Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1910-06-16 / 24. szám

2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ ügyminiszter leirata olvastatott fel ezután az j ököritói katasztrófa alkalmával elrendelt vizs- j gáláiból kifolyólag, amely konstatálja a járási tisztviselők és orvosok odaadó, lelkes munkás-; ságát s a miniszteri elismeréshez a közigazga­tási bizottság is egyöntetűen járulván hozzá, | az az érdekeltekkel közöltetni fog. A szakreferádákból megemlítjük a követke­zőket : Az árvaszékhez május hóban 2590 ügyda­rab érkezett be, amelyből 2507 intéztetett el. A közegészségügyi állapot némi javulást mutat. Előadó panaszt emelt egyes községi j elöljáróságok ellen, akik közegészségügyi köte-! lességüket elhanyagolják. A visszaélések szigo­rúan fognak megtoroltatni. A tanfelügyelő iskolalátogatásokról számolt ; be, amely szerint előző hónapban 52 község­ben 162 tanító munkáját vizsgálták felül. Egy tanító ellen a magyar nyelv tanításának elha­nyagolásáért fegyelmit indítottak, többek ellen nyugdíjazási eljárás foganatosíttatott. A bükk- alji községek népoktatásában haladást észleltek. Majd jelentést tett előadó a vármegye népok­tatásának 5 évi fejlődéséről, ami kinyomatván, szétküldetett s igy felolvasottnak tekintetett. N. Szabó Antal indítványára az ülés a tanfel­ügyelőnek jelzett munkáért jegyzőkönyvi köszö- j netet szavazott s határozatba ment, hogy a I jelentést megküldik nemcsak a vármegyei kul-1 turális intézményeknek, hanem a kultuszmi-; niszterhez is. Bodnár György tanfelügyelő há­lásan köszönte meg az elismerést. Réztelek és , Tökésbánya községekben állami iskolát fognak legközelebb felállítani. Az adóbefizetések minden irányban csőkké- j nést mutatnak. Az állategészégügy nem volt kedvező. A szatmári kir. ügyészségnél letartóztatva volt 124 férfi 31 nő, kik közül 115 férfi s 30 nő szabadult. A közgazdasági állapot, különösen a kalá­szosok és takarmányféléket véve, a legszebb eredményre nyújt kilátást. Gyümölcstermés te- kintetében merül ugyan fel panasz, ellenben a szőlők szép fejlődést tüntetnek föl, gazdag ter­mést ígérve vármegyeszerte. HÍREK. — Nyomdász-sztrájk. Három hete im­már, hogy városunkban a nyomdászok sztrájkja változatlanul tart. A munkaadók velük szemben elmentek a legszélsőbb határig, amidőn munkabérük felemelését megadták, valamint követelésük nagy ré­szét elfogadták, csakhogy a közönség nyomtatványszükséglet tekintetében fenn­akadást ne szenvedjen. Ámde azzal szem­ben, hogy az ország legtöbb nyomdájá­ban már a sztrájkolok felvették a mun­kát, ezek az emberek nem azért nemzet­közi szocziálisták, hogy látva főnökeik jóakaratát, azt az illendőség szerint ak- czeptálják is, hanem most olyan újabb követelésekkel lépnek fel, amelyek egye­nesen lealázók volnának a nyomdatulaj­donosokra nézve. Egyszóval diktálnak az „elvtársak“. Csakhogy a munkaadók az ilyen kihivásra fittyet hánynak, mert hi­szen ki tudja még mit követelnének, ha minden kritikán alul álló követeléseiket teljesítenék. A müveit közönségre bizzuk a sztrájkólók fölött való Ítélethozatalt.-— Személyi hírek. Géressy Kálmán tan­kerületi főigazgató f. hó 13-án városunkba ér­kezett és f. hó 17-én utazik el. — Debreczeni István, városunk polgármestere f. hó 12-én d. u. hivatalos ügyben a fővárosba utazott s on­nan tegnap érkezett vissza. — Záróünnepély. A helybeli róm. kath elemi fiúiskola f. hó 29-én változatos műsorral évzáróünnepélyt tart, melyre az érdeklődők figyelmét már most felhívjuk. Részletes műsort jövő héten hozunk. — Kiutalt államsegély. Városunk pol­gármestere a városi tisztviselőknek juttatóit 15,000 K államsegélyt kiutalta s azt az illeté­kes tisztviselők már fel is vették. — Érettségi bankett. Említettük köze­lebb, hogy a helybeli érettségiző ifjúság f. hó 18- án bankettel és tánczczal egybekötött hang­versenyt rendez, mely utóbbi a városi színház­ban fog megtartatni. A hangverseny 7 órakor kezdődik és műsora a következő lesz: 1. a) Ziehrer: Románcz. b) Braga: Valczer. Előadja a zenekar. 