Nagykároly és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1911-01-19 / 3. szám

il

w A ü \ K A lUJ L Y E S V IDE K h

lezettsége ellenére a színi szezont megszüntette, a színház fűtése és világítása tekintetében fennálló kötelezettségének eleget nem tett, mely mulasztása miatt az országos szi- nészeti felügyelő részéről is megrovásban részesült. Végül tény az is, hogy bizony ő is csak nyári társulattal vonult be hozzánk, gyenge karral és társulata is sok kívánni valót hagyott fenn.

Végre is a vélemény nyilvánítása is egyéni jog, melylyel nekünk is épen oly joggal szabad élni, mint a szatmáriaknak és azt épen úgy tartozik a „Szamos“ is tisztelni, mintha Nagykároly mentette volna meg Hevesnek a szatmári direktorságot. Hiszen a ..Szamos" is ennek a véleménynyilvánítási szabadságnak köszönheti létezését.

A mi pedig a támadás modorát illeti, e téren nem követjük, mert mi nem irigyelünk Szatmártól semmit, mi az ő kárára és sérelmére haladni nem kívánunk, de engedőimet kérünk, ha mi is élni és fejlődni akarunk s e tekintetben egy kissé mozgunk. Az ügy •érdemi részére megjegyezzük, hogy a „Szamos“ végtelen tájékozatlanságára mutat mi- kép azt. állítja, hogy a mi színhazunkat egyedül az állam épitette, a város hozzájárulása nélkül.

Az állam ad 15 éven át évi 8000 koronát, mely 40,000 korona segélynek felel meg. Ezen összeg tőkésitíetvén 33.500 korona tőkének • megfelelőkig, a színházépítés ezéljaira az összeg a városi alapokból köl- esönöztetett, A színház pedig belekerült

130,000 koronába, a melyről bármikor rendelkezésére állanak a „Szamosának a hite- teles adatok.. Nagykároly városa tehát csaknem százezer koronát áldozott a színházért a saját keserves filléreiből és pedig nem a városi erdők dús terményeinek értékesítése által, hanem pótadóból, tehát polgárainak keresményéből és áldozatkészségéből:

Igaz, hogy a miniszter 84,860—905. sz. leiratával többek között azon feltételt is kikötötte az államsegélyért, hogy a színkör a szatmári szinikerület mindenkori színigazgatójának bocsátandó bérfizetés nélkül rendelkezésére a tavaszi, nyári vagy őszi hónapokban.

dói értsük meg tehát: a szatmári színi- j kerület igazgatójának vagyunk kötelesek a színházat rendelkezésére bocsátani.

Azt, hogy a szinikerület megszűnt, maga a „Szamos“ hangoztatja, mert ó mondja, hogy akkor midőn Eperjes és Kisvárda kiléptek, szűnt meg a kerület.

Ha nincs szinkerület, nincs ilyen igazgató sem\ szinügyi tekintetben teljesen szabadok vagyunk, mert mi csak a szinikerület igazgatójához vagyunk kötve.

Nekünk tehát magához a szatmári színház igazgatójához semmi közünk sincs és igenis kiléphetünk akármelyik perczben, a mikor nekünk tetszik.

Reméljük, hogy városunk képviselőtestülete mihamar megfogja tenni a lépéseket arra nézve, hogy ezen jogunkkal éljünk is.

A mi pedig azt illeti, hogy nekünk a színigazgató választásához közünk nincs, és egyedül Szatmár város közgyűlése volna jogosítva végérvényesen határozni, visszaélés a szinikerület eszméjével.

Csak a legnagyobb rosszakarat teheti meg azt, hogy egy város közönségét annyira lekicsinyelje, hogy annak még csak jogot sem ad arra, hogy saját sorsa felett legalább véleményét nyilváníthassa. Engedelmet kérünk, de el nem ismerhetjük azt, hogy Szatmár felettünk dirigáljon. Szatmár határozzon a saját sorsa felett és meg vagyunk arról győződve, hogy ha Szatmár lenne a mi helyzetünkben, 6 lenne a legélénkebb tiltakozó és legalább is az udvariasság legelemibb szabályain tiltakoznék, ha mi olyan jogokat vindikálnánk magunknak, mint Szatmár.

