Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1909-11-18 / 46. szám
4 kell emelnünk azonban a műsorból különösen Dénes Ellát, ki gyönyörű hangjával ex- czellált, a kis Szelényi Lilit értelmes, ügyes előadásáért és végül Burányinét, aki „Szini- növendék“ monológjával, annak hatásos előadásával meglepte a közönséget. Tehetségét a maga valóságában csak most láttuk először, de reméljük, hogy nagyobb szerepekben lesz alkalmunk ezután szemlélhetni tudását. — A vármegyei egészségügyi bizottság f. hó 11-én délelőtt az alispáni kisteremben N. Szabó Antal kir. közjegyző elnöklete mellett ülést tartott, mely alkalommal dr. Németh Béla aljegyző előadása mellett és dr. Aáron Sándor főorvos szak- véleménye alapján elfogadták a körorvosok helyi pótékának megállapítására vonatkozó főorvosi javaslatot, mely- szerint a paládi és homoródi körben 1200—1200, a kölesei és szamoskrassói körben 1000—1000, a hodászi és erdőszádai körben 800—800, az avas- felsőfalui és érendrédi körben 600—600, végül a sárközi körben 400 kor. pótlék adassák az állam által a körorvosoknak. A javaslat a közig, bizottság elé terjeszttetni ha- tároztatott, szintúgy a községi fertőtlenítők ingyenes kiképzésére vonatkozó javaslat is, mely szintén elfogadtatott. Végül tárgyaltatott a fehérgyarmati „Isteni gondviselés“ czimü gyógyszertár tulajdonjogának özv. Ba- lika Károlynéról Vaszkó Gyulára való átruházása s az véleményeztetett. — Közbirtokossági gyűlés. A mesterrészi közbirtokosságnak f. hó 7-ére hirdetett gyűlése megtartható nem lévén, az újabb közgyűlés e hó 14-én délelőtt 11 órakor volt Kun István elnökletével. — A vármegyei bíráló választmány f. hó 16-án dr. Falussy Árpád főispán elnöklete mellett ülést tartott, amikor is Szin- tay Gábor aljegyző előadása alapján határozott a vármegyei igazoló választmány határozata ellen beadott f'elebbezések ügyében. A virilisták névjegyzékébe való felvetel érdekében 24 felebbezés adatott be, melyek közül kettő — mint elkésetten érkezett — visszautasittatott, a többi huszonkettő elfogadtatott s felebbezők a névjegyzékbe felvétettek. — A gebei választás ügyében beadott felebbezés elutasittatott s az igazoló-választ- mány határozata helybenhagyatott. — Szerencsétlenség. Fischer Jenő és Mór érkisfalusi lakosoknál szolgált Grúza Ráchel érszentkirályi születésű szobaleány. Nevezett folyó hó 16-án takarítás közben egy a fogason függő kabáthoz ért, amikor is az annak zsebében volt forgópisztoly elsült és a golyó a leány hasába fúródott. Súlyos sérülésével beszállították a helybeli közkórházba, ahol élet-halál között lebeg. A rendőrség a leány vallomása alapján megkereste a tusnádi szolgabiróságot a nyomozás meg- ejtése iránt, hogy kit terhel felelősség a szerencsétlenségért. — Lopás. Jassurda János helybeli kereskedő feljelentést tett a rendőrségnél, hogy a f. hó 15-iki hetivásáron Danó József sármunkás czigány egy vég kanavászt 12 kor. 88 fillér értékben a sátrából ellopott. Nevezett társa Sebők Antai; mindketten tagadják a bűntett elkövetését. Az eljárás folyik. — A bojkott vége. Papp József kő- müvessegédet társai közül Treiber József, Hevele András, Waldmann Ferencz és Weibli Antal bojkott alá vették és megtagadták a vele való munkálkodást azért, mert Papp a „Magyarországi építőiparosok országos szövetségéinél a tagdijat fizetni nem akarta. Ezen bojkott kényszere alatt munkaadója Jakabffy Gábor épitész kénytelen volt Pappot a munkából elbocsájtani. Papp József emiatt feljelentette társait a helybeli járásbíróságnál, hol nevezettek ellen a bíróság magánosok elleni erőszak vétsége miatt a bűnvádi eljárást folyamatba tette. — Újabb építkezés hire. Dr. Róth Imre ügyvéd a Széchenyi-utczán a róm. kath. templommal szemben a tavaszszal uj emeletes lakóházat épit. — Vármegyénk közigazgatási bizottsága f. hó 12-én délelőtt tartotta havi rendes ülését Ilosvay Aladár alispán elnöklete mellett, miután a főispán hivatalosan NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE távol volt. Az alispáni jelentés szerint — melyet dr. Péchy István főjegyző terjesztett elő — a személy- és vagyonbiztonság kielégítő volt. Sikolya Bálint közig, gyakornok állásáról lemondott, Dienes Sándor díjas gyakornok lett. Útlevelet kért 176 egyén, visszavándorolt 10. Az állainépitészeti hivatal személyi és dologi kiadásaihoz hozzájárulásként a vármegye részéről 7864 K 84 f. állapíttatott meg. A közigazgatási iparlanácsba a ' bizottság Wagner István és Janitzky Albert helybeli kereskedőket hozta javaslatba. A főorvosi jelentés keretében említés tétetett arról, hogy Piskárkoson a trachoma terjed s külön trachomaorvos kiküldése kéretett. Elfogadták a főorvosnak az egészségügyi bizottságban bemutatott s arról szóló hírünknél közölt javaslatát a kevés jövedelemmel biró körorvosok helyi pótlékára és a községi fertőtlenítők szervezésere vonatkozólag. Az államépitészeti hivatal főnöke jelentette, hogy Kávás község postaügynökség felállítását kérelmezte, — a kereskedelemügyi miniszter a szilágysági vasút menetrendjének megváltoztatására vonatkozó kérelmet nem teljesítette. A többi jelentés különösebb dolgot nem tartalmaz. — Alapszabály-átdolgozás. A helybeli Nőegylet alapszabályainak átdolgozására kiküldött bizottság folyó hó 13-án délután 5 i órakor gróf Károlyi Istvánné elnöklete mel- . lett ülést tartott, mely alkalommal nehány kisebb módosításon kívül különösen oly vál- í toztatásokat eszközöltek az alapszabályokon, melyek arra vonatkoznak, hogy az árvaház mai szervezete helyett — miután a szegény és árva gyermekekről az állam intézményi- leg gondoskodik, a gyermekmenhelytelep felügyelő-bizottsága állat elhelyeztetvén azokat egyes családoknál — intelligensebb árvákat és jobb családok gyermekeit internátusszerü- leg ellátó intézet szabályzatával bírjon. Erre nézve különösen figyelemreméltó intézkedés, hogy a 12 személyre szervezett intézetben 6 alapítványi helye lesz a Nőegyletnek, 6 helyre felvétetnek a növendékek 10 hóra 320 korona fizetése mellett lakásra, ellátásra és felügyeletre. A nőegylet választmányának egy-egy tagja fog áz alapítványi helyekre felvett növendékre ügyelni nagykorúságáig, vagy amig az kellőleg ellátva nem lesz. Gond fog fordittatni a növendékek kiképeztetésére, polgári iskolában, kereskedelmi iskolában való taníttatásra, a háziteeudök és kézimunkákban való jártasságra. A nőegylet választmányi tagjai megállapított sorrend szerint fognak az internátusbán látogatást tenni. — Végtelen üdvös intézkedések ezek, melyek hivatva vannak városunk iskoláit is fellendíteni s ez csak a kezdet kezdete, melyből egy uagy leány internátus fog kifejlődni. — A népkonyha megnyitása. A szegényeknek télen étellel való ellátására szolgáló népkonyhát a jövő hó 15-én nyitják meg. * — Városunk hirdetményeinek és hivatalos közleményeinek közzététele. Városunk tanácsa képviselőtestületünk 169— 1909. kgy. számú véghatározata 17-ik pontja értelmében az iránt kereste meg a helybeli összes lapok kiadóhivatalait, hogy a város hirdetményeinek és hivatalos közleményeinek közlésére vonatkozólag f. hó 15-ik napjának délelőtti 10 órájáig polgármesterhez Írásbeli ajánlatot tegyenek, úgy, hogy azon ajánlattevő, kinek ajánlata el fog fogadtatni, a városi közleményeknek a lapjában leendő közzétételére legalább három éven át kötelezve lesz. Ezen felhivás folytán négy ajánlat érkezett be, melyek hétfőn d. e. 10 óra után bontattak fel. Ezek szerint a „Szatmár- vármegye“ évenként 200 K-ért, a „Nagykároly“ 100 K-ért, a „Közérdek“ 30 K-ért vállalkozott a közzétételre, inig lapunk kiadó- hivatala díjazást nem kért a hirdetések közléséért. A városi tanács nyomban határozott ezen ügyben és lapunk kiadóhivatala ajánlatát fogadta el. Ennélfogva az 1910—12. években is lapunk fogja a város hirdetményeit és hivatalos közleményeit közzétenni. — Uj doktor. Falussy Alajos helybeli lakos, ügyvédjelölt