Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1910-02-24 / 8. szám

3 NAGYKÁROLY ES VIDÉKÉ kötelességének ismeri elsősorban elismerésének kifejezést adni az egész vármegye részéről ta- j pasztáit támogatásért. Régi összeköttetések fűzik a vármegyéhez, mert a régiekhez mint a ra­gaszkodást kifejező tisztelője, a fiatalabbakhoz pedig, mint újabb barátság fűzi. Megemlékezett arról, hogy állását nehéz körülmények és bizonytalan politikai viszonyok közben foglalta el, de midőn ezt megtette, csakis a vármegye felvirágzása lebegett szemei előtt. Különösen kiemelte a tisztviselői-kar oda­adó munkásságát, valamint, hogy a létező nemzetiségi és politikai pártok között igyeke­zett a harmóniát megteremteni, ami némileg sikerült is. Ezután azt jelentette ki, hogy ő ezután csak mint közkatona, de mint lelkes küzdő, akar részt venni a vármegyei közéletben. Na­gyon elismerjük azon kijelentését is, hogy ő nem mint rendzavaró, hanem mint munkás békességet akaró egyén jött a vármegyébe és igyekezett ez akaratának meg is felelni. „Midőn pedig köszönetemet fejezem ki a m. t. törvényhatóságnak a velem szemben ta­núsított támogatásért, egyszersmind kijelentem, hogy nem végleg válók meg a vármegyétől, hanem a társadalom iránti adóslevelet hűsé­gesen törleszteni fogom.“ Ezek voltak rövid szóban előadva Dr. Fa- lussy Árpád szavai, amelyeket óriási taps és éljenzés követett. Az elhangzott beszédeket egész terjedelmükben jegyzőkönyvbe iktatják. A közgyűlés befejezése után néhány percz- czel a vármegyei tisztikar Ilosvay Aladár vár­megyei alispán vezetése alatt jelent meg a volt főispánnál, hogy búcsút vegyen volt főnö­kétől. A legöszintébb és legtisztább érzéssel jött, úgymond az alispán, hogy búcsút vegyen, de nem tud szabadulni az elérzékenyedéstől, mely erőt vett rajta, mert ő olyan ember, ki nem képes megküzdeni az érzékekkel. Ugyanis a főispán 4 éven át megmutatta, hogy barátja volt a tisztikarnak, aki nem szűnt meg küz­deni ennek a karnak existentialis érdekeiért s ha megkívánta a munkát, azt meg is tudta becsülni. Arra kéri, tartsa meg baráti érzel­meit a tisztikar tagjai iránt továbbra is. Dr. Falussy nagyon meg volt hatva, mikor válaszá­hoz fogott. E perczben érzi azt, — úgymond —- hogy nehéz feladatra vállalkozott, amikor sze­mélyesen akar elbúcsúzni a tisztikartól. Ő nem mint idegen jött a tisztikar tagjai közé, hanem ba­rátai közé, akik között élete egy részét már eltöltötte, de a tisztikar részéről a szeretetnek annyi jelével találkozott, hogy ez sarkalta őt a munkára, a tisztikar érdekeinek istápolására és nem csalódott, mert érezte, hogy intentióit megértették s öt minden téren a legteljesebb odaadással segítették és a bizalom és barátság, melyet érzett, oly mértékben lekötelezte és megerősítette őt, hogy ez kötelességévé tette mindent elkövetni arra, hogy a tisztikar érdekeit előbbre vigye. A vármegye lelke a tisztikar, ha a lélek gyengül, akkor a test elsenyved, ha a lélek erős, akkor a test fejlődik s virágzik. Szatmár vármegyének lelke, tisztikara erős, hivatása magaslatán áll, ennek a vármegyének tehát fejlődni kell, ez a tisztikar mindenkor meg fogja állani a helyét, mert egész férfiak­ból és magyar emberekből áll, kik hasznára lesznek a hazának és a vármegyének s ha fáj­dalmas is az az érzése, hogy nem tud ezután közöttük lenni, a polgári társaságból fogja figyelemmel kisérni működésűket, de abban a szerény körben, melyben működni fog, támo­gatni fogja a tisztikart, kérve, hogy tartsák meg őt barátságos jóindulatukban. A főispán beszédét lelkesen megéljenezték, minek meg­történte után a tisztikar minden tagjával kezet szorítva búcsúzott el. Ezután Nagykároly város tanácsa Debre- czeni István polgármester vezetése alatt jelent meg, hogy őszinte sajnálatának adjon kifejezést a főispán távozása felett s ha a viszonyok miatt nem sikerült is beváltani mindazon ígé­reteket, melyeket székfoglalója alkalmával a városnak megígért, a polgári fiúiskola létesíté­sének ügyével minden esetre nagy szolgálatot tett. Kérte a polgármester, hogy további működésében is legyen városunknak egyik támogatója. Dr. Falussy hálásan megköszönte a tanács megjelenését; érzi, — úgymond — hogy kötelességei vannak Nagykároly várossal szemben, igyekezett