Különben is a nagykárolyi szinügyi- bizottságnak volt annyi tapintata, hogy nem avatkozott volna Szatmár specziális jogaiba. Ha nem lett volna tudatában annak, hogy neki nemcsak vélemény nyilvánítási, hanem szavazati joga is van, bizonyára nem szavazott volna.

Ha kiváncsi a „Szamos“ arra, hogy Szat-;

már és Nagykároly városok szinügyi-bizott- : sága között mily levéli állások történtek, I kérje el a tanács 9888/907, 29/907, 33/907, 15/908. és a mi a legfontosabb a 16199/910. I számú iratokat, melyek igen jó felvilágosítást fognak nyújtani neki és meg fog győ- | ződni arról, hogy mily jogon szavaztak a nagykárolyiak.

A mi végül azt illeti, hogy a szinigaz- í gató a nagykárolyi szezonra reáfizet, engedje ! meg, hogy ezt el ne higyjiik. Szeretnénk a j számadásokba beletekinteni, mert mi az el- i lenkezőről vagyunk meggyőződve. És ha a „Szamos“ ebbeli informátióját a szinigazga- ! tótól kapta, igazán sajnáljuk, hogy Heves igy felültette. Azt pedig készségesen vesszük j tudomásul, hogy örvend az igazgató, ha nem I kell hozzánk jönnie.

Minthogy pedig ilyen támadás és eljárás mellett ennek a városnak intelligens közönsége egy pillanatig sem tűrheti meg, hogy Szatmárral és Hevessel összeköttetésbe maradjon, elvárjuk polgármesterünktől, hogy minél hamarább megteszi a lépéseket arra nézve, hogy a szatmári igazgató anyagi viszonyai megóvassanak oly formán, hogy ne legyen kénytelen többé hozzánk jönni.

Meghívó.

. A szatmámiegyei függetlenségi, 48-as párt tagjait van szerencsém meghívni a Nagykárolyban, január 26-án tartandó rendkívüli megyei közgyűlést megelőző napon, január 25-én este 9 órakor Nagykárolyban, a Polgári Olvasókörben tartandó értekezletre.

Tárgy: a 26-iki közgyűlés tárgysorozata feletti határozat.

Budapest, 1910. január 10.

Hazafias üdvözlettel

Luby Géza

megyei pártelnök.

Választógyülés a városnál.

Városunk képviselőtestülete f. hó 15-én Ilosvay Aladár alispán elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott, melynek egyedüli tárgyát a törvény követelte 2-ik rendőralkapitányi állás betöltése képezte. A gyűlés — választásról lévén szó — rendkívül népes volt s mindenki nagy érdeklődéssel tekintett a választás eredménye elé, ámbár a közhangulat már sejteni engedte, hogy ki kerül ki győztesen a küzdelemből. Az érdekes gyűlésről az alábbi tudósítást adjuk:

Elnök pont 10 órakor elfoglalva helyét üdvözölte a megjelenteket, a gyűlést megnyitotta. Jelezte a rendkívüli közgyűlés egybehivásának szükségszerűségét, hogy azt az újonnan rendszeresített rendőralkapitányi állás betöltése követeli.

Debreczeni István polgármester ezután bizalmiférfiakul, “egyszersmind jegyzőkönyv hite- lesitőkül felkérte Lukácsovits János, Kaufmann Jakab, Albanézi Mihály, Mercs Imre és Szalay Bálint városi képviselőket.

Alispán a szavazatszedő küldöttség elnökéül Csipkés Andrást, tagjaiul dr. Jékel Lászlót és Somossy Miklóst, jegyzőül Néma Gusztávot nevezte ki.

A kijelölő bizottság tagjai lettek: Roóz Samu, Csilléry Dávid közfelkiáltással, az alispán saját részéről pedig Debreczeni Istvánt és Nonn Gyulát hívta meg.

Jelentette ezután elnök, hogy az alkapitányi állásra 3 pályázat érkezett be és pedig pályáztak dr. Falussy Alajos, Leitli János és Sikolya Bálint.

A kijelölő bizottság visszavonulván, rövid idő múlva ismét elfoglalta helyét, s az alispán újból megnyitva az ülést, kijelentette, hogy a pályázók mindhárman pályázatra bocsáttattak és pedig első helyen dr. Falussy Alajos, II. helyen Leitli János s III. helyen Sikolya Bálint.