a napokban letette utolsó szigorlatát a kolozsvári egyetemen és a jogtudományok doktorává avattatott. — Rablótámadás. Szász Péter gencsi kerülő f. hó 13-án a goncsi utón ment hazafelé. Nem messze a falu végétől négy alak, kiket a sötétben fel nem ismert, megrohanta, a földre tepertők és értékes vadászfegyverét elveitek. A nyomozás folyamatba van. — Kinevezés. Az igazságügyminisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök dr. Ambrózy Sándor szatmárnémeti-i törvény- széki joggyakornokot ugyanoda jegyzővé nevezte ki. — Műkedvelői előadás. Genes község ifjúsága f. hó 14-én este az uj református elemi népiskola termében műkedvelői előadást és tánczmulatságot rendezett a Szatináron felál 1 i tandó tanítói internátus czéljaira. — Gyászeset. Orosz György nagyszebeni főgimnáziumi tanár és neje Pintér Gabriella Zoltán fiacskája f. hó 8-án elhunyt. — Jubileum. KI intők Ágoston meddesi közjegyző e hó 6-án ülte 25. éves szolgálati jubileumát, mely alkalomból úgy az erdödi járás jegyzői kara, mint a község részéről ünnepeJtetésbeu részesült. — A vármegyei fegyelmi választmány f. hó 12 en Ilosvay Aladár alispán elnöklete alatt ütést tartott. A választmány Péchy István főjegyző előterjesztése mellett a következő fegyelmi ügyekben Ítélkezett: 1. Danka Gábor dengelegi községi bírót, — kit vármegyénk főispánja az iskolai pótadónak saját czéljaira felhasználása s több vétség miatt állásától felfüggesztett, — vármegyei alispán a lefolytatott fegyelmi eljárás során beigazolást nyert tényállás alapján 300 korona pénzbüntetésre Ítélte. Ugyancsak ezen ügyből kifolyólag Becsky Géza körjegyző a köteles ellenőrzés elmulasztása miatt 100 korona pénzbüntetésre Ítéltetett. Danka Gábor beadott felebbezését a választmány elbírálva, az alispán határozatát helybenhagyta s az iratoknak a kir. ügyészséghez leendő áttételét elrendelte. 2. Demidor Ignácz nagykárolyi rendőrkapitány ellen azon okból, hogy a nemzeti ellenállás idején Mercs László, Kirilla Adolf és Simlcó Aladár nagykárolyi lakosokat kir. ügyészi rendeletre letartóztatva a szatmári fogházba kisértette, — fegyelmi eljárás indíttatott. Vármegyénk alispánja ezen ügyben felmentő Ítéleteit hozott, mely ellen dr. Mercs László felebbe- zéssel élt. A választmány a felebbezést elbírálván, az alispáni felmentő határozatot indokainál fogva helybenhagyta. 3. Szász György avasujfalui lakos volt községi biró ellen fegyelmi eljárás indíttatott azért, mivel a község tenyészállatát birtokossági határozat nélkül eladta s a pénzzel nem számolt be. Ugyancsak fegyelmi eljárás alá vonatott Privigyei Bertalan avasfelsőfalui községi jegyző, mert mint közbirtokossági jegyző a birtokossági közgyűlésekről jegyzőkönyvet nem vezetett s ezenfelül többrendbeli vétséget követett el. Vármegyénk alispánja Szász Györgygyel szemben, mivel hivatali kötelékben már nem áll, a további eljárást beszüntette ugyan, de a vagyoni felelősséget ellene kimondotta. Privigyei Bertalant azonban 100 K pénzbüntetésre Ítélte. A fegyelmi választmány ezen ügyet II. fokon elbírálva, az alispán határozatát teljes egészében helybenhagyta. — Nőegyleti közgyűlés. A helybeli nőegylet f. hó 14-én délelőtt tartotta rendes évi közgyűlését Gróf Károlyi Istvánné elnöklete alatt a polgármesteri hivatalos helyiségben. Az elnöki jelentés felolvasása után, mely szép szavakban parentálta el’ az egylet volt nagyérdemű elnökét, özv. Gróf Károlyi Viktornet, — a bemutatott pénztári számadásokat a közgyűlés elfogadta és a felmentvényt a számadóknak megadta. A jövő évi költségelőirányzat megállapítása után a közgyűlés 50 szegény gyermek felruházását határozta el. Ennek czéljaira gyűjtést rendez és tekintettel arra, hogy a gyüjtőiveket nem fogják házhoz hordani, —- ez utón is kéri az áldozatkész közönséget, hogy e czélra adakozni és adományaikat Péchy Lászlóné úrnőhöz beküldeni szíveskedjenek. A gyermekek felruházása deezember első napjaiban fog megtörténni.