Nagykároly és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1911-07-20 / 29. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE Cirkusz városunkban. Renlow cirkusz 5 előadásra városunkba érkezett s a Piac téren felállított sátorban ma megkezdi előadásait. Gyilkos cigány. Kocsordon Berki László ottani cigány a korcsmában mulatott és zajon- gott. Ambrus János biró erre figyelmeztette, hogy csendesebben viselkedjék, mire Berki úgy fej bevágta a bírót, hogy az belehalt a sérülésébe. USCHONG'BUZIÁSFÜRDO Ihuziási Ura BAKTERIUMS-MENTES természetes ásványviz ÜDIT-GYÓGYIT. ÜDIT-GYÓGYIT. Vese- és hólyagbajoknál, a vesemedencze idült hurutjainál, hugykö- és fényképzödésnél, a légutak és a kiválasztó szervek hurutos bántal- mainál kitűnő hatásúnak bizonyult. Orvosilag- ajánlva. Főraktár: 41—? Kerekes Ödön füszerkereskedö czégnél Nagykároly, Nagypiacztér. cserébe. A távozók érezzék jól magukat uj otthonukban, az érkezők pedig legyenek üdvözölve. Áthelyelyezés. Beme Kárply mátészalkai állami polgári fiúiskolái igazgató-tanitó jelenlegi minőségében a kolozsvári állami polgári fiúiskolához helyeztetett át. Helyére Katona Géza rimaszombati áll. polg. leányiskolái igaz- j gató-tanitó jön. Az uj református püspök. Baltazár Dezső sok száz gratuláló le\elet és táviratot kapott. A legérdekesebb a levelek között Rákosi Viktor orsz. képviselő levele mely igy hangzik : Baltazár Dezsőnek! Pusztai magyarok lánglelkü püspöke ! Akadjon kezedbe az ördög üstöké, Kit tudós Hatvani úgy megregulázott, Mikor Debrecenben telkekre vadászott. Budapest, 1911. junigs 27. , Rákosi Viktor orsz. képviselő. Egyház-iskola. Plébános kinevezés. Dr. Boromissza Tibor szatmári püspök Tajor Endre csanálosi születésű császlói plébánost csomaközi plébánossá nevezte ki. Kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter dr. Czirbusz Géza budapesti tudományegyetemi nyilvános rendes tanárt a budapesti országos középiskolai tanárvizsgáló bizottság jelenlegi megbízásának tartamára a földrajzi szakra ezen bizottság tagjává kinevezte. Megzavart Istentisztelet. Kálmándon, — a szolgabirói hivatalhoz érkezett jelentés szerint — Müller Ágoston, Rosta Mihály, Hi- rötiimosz János és Heim József fiatal legények verekedést rendeztek és ezzel a misét megzavarták. A megtorló eljárás nevezettek ellen megindittatott. Kiküldetés. Dr. Boromissza Tibor szatmári püspök Kálmándra Magyar Bálint uj mi- sést küldte ki segédlelkésznek. Leányinternátus városunkban. A hely beli nőegyesűlet az irgalmas nőverek vezetése alatt álló árvaháznak nagyszabású internátussá való fejlesztése iránt a tartományi főnöknével valamint az egyházmegyei főhatósággal tárgyalásokat folytat. Rehabilitált evangélikus főesperes. Megírtuk annak idején, hogy a tiszai evangélikus egyházkerület elnöksége fegyelmi vizsgálatot inditott Materny Lajos főesperes ellen s egyidejűleg állásától felfüggesztette. Minthogy az ellene emelt vád alaptalansága kiderült ennek alapján megszüntették a fegyelmi vizsgálatot és Maternyt visszahelyezték állásába. Megerősített alapszabályok. A belügyminiszter az Országos Református Lelkészegyesület alapszabályait megerősítette. Mutátió. A kegyes tanitórend kormánya Magyar Gábor rendfőnök elnöklésével a jövő iskolai évre a következő változásokat állapította meg. Kihelyeztettek városunkból: Kecskemétre prefektusnak Pallmann Péter plebános- segéd, Sátoraljaújhelyre tanárnak Dombai Gyula tanár, Pozsonyszentgyörgyre házfőnökül és igazgatóul Klacskó István plebánossegéd, mig városunkba áthelyeztettek Erdélyi József, Pap Kér. János, Bielek Ede és Tihanyi Béla. Ezenkívül ismerőseink közül Nádor Béla Pri- vigyére, Szalay József Sáloraljaujhelyre, Csóthi Márk Veszprémbe helyeztettek át. A városunkból elhelyezett tanárok, illetve lelkészek távozását sajnáljuk, mert mindannyian népszerű tagjai voltak, a kegyesrendi társháznak; de különösen sajnáljuk Klacskó Istvánt, ki valóban nehezen betölthető űrt hagy maga után, mert hivatásszerű foglalkozásán kívül a kereskedelmi tanonciskolánál, valamint a társadalmi életben é:s különösen a Kölcsey-kör életében oly szép és üdvös tevékenységet fejtett ki, hogy annak ellenében csakis elismerésünket és hálánkat adhatjuk Ipar, kereskedelem, közgazdaság. Az ipartestület zászlószentelése védnökségét dr. Gróf Károlyi József választókerületünk országgyűlési képviselője elfogadtta. Újítás a gazdasági tudósítói intézménynél. A földmivelesügyi miniszter rendeleté szerint a járások gazdasági tudósítói körzetekre osztatnak, a melyhez tartozó községeket személyenként kötelesek meglátogatni, hogy meggyőződést nevezenek a termések miként állásáról; e tudósítók ezentúl nem a miniszternek hanem a vármegyei gazdasági felügyelőnek 1 küldik be jelentésüket. I ................. " ' Jj 1 ------ " " ............. ~ Hi vatalos rész. Másolat. 