Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-11-24 / 47. szám
2 Már maga ezen feltevés sértő az országgyűlési képviselőkre nézve! És azt hiszik, hogy a pénzügyminiszter nem fogja tudni azt, hogy addig mig Szatmár már most a házbéradó alá jött és adóalapja 90,000 koronával e czimen emelkedett, addig az esetre ha városunkból a pénzügyigazgatóságot áthelyeznék, a házbéradót behozni nemcsak hogy nem lehetne, hanem 40—50 család elköltözködése következtében a 800 és 700 koronás házbérek felényire szállanának le s az államkincstár adóalapban sokkal többet vesztene, mint a mennyit Szatmáron adóalapban nyerne. Azt hiszik, hogy a mostáni szoczi- alis gondolkodás mellett — midőn elvvé lett a gyöngébbeket megvédeni az erős ellen, lehet olyan eshetőségre gondolni, hogy egy 18000 lakossal biró várost, mely nemcsak hogy feladatának mindenkor tisztességesen megfelelt, de a m i- gyarságnak egy erős vara, a kultúrának terjesztője volt, tönkre fognak tenni azzal , hogy a pénzügyigazgatóságot ok nélkül elvigyék, csak azért, hogy Szat- márnak ez igy tetszik s mert Szatmár álnokul az egyik oldalon ingyen lakást biztosit 12 évre és az átköltözködési költséget, is viselniigéri s három hónap múlva majd ismét kikilincsel olyan támogatást a másik oldalon, a mely az állam részéről kétszer annyi anyagi áldozatot igényel? A mostani kormánynyal egyáltalán nem vagyunk egy politikai nézeten, de a jóiziést sértenők, ha feltételeznénk a kormányról, hogy ilyen az állami raisonnal, az állam pénzügyi érdekével, a mai so- cziaiis gondolkodással és a gavallériával össze nem férő ajánlatot, melyet Szatmár tett — meg ne mosolyogja és vissza ne utasitasa. De biztosra vesszük azt is, hogy a vármegye országgyűlési képviselői közül egy se fogja támogatni, a bizony nagy- szépség hibában szenvedő szatmári ajánlatot. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE Az uj monopóliumok és a kereskedők. A petroleum- és a gyufa-monopólium behozatalával kapcsolatosan egy nagyon fontos kérdés merült fel, amelynek miként való elintézése mélyen érinti azon kereskedők érdekeit, kik jelenleg az egyedáruvá változtatandó cikkek árusításával foglalkoznak A kérdés az: vájjon a kincstár a monopóliumot csupán a szóban forgó cikkek termelésére nézve fogja-e gyakorolni, vagy pedig azt azok darusítására is ki fogja-e terjeszteni? Ha csupán a termelés fog monopóliumot képezni, akkor a monopólium behozatalának ténye semmiben sem fogja a kereskedők érdekeit érinteni, inert az a körülmény, hogy a kérdéses cixkek beszerzési ára emelkedni fog, a kereskedőre — mint közvetítőre — nézve semmiféle hátránnyal sem jár, miután a kereskedő is magasabb áron fogja azokat eladni : sőt, mondhatni, hogy a kereskedők helyzete —'termelési monopólium eseién — a mostanihoz képest még kedvezőbbé alakul, mert a beszerzési forrás és igy a beszerzési ár is — legalább egyenlő mennyiségekben való vásárlásnál — egységes le z, tehát a kereskedő nem lesz kitéve a bevásárlási árak különbségéből eredő versenynek, továbbá az eladási árak is még azon esetben is, ha azokat a kincstár nem is szabályozza — önmagáktól bizonyos stabilitást nyernének s igy a kereskedő az eladási árnál uralkodó versenytől is megszabadul. Egészen másképen alakulnak azonban a viszonyok, ha a kincstár a monopóliumot a petróleum és gyufa ebidásárá is kiterjeszti. Kétféle módja lévén az eladási monopólium gyakorlásának, kétféle szempontból kell annak a hatását megvilágítani. Vagy csupán annyiban gyakorolja a kincstár az eladási monopóliumot, hogy megköveteli a kereskedőtől az egyedárusági cikk eladásával való foglalkozás bejelentését s minden nagyobb formaságok nélkül megadja az árusítási engedélyt — legfeljebb az eladási ár szabályozását tartva fenn magának, mint pl. a sónál — vagy pedig bizonyos különleges feltételekhez köti az eladási engedély megadását és ilyen engedélyeket csak korlátolt számban ad ki, mint pl. a dohánynál. Az első esetben nem esik sérelem a kereskedőn, mert egyszerűen bejelenti az illetékes helyen a petróleum és gyufa árusítását s árusítja tovább ezen cikkeket: de a második esetben már sok kereskedő érzékeny károsodást szenvedne, mert már a numerus claususnál fogva is, sokan elesnének a p Troleum és gyufa árusításának jogától és ez nemcsak azért jebmtene károsodást az illető kereskedőre nézve, mert elesik az ezen cikkek árusításából várható ha-zontól, hinein azért is, me t egé-z üzletének forgalma szen- veghet ez által; amennyiben tetemes