Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-20 / 3. szám
2 NAGYKÁROLY ES VIDÉKE Hát ez nem egészen igy áll. Mert én a függetlenségi-párt gyenge oldalait ismerem, de annak álláspontját amennyiben az korrekt volt, igenis meg tudom védeni. Állítom továbbra is határozottan, hogy ami hibát a függetlenségi-párt elkövetett, annak oka tisztán az volt, hogy a koalitió 3x/2 évig tartott. Mert képtelenség ennyi időn át együttműködni oly pártokkal, amelyek ép azon elvek ellenkezőjét vallják, ami a függetlenségi-pártnak létjogosultságot ad. Igaz hogy a koalitió létrejöttének czélja a szabadelvű uralom letörése volt és esze- ágában sem volt a függetlenségieknek a diadalt saját pártérdekei javára, szövetséges társai rovására kihasználni. Hiszen csak a 67-es törvények végrehajtását óhajtottuk s ez a koaleált pártok diadala is lett volna. De azt csak nem várhatta a függetlenségipárt, mely a nemzet — tehát az összes pártok — jogaiért küzd, — hogy akkor, mikor a koaleált pártok a királyhoz intézett feliratban az ország gazdasági önállása mellett nyilatkoztak, mikor a 67-esek népgyüléseken is az önálló bank mellett harczoltak, mikor leginkább kellett volna ezen álláspont mellett kitartani, akkor árulják el a nemzeti jogokat azzal, hogy a nemzet gazdasági önállósága ellen foglaltak állást. Nem csináltunk titkot belőle, hogy a koa- litiónak nem örvendünk, de mi becsületesen teljesítettük azokat a kötelességeket, amelyeket a szövetkezésből kifolyólag teljesíteni kellett. Nem örvendtünk sokaknak, akik 1906-ban a függetlenségi-párthoz csatlakoztak, de azokat tűrnünk kellett azon hiszemben, hogy a függetlenségi-párt megszaporodása egyúttal megerősödése lesz s igy ez a nemzetnek csak előnyére válhatik. Ha igaz az, hogy a függetlenségi pártiak a pártköri megállapodással a néppártnak juttatott 16 uj kerületből tízben alattomosan a szabad- elvüpárt és a felekezeti ellentétek felhasználásával elbuktatták a néppárti szövetségeseket, az ép úgy elitélendő, mint ahogy elitéltük azt, hogy a függetlenségi-kerületben a néppárt, vagy más koaleált-párt a függetlenségi-párti jelölttel szemben jelöltet állított. Mert a szövetséges viszony nem azért jött létre, hogy a szövetkezett pártok egymástól hódítsanak, hanem hogy a képviselői állások tekintetében a szövetkezés időtartamára a koaleált pártok között a status-quo lehetőleg fenntartassék s csak a | szabadelvűektől hódítsanak amit lehet és pedig hódítson az, kinek erre legtöbb a kilátása. A paktumot ne vesse szemére egyik párt a másiknak, mert az a kényszerhelyzetnek volt; a szüleménye és ha a függetlenségi-párt be-; akarta bizonyítani kormányképességét, be kellett menni a delegátióba, meg kellett szavazni a közös ügyes kiadásokat, a tiszti fizetések felemelését, sőt a quóta emelést is akkor, mikor ebbe a koaleált-pártok vitték bele azzal, ; hogy a quótaemeléssel az önálló bank felállításának jogát biztosítják. Hiszen ebbe ép azok vitték be a függetlenségi-pártot, akik később a közös bank híveinek bizonyultak. A paktumban nem volt benne a közös bank fenntartása, tehát Justh Gyula az ily kötelezettség elvállalásáról ép úgy nem tudott, mint nem tudott Zichy Aladár gróf. S ha előbbi házelnök lett, utóbbi Őfelsége személye körüli miniszter s úgy a miniszteri tárczákból, mint a főispánságból, subventiókból, bank- direktorságból, titkos tanácsosi és más méltóságokból jutott a koaleált-pártok mindeniké- nek, püspökségekből, kanonokságokból pedig legtöbb jutott a néppártnak. Minthogy sem a közös bank, sem a közös vámterület fenntartása a paktumban kikötve nem volt, minthogy az önálló bankhoz való jogunk a 67-es törvényekben benne van s igy a függetlenségi-párt tulajdonképen csak a 67-es törvények végrehajtását sürgeti, bátran hihette azt, hogy a koaleált-pártok programmja alapján a gazdasági önállóságot megvalósíthatja; hiszen mint már említettük, a gazdasági önállóság iránti óhajt a koaleált-pártok