Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1910-03-17 / 11. szám

6 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. a tanonczok munka és rajzkiállitása saját pénztárából 100 koronát szavazott meg azon kérelemmel, hogy a kitüntettettek pénz helyeit szakba vágó eszközök adományozásával jutal­maztassanak tudomásul vette s ezzel az elől- járósági gyűlés véget ért. — Halálozás. F. hó 15-ikén helyezték örök nyugalomra Simon Józsefné szül. Lud- mány Máriát, Dr. Kovács József érendrédi körorvos édesanyját városunkban rendkívül nagy részvét kíséretében. A megboldogult mindössze 48 éves volt és hosszas szenve­déstől váltotta meg a halál, amely e hó 13-ikán este következett be a Nyárfa-utczai gyászházban. A család a következő jelentés­ben tudatta a szomorú esetet: Alólirottak bánatos szívvel tudatják úgy a maguk, mint az összes rokonság nevében is a kedves gyermek,, szerető hitves, a jó anya, testvér és rokonnak Simon Józsefné szül. Ludmány Máriának f. hó 13-án este 9 órakor, életének 48-ik, boldog házasságának 28-ik évében hosszas szenvedés után történt gyászos elhuny- tát. A megboldogult hűlt teteme folyó hó 15-én délután 3 órakor fog a Nyárfa-utcza 2-ik számú gyászháztól a ref. egyház szer­tartása szerint a helybeli sirlcertben örök nyu­galomra tétetni. Nagykároly, 1910. márcz. 14. Béke lengjen porai felett! Özv. Ludmány Ambrusné mint anya. Simon József mint férje. Dr. Kovács József és neje Kaulich Fanny, Simon Mariska gyermekei. Ludmány Juliánná férj. Veress Jánosné, Ludmány Antal és neje testvérei. Özv. Ludmány Imréné só­• gornője. Ludmány Zzuzsánna férj. Gy. Ko­vács Józsefné unokatestvére. — Márczius 15. megünneplése. A helybeli Kossuth Lajos asztaltársaság már- czius 15-ikének megünneplését e hó 20-ára, vasárnap este 8 órájára tűzte ki a Kun Ist- ván-féle vendéglő helyiségeibe, amely alka­lommal Dr. Merts László felolvasást tart, Kabelik Gyula elszavalja a Talpra magyart, Suták István pedig emlékbeszédet mond-. Az asztaltársaság elnöksége ezúton is felhívja a tagokat, hogy minél számosabban jelenjenek meg a hazafias ünnepélyen, amelyen vendé­gek is részt vehetnek. — Dalegyesületi közgyűlés. A helybeli dalegyesület múlt vasárnap tartotta meg ez évi rendes közgyűlését Récsey Ede elnöklete alatt. Az elnöki jelentés után megejtették á tisztujitást, melyen úgy a régi tisztikart mint a választmányt újból megválasztották. Uj választmányi tag lett Marián Ferencz ipar- testületi elnök. A működő testület elhatározta, hogy a billikommal együtt levéteti magát és egy képet tisztelete és hálája jeléül az elnök­nek ad, egy képet a másikat pedig a gyűlés- terem számára ajándékozza. — Művésze3tály. A nagykárolyi Kölcsey- • Egyesület f. hó 19-én este 8 órakor a városi színházban művészestélyt rendez a következő műsorral: 1. Beethoven: Quartet opus 18. No 4. a) Allegro ma non tan to. b) Scherzo, c) Menuetto. Előadják: Piribauer Ferencz I. hegedű, Borody Béla II. hegedű, Szeremley Béla viola és Szenes János: violoncello. 2. Ének. a) Ponchielli: Gioconda. b) Suicidio: Ária. c) Csiky János: Titok. Előadja Kontz Irma drámai operaénekesnő. Zongorán kiséri: De Sanctis Artur ének- és zenetanár Buda­pestről. 3. „Fegyverek és Múzsák“ szabad­előadás. ,Tanódy Endre dr. 4. Ének. a) Mas­cagni : Ária. c) Kern Aurél: A te neved, a te hangod. Élőadja Kontz Irma énekmü- vésznő. Zongorán kiséri De Sanctis Artur. 5. Vajda János: Astor és Ida melodráma. Ze­néjét szerezte: Borody Béla. Előadja: Norm Gyula Váczy Jolánka zongorakisérete mellett. 