is ebbeli kötelességének megfelelni, de ha a viszonyok miatt nem is sikerült azon terveket, melyekkel foglalkozott megvalósitani, nemesek voltak intencziói, mert hiszen ifjúkori emlékei bizonyos kötelességet rónak rája a várossal szemben — s be fogja azt bizonyítani azzal, hogy amit e város érde­keben, annak javára, felvirágoztatására tehetni fog, azt megteszi ; jó emléket visz magával, hogy a városi tanács öt működésében támo­gatta, a midőn azt megköszöni, kéri, hogy tartsák meg őt jóindulatú barátságukban. Ezután Nagybánya város képviseletében Dr. Makray Mihály, Felsőbánya város képviseletében Farkas Jenő polgármesterek képviselőtestületük megbízásából vettek búcsút a volt főispántól és köszönték meg támogatását és a városok iránti jóindulatát, mit a főispán azzal köszönt meg, hogy sohse fogja elfelejteni azt a szives barátságot, azt a szeretetet, amellyel őt Nagy-' bányán és Felsőbányán mindenkor fogadták, mert minden egyes útja után azt érezte, hogy lelke megfürdött az igaz szeretetben és barát­ságban, minek emlékét mint legértékesebbet viszi magával, a képviselőtestületeknek pedig 'meleg üdvözletét küldi. Közben igen sok vármegyei bizottsági tag egyenként kereste fel Dr. Falussy Árpádot, hogy tőle, mint főispántól, búcsút vegyenek, majd Luby Géza országgyűlési képviselő veze­tése alatt Luby Béla országgyűlési képviselő, Jármy András, Jékey Zsigmond, Jékey Sándor, Madarassy Dezső, Madarassy Zsigmond, Dr. Adler Adolf, Rácz Elemér, Péchy László fő­szolgabíró, Kállai Szabolcs szolgabiró, Kossuth István, Szarka Andor és Sárközy Andor a vár­megyei függetlenségi párt képviseletében vettek búcsút a függetlenségi főispántól. Luby Géza hangsúlyozta, hogy a mostani helyzetnek az az oka, hogy roszui választottuk meg a politikai barátainkat, 'azért most olyanok jönnek, akik rendet akarnak csinálni, még pedig olyan ren­det, hogy letörjék a nemzet aspiratióit, mi azon­ban, kik Kossuth Lajos politikájának vagyunk hívei, nem félünk a rendcsinálóktó), felvesszük a harczot, -felhívja Falussyt, hogy álljon a har- czosok közé s megvan győződve róla, hogy a függetlenségi politikának előbb-utóbb győznie kell. Dr. Falussy válaszában kijelentette, hogy nekünk függetlenségieknek meg kell tanulnunk a magunk lábán járni, a magunk elvei meg­valósítására törekedni; az uj korszak emberei abban a téves hitben és reményben vannak, hogy ki lehet irtani a függetlenségi eszméket a magyar nemzetből, de látva azt a nagy si­várságot, amely az ő programmjukban meg­nyilatkozik, a mostani diadalukban ott látja a halál csiráját is. A függetlenségi eszme olyan, mint Antheus, ki midőn földre tepertők, a föld­től kapta az uj erőt és úgy győzte le ellensé­gét. A függetlenségi párt is, mely most le van verve, erőt fog meríteni a nemzetből és a tiszta függetlenségi lobogót diadalra fogja juttatni. Ne adjuk fel ezt a tudatot, ezt a reményt s ha a függetlenségi pártban a tiszta hazafiasság lángja lobogni fog, ha a vármegye, úgy mint eddig, ezután is kitart, győzni fogunk, ebben a munkában, mint egyszerű harczos, ő is részt kér magának. Köszöni a megjelenteknek a párt kifejezett vonzalmát és kéri, tartsák meg öt jó emlékben. A párt tagjai aztán együtt maradtak és el­kísérték Dr. Falussyt a „Magyar Király“ ven­déglőbe, ahol előzetes összebeszélés folytán a tisztikar tagjai is megjelentek, hogy a távozó főispán tiszteletére egy kis rögtönzött búcsú­banketten résztvegyenek. Mintegy 60 vármegyei bizottsági tag és tiszt­viselő vett részt a közös ebéden, s mikor Dr. Falussy megjelent, a zenekar a Rákóczi-induló- val, a jelenlevők pedig tapssal és éljenzéssel fogadták őt. A második fogásnál Luby Géza emelt po­harat a volt főispánért, ki első volt mint füg­getlenségi főispán, de 1867. óta abban is első, hogy a vármegye tanácstermében vett búcsút a vármegyétől és nem bujkálva hagyta ott a főispáni széket; ez biztosíték arra nézve is, hogy Falussy a függetlenségi lobogót elejteni nem fogja s amint vezér volt a megyei élet­ben, úgy elől fog menni a függetlenségi esz­mékért való küzdelemben. Jékey Zsigmond — ki installátiója alkalmá­val a vármegyei törvényhatósági bizottság ne­vében üdvözölte a főispánt — büszkén con- statálja azt, hogy abban a reményben, amiben volt