feliratilag is kifejezték s az egyezség megkötésekor ezzel vették rá Kossuth Ferenczet arra, hogy a quóta felemelésébe belemenjen. Érdekes dolog, hogy Dr. N. Szabó Albert ur is — beismerése szerint — velünk tartott az általános választójog és az önálló bank érdekében, aztán cserbe hagyott bennünket s most ő vádolja meg a függetlenségi-pártot, hogy megcsalta a választókat, mert kormányt vállalt anélkül, hogy garantiát szerzett volna programmjának egy későbbi időpontban leendő érvényesítésére. Hát miféle garantiát lehetett volna még szerezni a törvényen, a koaelált pártoknak az Ígéretén, a feliratban és a quóta emelés alkalmával tett kijelentésén felül? A császári jubileum alkalmával a parlament gratulátiója egy udvariassági tény volt, amit e y külföldi uralkodóval szemben is meg lehet tenni és meg kellett tenni; de a vármegyéhez egy indítványt beadni, hogy a vármegye üdvözölje az osztrák császárt uralkodása 60 éves jubileuma alkalmából, ez már nem volt egyéb, mint a függetlenségi-párt pro- vokátiója, melylyel csak azt akarta elérni, hogy a többség kellemetlen helyzetbe jusson, akár elutasítja az indítványt, akár elfogadja. A Majos kinevezését helytelenítettük mindannyian, de mikor megtudtok azt, hogy We- kerle kijelentette, miszerint az nem akart Szatmár vármegye megbántása lenni, mikor megtudtuk, hogy Majos kérvénye királyi kézjeggyel ellátva jött le a kabinet irodából és Wekerle kénytelen volt őt kinevezni, nem volt értelme, hogy ebben a kérdésben a miniszterelnöknek tovább kellemetlenkedjünk és kövessük Dr. N. Szabó Albert urat, ki haragudott a miniszterelnökre a választás miatt, pedig arra oka nem volt, amennyiben az állítólagos megállapodásból kifolyólag épugy helytelen dolog volt, hogy a néppárt a nagykárolyi választókerületben jelöltet állított a függetlenségi jelölttel szemben, mint a mily hibának elismerjük, hogy a függetlenségi-párt 'állított ellenjelöltet a koaleált pártok bármelyike jelöltjével szemben. : A húsos fazekakat a koaleált-pártok egy időben — csak most hagyták el, tehát itt sem tehetünk egymásnak jzemrehányást — különösen nem mi ketten, mert kettőnknek egyformán kevés, vagyis semmi sem jutott azokból. Mi 48-asok, igenis megbotránkozással fogadtunk egyes dolgokat, de a megbotránkozás nemcsak a függetlenségi-párt, de az egész koalitió egyes cselekményének szólott. Nem akartuk a pártunkat gyengíteni, nem akartuk a Kossuth-név nymbusát meggyöngiteni, tehát hallgattunk, a meddig lehetett; mikor már tovább hallgatni nem lehetett, akkor beszéltünk, hiszen jól tudja Dr. N. Szabó Albert ur, hogy több mint egy éve, miszerint kötelezöleg kijelentettem előtte, hogy az esetben, ha a függetlenségi-párt az önálló banknak 1910. január elsejére való felállítása iránti követelését elejti, kilépek a függetlenségi-pártból. Dr. Adler Adolf. (Folyt, köv.) A Kossuth Lajos-asztaltársaság közgyűlése. A nagykárolyi Kossuth Lajos-asztaltársaság f. hó 16-án Drágus István elnöklete alatt a tagoknak élénk érdeklődése mellett évi rendes közgyűlést tartott. Elnök lendületes beszéddel nyitotta meg a gyűlést és üdvözölve a megjelenteket, a múlt év munkásságáról emlékezett meg. Beszámolt az előző évi bál anyagi sikeréről, a Kossuth-serleg készíttetéséről (amelynek alapitó levelét még mai napig sem kapták meg aláírás végett a bizottságtól), jelezte továbbá, hogy nyári tánczmulatságot és kugliversenyt is rendeztek. Volt 9 rendes és 2 rendkívüli közgyűlés és indítványozta, hogy Eszenyi Lőrincz jegyzőnek önzetlen munkásságáért jegyzőkönyvi köszönetét szavazzanak, ami meg is történt. Majd megemlékezett a szokásos téli segélykiosztás és felruházásokról, valamint köszönetét fejezte ki Kun István tb. elnök es nejének azon emberbaráti jószívűsége fölött, hogy a jutalmazottakat megvendégelték. A jelentés egyhangúlag tudomásul szolgált. Végül elnök a társaságnak már általunk ismertetett vagyoni állapotáról tett jelentést. Kun