Idöhözben névszerinti szavazást kérő iv adatott be, mielőtt azonban a szavazás kezdetét vette volna, figyelmeztette elnök a pályázókat, hogy bárki választassék meg közülök, a ; büntetőlogi vizsgát 2 év alatt letenni tartozik, : ellenben állását elvesziti.

Azután megkezdődött a szavazás. Beadatott összesen 127 szavazat, melyből Dr. Falussy Alajos 67,

Leitli János 43 és

Sikolya Bálint 16

szavazatot kapott s igy dr. Falussy abszolút többséggel rendöralkapitánynyá választatott.

Elnök dr. Falussyt megválasztottnak jelentve ki, az uj alkapitány letette a hivatali esküt, j mely után a polgármester intézett hozzá rövid, de lelkes beszédet, mire a közgyűlés véget ért.

Gyűlés után megválasztott tisztviselő híveinek a Polgáriban jó magyaros villásreggelit adott, amelyen mindvégig kedélyes hangulat uralkodott.

HÍREK.

Följegyzések az előfizetési dij körül.

Lgy kellene lenni, hogy olvasó és az újságja között ne csupán üzleti összeköttetés, de jó és odaadó barátság is legyen. Ne csak vásárló, fogyasztó legyen a közönség, de szeretetteljes barát is, aki nemcsak pénzzel támogat, hanem aki a jóindulatával honorálja azt a munkát, amit az újság produkál. Szóval nemcsak fizesse azt a párfilléres etőlfize- tési dijat, hanem szeressen is bennünket, megközelítőleg annyira, amennyire mi öt, mi, akik mindig érettük dolgozunk, akkor is, ha tájékoztatni akarjuk a nap eseményeiről, ha szórakoztatjuk és akkor is, amikor az érdekéért harczolunk. Ilyennek kellene lenni a viszonynak a közönség és az újságja között. Azonban. . .

És nekünk, akik mindig önzetlenül dolgozunk, szinte kellemetlen ezekről a dolgokról, ilyen dolgokról beszélni. A kettős kötés primitívebb, egyszerűbb és természetesebb oldala sincs rendben : az előlfizetéses viszony. Hiszen lépten-nyomon, sőt egyre sűrűbben adódnak elő olyan esetek a hazai és külföldi bíróságok előtt, amikor az olvasó és az újságja kerül szembe egymással. Esetek, amikor az előfizető nem újítja meg előlfizetését, mindazonáltal a neki megküldött lapot továbbra is megtartja, ellenben az elölfizetési dijat nem akarja megfizetni, szóval potyán élvezi az újság- és folyóirat-olvasást és a belőle való tájékozódást és okulást. Az ilyen s hasonló gondolkodású egyének tábora pedig egyre nő és gyarapodik s alighanem csinos hadsereget lehetne belőlük szervezni, ha a bíróságok nem gondoskodnának egyre sűrűbben arról, hogy az ilyen kaliberű hazafiaknak a számát megapasszák.

Eddig úgy volt, az a fölfogás uralkodott, hogy az előlfizetés meghatározott időre kötött szerződésféle ügylet. Szóval, ha ez a szerződés lejár, úgy önmagától megszűnik a felekre háruló kötelezettség. Az okoskodást azután úgy folytatták, hogy amennyiben az előlfizetés lejárta után a kiadó tovább küldi a lapot, úgy ezt csak a saját veszélyére teszi, mert az előfizető a megrendelés nélkül küldött újságot nem köteles visszaküldeni.

Azonban ez a fölfogás megváltozott. A helyére modernebb álláspont került, amely szerint az előfizető az elölfizetési idő lejárta után küldött példányok előfizetési dijáért is felelőssé válik az által, hogy a lapot átveszi. A kiadóhivatal nyújtott szolgáltatás elfogadásával tehát a szerződés hallgatagosan meghosszabbittatik s igy a küldött példányokért fizetség is jár. Jár pedig annál is inkább, mivel az előfizetőnek módjában áll akár a lap lerendelésével, akár visszautasitásával az előfizetés meghosszabitásáról lemondani s ezzel demonstrálni abbeli elhatározását, hogy a lapot tovább megtartani nem akarja.

Ezt az álláspontot immár kir. táblai és kúriai határozatok is támogatják s igy, különösen mióta a külföldi bíróságok is azonos véleményt nyilvánítanak, ez a felfogás lassanként általánossá válik. Egy nemrégiben, külföldön hasonló vitás esetből kifolyólag hozott ítéletben a bíróság indokolásában kifejtette,