Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-22 / 51. szám
NAGYKÁROLY ES VIDÉKÉ Műkedvelői előadás. A helybeli Zene- egyesület folyó hó 31-én Sylveszter estén a városi színházban műkedvelői előadást rendez. Szilire kerül a „Piros bugyelláris“ eimü I népszinmti. » Elhagyta a kórházat. Az ököritói tüz- katasztrófa utolsó sebesültje Varjassy Borbála a múlt héten hagyta el gyógyultan a helybeli Köz kórházat. Tűz. A városunk határában levő „Lilli“- tanyán hétfőn éljel kigyulladt és elégett egy szalmakazal. A tüzet a helybeli tűzoltóságnak sikerült lokalizálni. Az uj rendőralkapitányi állásra az eddigi jelölteken kívül Sikolya Bálint köz- igazgatási gyakornok is pályázik. Felvágta ez ereit. Tóth Péter helybeli favágó azért, mert a felesége megdorgálta, ittas állapotban a balkarja alsó részén az ereket egy beretvával felvágta. Dr. Rooz! Elemér városi orvos a helyszínére hivatván,j az első segélyt nyújtotta, a vérzést elállitotta és sérültet kiszállították a helybeli közkórházba, ahol azonban ittas állapota miatt kihallgatható nem volt. Állapota nem élet- veszélyes. Súlyos sérülés. Zelenák István tasnád- bajomi lakos — kit súlyosan megsérülve a helybeli közkórházba szállítottak — azt panaszolja, hogy kedden este 6 órakor, midőn lakása felé tartott, 2 egyén egy bokor mellől kiugrott s őt orozva megtámadvá annyira elverték, hogy súlyos sérüléseket szenvédett. Gyanúja két testvérre irányul, kik haragosai, sőt határozottan állítja hogy azok bántották, de azt igazolni nem tudja. Költozködéj. (Párbeszéd.) Hová hur- czolkodtok Misi'? Esterházára. Mi a csudának oda"? Ott terem az Esterházi cognac. Csacsi, hiszen az nem térem, azt Pesten gyártják I Hát akkor Pestre liurcolkodunk. Vettük a következő meghivót. Meghívó. Az érendrédi vallásegyenlőségi szövet-1 .ség 1910. December 26-án a „Vaday“ féle vendéglő összes termeiben saját pénztára javára műsoros előadással egybekötött táncz- vigalmat tart. Belépődíj személyenkint 1 korona. Kezdete este 7 órakor. Felülfizetések j köszönettel fogadtatiftík. Jó zenéről és italokról ..gondoskodva van. Ünnepély. A főgimnázium febr. 2-án a színházban nagy ünnepélyt rendez a kegyes- tanitórend alapítójának, Kalasanti szt. Józsefnek tiszteletére. Verekedés. Atyim Pál és Nagy János mezőteremi gazdák, kik jóbarátok voltak, egy' közös ismerősük lakásán egy jelentéktelen dologból kifolyólag összeverekedtek és Nagy János puszta kézzel úgy megütötte Atyimot, hogy az most a halállal vivődik. Vármegyénk igazoló választmánya f. hó 25-én Debreceni István elnök vezetése mellett tartott ülésében dr. Pilissy István vármegyei választott bizottsági tag tagságát — tekintettel arra, hogy nevezett sem a vármegyében nem lakik, sem itt adót nem nem tizet — megszűntnek mondotta ki és j erről nevezettet tudomásba helyezni rendelte. Royal kávéház és étterem megnyitása. Vasárnap este egy elegáns és finom kávéházzal és étteremmel gazdagabb lesz Nagykároly. A Deák-téren megnyílik a Royal kávéház és étterem. Intim, elegáns lesz a berendezése, nem talmi csillogásu, de igazi nemes elegáncziával berendezett. Pinczérei, ételei és italai elsőranguak. A megnyitáson Hamza Miksa és fiai nagyváradi zenekara fog játszani a Royalban, amely bizonyára rövid idő alatt kedvencz kávéháza lesz az elegáns publikumnak...A Royal bérlője nagykárolyi származású, Öszterreicher Józsi, a nagyváradi Szalon kávéház volt tulajdonosa. Sorshúzás. A városunkbeli katona állítás kötelesek sorshúzása január hó 9-én fog foganatba vétetni. Nyilvános köszönet. Az angol iskolásgyermekek budapesti napközi otthonára Kaizler Jenő ur utján