Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-29 / 52. szám
•2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE Elérkezik a munka korszaka! És ime látnunk kell, hogy a parlamentnek hónapokon keresztül nincs munkája! A munkapárti kormány nem képes munkaprogrammot adni. Telnek . . . telnek a hetek hiába! A alatt azonban a delegációk olvasat- lanul szavazzak meg a sok milliót, melyből a nemzetnek mi haszna sincs, de a fizetés kötelezettsége öt terheli. S a vég? Bizony elég szomorú. Ennek az évnek „Követel“ rovatába ugyan a nemzet javára elkönyvelni semmit sem lehet. Ellenben a „Tartozik“ rovat úgy meg van terhelve, hogy azt jobban már megterhelni nem lehet. Költségvetésünk még nincs s indem- nitással folyik a gazdálkodás. Ellenben megérjük a bank ex-lex-et, amelynek elkövetkezéseért egyedül a kormányt terheli a felelősség. Mert hiszen csak nem gondolhatta a kormány, hogy a függetlenségi párt küzdelem nélkül fogja megszavazni a közös bank szabadalmának meghosszabbítását, s el fogja ejteni azt a nagy nemzeti követélményt; a melyért a koalíció kebeléből alakult kormányt megbuktatta? Csak nem gondolta, kogy a Héderváry-kormány- nak fogja megadni azt, amit megtagadott a Wekerle-kormánytót ? A munkátlan ág, a tétlenség idejét igy boszuija meg a naptár! Hol vannak ezen kívül még a nagy szociális kérdések? Az általános választó jog, meg a katonai kérdések rendezése, az önálló gazdasági berendezkedésre való előkészülés? Hol maradtak a drágaság csökkentésére szükséges lépések megtétele, a mezőgazdaság, kereskedelem és ipái- fejlesztésére megkívántaié feltételek megteremtése ? Hát bizony ezek még csak a messze jövő zenéi! Az Ígéretek himes mezején röpködő pillangók! Hogy mikor válnak valóra? Ki tudja Hiszen ha csak a kormánytól függ, — megígérnek ott mindent. Programmot nyújtanak a jövőre nézve, amelyben benne van minden, ami cserébe áldozatot kíván a nemzettől, de semmi, amit ellenszolgáltatás nélkül adnának! De előbb fel kell emelni a katonai létszámot, meg kell szavazni ismét egy csomó milliót a hadsereg és a haditengerészet fejlesztésére. Jó magyar nép, te pedig várd türelmesen, mig reád kerül a sor. Addig is elégedjél meg azzal, hogy egy csomó ember mellére feltiizik a különféle érdemjeleket, címeket és rangot osztogatnak azoknak, akik'oly hűen közremunkáltak a nemzeti közvélemény megváltoztatásában. De azért ne csüggedjünk! Voltunk mi már rosszabb helyzetben is és a magyarok Istene mégis megsegített bennünket! Majd csak megsegít most is s mégis csak el fogunk jutni akkor oda, a hová vágyunk, bármily tövises utat is kell még addig megjárnunk! Ennek reményében kívánunk nektek „ Boldog újévet! “ Visszaéiés a jótékonysággal. Egész éven át, de különösen most, újév idején valósággal tortúra számba megy az a zaklatás, a melylyel a közönséget a jótékonyság nevében s a jótékony tündérek meglepik. Nincsen széles Magyarországon egyetlen olyan város, a hol a jótékonysági láz annyira dühöngene, mint nálunk. De ez a jótékonysági láz nem altban nyilvánul, hogy mindenki anyagi viszo j nyaihoz mérten gyakorolná azt, hanem abban, hogy szívesen vállalkoznak mindenféle kigondolható czimen tVnalió, létesülő, vagy még ezután létesítendő jótékonysági vállalkozások támogatására, ha csak épen az kell. hogy ilyen czélra gyűjtsenek Ez a gyűjtés megindul az év elején és deczember 31-én végződik csak azért, hogy a következő évben megújuljon. Még azok a perselyek, melyek az egyes üzletekben ki vannak téve, hogy az önkényes adakozni kívánók, filléreit szó és köszönés nélkül elfogadják, de viszont szemrehányást sem tesznek, ha az ember nem fordul feléjük, — hagv- ján. Ezektől nem félünk D ■ mikor azután megindulnak azok, a kiktől igazán félni és tartani kell, a kik maguk köszönik az adományt, de meg is jegyzik, ha valaki véletlenül nem adakozik, ezeknek kiváltok én egy pár szól mondani. Értem alatta a hölgyeket. Méltóztassauak elhinni nagyon jól tudom én, hogy milyen szép dolog a jótékonyság. Nincsen nálamnál senki sem nagyobb tisztelője a jótékonyságnak. — Meg van engedve az is egyes esetekben, hogy a jótékonyság gyakorlásánál erőszak alkalmaztassék. Nincs kifogásom az olyan jótékonyság ellen sem, mely bizonyos emberbaráti czélokra, szi- nielőadásokat, hangversenyeket, felolvasóestélyeket, bálokat, munkakiállitásokat, vagy bazárokat rendeznek. Mert hát [ ezekre az megy el a kinek tetszik s a ki el van készülve arra, hogy feleslegéből majd fog áldozni a jőtékonyczélra. Ha az ezeken megjelenő férfiakat akár- mily összegig meg méltóztatnak pum- polni, az áldozat báránynak nem lehet kifogása, mert önkényt kereste fel a jótékonyság oltárát, hogy azon áldozzon. De engedelmet kérek, az ellen határozott kifogásom van, és tiltakozom, hogy a várost nyakukba véve, házról- házra járjanak és boldog-boldogtalant kényszerítsenek arra, hogy adakozzék. Ez már nem jótékonyság gyakorlása, hanem zaklatás. A gyűjtő hölgyek nem gondolják meg, hogy évenként hány és hányféle czélra való gyűjtéssel járnak végig bennünket. Az igaz it megvallva, ha ismerős hölgyekkel állunk szemben, resteljük magunkat, hogy 2—5 koronánál kevesebbet adjunk s bár tudjuk, hogy adományunk a hírlapban közölve lesz, — (mert hiszen első dolog, hogy a gyűjtő hölgyek és adakozók nevei az újságokban lekö- zöltessenek) s a nagy közönség látni fogja, hogy mi milyen jótékony emberek vagyunk, — de azért mégis csak fá nekünk és rosszul esik, hocy Iái m az utolsó 5 koronát kellett a z-ebeinkből odaadiv, ami saját szükségletei dere is nagyon el fért volna. Azt hiszem hölgyeim, tudják Önök is, hogy milyen nagy a drága-ág. Hiszen Önök panaszkodnak ér-tte legj"bban. A családos embernek müven nehéz megélnie! Mennyi mindenféle szükséglet merül fel egy család körében! Lebe -e ilyen helyen a mostani viszonyok között csak egy fillér felesleg is ? Azt csak t dán nem akarják, hogy mig az ember kényszerűségből mosolyogva és udvarias n adja utolsó fillérét teszem; „a Khin.fi cselédnevelő intézet“ czéljaira. — add g a húsra valót, családjának a bankból 8 ‘Vos felveendő kölcsönből szerezze be. Pedig higyjék el, nem eg\szer van ez igy! A mi pedig a hivatalokban folyik, az igazán felbáb <ritó! Nincs nap, hogy erre, vagy arra a templomra, egy elszegényedett család istápolá-á a, s/ana- tor.uniókra való gyűjtés czéljából valaki be ne kopogtasson. Hát még i sok felszólító levél! Most egy gyüjtőiv érkezik, majd naptárakat küldenek a hivatalnokok nyakára. A jótékony sorsjegyek hármasával, ötösével érkeznek. Ki bírja mindezeket kielégíteni? De hagyján, mert ezeket vissza lehet küldeni, el lehet utasítani, de Önöket hölgyeim az ember mégis csak restelli üres kézzel engedni el. A minek azonban a napokban voltunk tanúi, az már igazán minden képzelhetőt felül múlt. Lépten-nyomon apró iskolás gyermekek állítottak be hozzánk, gyűjteni a gyermekszan dórinm czéljaira. Ismerős, nem ismerős, jött, kért, koldult. Az ember egy-kettőnek szívesen adott egy pár fillért, hatost, vagy koronát, de utóvégre megunta, mert ha egyik gyermek meghallotta a másiktól, hogy ettől ennyit meg annyit kapott, az a másik gyermek rögtön ott termett a jószivü adakozónál és ha nem adtunk neki, sírva panaszkodott, hogy ugy-e a ,,Pistának tetszett adni?“ így kérem igazán kifogytunk a türelemből. A hölgyek után a gyermekeket használni fel, ez már visz- szaélés a jótékonysággal. Ebben a 4—30 „BOURBON íí Cigaretta hüvely'és papír. Legfinomabb minőség. Hamu és zsír nélküli. Somossy Miklós Dohányfötőzsdájében Nagykároly,
