Nagykároly és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1911-06-01 / 22. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ 5 Cégváltozás. A „Mereur“ összes rendszerű Írógépek műszaki vállalat debreczeni bej. cég egyik beltagja Egry Elemér kilépett s a vállalatot annak összes actáival és passiváíval együtt Kulcsár Dezső a vállalat volt cégtársa vette át. Amidőn ezen cégváltozást regisztráljuk, szükségesnek tartjuk felemlíteni, hogy a vállalat technikai vezetője eddig is Kulcsár Dezső volt. Ő volt az, aki hosszabb külföldi tanul mányutjábói hazatérve, megalapította Deb- reczenben a fenti vállalatot. Ö vezette be Deb- reczenben az első gyorsíró és gépiró iskolát, amellyel lehetővé tette a nőknek a kereskedelemben való alkalmaztatását. Raktáron tartja az összes rendszerű Írógépeket uj és használt állapotban s bemutatja azokat bárhol minden vételkötelezettség nélkül. Dicsérendő dolog nevezettnek azon törekvése, hogy bár raktáron tart eredeti angol és amerikai irógépkellékeket, mégis bevezette ugyanezen cikkek legkitűnőbb magyar gyártmányait is, hogy a külföldieket lehetőleg kiszoríthassa. Raktáron tart továbbá amerikai szab. irodai bútorokat és felszereléseket, készít gépirási, sokszorosítási és könyom- dai munkálatokat. Az ilyen vállatat a vidéki kereskedelemnek és iparnak csak előnyére lehet s igazán mindenki csak hazafiul kötelességének tesz eleget akkor, ha az ilyen tiszta magyar törekvésű céget pártolja és támogatja. Lopás. Vonház Antal mezöpetrii gazdálkodó a napokban jelentette a csendőrségnek, hogy egy idő óta majorságát rendszeresen lopkodják. Lassanként nagy mennyiségű tengeri, bor, tojás, tyuk s egyéb dolgok tűntek el a legnagyobb óvatosság dacára. A csendőrség a tetteseket a gazda két béresének a 17 éves Perger Mártonnak és a 16 éves Márton Lászlónak személyében kinyomozta. A béresek mindent, bevallottak. Összeégett. Boza György iskolába járó 8 éves leánykáján pénteken az iskolában meggyulladt a ruha és a leányka életveszélyes sérüléseket szenvedett. Öngyilkosság. Múlt hó 25-én Erdelics József jómódú vasvári gazdálkodó főbelőtte magát és azonnal meghalt. Tettének oka ismeretlen. Összeverte az apját. Schmiedt Ferenc és fia Schmiedt István nagymajténvi lakosok, kik egy udvaron laknak, semmikép sem tudtak egymással egyezni, napirenden volt a két család tagjai között a civódás, sőt a tettlegesség is. Múlt hó 25-én ismét összevesztek valami csekélységen, a veszekedésből verekedés lett, a fiú az apát egy ostornyéllel fejbe vágta, majd torkon ragadta, fojtogatni kezdte s az elöfutott szomszédok csak nagy nehezen bírták az öreg embert a fia kezei közül kiszabadítani. A csendőrség megindította az eljárást. Egyház-iskola. Kiküldetés. A közoktatásügyi miniszter Cseh Lajos helybeli főgimnáziumi igazgatót az esztergomi főgimnáziumi érettségi vizsgálatokra elnöki minőségben miniszteri biztosul kiküldötte. Áthelyezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Almássy Anna terebesfehérpataki állami elemi iskolai tanítónőt a felsőrónai állami, elemi iskolához helyezte át. Évzáró vizsgák. A helybeli főgimnáziumban az évi rendes vizsgák a következő sorrendben tartatnak meg. Junius 8, 9, 10-én szóbeli érettségi 13-án, hittanvizsga, 14-én délután 5 órakor torna vizsga a löveldében, 16-tól 22-ig az osztályvizsgak. Évzáró ünnepély. A helybeli főgimnázium junius hó 17-én este a Városi Színházban rendes helyárak