2. Szavalat. Előadja Szentiványi Béla kegyesr. tanár. 3. Vollstedt: Az erdőben. Potpurri. Előadja a zenekar. 4. Kisfaludy Ká­roly : Mátyás deák. Vigjéték 1 felvonásban. Rendes színházi helyárak. Helybeliék részere külön meghívót nem küldenek szét. — Tornavizsga. Főgimnáziumunk verseny­nyel összekötött tornavizsgáját f. hó 11-én tar­totta meg a lövöldekerti játszótéren. A kürtszó és dobpergés között felvonuló egyenruhás ifjú­ságot nagy közönség várta. A Himnusz elének- lése után a növendékek szabadgyakorlatában gyönyörködtek az érdeklődők, a tulajdonképeni verseny azonban a magas ugrással vette kez­detét. Ezt követte a versenyfutás. Közben Be­nedek Sándor városunk közkedvelt vivomestere gimnáziumbeli tanítványai mutatták be a tőr és kardvívásban elért ügyességüket, ami a kö­zönségnél nagy tetszésre talált. A füleslabda­játék után a nyújtón és lovon ügyeskedtek, mit távol ugrás váltott fel. A versenyszámok után a főgimn. énekkar Földváry tanár dirigá­lása mellett a „Rajta itt a vidám ünnep“ ez. tornaindulót adta elő lelkesen. A versenyben résztvett ifjúság között pénz- és éremjutalmak osztattak ki, amelyek nyerőit azonban a nyom­dász-sztrájkra való tekintetből nem áll mó­dunkban leközölni. — Zsebtolvaj czigányszövetkezet. E hó 13-án egész sereg zsebtolvajlást követtek el a hetivásáron helybeli czigányasszonyok. A jómadarak társaságban űzték a lopásokat s a prédát egymás kezén át továbbították. Tiz-husz koronák tűntek el a zsebekből, mig végre az egyik asszonyt sikerült, a közönségnek tetten érni, akit a rendőrség nyomban biztonságba helyezett. A szövetkezet tagjai is csakhamar hűvösre kerülnek. — Közgyűlés. A helybeli munkásbiztositó- ; pénztár közgyűlése a tagok részvétlensége miatt e hó 12-én nem volt megtartható s igy azt 19- én a megjelentek számára való tekintet nélkül fogják az Ipartestület helyiségében d. e. I 10 órakor megtartani. — Megismételt előadás. A helybeli áll. polgári leányiskola növendékei a f. hó 8-án a városi színházban tartott jótékoriyczélu előadást vasárnap délután 6 órai kezdettel megismétel­ték. A színház zsuffotásig megtelt és a közön­ség mely gyönyörködött a kisleányok szép elő­adásán és tánczain lelkes ováczióban részesí­tette az intézet igazgatóját Cs. Tattay Irént, ki fáradságot nem kiméivé az egész előadást irányította és rendezte. A jótékonyczélnak a két előadás szép összeget juttatott. — Évzáró vizsgálatok. A helybeli ref. elemi fiú- és leányiskolában az évzáró vizsgá­latok a templomban következő sorrendben tar­tatnak: Jun. 19-én d. u. 3 órától a fiúiskola III—IV. osztályainak, junius 21-én d. e. 9 órától a leányiskola I—II. osztályainak, d. u. 3 órától a fiúiskola I. osztályának, junius 22-én d. e. 9 órától a leányiskola III—VI. osztályai­nak, d. u. 3 órától a fiúiskola II., V., VI. osz­tályainak lesz vizsgája. E vizsgálatokra a tisz­telt szülőket és érdeklődőket meghívja az is­kolaszéki elnök. — Feltört templomi persely. A váro- sunkbeli gkath. orosz temlom perselyét a na­pokban feltörték s annak tartalmát elemelték. A vizsgálat kiderítette, hogy a pénzt a Tóth Mihály harangozónál lakó Görbe János nevű 11—12 éves lelenczgyerek lopta el, aki be is vallotta, hogy az igy szerzett pénzen nyalánk­ságokat vásárolt. — Hirdetmény. 