jegymegváltás címén Goldmann Bertalan, Lang Samu, Singer Márton, Sternberg Jenő, Kardos Aurél, N. Szabó Albert, ifj. Kaufmann Adolf, dr. Sternberg Zoltán, Roth Károly, Kaufmann Gyula, Wessel Manó, Kaufmann Jenő, Kaufmann Sándor, Jakabffy Gábor, dr. Sternberg Endre, dr. Váradi János,' Grünfeld Miksa és dr. Antal istván .urak egyenként 5—5 koronát voltuk szívesek hozzám juttatni. Fogadják szívességükért ez utón hálás köszönetéin nyilvánítását. Budapest, 1910. december 16. Özv. Graepel Hugóné elnöknő. A „Szeréna Kath. Nőképző Egyesület“, melyet Miklósi Nikolits Szeréna volt helybeli lakos a fővárosban alapított f. hó 15-én tartott közgyűlésén Báthory Istvánnét választmányi taggá választotta. | Közgyűlés. A szatmárvármegyei Széchenyi Társulat tegnap délelőtt 11 órakor Szatináron a városháza tanácstermében rendes közgyű lést tartott, melyen az elnök dr. Falussy Árpád megnyitója után az igazgató évi jelentései tudomásul vétetett, az 1908. évi számadásra] nézve számadóknak a felmentvény megadatott, az 1909. évi számadás a számvevőknek kia datott és folyó évi költségvetés elfogadása és az elnöki zárszó elhangzása után a közgyűlés berekesztetett. Alakuló közgyűlés. A „Nagykárolyi Polgári Takarékpénztár 5észvénvtársaság“' f. évi december hó 28 napján d. e 10 órakor tartja alakuló közgyűlését a Makay-ház 1. emeleti helyiségében. Az alakuló közgyűlésre vonatkozó "meghivót lapunk jelen számában | közöljük. Halálozás. Özv. Jelűnek Ádolfné szül. Wahrmann Róza 67 éves korában Budapesten hirtelen. elhunyt. Az elhunytban Bilim Ödön dr. közegészségügyi főfelügyelő anyósát gyászolja. Ügyvédi iroda megnyitás. A budapesti ügyvédi kamara dr. Lisszer Emil ügyvédet, városunk fiát (Vili. kerület, József-körut 25. ] szám) a kamara lajstromába bejegyezte. A helybeli m. kir. áll. erdőhivatal vezetőjévé Gábor Sándor erdőmester lett kinevezve. Karácsonyi vásár. Az özv. Uj falussy j Zoltánná által a helybeli róni. kath. fiúiskolában rendezett karácsonyi vásár f. hó 17-én j d.. e.' 10 órakor nyílt iheg. Az Ízléssel és nagyi ambitióval berendezett teremhen ügyesen voltak arangálva festmények, bársony-égetések, hímzések, csipkék, továbbá egyel) házi ipari | készítmények és háztartási cikkek; gyékényes kosárfonásból is igen csinos tárgyak voltak láthatók. A házi ip<p;l tárgyak között Már- maros, Oroszvár, Kőrösfö, Toroczkó és Debrecen voltak képviselve. A kiállítást, mely f. hó 22-ik napjáig tartott, számosán látogatták és sok tárgyat veitek meg. A kath. Legényegyesület által karácsony másodnapján előadandó karácsonyi szinmü próbái serényen folynak és amint értesülünk, az egyletnek ismét nagy sikerre van kilátása. Az előadásra felhívjuk a közönség figyelmét. Karácsonyi ünnepekre nagy örömet szerezhet, ha karácsonyfa díszeket és czu- korkákat Tóth Dániel füszerkereskedőnél szerzi be. (Fóny-uteza 19.) USCHQNG'BUZIASFURDO leányiskolái helyettes, tanítónőt ugyanezen iskolához a XI-ik fizetési osztályba állami polgári iskolai segédtanitónővé nevezte ki. Tisztujitás. A helybeli orth. izr. hitközségnél a tisztujitás folyó hó 25-én d. u. 2 órakor lesz megnyitva. Megnyitották az iskolákat. A kanyaró járvány miatt 3 hétre bezárt elemi iskolákat és ..