mellett évzáró ünnepélyt rendez. Az ünnepély után a „Magyar Királyiban érettségi bankett lesz, utána pedig tánc. Jegyek előjegyezhetők Braneczky József főgimnáziumi tanárnál. A debreceni püspökválasztásról, szóló múlt heti hírünkben azt irtuk, hogy Szabolcska Mihály temesvári lelkész a jelöltségtől visszalépett. Mint hiteles forrásból értesülünk, Szabolcska nem lépett vissza és tartja a jelöltséget. Főgimnáziumunk ünnepe. Váry Gél lért kegyesrendi generális visitatornak városunkban tartózkodása alkalmából Braneczky József főgimnáziumi tanár kezdeményezésére és vezetése- alatt a piaristák rendházában múlt hó 24-én igen sikerült szép ünnepélyt rendezett a főgimnázium ének- és zenekara Váry Gellért tiszteletére. Az ünnepély két ének- és két zeneszámból állott, melyek tetszést arattak. Az ünnepélyt a generális visitatior magas szárnyalásu buzdító beszéde fejezte be, a 1 melyben az ének és zene kultiválására szóli- j tóttá fel az ifjúságot és köszönetét mondott a ( megtiszteltetésért úgy a vezető tanárnak, mint az ifjúságnak. Másnap d. e. 9 órakor az I ének- és zenekar bevonásával zenés mise volt, amelyet Váry Gellért celebrált fényes segédlettel. A jelenvoltak áhítattal hallgatták a szép énekszámokat és a finom zenekiséretet. Főgimnáziumunk köréből. A magán- vizsgálatok főgimnáziumunkban junius hó 13-án és 14-én tartatnak meg. A magántanulóknak 13-án reggel 8,/4 8 órakor kell az igazgatói irodában jelentkezniük. A tornavizsga junius 14-én d. u. 5 órakor tartatik meg a Lövöldében. Főgimnáziumunk segélyezése ügyében az intézet két fentartójának megbízottjai : a magyar tanitórend részéről Fekete Endre í központi kormánysegéd és Cseh Lajos főgim- { náziumi igazgató, a város részéről Debreczeni István polgármester, Geressy Kálmán debreczeni tankerületi főigazgató, mint miniszteri biztossal megejtett tárgyalás eredménye az, | hogy 28,465 K évi államsegélyt kérnek az in- i tézet részére a vallás- és közoktatásügyi minisztertől, mely összeget a miniszter remélhetőleg engedélyezni is fogja. Meghivó. A nagykárolyi iparos tanonciskola f. hó 4-én, pünkösd első napján, d. e. 11 12 órakora városháza nagytermében munka- es rajzkiállitással egybekött koronázási és ( ezredévi ünnepélyt tart, melyre az érdeklődő { közönséget és iparosokat tisztelettel meghivom. Az ünnepély sorrendje : 1. Hymnus. Éneklik a tanoncok. 2. Megnyitó. Tartja: Lukács Mihály igazgató. 3. A királyra. Szavalja : Varga Gedeon III. oszt. tanuló. 4. Ezer év. Szavalja: Pataky József C) élők. oszt. tanuló. 5. Ünnepi beszéd. Tartja Lukács Mihály igazgató. 6. Min- j dent a hazáért. Szavalja: Holzberger Ottó B. II. oszt. tanuló. 7. Ébresztő. Szavalja : Oroszi j Ferenc III. oszt. tanuló. 8. A magyar fiukhoz. Szavalja: Komáromy Lajos A) II. oszt. tanuló. 9. Jó honfiak ... Szavalja : Rupitzky Károly A) I, oszt. tanuló. 10. Nemzeti dal. Szavalja: í Szűcs Vendel B) I. oszt. tanuló. 11. Nemzeti imádság. Szavalja: Merk Nándor 111. oszt. ta- \ nuló. 12. Jutalmak kiosztása és bezáró szó Lukács Mihály igazgató által. 13. Szózat. Éneklik a tanoncok. 14. A kiállítások megtekintése. — Nagykároly, 1911. junius hó 1-én. Lukács Mihály, iparos tanonciskolái igazgató. Tanulók kirándulása. Lapunk múlt szamában említettük, hogy a helybeli polgári fiúiskola tanulói Patek Antal igazgató és Daia- bant András tanár vezetése alatt három napi időtartamra tanulmányi kirándulást rendeztek a fővárosba. A 49. növendék a Nádor szállodába volt elszállásolva és tanárai felügyelete alatt megtekintette a főváros nevezetesebb épületeit, útjait és utcáit, felkeresték a Battha- nyi, Deák és Kossuth mauzolamait, hires államférfiak, irók és művészek sírjait, a nemzeti, gazdasági és szépművészeti múzeumokat, a budai várat a királyi palotával, a Mátyás templomot és Margitszigetet. A kirándulás a tanulóknak fejenként 16 koronájába került. Valóban szép és utánzásra méltó példa ez, mert az ily kirándulás a fogékony ifjúnak oly tanulságos szórakozást nyújt, a melyre mindenkor örömmel fog visszagondolni, emellett az közelebb hozza a tanítványt a tanárhoz, a melyben ily együttlét után nem despotáját hanem jóakaratu tanácsadóját és támogatóját fogja látni, ami hasznára fog válni a tanulónak és megkönnyíti a tanárnak nehéz helyzetét. nak költségeiből a reájuk eső rész fedezésére 6000 korona államsegélyt engedélyezett. Ki lehet üzletvezető. A kereskedelmi miniszter egy konkrét eset alkalmából kimondotta, hogy az az önálló iparos illetve kereskedő, aki salát maga is üzlettel bir és azt személyesen vezeti, egyidejűleg más iparosnak illetve kereskedőnek üzletvezetője nern lehet. USCHONG'BUZIASFÜRDO ISI PHÖNIX ASVAMÍ & ¥SZ BAKTÉRIUM-MENTES természetes ásványvíz ÜDIT-GYÓGYIT. ÜD1T-GYÓGYIT. Vese- és hólyagbajokná!, a vesemedencze idült hurutjainál, hugykö- és fényképződésnél, a légutak és a kiválasztó szervek hurutos bántal- mainál kitűnő hatásúnak bizonyult. Orvcsilag Főraktár: 41—? lEI e r e ic e s Ödön fiiszerkereskedö czégné! Nagykároly, Nagypíacztér. Hivatalos rész. Hirdetmény. 4288—1911. k. sz. A pécsi és nagyváradi honvéd hadapródiskolák I. évfolyamába az 1911—12. tanév kezdetén (szeptember 21-én) több magán alapítványi helyek és ezeken kivül megfelelő számú tandij fizetéses helyek is fognak betöltés alá kerülni. A felvételi feltételek az érdeklődők által a főjegyzői hivatalban megtekinthetők. Folyamodványok f. évi julius 10-ig fogadtatnak el a pécsi vagy a nagyváradi honvéd hadapródiskola parancsnoksága által. — Nagykároly, 1911. évi május 26. Debreczeni István, polgármester. A tavalyi nagy peronospora járvány idején is kitűnő eredményt értek el szőlősgazdáink a „PR0-VIN0“ nevű uj permetezöszerrel. Kitünően tapad! Azonnal oldódik! flljat nem képez! Tessék ismertető füzetet kérni! A por ára kg.-kint 50 kg.-os zsákban 52 fill,, kisebb zsákban 54 fillér. Ugyananyi anyag kell belőle, mint a réz- gáiicból s igy a ,,PRO-VINO ‘ a legolcsóbb permetezőszer! 1—3 vezérképviselet: Magyar Mezőgazdák Szövetkezete (Budapest, Alkotmány-u. 31.) Vállalkozók és építtetők becses figyelmébe ajánljuk az Ipar, kereskedelem, közgazdaság. Részvénylebélyegzés. A Nagykárolyi Takarékpénztár Egyesület részvényei 200 koronás névértékének 800 koronára való felemelése tekintetében hozott közgyűlési határozat jogerőre emelkedvén, az intézet most már a részvényeket lebélyegzi, illetve azokon a 800 koronás névértéket kitünteti. Államsegély. A földmivelésügyi miniszter Csanálos, Vállaj és Mérk községek lakosainak a keleti nyírvíz lecsapoló társulat munkálataiElső lafMfi Cetntíip Nagykárolyban, Széchenyl-utca 29. legjobb minőségű hid-, csatorna- és kutcsöveit, díszes kivitelű és feltétlenül megbízható minőségű cementlapjait, csinos párkányzatu, erős lépcsőit, úgyszintén egyéb e szakmába vágó cikkeket. Gyártmányainkért a leg me s szebb menő felelősséget vállaljuk.