Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-10-20 / 42. szám
NAGYKÁROLY ES VIDEKt ben és beszámoltak a múlt évi jegyzőkönyvekkel. Ide nem ez kell! Élet, vér kell ebbe a pártba, hogy mindig készen, állandó perma- nenciában álljon. A múlt heti értekezleten nem hoztak bizalmatlansági határozatot, csak a vezetés iránti elégedetlenséget fejezték ki, anrért Luby Gézát nem éri vád, mert neki ideje nincs a párt vezetésére. Indítványozza, hogy a párt mellőzze a személyeskedést, mert az a .bomlás csiráját hordja magában és jelentse ki a közgyűlés, hogy semmiféle frakcióhoz nem tartozik, hanem Kossuth Lajos elvei alapján áll, azon elvek alapján, amelyet a függetlenségi párt 1884-ben Irányi Dániel elnöklete alatt megszabott. A párt újjászervezésére nézve indítványt tesz és kéri 24—30 tagból álló szervező bizottság kiküldését. Kéri az előtteszóló indítványát egyhangúlag elutasítani. Dr. Boros Lajos átkosnak tartja a viszálykodást. Felhívja az „ismeretlen“ urat a kizárási indítvány visszavonására. Csatlakozik Falussy Árpád indítványaihoz és kéri a 24 tagból álló küldöttség megválasztását. Dr. Vass Gyula szintén a párt erősebb szervezése mellett van, sőt az elnök mellé egy újabb elnököt óhajt. (Felkiáltások: éljen dr. Falussy Árpád.) Jékey Zsigmond, Tóth Mór és Bikfalvy Albert is az újraszervezést ajánják. Dr. Bornemisza Béla indítványozza, hogy miután a választási ciklus junius 1-én lejárt, a tisztikar mandátuma is lejárván, a további vezetés adassék át a megválasztandó 24 tagú bizottságnak. Elnök ez ellen tiltakozik és dr. Bornemiszától megvonja a szót, mert szerinte a felszólaló nem tag, mert nála nem jelentkezett. Ezen elnöki erőszakoskodás ismét felháborodást szült, amelyet ismét Falussy Árpád és Boros Lajos felszólalása csillapított le. Minthogy közben a Jármy Bélát kizárni akaró ur indítványát a közfelháborodás hatása alatt visszavonta, a szervező bizottság határozattá vált és a következő tagokból megválasztatott : Madarassy Dezső, Rácz Elemér, Kossuth István, Luby Béla, Luby Lajos, Jármy András, Szálkái Sándor, Thury Zsigmond, Jékey Zsigmond, Madarassy Andor, dr. Jármy Béla, Luby Géza, dr. Boross Lajos, Bónis István, dr. Vass Gyula, Buday József, Sinka Lajos, M. Székely Mihály, Böszörményi Zsigmond, Tóth Mór, Bikkfalvy Albert, Mándy Zoltán, Péterffy Gusztáv, dr. Falussy Árpád, dr. Adler Adolf, Kubinyi Bertalan, Ember Elemér, Szarka Andor, Világossy Gáspár és Gócs Antal ugyancsak a p. ü. miniszteri leirata a társulatnak az ártéri területekre nézve az adóvál- tozhatatlanságának érvényesítése és a földadó kataszter kiigazításának mellőzése ügyében intézet felterjesztésére. Domahidy István hosszabb beszédben foglalkozott ez ügygyei, kimutatva azt az óriási károsodást, mely a társulatot érné, ha az uj Wekerle-féle adórendszer szerint vetettnék ki az adó. Indítványozta végül, hogy intézzenek kérvényt a pénzügyi és föld- mi velésügyi kormányhoz a földadókataszter kiigazításának mellőzése végett, illetve a társulatnak anyagi támogatásáért és a kérvény átadására kérjék fel Tisza István gróf vezetésével az elnököket és a választmány tagjait. Dr. Schönpflug Richárd t. főügyész, Péchy László, Csaba Adorján, gróf Károlyi Gyula, Domahidy Elemér és Farkas Antal hozzászólásai után Domahidy István indítványát visszavonta, illetve abban történt megállapodás, hogy a küldöttség csak akkor megy a miniszterek