11897 *1911. urb. sz. Csanálos község határának általános tagosítása iránt indított birtok rendezési ügyében a m. kir. 22 számú felmérési felügyelősegnek 1189/1911 számú értesítése. Végzés, ki előmunkálatok megkezdése tárgyában f. évi március hó 28 napján tartott tárgyalás alkalmával az eljárásban érdekelt felék az ajánlatát tevő földmérők közül az alkalmazandó személyére nézve megegyezni nem tudtak, ennélfogva a kir. törvényszék a 30/1909 I. M. számú rendelet 85 §-a értelmében Gáspár József, szatmárnémetii lakos birtok rendezésre jogosított földmérőt kinevezi és az általa bemutatott szerződést oly értelemben hagyja jóvá, hogy a nevezett földmérő a tagosítás tárgyát kepezö terület földmérői munkálatait kát. holdanként számítandó négy (4) korona, az idézett rendelet 200 §-ában megjelölt, a m. kir. államkincstár által fizetendő kiegészítő munkálatokat pedig kát. holdanként 80 fillér egység ár mellett köteles a fennálló szabályok értelmében elvégezni, — jóváhagyja, I továbbá a fent megjelölt tárgyaláson a felek [ meghallgatásával készített költségelőirányzatot, j amelyhez képest az állami hozzájárulás levonásával, a birtokosság által fizetendő előirányzati összeget 19712 korona 20 fillérben állapítja meg. A kir. törvényszék a földmérő kinevezésével figyelembe vette Gáspár József egyéni megbízhatóságán kívül azt, hogy neki ez idő szerint 2 birtokrendezési vállalata van, amelyeket kifogástalan pontosság és gyorsasággal végzi, továbbá, hogy a kir. törvényszék székhelyén, közel a tagositandó községhez lakik s igy a ; földmérői munkálatok ellátásában könnyen ellenőrizhető, végül, hogy e munkadij, valamint a határidők tekintetében foglalt kikötései elfo- ) gadhatók; — igaz ugyan hogy Lippe Henrik I földmérő ajánlata a munkadijat illetőleg a ki- nevezetténei kataszteri holdanként 50 fillérrel olcsóbb, azonban a kir. törvényszék a kedvezőbb ajánlat ellenére sem tartotta nevezettet ki- kinevezhetönek azért, mert a mai munkaviszonyokhoz mérten tulalacsonynak mutatkozó árajánlata aggályt kelt arra nézve, hogy a földmérői teendőket a megkívánt pontosság és gyorsasággal elvégezhetné. — Miről a kir. törvényszék az eljárásban érdekelt feleket és pályázó földmerőket értesíti; Gáspár József jóváhagyott szerződésének egyik példányát pedig a jelen végzés kapcsán, jogerőre emelkedes után a m. kir. 22 sz. felmérési felügyelőségnek megküldi. Felhívja Csanálos, valamint a szomszédos Me- Mezöpetri, Kálmánd, Börvely, Vállaj és Merk községet, valamint Nagykároly r. t. város elöljáróságát, hogy ennek a végzésnek tartalmát helyiszokás szerint községeikben, illetőleg a varosban tétessék közhírré és az ennek megtörténtét igazoló helyhatósági bizonyítványt . haladéktalanul beterjesszék. Kelt Szatmár—Né- : metiben a kir. törvényszék úrbéri bíróságának 1911 évi julius hó 7 napján tartott ülésében. Szegedy László s. k. (P. h.) Hirdetmény. 5770/1911. K. sz. Ertesitte- tik Nagykároly város közönsége, hogy Szabó László mezőteremi lakostól a nagykárolyi 2297 és 2300 sz. tkvi betétekben irt ingatlanoknak a város részére történt megvétele ügyének ér- j demi tárgyalása az 1911. augusztus 20-án, d. e. 10 órakor tartandó közgyűlésre tűzetett ki. Nagykároly, 1911. julius 16. n. Hetey h. polgármester. Örököl állast koronajövedélemmel h a sorsjegyek részletfizetésre való eladásának képviseletét a ■ Budapesti Erzsébetvárosi Takarékpénztár Részvénytársaságnál V (Budapest, VIL, Károly-körut 13.) elvállalja. Szakértelem nem » szükséges, mint mellékfoglalkozás is űzhető. « ítf Alaptőke 7 millió korona. rWWWWWWWWW^WWWW Nagykárolyi Petdfi-nyomda Telefonszám : 76. Részvénytársaság. Nagykároly. Széchenyi-utcza 37. szám (A zárdával szemben.) AAA AAAA A IGYKÁROLYÉS VIDÉI politikai hetilap kiadóhivatala. YYYY YYY * 1 í1 1 Ivészit mindenféle 1 8 i i könyvnyomdái _ry munkákat s i 3 8 u. m.: névjegyeket, báli- és a h 1 lakodalmi meghívókat, eljegyB ■ zési kártyákat, pénzintézeti, 1 i 1 egyházi és iskolai nyomtat■ fi P ványokat, folyóiratokat, műs P veket Ízléses kivitelben juta| nyos ár mellett. i Raktáron tart: mindenféle ügyvédi nyomtatványokat. [JJ