6. Mendelsohn: Trio, a) Allegro molto, b) Allegro apasionato. Előadják Borody Béla I. hegedű, Szenes János cello és Váczy Jolánka zongora. Jegyek előre válthatók Klacskó István főgimn. tagárnál. — Estély Nagyecseden. A nagyecsedi „Nöi-kör“ folyó hó 6-án jól sikerült családias jellegű tea-etélyt rendezett, melyet rövid mű­sor előzött meg. Bár a szereplők mindegyike köztetszést aratott, mégis legimpozánsabban tört ki — s méltán — a tetszésnyilvánítás, mikor Berey Maricza, Nt. Berey József leánya, szavalatát végezte. A műsor végeztével az étkezésre szánt terembe vonult át a szép számú vendégsereg, nyilván nemcsak azért, hogy a nagykárolyi Krizsán bandáját hallgassa. Azután pedig reggel kívántak egymásnak jó éjszakát. Az anyagi sikert csaknem mindenki előmozditotta felülfizetéssel. Nagyobb összeg.t fizetlek felül: Dr. Kápolnay Kálmánná Csenger 10 K, Dr. Szepessy Károly Mátészalka 5 K, Steib N. Nagykároly 6 K 50 f. — Márczius 15. Lipcsében. Németor­szágban se feledkezik meg nemzeti ünnepünk­ről az igaz kegyelet. A lipcsei Magyar Egyesü­let márcziusi ünnepélyén ifj. Somossy Miklós jh. városunk derék fia, lapunk egyik kiváló munkatársa, tartott nagyhatású emlékbeszédet. Mélyre szántó előadásának alapeszméje a 48-iki és a mai egyetemi ifjúság között vont párhu­zam volt. Lelkes, szónoki hévvel előadott tar­talmas fejtegetése nagy sikert kellett s mara­dandó emléket hagyott. — Húsvéti gyónás. A nagykárolyi al- esperesi kerület katholikus papsága és taní­tósága számra nézve 35 lelkész és 15 tanító elvégezte a húsvéti gyónást, melyet a kaplonyi Ferencz-rendiek láttak el. — A vármegyei függetlenségi párt. Vasárnap Szatmáron megtartott közgyűlése elnökévé ismét Luby Géza országgyűlési képviselőt választotta meg. Az egyes kerüle­tek — a nagykárolyi választókerületet kivéve — a képviselő jelölési mozgalmakról meg­tették jelentésüket. — A Nagykároly— somkuti vasúti részvénytársaság megszűnése. Folyó hó 30-án déli 12 órakor a Nagykároly—somkuti vasúti részvénytársaság Budapesten a Magyar Agrár- és Járadékbank r.-t. helyiségében rend­kívüli közgyűlést tart, melynek tárgya ezen részvénytársaságnak a Szatmár—bikszádi és a Szatinár—erdődi vasutak részvénytársaságába való beolvadása s eme határozatból kifolyólag felhatalmazása az igazgatóságnak a szükséges intézkedések megtétele iránt. Az egyesülés czél- jából a fenlemlitett két részvénytársaság is ugyanazon időben közgyűlést tart. — Uj ügyészségi megbizott. Az igaz­ságügyminiszter Bolemann Márton dr. helybeli gyakorló ügyvédet a szatmárnémeti ügyészség körébe vagyis helyesebben mondva a helybeli járásbírósághoz ügyészségi megbízottul ren­delte ki. — Értesítés. Van szerencsém a n. é. közönség szives tudomására hozni, hogy Rákóczi-utcza 10. szám. alatt (Saját ház) levő szabó-üzletemben a mai kor igényeinek megfelelő elegáns férfi ruhák, felöltők s minden e szabó szakmába vágó munkák a legjutányosabb árak mellett készíttetnek. Egy öltöny ruha 35 kororonától feljebb, valódi brassói (hazai) gyártmány, egy nadrág 10 koronától feljebb, angol szabásban. Aki kész­pénz lefizetése mellett tesz megrendelést, az 5®/o árengedményt kap. Iparosok, állami hivatalnokok jótállás után nagyobb kedvez­ményben részesülnek. Sürgős esetekben 12 óra alatt készülnek öltönyök. Kívánatra min­ták vidékre bérmentve. Két jóházból való fiú tanulónak azonnal felvétetik. Tisztelettel: Szobnvits Antal, verseny-szabó. — Köszönetnyilvánítás. A helybeli Hözponti Takarékpénztár a városi dalárda részére 40 koronát volt szives adományozni. Adakozó pénzintézet szives támogatásáért ezúton mond köszönetét a Dalegyesület nevében Tömpe Károly. — Márcziusi ünnepély az izr. elemi iskolában. A nagykárolyi st. quo. izr. elemi iskola méltó módon ünnepelte márcz. 15-ének évfordulóját. A díszesen felöltözködött gyer­meksereg a negyedik osztály termében gyűlt össze, hol az ünnepély a Szózat eléneklésével vette kezdetét. Majd Liszer Jakab v. tanító ismertette a nagy nap jelentőségét, mire Kaufmann Gyula és Sternberg Imre 2-ik oszt. Breider Teréz, Politzer Joli, Radó Ibolya 3-ik oszt. és ('setényi László, Schiff István és Weisz Sándor 4-ik oszt. tanulók hazafias költeményeket hatásosan adtak elő. A szép ünnepélyt hazafias dalok és a Hymnus el- éneklése fejezte be. — Közgyűlés. A nagykárolyi Birtokos- sági-malom r.