óvodákat a múlt hét elején megnyitották. Kántorválasztás. A helybeli orth. izr. hitközségnél üresedésben volt kántori állásra Karpfen Mór mátészalkai kántor lett megválasztva. Az uj kántor január 1-én foglalja él állását. Ipar, kereskedelem, közgazdaság. Pénzintézeti közgyűlés. A Nagy- károlyi Kereskedelmi és Iparbank részvény- társaság a jövő évi rendes közgyűlését január hó 14-én d. u. 5 órakor tartja meg a szokásos tárgysorozattal s ugyanaz alkalommal lesz a lemondás folytán üresedésbe jött egy igazgatósági tag helye 5 évre és 3 felügyelőbizottsági rendes és egy felügyelőbizottsági póttag helye 3 évi időtartamra betöltendő. Uj gazdasági tudósitó vármegyénkben. A föklmivelésügyi miniszter Jakó Dénest a csengeri járás gazdasági tudósítói teendőkkel bízta meg. Sertés és szarvasmarhazár feloldás. Minthogy a sertésvész valamint a ragadós száj- és körömfájás megszűnt, a zár feloldatott és a vásár már f. hó 19-én megtartatott. Pénzintézeti közgyűlés. A Nagy káról v- Erdödvidéki Takarékpénztár r. t. f. hó 11-én délelőtt Erdődön megtartotta rendkívüli közgyűlését, mely alkalommal megválasztotta a nagykárolyí főtele igazgatóság felügyelő-bizottság tagjait. Törvénykezés. iÜMZIASIPH0NIX ÁSVÁNY víz BAKTERlUftl-nfEENTES természetes ásványvíz ÜDIT-GYÓGY1T. ÜDIT-GYÓGY1T. Vese- és hólyagbajoknál, a vesemedencze idült hurutjainál, hugykö- és fényképzödésnél, a légutak és a kiválasztó szervek hurutos bántal- mainál kitűnő hatásúnak bizonyult. Or-^-osilag- a,já,:n.lT7-i=u Főraktár: 41—? Kerekes Öd.ö:n. tilszerkereskedö czégnél Nagykároly, Nagypiacztér. Egyház-iskola. Az antimodernista eskü. A szatmári róm. kath. egyházmegye kebelbeli papsága vasárnap délelőtt 3/412 órakor tette le az antimodernista esküt dr. Boromisza Tibor püspök kezeihez a püspöki kápnlnában. A helybeli papság az esküt hétfőn tette le Kosztra Ignácz kerületi esperes kezéhez. Kinevezés. A közoktatásügyi miniszter Magos Györgyike helybeli állami polgári Szabadlábon. Kohn Márkusz volt helybeli kereskedőt - kit hitelezési csalás vádja alapján letartóztatták — a szatmári kir törvényszék vádtanácsa — a Kohn jó emberei állal depontált. 10,000 korona óvadék letétele után — f. hó 20-án szabadon becsatolta. A rendőri büntető bíráskodás életbelépte. A közigazgalási eljárás egyszerűsítéséről szóló 1901. XX. törvénycikknek a rendőri bíráskodást tárgyaló rendelkezései (13—22. § ok) jövő évi január hó 1 napján lépnek életbe. Hivatalos rész. Hivatalos hirdetmény. 1964 -1910. Ad. sz. A nagykárolyi m. kir. pénzügyigazgatóság 47490 sz. alatt kelt rendelete folytán ezennel közhírré tétetik, miszerint Nagykároly várost illető s az 1910 évre pénzügyigazgatósági jóváhagyási záradékkal ellátott Országos betegápolási pótadó kivetési lajstrom 1910 évi decz. hó 22 napjától 1910 évi decz. hó 29 napjáig bezárólag Nagykároly város adóhivatalánál közszemlére kitétetik. A lajstromok a városi adóhivatalban a hivatalos órák alatt tekinthetők meg, a fel ebbe- zések ugyanott nyújthatók be. Kelt Nagykárolyban, 1910 decz. hó 19. Nagy Antal, adóügyi tanácsnok. Hivatalos hirdetmény. 1919—1910 Ad. sz. A nagykárolyi m. kir. pénzügyigazgatóság 44801 sz. alatt kelt rendelete folytán ezennel közhírré tétetek, miszerint Nagykároly várost illető s az 1910 évre pénzügyigazgatósági jóváhagyási záradékkal ellátott általános jövedelmi pótadó kivetési lajstrom 1910 évi decz. hó 22 napjától 1910 évi decz. hó 29 napjáig bezárólag Nagykároly város adóhivatalánál közszemlére kitétetik. A lajstromok a városi adóhivatalban a hivatalos órák alatt tekinthetők meg, a felebbezések ugyanott nyújthatók be. Kelt Nagykárolyban, 1910 decz. hó 19. Nagy Antal adóügyi tanácsnok. Ebzárlat feloldás. Értesittetik a város ebtartó közönsége, hogy amennyiben a város területére elrendelt 40 napi ebzárlat ideje alatt ebveszettségre vonatkozó betegség a város területén elő nem fordult, ennélfogva a város területén az ebzárlat feloldatott. Nagykárolyban 1910 december hó 13-án. Demidor Ignácz rendőrkapitány.