István tb. elnök propozicziójára a közgyűlés az elnöknek, tisztikarnak és a jótékony- czélt előmozdító társulati tagoknak köszönetét nyilvánította. Majd Eszenyi Lőrincz jegyző felolvasta a múlt ülés jegyzőkönyvét, ami szintén tudomásul vétetett. Az évi zárszámadás elfogadtatott és a felmentvényt a pénztárosnak és felügyelő-bizottságnak megadták. Mivel pedig a tisztviselői karnak megbízatása véget ért, megejtették az uj választásokat és elnökké egyhangúlag Drágus István, alelnökké Steib Antal, titkárrá Kabelik ! Gyula, jegyzővé Eszenyi Lőrincz, ellenőrökké : ! Kalina Ferencz és Albanézi Gyula, szóbirálókká : Kalina Ferencz, Kabelik Gyula és Kodácsy Miklós, pénztárossá Akkermann Antal, választmányi tagokul: Orosz Lajos, Kurtyán Mihály, id. Grieszháber Albert, Valuka Antal, Gul'árt j Márton, Nemes Ferencz, Papp Sándor, Varga Endre, Brugós Péter, Gergely József, Bekker Orbán és Bálintffy József, — zászlótartókká: Torna József és Görög József, az újonnan rendszeresített gazdai állásra Kun István, a számvizsgáló bizottságba pedig Fleisz János és Orosz János választattak be. Megjegyezzük itt, hogy a választmányban valamennyi alapitó tag részt vehet és hogy Simkó Aladárt tb. választmányi tagul beválasztották. Kun István indítványozta ezután, hogy Eszenyi Lőrincz jegyzőnek fáradhatátlan munkásságáért 30 K tiszteletdijat szavazzanak meg, amit azonban a jegyző nem fogadott el, csupán az irodai szükségletek megtérítését kérelmezte. A helybeli pénzintézetek közül eddig egyedül a Központi Takarékpénztár volt az, amelyik az asztaltársaság czéljaira 20 kor. segélyt szavazott meg. Végül bizottság küldetett ki egy a farsangon létesítendő tánczmulatság előkészítése czél- jából, mire elnök a gyűlést berekesztotte. HÍREK. Téli jótékonyság. Künn zug a szél... A kávéházak, a külön helyiségek összejövő társaságaiban ilyenkor szokták megvitatni azokat a jótékonyczélu dá- ridók tervezetét, melyek végczéljukban mindenkor, tényleg valamelyes humanitárius czélt szolgálnak, de végeredményükben mindig csak igen csekély hányadát juttatják a jótékony czélra adakozók adományaiból az arra rászorultaknak. Ezzel nem akarjuk hűtlenséggel vádolni a farsangban oly unos-untig rendezni szokott jótékonyczélu mulatságok rendezőit. Isten ments ! j Távol áll ez tőlünk. Mi csak azt kárhoztatjuk, I hogy a jótékonyczélra alakult vigasságok bud- getjének legnagyobb részét oly kiadások emésztik fel, amelyek azután úgyszólván teljesen megsemmisítik még a kilátást is arra, hogy a | jótékonyságra szorultak a kellő segitseget megkapják. Láttunk már olyan elszámolásokat, teljesen korrekt elszámolásokat, hol a mulatságra befolyt összegből, noha az szép summát tett ki a jótékonyczélra 10, mond tiz korona jutott, inig a rendezés költségei pár száz koronát is felemésztettek. No már az ilyen jótékonyságból nem kérünk. A tiszteletjegyekkel végig házalják a társadalom elitjét s azok azon hiszemben, hogy tényleg a jótékonyság oltárán áldoznak, lefizetik a tőlük telhető s társadalmi állásukhoz mért összeget, melyet aztán a rendező urak legnagyobbrészt az eredeti czéltól eltérőleg, a mulatságnak külsőségekben is minél fényesebbé tételére használnak fel. Igen, ez igy van! A jótékonyczélu mulatságoknál maga a jótékonyczél rendszerint sokkal kisebb szerepet játszik s amannak minél jobban sikerültére a rendezőség még a legmesszebbmenő áldozatoktól sem riad vissza. Ha azok a közreműködő dilettáns és nem dilettáns művészek, kik különben teljesen önzetlenül, éppen a jótékonyczélra való tekintettel díjtalanul szolgáltatják a műélvezetet, tudnák, hogy abból a csokorból, mit a rendezői figyelmesség nekik juttatott, egy szegény éhező család talán félhónapi létfentartását nyerhetné el, bizvást állíthatjuk, szívesen lemondanának róla s juttatnák azt is a jótékonyság szent tűzben lobogó oltárára. Még most nem késő. Még most segíthetünk a szegény nyomorgókon, segíthetünk úgy, hogy