akkor, nem csalatkozott; az őszinte barát­ság érzetével tőle mint baráttól — a vissza­térés reményében vesz búcsút. Szálkái Sándor a Nyír nevében vesz búcsút a főispántól, Béréi József poharat emelve a főispánért, azt han­goztatta, hogy hajdan a búcsúzó főispánok nem léteztek, mert mint ilyenek születtek és haltak meg s igy csak utóbbi alkalommal vettek bú­csút a főispánoktól, az ujabbkori főispánok pedig rendszerint a kapufélfától búcsúztak el, nem a vármegyétől, mig a most búcsúzó fő­ispánt a szeretet és tisztelet fogja körülvenni ezután is. Ezután Dr. Falussy szólalt fel. Négy év alatt a mai nap volt reá nézve a legnehezebb — úgymond, — mert akik a Jeikek rugóit ismerik, azok tudni fogják, hogy az örömnek is van fájdalma; mikor távozik, azt kell látnia, hogy a vármegye nagy része, de különösen a tiszti­kar igy veszi körül, ez örömet okoz neki, mert azt látja, hogy megtartotta ezek emlékében a szeretet és ragaszkodás egy részét, annál in­kább kötelességének ismerendi a vármegye ér­dekeiért tovább küzdeni és munkálkodni abban a szerény körben, amelybe most visszajut. Mi­kor jött, aggodalommal töltötte el az a tudat, hogy e nagy vármegyében, ahol annyi külön­böző rétegek vannak, a feladatokat képes lesz-e teljesíteni, de az csak egy perczig tartott, mert ő is részt vett a küzdelemben, melyben győz­tesek lettünk a nemzeti ellentállás alatt s azt tapasztalta, hogy a győzelmet megérdemeltük, mert a küzdők között egész férfiak voltak s azok élén oly férfiú állott, aki nem törődött a j következményekkel és megaczélozott lélekkel szolgálta a vármegyét; példaként állott előtte e férfiú Ilosvay Aladár alispán s gondolta, hogy lehet-e neki rósz útra térni, mikor az ő veze­tője Ilosvay ? Mikor ma öröme van, elmond­hatja, hogy a barátság és együttgondoikozás hatása alatt szivük összeforrott, lelkűk egygyé nőtt, együtt dolgoztak s ha némi eredménye volt az ö működésének, azt nagyrészben Ilosvay Aladárnak köszönheti. Abban a meggyőződés­ben van, hogy nehéz és súlyos idők következ­nek s midőn a hazafiak szive meg fog dob­banni, hogy nem engedjük alkotmányunkat megsemmisíteni és az eddigi fejlődést lerom­bolni, nem fél, mert e vármegye élén oly férfiú áll, ki tudni fogja hazafias kötelességét, amint azt megmutatta a múltban és akkor ő hűséges munkatársa lesz Ilosvay Aladár alispánnak, akit a magyarok Istene soká éltessen! Ilosvay Aladár alispán szólalt fel azután, a következőket mondván : Ha valahol, hát nagyon természetes, búcsúzás alkalmával van alkalom a túlzásra, mert olyankor szebb világításban látjuk a történteket; ily világításban mutatta be őt a távozó főispán. Igazságos a törvény- hatósági bizottság mai határozata, mert az a lelkesedés, az a nemes hazafias buzgalom, a mivel Dr. Falussy jött, megmaradt benne a . mai napig s igY természetes, hogy a főispán ebbeli minőségében nem szolgál tovább. Az az egyetértés és összinüködés, amiben a távozó főispán a tisztikarral volt, eredményeket pro­dukált, ha abból a munkából szólónak is jutott némi érdem, azt visszahárítja Dr. Falussyra, akiben olyan munka- és elvtársa volt, akinek fájlalja a távozását a rendes munka és a kö­zönség érdekéből. Mikor a távozás feletti saj­nálkozását kifejezi, egy örvendetes momentumot is talál, tudniillik azt, hogy ha változik a hely­zet, — ami nincs kizárva, —- ismét meglelik egymást. Azt kívánja, hogy a távozó főispánt Isten éltesse soká s tartsa meg buzgó érdeklő­dését a közügyek iránt továbbra is. Jékey István szolgabiró hangsúlyozta azt, hogy a tisztelet, elismerés és nagyrabecsülés érzetével többen méltatták a főispán működé­sét, de egy férfi, hogy helyét megállja, hogy a közbizalomnak meg tudjon felelni, arra a leg­fontosabb az édes, boldog családi tűzhely. Nagy tettekre, nagy feladatok megvalósítására csak az képes, kinek a homlokáról a hitvesi hűség törüli le a redőt. Ilyen hitves a távozó főispán édes, boldog családi tűzhelyének őrangyala, a főispánná s annak boldogságára ürítette poharát. Rácz Elemér a vármegyei függetlenségi párt jövendőbeli társelnökeként éltetté Dr. Falussyt. Rónay István, csanálosi plébános, a távozó főispánt mint a függetlenségi eszmék megvaló­sulásának egyik bajnokát éltette, hangsúlyozva

Next

/
Oldalképek
Tartalom