Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-06 / 1. szám
XXVII. évfolyam. Nagykároly, 1910. január 6. I. szám. Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlöny a. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre .............................8-—■ kor. Fél évre..................... 4-— „ Neg yedévre . . |..................2-— „ Egyes szám . ......................—-20 „ A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Eimkő Géza főmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó : Községi jegyzők és tankoknak egész évre 6 kor. a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság u Szerkesztőség : Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széeho; i-utcza 37. — Telefon 76. Bérmentetlen leveleid előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdes sek jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. A király előtt. A függetlenségi és 48-as párt vezére Justh Gyula megjelent a király előtt. Megjelent, hogy magától a királytól, mint legilletékesebb tényezőtől hallja meg, miként vélekedik Ö Felsége a magyar nemzet kívánsága: az önálló nemzeti bankot illetőleg. És e kihallgatás folyamán mindkét részről tisztázódott a helyzet. Justh Gyulának azt kellett meghallania, hogy bár a király elismeri a nemzetnek kétségtelen jogát a gazdasági önállóságra nézve, de annak megvalősitása felé már az első lépésnél, az önálló nemzeti bank felállításánál vétót mond ~és semmi -szia alatt sum járul hozzá, hogy az 1911. január 1-ére felállittassék, sót alig van remény arra, hogy a király még a későbbi években is teljesítse a nemzetnek törvényes alapon álló kívánságát. Viszont a királynak is tapasztalnia kellett, hogy van még Magyarországon oly politikus is, aki nem hajol meg a hatalom birtokának kecsegtető Ígérete előtt. Aki sziklaszilárdan megáll elvei mellett és a nemzet boldogulásának czélja előbbre való előtte, személyi érvényesülésénél. Tapasztalnia kellett a királynak, hogy az a férfiú, aki előtte áll, aki meggyőző érvekkel hangoztatja, hogy a magyar j nemzet boldogulásának útja csakis a gazdasági önállóság és függetlenség által érhető el, — szivének, lelkének meggyőződésével vallja magát ez eszme igaz bajnokának s bármily súlyos ellenérvek hangozzanak el, magának a döntő fórumnak ajkairól, — bármily kilátástalan is legyen az ö törekvése, meggyőződéséből engedni nem hajlandó és nem enged. A döntő szó elhangzott és Justh Gyulának azzal kellett távoznia a király szobájából, hogy a magyar nemzetnek, mint igen sokszor, úgy most sem sikerül törvényes jogainak érj nvt szerezni. Nem sikerűi pedig azért, mert sajnos, saját fiai sem értenek egyet, mert minden önállósági törekvésünknek megvannak a maga ellenségei nemcsak odaát, hanem mi közöttünk is. A döntő szó elhangzása után természetes, hogy ismét elérkezett a küzdelem ideje. A nemzet nem nyugodhat bele a fejedelmi „non possomus“ hatalmi szavába, de megfogja kísérteni törvényes jogait törvényes eszközökkel kivivni. A függetlenségi pártnak erkölcsi kötelessége minden lehetőt elkövetni, hogy az uralkodót meggyőzze arról, hogy elfoglalt álláspontja nem a nemzet javára szolgál és azt megváltoztassa. Hogy ez fog-e sikerülni és mennyire, azt megmutatja a közel jövő. Mi reméljük, hogy siker fogja a küzdelmet kisérni. Bármily szomorú eredménynyel járt is a függetlenségi párt vezérének királyi kihallgatása, mégis az ország két érdekes és értékes tanulságot vonhat le abból. Az egyik az, hogy azok a gyanúsítások és rágalmazások, melyekkel a függetlenségi pártot a