hátrányba jut azon versenytársával szemben, kinek — üzlethelyiségének kedvező fekvése vagy más körülmény folytán —- sikerült petróleum vagy gyufaárusitási engedélyt nyernie, mert a vevő szívesebben megy olyan üzleibe, hol ös-zcs szükségle eit beszerezheti, mint olyanba, hol egyes cikkeket nem kaphat Tehát a petróleum és gyufaárásitás jo_rát nélkülöző kereskedő sok vevőjét ve-zitené el, ez pedig már az egzisztencia kérdése a kereskedőkre nézve. Igaz, hogv a kincstár kereshet módot a füszerkereskedők közötti ezen különbség eltüntetésére az által, hogy tabula rázát csiná1, azaz füszerkereskedőknek egyáltalán nem ad petróleum- és gyufaárusitási engedélyt, hanem ezen cikkek árusítását kizáróag ezzel foglalkozó kereskedőkre bízza, de ilyen megoldás aligha sikerülne, mert a kérdéses cikk természete kizárja, hogy oly mennyiségben raktároztassanak be együtt egy helyiségben, hogy egy bizonyos környék szükségletét, mely az illető üzletből volna fe- I dezendő, csak néhány napig is kielégeitse. — Ember. —- Emberek milliói. A száznyelvü, ezer- képű, sokszínű sereg egggyé válik. És ez a komprimált tömeg-lélek, ez a mindent átfogó óriás — fogalom, ez a valóság. Millió-egység. Egy-millióság.-—; A tölgyfa növény. A gomba is növény. Megvan a közös bélyegük : táplálkoznak, nőnek, helyben vesztegelnek. — De mi a közös bélyeg az embernél? Szine nem, mert többféle. Nyelve nem, mert nagyon sokféle. Esze sem, mert a cretin, a hülye, az őrült is még ember, — Egyedül közös emberi csak: a szenvedés. — A szenvedés az egyetlen közös emberi. — A szenvedés egy, mint az Ember és millió, mint az ember. — Szegénység, betegség, ruhátlanság, Ínség, nyomor, bűn és halál: mind egyet jelent. Szenvedés. Mint ahogy az embereket is nevezik Péternek, Pálnak, Jánosnak, Tamásnak. Mind egy az: Ember. — Van eltitkolt, van lefojtott, van meg- nyugvó, van panaszkodó, van lázadozó fájdalom. Mind egy az: szenvedés. — Mindent elborit a könynek árja. Mindent elönt a vérnek tengere. Egy iszonyatos nagy jajkiáltás az emberek millióinak közös hangja. — Én láttam e tengert. Én hallottam e jajt. És szivembe fogadtam a borzalmat és lelkembe zártam az elirtózást és mentem tovább keresni e mindent elborító fájdalomra: „Van-á balzsam Gileádban?“ — Fázom, éhezem, kifáradtam, beteg vagyok, megsebesültem, meghalok. E nyavalyás testnek szenvedése mind ez és az ezerannyi. — A testiség az, ami fáj. — De hát lerázhatja-e ember magáról a testiség kinzó bilincseit ? — Nézzétek Assisi Szent Ferencet, a styliti Simont. India fakirjait, Prémontré munkásait . . . — A test fáj. Szabaduljatok, szabadítsátok meg az Embert a szenvedéstől. Törd meg a testet, hogy megtörjed a fájdalmat. — A gyönyörök vége fájdalom. Az élvezetek vége szenvedés. Mondj le az élvezetekről, hogy elkerüld a szenvedést. — Tudd meg, hogy kebledben az emberek millióinak szive dobog.-— Egy vagy embertársaddal. Két vízcsepp egy tengerben. A vízcsepp elenyészhet: a tenger megmarad. — Ónzésed oktalanság. Az önfeláldozás természetes. — Az ember szabad egyéniség. Polgár és katona, ur és szolga, családapa és háziasszony mind csak képzelet. Faragott kép, festett bálvány. Csak egy az élő valóság: az Ember.-— Az állam és a hadsereg, a társadalom és az egyház, a rendjelek és a börtönök és a birák és az orvosok: mindmegannyi faragott kép. — Nem az államok tartják össze a népeket. Nem a katonák védik meg a városokat. Nem az orvosok gyógyítják meg a betegeket. Nem a birák oltalmazzák meg az igazságot. — Nincs polgári, nincs katonai, nincs egyházi,. nincs családi kötelék. Csak egy kötelék van : a szeretet. — Nincs bűn: csak szenvedés. — Nincs Ítélet: csak szeretet. — Aki embert öl, az gyilkos. Aki háborút visel, százezerszer gyilkos. — Ne mondjátok, hogy az én tanaim a negatívum hirdetése. Vallom azt, mi az egyetlen pozitívum ez atokfo^ta földön. A soha el nem múló, örökölő és mindig egy Embert. — Emberek milliói . . . Ez utolsó szóval hajtá fejét örök nyugalomra az ihlett agg, aki bölcs volt a költők között és költő a bölcsészek közt. S a nagy- távol állomási házból puszta tenyereken és havas sziklákon, fényes városokon s zugó tengeráron végigdobban valami titokteljes együttérzéz misztikus fájdalma. Amiért élt, amit tanított, amit hirdetett szóval, tollal, cselekedettel — az emberiség egysége — itt nyilvánul meg: Tolsztoj ravatalánál. Nem leverő, fölemelő ez a látvány, jól vau ez igy. A tragikum e nagy vonása illeti Tolsztojt: a legemberségesebb embert. Somostsy Miklósné.