elé, ha ezek a liquidáczió terén kedvezőtlenül döntenének. A tárgysorozat érdekesebb pontjai voltak még: Az 1910. évi pótköltségvetést földm. miniszter jóváhagyta. A Szatmáron építeni szándékolt gátbiztosi lakás ügyét szintén, ellenben elutasította a gróf Károlyi Lajos erdődi uradalma képviselőjének a Homoród-patak alsó szakaszának belvízcsatornává leendő kiépítése iránti kérelmét. A társulat végleges gátvédelmi és zsilipkezelési szabályzatát jóváhagyás végett felterjesztik. A szamosdobi kisbirtokosok ártéradó hátralékai töröltettek. A nagymajtényi volt úrbéres és zsellér szetes, hogy a szinház egészen megtelt. Nem szeretjük látni az ily darabokat a színpadon, a mely csekély élvezetet nyújt, de annál több drasztikumot tár elénk. De hát a „Vígszínházban* műsoron van s igy nekünk is be kell vennünk. Szövege le nem irható, de maga az előadás kitűnő volt. Az összes szereplők, mintha összebeszéltek volna, hogy kitesznek magukért, oly jól játszottak. Reméljük, hogy azt az igyekezetei más fajta színművek előadásánál is tapasztalni fogjuk. Pénteken „Az obsitos* kedves jelenetei kerültek szemeink elé zónában. Természetesen telt ház előtt. Dénes Ella kitűnő alakítása mellett különösen Bállá, Mátray és Heltay „zsidó hármasa“ tetszett. Szombaton „Csitulj szivem“-et ismételték meg kevés számú közönség előtt igen jó, ösz- szevágó előadásban. Vasárnap délután az „Iglói diákok“ zónáz- tak, este pedig a „Tavasz“ operette semmitmondó jelenetei kerültek színre mindkét esetben szép számú közönség előtt. Hétfőn a „Muzsikus leány“ vonzott teltházat össze zónaelőadásban. Kedden Paul Guault kedves vigjátéka „A kis czukros“ is fél házat hozott össze. A darab egészen uj szereposztásban ment. Ebben mutatkozott be a társulat naivája Horváth Lenke első nagyobb szerepében — és sok sikerrel. Határozottan jól játszott, élénken, ügyesen. A közönségnek tetszett, második felvonásbeli jelenete alkalmával kitapsolták a függöny elé, tisztelői pedig három virágcsokorral lepték meg. A férfiszereplők közül Vidor az ő alakitó képességével, Herczeg kitűnő játékával, közbirtokosság kérelme a Kraszna medréből j Sipos Zoltán és ifj. Baghy Gyula biztosították szabad homoktermelése iránt csak közczélra a sikert. Igen jó volt még B. Kovács Lenke engedtetik meg, általánosságban nem. | Julie szakácsnő szerepében. Közönség szép A társulati tisztviselők fizetésrendezése j számban jelent meg. ügyében kiküldött bizottság javaslata és a nyugdijszabályzat nemi módosításának ügye a bizottságnak visszaadatott. Az 1908. évi 33. számú közgyűlési határozattal az úti és napidij átalánynak a társulatnál leendő behozatala ügyében kiküldött bizottságnak a múlt évi XII—2-iki válaszmányi ülés határozata alapján hozott javaslata elfogadtatott. A tisztviselők 1911.-től kezdve 20% drágasági pótlékban részesülnek. A társulat képviseletében a megejtendő [ §P5 USCHQNG'E IUZIASFURDO ü ŰZI k 5! P Hí IN ^ÁSVÁNY A bizottság megalakulása után Jékey | alapbefektetési liquidáczió tagjaiul megválaszZsigmond, Madarassy Dezső, Kossuth István és Rácz Elemér eddigi viselt alelnöki, Világossy Gáspár, Bikkfalvy Albert a jegyzői tisztről lemondottak. tattak : gróf Károlyi Gyula, Domahidy Elemér, Péchy László és Szálkái Sándor. Megállapittatott az 1911. évi költségvetés, mely végeredményben a következő számadaA bizottság f. hó 20-án csütörtökön d. a. | tokát tünteti fel: Fedezet össszesen 1.258,000 9 órakor tartja a Pannónia szálloda külön j K, szükséglet 1.228,000 K. Rendelkezésre ma- termében első gyűlését. I rád 30,000 K. Világossy Gáspár indítványára felhatal-1 A „Tiszavölgyi társulat“ közgyűlésein le- mazta a közgyűlés a szervezőbizottságot, hogy j endő képviseletre megválasztattak: elnök, alelnök és Domahidy István. A számvizsgáló bizottság jelentése tudomásul szolgált s számvizsgálók újból Dr. Schön- pflug Richárd biz. elnök, Jurcsek Béla és Ko- moróczy Jenő lettek. Indítvány nem adatván be, a közgyűlés véget ért. BAKTERIUM-MEN TES természetes ásványvíz ÜDIT-GYÓGYIT. ÜDIT-GYÓGYIT. Vese- és hólyagbajoknál, a vesemedencze idült hurutjainál, hugykő- és fényképzödésnél, a légutak és a kiválasztó szervek hurutos bántal- mainál kitűnő hatásúnak bizonyult. OrT7-osila.g- ajánlva. Főraktár: 41—? Keielres Ödön tUszerkereskedö czégnél Nagykároly, Nagypiacztér. magát a szükséghez képest kiegészítse. Ecsediláp-társulati közgyűlés. Az „Ecsediláp lecsapoló és Szamos-balparti ármentesitő és belvizszabályozó társulat“ f. hó 18-án d. e. a vármegyeháza dísztermében gróf Károlyi Gyula elnöklete alatt évi rendes közgyűlést tartott. Elnök, üdvözölve a megjelenteket és konstatálva a határozatképességet (1666 szavazat Heves Béla színtársulata már második hete volt képviselve) bejelentette, hogy mivel Nyá- hogy közöttünk időzik. Az előadások rendben j Játszi szellő! röppenj, csókold bágyadozó rády László műszaki tanácsos előléptetés foly- folynak, a közönség is és színészeink is kezdik fkelyhétl tán áthelyeztetett, fejezze ki a közgyűlés sok- egymást megszokni. Örömmel konstatáljuk, _ L J oldalú és kiváló munkásságáért köszönetét. Az j hogy a lefolyt héten színészeink már nagyobb Száritgassad aharmatcsepp rája hullókönyét\ Színészet rr Őszi dal. Elhervadtak a virágok, letarolt a róna, Csak te viritsz szomorúan fehér őszi rózsa! Harmatkönyes a leveled, hófehér virágod Siratgatja testvéreit, a többi virágot. indítvány több kisebb bejelentéssel kapcsolatosan tudomásul szolgált. Az igazgató főmérnöki jolentés elfogadtatott. Rapaics Radó volt államtitkár emlékének megörökítésére a társulat 25,000 K-s alapítványt létesít, melynek kamatait özvegye fogja élvezni. A pénzügyminiszternek a „Tiszavölgyi társulat“ központi bizottságához a társulatok bel- vizszabályozási költségeinek kataszteri liqui- dácziója ügyében intézet felterjesztésre adott leirata tudomásul szolgált. Rendkívül élénk vitára adott alkalmat kedvvel, több gonddal s igy természetesen jobb | * . , , .. r. „ , .. ...... , sikerrel is játszottak. Így megérthetjük és meg 0szi su9arl uzze fenVed a kod SUru fátylát\ is szerethetjük egymást. Közönségünk bár megköveteli, hogy mindenképen hozzá méltó elő adásokat láthasson, de hálás is, mert a szereplők igyekezetét hamar és lelkesen honorálja. Taps és virág is van bőven. A lefolyt hét egyes előadásairól a következőkben referálunk : Csütörtökön október 13-án Henneqin és Vóber bohózata „Csitulj szivem“ került szinre újdonság gyanánt. Az igazgatóság előbb figyelmeztette a közönséget, hogy az előadáson csak j felnőttek vegyenek részt s igy nagyon terméjÉlesztgessed, vidámitsad hervadozó szirmát. Bágyadozó őszi rózsa! közel van halálod, Nem sokáig sirathatod a többi virágot: Meglep a dér egy éjszakán: lassan, észrevétlen, Könyes szemmel hervadsz el a bágyadt [ őszi fényben! Kürthy Károly.