király emberével való tárgyalás ideje alatt elhatározták, hogy tudniillik nincs más czélja, mint a hatalomra való törekvés, mennyire igazak voltak: kitűnik' aooóT, uőgy k fúggetfeír- ségi pártnak csak a kezét kellett volna kinyújtania s örömmel tették volna abba a kormányzás hatalmát s a párt mégis inkább választotta az ellenzéki kenyeret, de abból a követelésből, melyet felállított, nem engedett egy jottát sem. Pedig hányán mutatták meg előtte, hogy milyen könnyen és milyen hamar el lehet felejteni azt, a mire azelőtt esküdtek volna, ha a hatalom birtoka takarja az elvek helyét. A másik érdekes tanulság pedig az, hogy kötve keli hinni a szirénhangoknak. munka, egy uj nyelvre tanítani a nagy Bábel —• a világ — minden népeit, hogy egymást megértve építsenek tovább nemcsak a maguk, de az egymás üdvére is. Azonban . . . A XX. gyermeke elég müveit, elég finomult elméjű, felfogni milyen szép és magasztos az eszme; de nem elég önzetlen, fáradozni oly dologban, mely általános érdekű, magasabb czélt szolgál ugyan, de nem igér közvetlen, egyéni hasznot. Sokszor megírtam már: Ideális légy gondolkodásodban : reális cselekvésedben. Akit nem ihlet meg a világ nyelv gondolatának belső, eszmei szépsége, azt nyerje meg annak gyakorlati hasznossága. Évről-évre nélkülözhetlenebb szükséglete lesz a kulturembernek az utazás és utazgatás, ami két különböző fogalom. Sokan utaznak hivatásból, kereskedelmi-, diplomatiai-, tudományos-, művészeti-, irodalmi érdekből. De még többen utaznak kedvtelésből. Ma — holnap általános szenvedélylyé válik ez az élvezet. Az ember pedig könnyebben mond le a szükségletéről, mint az élvezetéről. Avagy nélkü- lözhetlen szükséglet-e a dohány, a bor, a zene, a táncz ? ! S nincsennek-e fölös számmal, kik ez élvezeti czikkekért megszorításra készek lakásban, ruhában, kenyérben ? De mennyivel különb élvezet mindezeknél: az utazás. Aki egyszer járt az Alpesek közt, TÁRCZA. ♦-sSS-*Nemzethez. Rejtőzz felhő alá Ragyogó napsugár, Hagyd a vig éneket Csicsergő kis madár. Kertek szép rózsái Boruljatok gyászba, Harmat helyt legyetek Bus könnyel megázva. Végenyészet legyen Az egész világon; Alkotmányunk fekszik A halotti ágyon. Szeleszky Sándor. Esperanto. A köteles szerénységnek is megvannak a maga határai. Ha már az ember két fölszóli- tásra nemmel felelt s mégis harmadszor is ! ugyanazzal fordulnak hozzá, ne tartózkodjék többé igent mondani. Jeles emlékű, tudós és tiszteletreméltó barátom, Dr. Lucz Ignácz, már évek előtt I hivott fel az esperanto nyelv kultiválására. Az ő éles elméje, kitűnő műveltsége rögtön felismerte e nemzetközi nyelv világraszóló fontosságát. Pár hónap előtt a Magyar Esperantisták Társasága szólított fel a helyi nagy károlyi csoport szervezésére. Kitérő választ adtam a megtisztelő felhívásra. A múlt héten azonban hárman is kérdez- i ték tőlem, nem lennék-e hajlandó az esperanto 'nyelvet tanítani? íme az a jel, melyről megismerhetni, hogy a munka megkezdésének ideje elérkezett! Igazi kultur munka! Tehát vannak, vagyunk, már városunkban is többen, akik megértjük milyen szép, fölemelő, nemes gondolat megtörni az ősi átkot, mely gátat vet ember és ember közé. Hegyek, folyók, korlátok és vámok el nem választanák egymástól a népeket, de keresztül fekszik a határon komor árnyéka Bábel tornyának, melynél az emberek nyelve összezavartatott s meg nem értik egymás beszédét. Egyforma bár teste-lelke, sztve, szeme, ajka, de hiába! Másforma a nyelve s ismeretlen, idegen, ellenszenves abb’a nyomba’. Milyen áldott, milyen igazán emberséges