4299—1910. K. sz. Az esküdtbiróságnál alkalmazandó esküdtek össze­írása végett kiküldött bizottság közhírré teszi, hogy az esküdtképes egyének összeírását f. évi junius hó 23., 24. és 25-ik napján a városhá­zánál fogja eszközölni. Felhívja azért a város területén s pusztákon és tanyákon lakó mind­azon férfit, ki magyar honos, a folyó esztendő­ben legalább 26 évét betölti, a magyar nyelvet érti, azon Írni és olvasni tud és évenként leg­alább 20 korona egyenes állami adót fizet, vagy amennyiben időleges adómentességet él­vez 20 korona egyenes államadónak megfelelő értékű vagyonnal bir, vagy adózásra való te­kintet nélkül köztisztviselő, lelkész, a magyar tudományos akadémia tagja, tudor, okleveles tanár, ügyvéd, mérnök, építész, hajóskapitány, gazdász, gyógyszerész, vegyész, erdész, bányász, tanító, sebész, állatorvos, továbbá az a ki a felsőbb művészeti vagy más felsőbb szakisko­lát elvégezte, végül aki a középiskolai záró­vizsgát letette, hogy az alaplajstromba való felvétel végett az összeíró bizottság előtt sze­mélyesen vagy meghatalmazott által f. évi jun. hó 23., 24. és 25-ik napján délelőtt 9—12 óráig, délután 3—5 óráig jelentkezzenek. Kelt Nagykárolyban, 1910. évi junius hó 14-én. Hetey Ahrahám, h. polgármester. — Tudományosan megállapított tény, hogy a pörsenések, mitesserek és az arezbőr más tisztátlanságai a rossz és rendetlen emész­tésből erednek. A természetadta Ferencz József- keserüviz a gyomrot rövid idő alatt kíméletesen hozza rendbe és igy biztosan megszünteti az egész kellemetlenség okozóját. — Ha a höl­gyek tiszta és szép arezbőrt kívánnak, ne dob­ják ki pénzüket haszontalan „szépitőszerekre“, hanem igyanak időközönkint — mindig éhgyo­morra — 1jl pohárnyi valódi „Ferencz József“- vizet, melyet az összes gyógytárakban és jobb ásványvizüzletekben árusítanak az egész világon. — A bosszuállás áldozata. Nehéz Mi­hály nyírcsászári lakosnak régi haragosa volt Mudri János. E hó 8-án utóbbi úgy ütötte fejbe orozva egy vasvillával Nehéz t, hogy az eszméletlenül terült el a földön. Beszállították a helybeli közkórházba, ahol 12-én meghalt. — Pályázat. A helybeli pénzügyigazgató­ságnál egy számtiszti és egy számgyakornoki állásra két hét alatt lejáró pályázat van hir­detve. — Elgázolás. György Lajos napszámos tegnapelőtt délután a vasúttól rudvasakat szál­lított be. Útközben egy dohánytőzsdébe akart menni, miért is leugrott a mozgó szekérről. Kötényében azonban megakadt az egyik lába s a szerencsétlen ember a kerekek alá került, me­lyek jobb lábszárát a bokán felül eltörték. A közkórházba vitték, ahol lábát amputálni kellett. K] USCHONG* BUZIÁSFÜRDO ilfZSáSI PHÖNIX^ BAKTERIURH-IHENTES természetes ásványvíz ÜDIT-GYÓGYIT. ÜDIT-GYÖGYIT. Vese- és hólyagbajoknál, a vesemedencze idült hurutjainál, hugykő- és fényképzödésnél, a lég­utak és a kiválasztó szervek hurutos bántal- mainál kitűnő hatásúnak bizonyult. OrTT-osIlstg- aj aniva. Főraktár: 30—? Kerekes Ödön tiiszerkereskedó czégnél Nagykároly, Nagyplacztér. Szerkesztői üzenetek. M. J. urnák Helyben. A sztrájk miatt a köz­leményt csak később hozhatjuk. Sz. M. urnák Érendréd. Közleményének a sztrájk miatt lehetetlen volt helyt szorítanunk. Eladó ház. Nagykárolyban Pék-utcza 11. szánni liáza m szabad kézből eladó; értekezhetni megbí­zottam ifj. Blau Ignácz úrral Hon- véd-uteza 4. sz. alatt. 2—3 500 hektoliter bor 18 forinttól feljebb eladó Kun István szőlőbirtokosnál Nagykárolyban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom