségnél Berger Ármin elnök az alapszabályban foglalt jogánál fogva a 18-as választmány tagjai kinevezte Dr. Antal István, Bing Mór, Kardos Lipót, Lichtschein Lajos, Rooz Móritz és ifjú Stenberg Sándor hitközségi tagokat. Iskolalátogatás. Bodnár György kir. tanfelügyelő e hó 17; 18 és 19-ikén meglátogatta a helybeli polgári, leányiskolát s a tapasztaltak felett legnagyobb . elismerésének adott j kifejezést. Lelkészválasztás. Az egri-i reform, egyházközség f. hó 22-én Visky Ferencz lábián- j házai segédlelkészt választotta lelkipásztorává, j s így a nagydobosi és hodászi lelkészi állá-; sokra beadott pályázatait az esperesi hivataltól í visszavette. , ••• ' .'*••• • •• Ipar, kereskedelem, közgazdaság. Német gazdák tanulmányútja. Május hó 16-án érkeznek Budapestre a „Deutsche Lanwirdschaftsgesilsechaft” kötelékébe tartozó ; gazdák, hogy hazánkban három heti tanulmány- ; utjokat megkezdjék. Ezek méltó fogadtatására j úgy a lÖidmivelesügyi kormány, mint az OMGE , megtelték a: megfelelő előkészületeket. A meg-! | állapított terv szerint a gazdák többek közötti ! megfogják tekinteni dr. gróf Károlyi József} iszkaszenlgyörgyi ménesét is. Gazdasági ismeretek terjesztése. Serényi Béla gróf föld mi velésügyi miniszter fel | kérte az összes gazdasági egyleteket, hogy : télre, sorozatos előadások rendezésével jelöljek ; meg azokat a gazdasági kérdéseke!, melyeknek ismertetése az il etö vármegyében a legszükségesebb. Valamennyi gazdasági egylet elkészi telte téli sorozatos előadásait s a miniszter a | programmot elfogadva azok megtartására megfelelő államsegélyt, utalványozott. Az OMKE nagykárolyi fiókja február hó 12 mi fog megalakulni, a mennyiben a fiók j megalakitásáljog. szükséges 100 tag belépése: aláírással mar biztosítva, van. Birtokváltozás. Fái Gáspár és neje Baráti Erzsébet helybeli, lakosok megvették Jenei Géza rákospalotai lakosnak a nagykárolyi 436 i szánni • heteiben A I. 1—1 sorszám alatt foglalt belsőségei a rajta levő épületekkel és lege.ő illetőséggel 22,00 koronáért. „A Nagykárolyi Önsegélyző Nép bank" r.-t. f. hó 29-én d. e. 10 őrekor saját helyiségében tartja meg XLI-ik évi rendese közgyűlését a szokásos tárgysorozattal, melyben ezenfelül egy igazgató-tanácsos 5 évre leendő i megválasztása, valamint áz alapszabályok egy néhány szakaszának megváltoztatása is fel van , véve kapcsolatosan azzal, hogy az igazgatóság a tartalékalapból 220000 koronának az alaptőkéhez leendő csatolását s ez által az 550 drb. részvény névértékének egyenként 400 koronáról 800 koronára való felemelését és | 800 kor. névértékű részvényre leendő kicseré-1 lését és 50 drb. egyenként 800 kor. névértékű 1911. évi január 1-től osztalékra jogosított részvénynek kibocsátását s igy az alaptőkének j 480000 koronára való felemelését javasolja j úgy, hogy egy uj részvény vételéhez az fog jo- j gosultsággal bírni, aki 11 drb. régi részvény! átvételi jogát igazolni tudja. Az igazgatóság jelentése szerint az intézet összes üzletágában j fokozatos emelkedés mutatkozik. Az igazgatóság azt javasolja, hogy a 9 drb. behajthatat- j lan váltó 6603 kor. leírása után fennmaradó 61,639 kor. 78 fill- tiszta nyereményből az j igazgatóság felügyelő-bizottság és tisztviselők jutalékára 5907 kor- 95 fill., 550 drb. részvény | utáu osztalékul 60 koronájával 33000 kor., az első tartalékalapra 20,000, az osztalék tarrtalék- alapra 2,000 fordittassék, 711 kor. 83 fill, pedig jótékonyczélra és az igazgatóság rendel- j kezésére adassék. Közgyűlés. A „Nagykárolyi Birtokossági Mslom“ r.-t február hó 5-én délután 2 órakor a városháza nagytermében tartja meg IV-ik 1 évi rendes közgyűlését, melynek tárgysorozatában a szokásos tárgyakon felül az igazgató-1 sági elnöknek és 8 igazgatósági tagnak 3 évre valamint a felűgyelőbizottság 3 rendes és 2 j póttagjának egy évre leendő megválasztása is! fel van véve. A Nagykároly Hitelbank r.-t. f. hó 24-én d. u. 3 órakor tartotta rendes közgyü- j lését. Dr. Faiussy Árpád elnök üdvözölvén a { megjelenteket a gyűlést megnyitotta, megálla- j pitotta, hogy a gyűlés kellően meghirdettetett, J a részvényesek meghivattak és 346 részvény j képviseletáben 16 részvényes jelent meg, miért is a jegyzőkönyv vezetésére dr. Tóth Zol- j tán titkárt, a jegyzőkönyv hitelesítése pedig dr. I Adler Adolf és Gallasz Ödön; részvényeseket kérte fel. Ezután az igazgatóság jelentése, a vagyonmérleg és eredmény-számla felolvasottnak mondatván ki, a felügyelő-bizottság jelentése felolvastatott, minek megtörténte után ezek tudomásul vétettek, az igazgatóság és felügyelő-bizottság rrszére a felmentvény megadatott, a nyereményfelosztási tervezet, az osztalék kifizetési idejének megállepitása valamint az alaptőkánek 200,000 koronával való felemelésére vonatkozó igazgatósági javaslat jóváhagyatott, az igazgatóság elnöke részére dr. Kovács Dezső ügyvezető-igazgató elnöklése alatt 1912. január 1.-től kezdődő hatállyal 1000 kor. évi tiszteletdij állapittatztt meg. Ezután az elnöki széket ismét dr. faiussy Árpád foglalván el, az üresedésben levő igazgatósági tagsági helyre 2 évi időtartamra Pálinkás Endre ákosi nagybirtokos közfelkiáltással, 3 évi időtartamra pedig a felügyelő-bizottság rendes tagjaivá Fogarassy Sándor, Illés József, Orosz Árpád és Trux Miklós, póttaggá pedig pedig dr.- Tóth Zoltán, dr. Adler Adolf elnöklete alatt Gallasz Ödön és dr. Sternberg Endre tagokból álló szavazatszedö küldöttség működésével titkos szavazás utján egyhangúlag uj- ból-illetve megválasztanák. A közgyűlés tárgy- sorozata ezzel ki lévén merítve, elnök megköszönte a részvényesek érdeklődését, a közgyűlést' .befejezettnek jelentette ki és a berekesztette. Felhívás. Felhívom a nagykároly ipartestület t. ez. tagjait, hogy a szatmárinegyei gazdasági egyesület által Szatmáron 1911. évi szeptember havában rendezendő gazdasági és ipari- kiállításon készítményeivel résztveni és- ebbeli szándékaikat legkésőbb folyó 1911. évi február hó 18-ig sz ípartestüiethez bejelenteni szíveskedjenek: Marián Ferencz ipartest, elnök. Hegyközségi gyűlés. Városunk szőlőtulajdonosai vasarnap d. e. a városháza kistermében Bóth Alajos hegybíró elnökelete alatt népes közgyűlést tartottak, melynek első tárgya az 1910. évi költségvetéssel foglalkozik. E szerint múlt évben 2941 kor. 31 fill, bevétel, 2939 kor. 38 fül. kiadás, ! kor; 93 fill, pénztári maradványnyal 73 kor. 27 fill, cselekvő, 17 kor. 24 fill, szenvedő hátralékkal a választmány határozati javaslatával egyetértőleg elfogadta, jóváhagyta és számadó hegybírónak és pénztárosnak a felmentvényt a közgyűlés megadta. A hegyközségi rendtartás 18. §-a értelmében a választmány által megejtett kisorsolás folytán Farkas István helyett Akkermann Józsefet, . Papp Samu helyett Csőkör Ferenczet, Csikós Bálint helyett Lévay Bélát megválasztotta és Miks Józsefet, mint kisorsolt választmányi tagot újból megválasztotta a közgyűlés.. Róth István Lajos azon indítványát, hogy a hegyőrök ez év tavaszán, József napkor utoljára változtassanak meg, a közgyűlés elvesztette és a régi gyakorlat fentartasát határozta el. Rólh Alajos hegybíró állásáról lemondván, helyette Sándor György volt pénztárost, pénztárossá pedig Dürchinger Károlyt, jegyzőül Balázs Mártont választották meg. Az évi hegybírói jelentéssel egyértve, a négy hegyőrt újból megválasztotta e küzgyülés. (B. M.) A ..Fillérbank" közgyűlése. A „Fillérbank, mint Szövetkezet Nagykárolyban „ vasárnap d. e. tartotta meg Ili-ik évi rendes közgyűlését intézeti helyiségeiben. Róth Karoly elnök konstatálva a határozatképessé get, üdvözölte a megjelenteket, a gyűlést megnyitotta. Jegyzőkönyv hitelesítőül Singer Lipót és Gra- bovszkv József választatván meg, az 1910. üz- ietévröl szóló jelentés, — melyet múlt számunkban részletesen közöltünk, —• az erre vonatkozó zárszámadás, mérleg es nyeremény felosztási tervezet, valamint a felügyelő- és felszámoló bizottsági jelentéssel együtt egyhangúlag tudomásul szolgált és az igazgatóság és felügyelő bizottság részére a felmentvény megadatott. Megbizás lejárta folytán 3 évre 12 igazgatósági tag választatott, és pedig : Róth Károly elnök, Lang Samu vezérigazgató, dr. Antal István, Borostyán István, Grünfeld Miksa, Gyurovits Gyula, Klein Bernát, Kovács György, Rósenberg Sámuel, Templli Márton, Rooz Samu (Szatmár), Kaufmann Adolf. A felügyelü-bizott- ság szintén 3 évre igy alakult meg : elnök Kaufmann Izidor, tagok : Horváth László, (Budapest), Schmidt Antal (Vállaj), Markovics Dá- niel, Kaufmann Sándor. Póttagok : Robinsohn Mihály, Ritli István (Kálmánd.) Ügyész és h. vezérigazgató dr. Antal István. Tisztviselők a