-t. f. hó 20-án délután 2 órai kezdettel a városháza nagytermében tartja ez évi rendes közgyűlését. — Katholikus legényegyleti felolvasó­estély. A helybeli katholikus legényegylet márczius 13-án ünnepelte saját helyiségében a márczius 15-iki események évfordulóját. Szakács Andor szavallata nyitotta meg az estélyt, aki sikerült, jól színezett szavallatávJ lelkes hangulatba hozta a közönséget. Mellan Ilonka szavalta el azután Petőfitől a „Rab“ czimü költeményt. Ez a szereplés első fel­lépése, de ezzel megmutatta, hogy hangjának kellemességével és érzelmi gazdagságával na­gyobb szerepet is sikerrel tud betölteni. Szent- iványi Pál kegyesrendi tanár lépett fel ezután és előadást tartott. Nem a szokásos frázis hal­maz és a puffogó bombasztok színes csillogása volt az az előadás, amelyet tartott, hanem komoly igazságok jól elrendezett feltárása. Ügyes tapintattal kiválasztotta a márczius 15-iki 12. pont közül a szabad sajtót — a legszebb vívmányt — de egyúttal a legveszedelmesebb fegyvert, amely a nemzeti élet emelkedését is — de sülyedését is maga után vonhatja — és mindig a sajtó szellemi és erkölcsi értéke adja meg, hogy melyik következik be. A mind­végig feszült figyelemmel hallgatott előadást a közönség zajos éljenzéssel és tapsviharral honorálta. Reszler Erzsébet Farkas Imrének tollából való „Czinka Panna“ czimü költemé­nyét szavalta el. Kiváló hangsúlyozását és szív­hez szóló előadását nagyon megdicsérték a hallgatók. Gsanálosi József a „Vesztő hely“ czimü költemény szavalásával lépett fel, érczes hangjával és az árnyalatok ügyes kiemelésével nagy hatást ért el. Hebe Juliska Vörösmarty- nak „Himnusz“-át szavalta el, a nehéz költe­ményt helyesen és sikeresen interpretálta, ami igen nehéz feladat volt. Végül temperamen­tumos szavalatával újra fellelkesitctte a közön­séget Dobránszky, aki Petőfinek egyik szép köl­teményét nagyhatással adta elő. Több felolvasó­estély nem lesz az idén, tehát a virág vasár­napra hirdetett felolvasó-estély elmarad. — Gyászeset. Mint lapunk zártakor ér­tesülünk Janitzky Albert polgártársunk Béla nevű fia, ki Debreczenben a kereskedelmi akadémiának volt szorgalmas, jó tanulója, ma hajnalban 17 éves korában hosszas szenvedés után hagymázban elhunyt. A fiatal törekvő ifjú elhalálozása városunkban széles körben keltett nagy és igaz részvétet. — Pályázatok. A helybeli pénzügyigaz­gatóságnál kataszteri irattárt kezelő irodatiszti állásra ápril 20-án, az erdődi járásbíróságnál üresedésbeu levő irnoki állásra ápril hó 7-én lejáró pályázat van hirdetve. — Öngyilkos katona. Molnár György helybeli születésű Miskolcson szolgáló köz­tüzér, ki egy főhadnagyhoz tiszti szolgai mi­nőségben volt beosztva, gazdája forgó piszto­lyával főbelőtte magát és meghalt. Molnár hátrahagyott levelében azt Írja, hogy családi bajok miatt megy a halálba. — Eljegyzés. Kaszovitz Ferencz helybeli kereskedő e hó 13-án eljegyezte özv. Rosner Lázárné leányát, Rosner Szerénkét. — A fejfájás nagyon gyakran csak a sok evéstől vagy a túlsók ivástól ered. — Ilyenkor reggel az öltözködés alatt x/8 pohár Ferencz Jcfese/’-keserüvizet kell kortyonkint innunk, hogy gyomrunkból a zavaró elemek mielőbb eltávolod­janak. A valódi „Ferencz József“-viz kellemes, igazi gyógyértékkel biró természetes ásványvíz, mely nem okoz csikarást vagy gyomornyomást, mint a legtöbb por, pirula vagy más „csoda­szernek hirdetett haszontalan dolog, ezért az orvosok is legtöbbre becsülik. — Tűzfészek. Felhívjuk a rendőrség fi­gyelmét a helybeli Wesselényi ulcza 21. sz. ház udvarának közveszélyes állapotára. Említett helyen a legkülönfélébb gyúlékony tárgyaknak egész garmadája van felhalmozva s tűzvész esetén a környékbeli épületeket képtelenség volna megmenteni a pusztító elemtől. Amig á baj bekövetkezhetnék, kérjük a rendőrkapitány urat, hogy említett udvar rendbehozatala felől mielőbb intézkedni szíveskedjék. (Beküldetett.) — Gyászeset. Grünfeld Mózes érselindi földbirtokos neje a múlt napokban hosszas betegeskedés után Érselinden elhunyt és ugyan­ott nagy részvét mellett tétetett örök nyugalomra. Grünfeld Miksa helybeli lakos földbirtokos édes anyját gyászolja az elhunytban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom